iPon Hírek

Már fel is vásárolták az új processzorgyártót

Dátum | 2008. 04. 26.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az szóban forgó új gyártó a korábbi tervek szerint x86-os mobil processzort fejlesztett volna ki, amellyel az Intel ellen szállt volna harcba. A gyártó körül hamar megjelentek az első problémák: nem sokkal az indulás után kiderült, hogy a cég tőkéje kevésnek bizonyul a munkatársak fizetéséhez és így a processzor fejlesztéséhez, így a cég befektetők után kezdett kutatni. Nemrégiben érdekes fordulat történt az ügyben: az eWeek beszámolója szerint a Sun Microsystems már fel is vásárolta a vállalatot.


Az eWeek munkatársának a Sun szóvivője elmondta, hogy a tranzakcióra április 21-én került sor, ám a részletekkel kapcsolatban nem szolgált információkkal. A Sun tervei alapján úgy tűnik, hogy a Montalvo Systems a cég mikroelektronikai üzletágába olvad majd be. A Montalvo Systems eredetileg egyébként egy energiatakarékos mobil processzor fejlesztésébe vágott bele, amely x86-os architektúrára épül csak úgy, mint az Intel termékei. Lényeges különbség, hogy a Montalvo processzorában a tervek szerint alacsony és magas teljesítményű magok egyaránt jelen lettek volna, amelyek a pillanatnyi igénybevétel alapján kapcsoltak volna ki, illetve be, hogy így némi energiát takarítsanak meg.

A jelenlegi helyzet szerint úgy tűnik, hogy a Sun célja a Montalvo felvásárlásával az, hogy az Intellel harcba szálljon a felhasználói piacon is. A Sun SPARC processzorsorozata eddig is jelen volt a piacon, ám ezek az egységek főként a nagyteljesítményt igénylő szerverekben foglalnak helyet és nem Intel kompatibilisek.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások