iPon Hírek

Már biztos: idén jönnek a Steamroller alapú Opteronok

Dátum | 2013. 04. 02.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az elmúlt hónapok folyamán úgy tűnt, hogy az AMD következő generációs, Steamroller mikro-architektúrára támaszkodó asztali processzorai majd csak 2014 folyamán kerülnek a boltok polcaira, ami a korábbi, 2012 elején közölt tervekhez képest jelentős késésnek minősül. A tavaly novemberi értesülések hidegzuhanyként hatottak, ám az AMD illetékesei az idei év januárjában megrendezett CES alkalmával megnyugtatták a felhasználókat: érkeznek idén Steamroller alapú processzorok is, méghozzá a Kaveri APU egységek személyében. Azóta újabb fejlemény is van az ügyben, ami az előzmények tekintetében valódi meglepetés. Az AMD egy, a befektetők számára készített prezentációban, amely az idei év első negyedévének eredményeiről ad képet, egy érdekes diagramot is elhelyezett, ami elsősorban az üzleti felhasználók számára tartogathat örömteli részleteket. Íme:

A fenti diagram alapján úgy tűnik, hogy a Steamroller alapú Opteron processzorok, amelyek a munkaállomások és a szerverek szegmensét veszik célba, még idén debütálnak. Érdekesség, hogy az Xbitlabs munkatársai szerint a korábbi Opteron útiterven még az szerepelt, hogy a Steamroller alapú Opteron processzorok majd csak a 2014-es év második felében mutatkoznak be, így a friss útiterv mindenképpen meglepetésnek tűnik. További meglepetés, hogy az új chipek annyira frissek, hogy még a termék-specifikus kódnevüket sem közölte az AMD. Persze ez a hír nem csak az üzleti felhasználók számára lehet jó, hanem azoknak a felhasználóknak is, akik a Kaveri APU-ban találhatónál több processzormagra vágynak, integrált videó vezérlőre pedig abszolút nincs szükségük. Abból kiindulva, hogy az Opteron család Steamroller alapú tagjai még idén bemutatkoznak, jó esély van arra is, hogy asztali számítógépekbe szánt társaikra sem kell már sokat várni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

30. jozsefm
2013.04.02. 17:46
Várjuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Terror
2013.04.02. 17:59
No és a Steamroller alapú FX-ekkel mi a lőcs van? A desktop a Kaveri kivételével el van felejtve?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. ebegab92
2013.04.02. 18:16
Ezt a Steamrollert szerintem most kihagyom,mert még a Piledriver alapú FX-6300-am is elég friss és ropogós. +15-20% teljesítményért nem érné meg most a csere,de kíváncsian várom,hogy mit fognak villantani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. ejcy
2013.04.02. 18:54
Én csak a fogyasztás drasztikus csökkenésében reménykedek FXnél, teljesítménye átlagfelhasználoknak még jövőre is bőségesen elég lesz. A másik meg a feladatok párhuzamosításának növelése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. ejcy
2013.04.02. 18:56
OFF kérdés, lesz AMD-éknél proc.foglalat váltás idén
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Terror
2013.04.02. 18:56
Jó, és mi a kérdés?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Taragas
2013.04.02. 19:05
Hello, nem arról volt szó, hogy asztali homogén proci nem lesz már AMD részéről? Vagyis szerverbe lesz, de asztalra csak a kaveri lesz. Én úgy tudtam, hogy ez képes lesz meghajtani egy 7970 szintű kártyát, ergo felesleges több proci erő(munkára meg mindenki intelt vesz általában), és csak szerverbe lesznek homogén processzorok. Meg ugye jönnek a kövi generációs konzolos játékok, amihez kevés lesz a sima CPU, és csak APU+ HSA-val tudják a játékokat rendesen kihajtani (meg ugye az újabb gyártás technológia, csíkszélesség váltás által növelni a teljesítményt). Én pl ezek okán, csak APUban gondolkozom, mert dolgozni ha kell is elég lenne a kaveri proci teljesítménye(vagy akár richland teljesítménye is), de ugye nem hajt meg eg 7870-es kártyát, plusz ugye gyenge dual graphics, amiket a Kaveri már javít. ABu szerint a gcn kártyák közt csak annyi a különbség, hogy néhány blokkal több van, a megjeleníthető kép minősége kell hogy egyezzen(ami amúgy ugyan az), ergo akár egy 7970-el is "lehetne" párosítani. Annyira sebesség már nem is számít, de azért biztos lesznek még korlátok, ezért lesz ilyen 7870-es kártya szerű valami max dula grapicsben, vagy gyengébb(8700-széria)... Hú de hosszú hsz lett, remélem minden benne van...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Taragas
2013.04.02. 19:11
Abuval való levelezésemből(sok kérdés fel tettem, de csak egyet linkelek):
Kérdés:
9. A kaveri 7770-el lesz a párosítható, vagy már gcn 2.0-ás kártyákkal?
Válasz:
9. Nem tudom, hogy az AMD mivel akarja párosítani a Kaverit. Igazából technikailag az a követelmény, hogy a két grafikus hardver ugyanazt a képminőséget tudja. Innentől kezdve, akár HD 7970-nel is társítható. Ez az AMD döntése, hogy mit tart értékelhető párosításnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. jozsefm ejcy
2013.04.02. 19:26
Az AM3+ marad, az FM2-őt váltja az FM2+, vagy FM3, bizonyos mértékű egyenlőre nem pontosított átjárhatósággal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Terror
2013.04.02. 19:42
"2-őt, 0-ás, 7970-el"

