iPon Hírek

Már hivatalos: októberben jön a Windows 8

Dátum | 2012. 07. 10.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Microsoft kommunikációs menedzsere, Brandon LeBlanc az AFP kérdésére elmondta, a vállalat a Windows 8 gyártásra kész változatát (RTM – Ready To Manufacture) már augusztus első hetére elkészíti, így az új operációs rendszer október vége felé a boltok polcaira kerülhet. Az RTM változat egyébként funkcionalitását és szolgáltatásait tekintve egy kész operációs rendszert jelent, amely szükség esetén már csak apró javításokon eshet át.

A fentiek alapján a Windows 8 a Windows XP és a Windows 7 gyakorlatát követi, már ami a megjelenés időzítését illeti: előbbi 2001 október 25-én, míg utóbbi 2009 október 22-én jelent meg hivatalosan. A Windows Vista esetében teljesen eltérő gyakorlatot alkalmaztak a cég emberei, ugyanis utóbbi operációs rendszer 2007 januárjának végén indult hódító útjára.

Akiket érdekel az új operációs rendszer, már régóta kipróbálhatják azt, például a legutóbbi kiadás, a Release Preview segítségével. Ezt a változatot tesztelési, illetve kipróbálási jelleggel egészen 2013 januárjáig lehet majd használni.

A Windows 8-ra történő váltást több akcióval is segíti a Microsoft. Egyrészt a jogtiszta Windows XP, Windows Vista és Windows 7 operációs rendszert használók számára 39,99 dollárért cserébe elérhető lesz a Windows 8 Pro kiadása. Másrészt a június másodika után komplett, Windows 7 operációs rendszerrel ellátott konfigurációt vásárlóknak lehetőségük lesz kedvezményesen Windows 8-ra frissíteni – ez az akciós frissítés14,99 dollárba fog kerülni és természetesen Magyarországon is elérhető lesz.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

51. CyberPunk6...
2012.07.10. 11:46
40 usd? ennyiért még lehet meg is veszem...
Nagyon jól megcsinált rendszer.

Most meg jöhet a sok látatlanul szitkozódó korlátolt ember, meg az a pár aki tényleg kipróbálta és tényleg nem tetszik neki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. dobko
2012.07.10. 12:17
Én arra leszek kíváncsi leginkább, hogy hogyan fog az AMD Bulldozereihez alkalmazkodni.

Teljesítményben milyen lesz, több vas kell e neki, mint a Win7-nek, hasonló kérdések merülnek fel bennem.

Persze lehet próbálgatni a béta rendszereket, de a Win 7 bétája is jobban futott a gépeken, mint a végleges, szóval majd megvárom a hivatalos első változatot, aztán hasonlítom össze őket. Elsőre nekem nem jön be az új felület, aztán lehet, hogy az idő teltével jövök majd rá, hogy mégis csak jobb, kitudja.

Nem tudom mennyire lesz kompatibilis az előző rendszerekkel.
Win 7 re azt mondták, hogy nagyon jó lesz ilyen szempontból, aztán a tapasztalat alapján mégse, legalábbis én rengeteg ilyen hibába ütköztem.
Vista driver sokszor jó a Win 7 hez is, ha épp nincs más, kíváncsi leszek, hogy Win7 driverek mennyire fognak menni Win 8 alatt.

Szóval sok sok kérdés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Zelbacsi
2012.07.10. 12:17
Olyan is jöhet, aki egyik kategóriába sem tartozik?

Én arra leszek kíváncsi, hogy lehet-e majd még win7-et kapni, és ha lehet, mennyire megy le az ára. Én személy szerint ha XPről elváltok (aminek a következő rendszer installkor itt lesz már az ideje), akkor egy évek óta jól működő, kipróbált rendszerre váltanék szívesen, mint pl. a win7, nem pedig egy éppen a bétából kilábalt vadonatúj valamire, ami még tuti teli van gyermekbetegségekkel, amiket aztán szépen orvosolnak, és akkor már ez is király lesz. De hogy amint kijön, átváltani rá? Ahhoz nekem nincs elég bátorságom meg vállalkozó kedvem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. noherczeg
2012.07.10. 12:18
Felesleges szutyok metro. Teljesítmény ügyileg még tesztelnem kell...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. noherczeg
2012.07.10. 12:19
@dobko: ezeknek pont utánna lehet nézni elég könnyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. dobko
2012.07.10. 12:33
@noherczeg