Ezt melyik iskolában tanították nektek? Nem trollkodás, komolyan kérdezem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. I.Jozsef83
2013.04.02. 20:08
ergo felesleges több proci erő/munkára meg mindenki intelt vesz általában

háát hogyne alig találni MO -on csóró gyereket ... majd mindenki i7 -est vesz munkára , aha... az a pár kevéske user meg FX -eket vesz játékra .
nah

Ki az az ABu valami AMD-s fejlesztő mérnök ?

[GCN2]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. nancsi
2013.04.02. 20:15
Sajna szerver vonalon az AMDnek nem sok értelme van. Sok esetben a HW költsége eltörpül az SW mellett, amelyek licensz költségét meg gyakran mag alapon számolják. Mivel az AMDnél kb egy 2 magból álló modul tesz ki teljesítményre egy Xeon magot, így 2x annyit kell fizetni AMD alapon licenszekre.

Szóval az AMD már megint nem azzal foglalkozik, amivel értelme volna. Tavaly eladott vagy 200ezer Opteront, most ebből csinálnak 15%-al gyorsabbat, hát biztos idén is megvesznek vagy 100ezret.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Terror
2013.04.02. 20:39
"majd mindenki i7 -est vesz munkára , aha..."

Ahány embert ismerek, amelyik konkrétan munkára használja a számítógépét, az mind hatmagos i7-t használ, egy kivételével, de az a jellegéből adódóan az i5-val járt jobban. FX-e ismerősi körömben abszolúte senkinek nincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. atti2010 nancs...
2013.04.02. 20:39
Biztosan jobban ismered az AMD szerver eladásait mint ők saját maguk de ha egyáltalán nem érné meg akkor nem foglalkoznának vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. jozsefm nancs...
2013.04.02. 21:00
Aha biztos, ha jól látom csakúgy hemzsegnek a 6-8 magos xenonok, nekik biztos nem telik rá:

1 Titan - Cray XK7 , Opteron 6274 16C 2.200GHz, Cray Gemini interconnect, NVIDIA K20x
2 Sequoia - BlueGene/Q, Power BQC 16C 1.60 GHz, Custom
3 K computer, SPARC64 VIIIfx 2.0GHz, Tofu interconnect
4 Mira - BlueGene/Q, Power BQC 16C 1.60GHz, Custom
5 JUQUEEN - BlueGene/Q, Power BQC 16C 1.600GHz, Custom Interconnect
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Terror jozse...
2013.04.02. 21:14
Azt remélem te is tudod, hogy ezek nagy része IBM PowerPC, és a másik kategória az, ahol a GPU-k számolnak. Amúgy az IBM is Intel szerverekkel operál, már ami a klienseiket illeti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. jozsefm Terro...
2013.04.02. 21:53
Persze, és remélem te is tudod mióta, és miért kell úgy fizetni mint amire reagáltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. sanyix
2013.04.02. 22:06
@nancsi: a legtöbb nagygép linux alapú, amihez semmiféle magonkénti licensz nem kell...
És a HW teszi ki a költségek nagy részét...
Aki i7-es használ munkára az nagy hozzáértő lehet, valószínűleg ez is így "mer ő aztmondta hogy az a jó" alapon terjed