Ezekről pont akkor lesz pontos információ, ha majd a végleges változat, jön ki, a bétából én nem indulok ki. Az, hogy Microsoft mit mond az meg csak hozzávetőlegesen igaz általában, amire ők ráteszik a kezüket, az ritkán szokott jó lenni. Nem azért mert nem jó szakemberek dolgoznak náluk, hanem mert időhöz kötött projektek, pénzről van szó, sok az összecsapott munka, amit aztán foltozgatnak.

Nem is akarom jellemezni ezért a win 8-at, majd ha itt lesz az ideje, addig nem tudom senkinek se ajánlani, se fordítva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Carasc0
2012.07.10. 13:26

Tisztelet mindenkinek!

Örömteli a hír. Én megfogadtam hogy én a WIN7-el befejeztem a Windows használatát. Ha a kényszer parancsol, akkor foglalkozom vele, ellenben részemről UNIX/LINUX forever!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Davenatic
2012.07.10. 14:08
@Carasc0 egyetértek veled amikor megláttam a címet mondom jaj ne újabb csapás! Kár hogy csak egy számot írnak a Windows felírat után újra meg újra de attól még marad ugyanolyan sz** amilyen volt! használjatok Ubuntut.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. mythbuster
2012.07.10. 14:21
Linuxra lóf@sz nincs kiadva és szerintem nem is lesz. Én is befejeztem a windóz használatát a 7 -el bezárólag, a továbbiakban az OSX -el dolgozom majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. DaiMOn007
2012.07.10. 14:29
A Linux-szal a lexnagyobb bajom, hogy nincs rá normális 3D szerkesztő, és nincs rá Photoshop. A Blender akármennyire is ügyes program nem ér fel a Max-hoz vagy a Maya-hoz, ahogy a Gimp sem a Photoshop-hoz (főként 3D tudás terén.)
Minden másra (netezés, webszerkesztés) egyébként tökéletes lenne. (Ja, meg persze nem lehet játszani, de engem az nem is érdekel.)

Ugyanakkor Linux-ból sem az Ubuntu-t javasolnám, legalábbis nem a Unity-t. A GNOME Shell 3-as verziók szerintem jóval használhatóbbak, valamint ami jelenleg nagyon ígéretesnek tűnik az a hamarosan megjelenő Elementary OS Luna(http://elementaryos.org/), ami mergeli a Windows az OSX előnyeit Linux alapokon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. CyberPunk6...
2012.07.10. 14:37
Sok ember aki képtelen mások igényeit maga elé képzelni, és ami nem neki készül neki nem tetszik az rögtön szar...
el leszek keseredve, ha az ilyen korlátolt emberek fogják uralni a jövőt.

[LINK]


A linux van amiben jó én is használom, de a legjobb tulajdonsága az, hogy nincs elterjedve, ha holnaptól az emberek 50%-a áttérnek mondjuk ubuntura, nagy valószínűséggel rosszabb lenne, mint a windows. Nincs felkészülve rá, és rengeteg hátránya van ugyan a kis részesedésnek, de a legtöbb előnye is pontosan ebből fakad.

Az OSX nem rossz, csak kissé túlárazott. Abból a pénzből amiből egy céget felalmáznak, 2 generációnyi win kijön...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Zabalint
2012.07.10. 14:50
DaiMOn007:
Az Ubuntu - Unity pontosan ugyanaz a történet, annyi különbséggel, hogy ott van alternatíva, itt nem lesz, legalábbis egyelőre úgy tűnik.

CyberPunk666:
"Sok ember aki képtelen mások igényeit maga elé képzelni, és ami nem neki készül neki nem tetszik az rögtön szar...
el leszek keseredve, ha az ilyen korlátolt emberek fogják uralni a jövőt."

Te nagyon el vagy tévedve. Szvsz a win8 kritizálóinak többsége látja azt, hogy hol és kinek lesz jó az új win, és pont amiatt kritizálják, mert a Microsoft nem nyújt alternatívát ott és azoknak, akiknek meg nem lesz jó. Most mondhatod, hogy akkor az maradjon a win7 mellett, azonban az nem alternatíva, hanem előző verzió.

Tehát miközben te vádolsz másokat azzal, hogy korlátoltak, te csinálod pontosan ugyanazt, amiről írsz, csak ellenkező előjellel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. mythbuster
2012.07.10. 14:56
Zabalint, +1!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. CyberPunk6... Zabal...
2012.07.10. 15:01
Rengeteg embernek jó lesz a w8. Az otthoni netezgetős átlagnak, aki a legnagyobb részt adja, mindenképpen.

igazából a fórumozók 99.9%-a nem tudna más újítást vagy bármi változást megemlíteni a metro start menün kívül.
pedig a w8 nem csak ebből áll, de mivel ez a nagy fájó pont, akkor vesézzük ki ezt.

Azon kívül, hogy más a megjelenése, mi változott benne?
Minden funkció pontosan ugyanúgy érthető el benne. A kitűzés helyére jött a csempe, ezt leszámítva minden funkció ugyanúgy működik. Még az elérése is ugyanaz.

Ráadásul a túlnyomó többség soha egyetlen percre sem próbálta, nem tudja mit tud a metro, mit lehet benne csinálni, csak azt látja, hogy csempe, valaki más szidta és beszáll, mert menő és végül maga is elhiszi.
Közben soha életében nem próbálta nem látta élőben és nem tudja, hogyan is működik.

Van olyan aki próbálta és nem tetszik neki. Elfogadom, de a túlnyomó többség nem ez.


Amúgy a start menün kívül mi a baj a w8-al?
Vagy ez az egy dolog akkora, hogy ettől szar az egész?
Csak mert a kinézete megváltozott, ami mellesleg ugyanazt nyújta és ugyanúgy, mint eddig?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. mythbuster
2012.07.10. 15:21
CybuerPunk666,

Mi a baj a windóz 8-al?

1. Metró: nagy csempék, kezelhetetlen, nem desktopra való, le kell takarítani!
2. Start menü hiánya: szintén olyan ficsör amire nincs módod a telepítésnél aktiválni
3. Dekstop BUG 1: jobb oldalt alúl a sarokban eddig simán bármire rákattintottál és egyből tudtad állítgatni, most rákattintasz, fél órát gondolkodol azon hogy most hogyan tovább mert ez már nem működik(pl hálózati beállítások), akkor oldalt előjön az a control panel féleség amiben szintén gányolnod kell mert elérhetetlenek a dolgok, anti felhasználóbarát FOS az egész ahogy van!
4. Desktop BUG 2: Az officeba nehezen, de rábólintottam a szalagokra(megjegyzem MAC alatt sokkal használhatóbb!), de hogy ezt rendszerezték az ablakokban is, hár a qrva anyjuk torkán nyomják azt le ne az enyémen! Manapság Wide kijelzőket használunk, ha egy ablak 30% -a a szarra megy el, akkor a maradék hasznos felületen nyomorgunk ahol még talán elfér 3 sor folder. Mert a mai emberek szerintük hülyék és nem kapnák meg azokat a bazi nagy ikonokat a MENÜBŐL. Nekem hányingerem van tőle és szörnyen undorítónak tratom!
5. Nagyon csúnya ahogy kinéz, már az a bomladozó félben levő hal is elveszi az étvágyamat! Jobb lett volna ha a dizájnerekkel nem a metrót próbálták volna ráerőszakolni az emberek sokaságára hanem valami jót is csináltak volna, mert a winóz 7 -en is van mit fejleszteni!

Mit lehetett volna a metró helyett csinálni, ami megtartotta volna a felhasználóbarát környezetet, növelve az élényt és a kitartást:
6. A windóz7 -ben az ablakokkal lehetett volna valamit csinálni, hogy ne az az égkék csúnya színe egyen hanem valami 3D -s fekete vagy szürke árnyalat, esetleg színek, volanak kombinációja mint a windóz 7 -es háttérnél.
7. Alá rakni a windóz 8 -as kernelt, aminek a lelke a powershell
8. A tálcával kezdeni valamit, mert baromira nagy volt szerintem, ha levetted kicsire hogy kényelmesebb legyen akkor a windóz logó belógott mindenbe, modnjuk a windóz logót is levehették volna kisebbre, a szalagos tálcát meg egy 3D -s üveg lapra helyezni, de azért ne teljesen másolják szét az OSX -et. Mondjuk a dizjnerek gondolkodhattak volna egy évet ezen, ahelyett hogy a metrót erőltették volna.
9. Az egészet szépen ki kelett volna pofozni, és hadd menjen!
10. Lehet nem lettek volna benne ekkora fordulatok mint a mostani koncepciónak, de szerintem a fórumokon sem az anyázás zajlana...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. CyberPunk6... mythb...
2012.07.10. 15:41
1,
Én is ezt hittem, kipróbáltam. Desktopon sem kezelhetetlen, nem kényelmetlen. Nem tökéletes, de apróságok. Összességében nagyon jól kezelhető.