i7 nem jó semmire, csak szerverre (máshol ugyan azt adja mint egy i5), meg persze lehúzásra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. LechooEdy
2013.04.02. 22:38
Én az Aircraft Carriert, vagy a Dumper-t várom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Terror
2013.04.02. 22:43
Sanyix megmondta a frankót, az i7 nem jó semmire
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Mahrenburg
2013.04.03. 02:00
Viszont, ha egy kicsit billeg az asztal, még jól jöhet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. sanyix
2013.04.03. 02:05
Nem mintha eddig ez nem lett volna köztudott miben különbözik az i7 az i5-től? HT-ban. Hol jó a sok szál? Szerveren.

Persze tudom ez a 10 millió fotosopper, 3d modellező, videokódoló, programozó országa de el kell keserítsem őket, ezek a programok is örülnek ha 4 szálat ki tudnak használni
Szóval sok plusz pénz, egy placebo effektért
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jozsefm
2013.04.03. 07:37
Sommás vélemény!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Terror
2013.04.03. 08:25
Szerintem nézzél rá egy Adobe Premiere, After Effects vagy CAD tesztre (a PH tesztben is van). Aztán megérted.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Flegeton
2013.04.03. 09:28
A szálat a HT és a magok számát ne keverjétek már.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. LGx
2013.04.03. 12:03
Steamroller, bár nálunk az árazás miatt lehet szopóroller lesz...
Amúgy várós, elhalasztom a gépupgradet amíg le nem nyomja az árakat kicsit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. sanyix
2013.04.03. 13:57
@Flegeton: ki keverte, hol?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. nancsi
2013.04.03. 16:27
atti2010, józsef m., sanyix:
Az AMD Opteron eladásai csökkennek, jelenleg olyan 200ezer darab körül járnak. Ez a teljes piac kb 4.5%-a, ami bőven alacsonyabb részesedés mint a desktop, mobil, GPU - bármilyen más piacon, amin ott vannak. Az AMD már saját szervergyártót is vett, mégse tudják a zuhanást megállítani.
A "nagygépeken" hiába van linux (amit egyébként erősen kétlek - inkább BSD, vagy Solaris, vagy ilyesmi), mert pl az Oracle "default" oprendszere is linux, de az adatbázis szervert mégis pénzért adják rá. Ott mondjuk éppen "processzor foglalat" alapú licensz van, és ez 1 foglalatra kb 10MFt. Ezért mind1, hogy a Xeon vagy Opteron mennyibe kerül, ha 1x a szoftver 10x annyi. Ha Opteronból 4 proci kell, Xeonból meg 3, akkor a 3 Xeonos rendszer 10 millióval lehet drágább, hogy ugyanannyiba kerüljön össz költségben mint az Optereonos. Ha meg "ingyenes" megoldásokkal próbálkozik valaki - ami annyira ingyenes, hogy pl. a Red Hat 1.3 Mrd USD-t keresett rajta tavaly - akkor meg a support/karbantartás növekszik a processzorok (gépek) számával arányosan. Szóval szerver fronton lassú vasat csak nagyon szűk rétegnek éri meg üzemeltetni (ők az a 4.5%).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. fofoka
2013.04.04. 00:36
"a legtöbb nagygép linux alapú, amihez semmiféle magonkénti licensz nem kell...
És a HW teszi ki a költségek nagy részét..."

Te komolyan azt hiszed, hogy itt az OS a költség? Az semmi..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. fofoka
2013.04.04. 00:40
i5 vs i7: nézd meg a cache méreteket..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!