2,
Van start menü, csak másként néz ki, és ugyanúgy érsz el benne mindent. Minden régi funkciója ugyanúgy elérhető. Szóval ezt most így nem igazán értem. Max a külsejét szidhatod, de hogy ne lenne ez nem igaz.

3,
Nem értem miről beszélsz, a tálca jobb alsó gombjai simán működnek. amik wines gyári funkciók azok közül kapott 1-2 új megjelenést. Pl a wireless hálózati kapcsolatok nem egy kicsi ablakba vannak benyomorítva, hanem egy 5 centi széles csíkba kerültek a jobb oldalon.
A nem wineseknek maradt a régi.
Itt az új, csak mivel vmware a lista üres:


4,
Az alapból fel van csukva, és ha valaki annyira pro user, hogy neki nem kellenek onnan a menüpontok, az billentyűkombinációkat használ, aki pedig kattintgat, annak miért ne lenne jobb a szalag? Nekem az officeban megszokni fél óra volt és semmi pénzért nem térnék vissza a régire. Sokkal kezelhetőbb lett.



5, 6, 8, 9, 10,
Megint a külső, mint az elején, egy dolgot nem kell szétszedni 8 pontba, hogy többnek tűnjön.
Az ablak színe állítható, nem kell kéknek lennie. Ezt a win logó belelóg mindenbe dolgot nem értem.
erről van szó?
Azért elég keményen kellett kereni a hibát benne, hogy valaki ezt annak vegye, de ennek meg semmi köze a w8-hoz. Bár tudom, hogy általánosságban utálsz mindent ami nem alma.


7, nem tudok hozzászólni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. lajcsi1975
2012.07.10. 16:06
Totya monta balhé van!
Ahogy megláttam a címet tuttam hogy itt már puskaporos a hangulat. Amikor 2 tábor egymásnak feszül, az egyik legyen az aki előítéletmentes , a másikat pedig találják ki azok akik érintettek.

Annak azért örülök hogy vannak olyanok is itt akik nem elvböl gyűlölik a wint.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. mythbuster
2012.07.10. 16:27
CyberPunk666,

Lehet bólogatni a Microsoft újabbnál újabb f@szságaira, jó mert neked le tudják nyomni a torkodon, az enyémen nem tudják és szerintem még vagyunk itt jó páran ezzel... Nem gyűlölöm a Microsoftot, a Windóz Vista és 7 nekem nagyob bejött, és amire azt mondom hogy respect for Microsoft az a Visual Studio, tehát nem csak OSX -en dolgozom, de ez a windóz 8 ahogy van a számomra undorító, és az hogy telepítésnél sem lehet testreszabni, kritikán alúlinak tartom! Nekem Startmenü kell és nem ovoda b@xottnagy ikonokkal, akinek képregény kell desktopra vagy aki elmefogyatékos és nem tud olvasni vagy nem látja a ki ikonokat annak jó, másnak csak szenvedés. Egy operációs rendszer legyen operációs rendszer, legyen könnyen áttekinthető, kezelhető, és stabil! Az áttekinthetőség már ott ugrott, hogy egyszerre látsz 5 ikont ami 5 program majd tovább kell görgess, míg a start menüs változatban láttad a teljes listát, a kezelhetőség 0, a stabilitás az jó. Ez így nekem NEM kell!

Ja meg az a szörnyű, majd ha veszel egy ütőképes laptopot is ez a szar lesz rajta és fizetsz azért amit nem fogsz soha használni mert egy fos, fölöslegesen kidobott pénz, amit az emberekre fognak terhelni ha kell ha nem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Zeratuldan...
2012.07.10. 16:43
Én kipróbáltam, nem tetszik. Egyszerűen nekem túl szögletes, és barátságtalan ez az új felület. De lehet, hogy működésben gyorsabb. Azért még dolgozzanak, mert én ugyan régebbi gépre raktam fel, de bőven a gépigény felett, és szaggatott a metro. Szóval kíváncsi leszek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Stormrage
2012.07.10. 16:50
FFFFFLAAAAAAAAAAMEEEEEEEEEEEEEEEE

amugy majd szoljatok ha az osx-t ugyan annyi gepre fel lehet telepiteni mint a windows-t, a linuxrol nem is beszelve, addig osx-nek nincs letjogosultsaga, amig tetszoleges pc-re valo telepitese le van tiltva es csak hackelgetni lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. jama_info_...
2012.07.10. 17:27
Én felraktam VirtualBox VM-ként a Win8-at (Release Preview), elsőre Guru Meditating... volt, aztán némi bütykölés után azért életre lehetett kelteni. Mivel megszoktam a Start menü-t a Win95 óta, ez a csempés felület sok bosszúságot okozott eleinte, mivel semmit sem találtam, ráadásul pl. az sem volt triviális, hogy hogyan kapcsoljam le (először VBoxManage controlvm poweroff volt, később azért kiderült, merre van a shutdown). A hozzám hasonlóknak biztosan hajtépés lesz az áttérés, már ha egyáltalán meglépik (fejlesztőként nekem muszáj lesz). Hozzáteszem, nem vagyok a tapizós kütyük barátja, és jó lenne, ha lenne valami Compatibility Mode-szerű képződmény, mert a csempék az egérhez szokottaknak vélhetően idegesítőek, az sem jó, hogy pl. a Desktop-ból úgy tudok kilépni, hogy felsőszegélyen katt le, majd drag a képernyő aljára (az X azért egyszerűbb (volt)). Persze hozzá kell tennem, nem használtam még túl sokat a Win8-at, így lehet, hogy sok mindenre nem jöttem még rá, de azért az első találkozás eléggé megrázó volt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. kunrichard
2012.07.10. 19:59
Nekem valahhogy nem jött be a win 8
Tényleg gyors meg minden de egyszerűen semmit sem találok rajta
a Metro-s Start pedig egyszerűen akadályoz a munkában
elfedi az egész képernyőt nem látom ha valaki üzenetet ír és azt sem amit éppen csinálok.
nem értem miért jó ez nekünk
Annak idején mindenki szidta a Vistát nekem semmi bajom nem volt vele de ezzel már annál inkább
pedig én szeretem az újdonságokat de ezt a rendszert használni kínszenvedés
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. atti2010
2012.07.11. 07:44
De hát a Microsoft sem fog örökké tartani...

Nem de most tette meg a lépést hogy még elterjedtebb legyen, nem 1 usernek fog tetszeni mikor a telefon, tablett, laptopp, PC mind ugyanazt tudja és minden működik mindennel, nem kell sz@rakodni Androidal, Linuxal meg mindenfele sz@rságokkal, csak csatlakoztatod és használod, anno az első Winek is ez alapján terjedtek el. Szép a Linux meg jó csak az a baj hogy 1% -os elterjedése van amiben azok az emberek is benne vannak akiket rábeszéltek gépvasárláskor majd 2-3 nap múlva leszedtek és Wint raktak fel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Zabalint
2012.07.11. 09:00
CyberPunk666:
Az addig oké, hogy mindent meg lehet csinálni, amit a win7-ben, habár ezt nem is vitatta senki. Azonban szvsz egy kezelőfelület változtatás már eleve változtatja a hogyant is, legalábbis én beleértem a hogyanba ezt is. Az márpedig változott, és ezt ugatják itt jópáran, hogy nagyon sok ember számára előnytelenül. Igen, persze jó lesz tabletre, esetleg kezdő userek netezős gépére, és ez tényleg nagy tömeget jelent, ezt sem vitatja senki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Zabalint
2012.07.11. 09:06
atti2010:
Szerintem meg most indult el azon az úton, hogy jelentősen veszítsen a részesedéséből desktopon.

Ha már említetted az Androidot, érdekes módon azt a rendszert pár perc alatt bárki átlátja, ezzel szemben a csempés felület elsőre, másodszorra, sokadszorra is átláthatatlan, persze idővel talán megszokható lehet, csak éppen a túlfókuszáltsága miatt kevésbé tudja kihasználni a nagy képernyőket, mint a desktop felület.

És ne feledd, a MS egyszer már bukott azon, hogy azt gondolta rá lehet húzni majdnem ugyanazt a felületet PDA-ra, okostelefonra, Handheld PC-re és tabletre. A különbség az, hogy most fordítva próbálkozik, akkor csak az előbb említett piacokat bukta, most viszont azt a piacot kockáztatja, ahol eddig a legerősebb volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. atti2010 Zabal...
2012.07.11. 09:23
Plázacicák, szőke nők stb. imádni fogják a csempét és ők vannak többségben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Zabalint
2012.07.11. 09:56
A plázacicák, szőke nők még annyira sem fogják jó ideig átlátni, mint az átlag ember.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. atti2010 Zabal...
2012.07.11. 11:16
Ez nem igaz! Beszéltem pár emberrel akik próbálták a Win 8-at és tök jónak titulálták hiszen mindent az asztalra kapsz és csak rá kell kattintani vagy meg kell érinteni, az átlagember nem akar tudni sokat csak hogy hol vannak a képek, hogy lehet levelet írni, hol vannak a kedvenc hírek, időjárás, játekok, stb, ezt pedig a win 8 tökéletesen tudja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Steadywarp
2012.07.11. 12:57
Bullshit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Zabalint
2012.07.11. 13:01
atti2010:
Milyen emberekkel? Pont a szőke nők és a plázacicák próbálták volna ki a bétát?

Amiket mondasz, azokat eddig könnyedén megtalálták a hagyományos felületen, mert az a Windows 95 óta alapjaiban nem változott, ha ezt kipróbálják, keresgélni fognak. Eleve a csempék sokkal kevésbé átláthatóak, mint az ikonok. A csempék egyedül érintőképernyőnél előnyösebbek, bár megkockáztatom, ha egy szőke nőnek a kezébe adnék egy Androidos tabletet, előbb tudná használni, mint a Surface-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. dobko
2012.07.11. 16:45
@atti2010

A Windows egy olyan termék, ami még azonos környezetben se hajlandó mindig együttműködni a többi társával. Megbízhatatlan ócskaság. Ha nem lenne az emberekre erőltetve, akkor már régen kihalt volna.

Kérdezd csak meg egy informatikus ismerősödtől, hogy milyen időközönként kell egy winfos szervert és egy linux szervert újraindítani, mert megbuggyan. Ráadásul kattintgatsz ezer felé, hogy beállíts valamit, ahelyett, hogy írsz egy sort egy config fájlba, sőtt még írni se kell, csak kivenni a #-ot a sor elejéről.


Vedd még figyelembe, hogy melyik rendszer mennyi erőforrást igényel.

Fájlrendszerek...NTFS, FAT... vicc

Linuxnál még töredezett mentesítést se kell csinálnod, annyira intelligens fájlrendszerei vannak.

Az emberek java részének felteszik a winfost a gépére, nesze használd, tisztában se vannak vele, hogy más lehetőségei is vannak, mintha minden ember Ladával járna az utakon, közben ott van mellette a mercedes, meg az audi, ami még ingyen is van.

Tengernyi ok van még, de hagyjuk inkább.

Egyébként ha értenél egy kicsit is a dolgokhoz, akkor nem szidnád az ingyenes konkurenciát. Honnan tudod hogyan terjedtek el a winfosok? a sarkon mondta az izének az izéjének a testvére, aki elszívta már az agyát...

Egyébként megfigyeltem már, hogy akik a windowst istenítik, azok még windows alatt se tudnak egy scriptet írni, még ahhoz se értenek...

Mindenki azt használ amit akar, én használom ezt is, azt is, de az egyiket sajnos csak kényszerből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. CyberPunk6... dobko
2012.07.11. 17:03
Egyébként megfigyeltem már, hogy akik a windowst istenítik, azok még windows alatt se tudnak egy scriptet írni, még ahhoz se értenek...

Ez mekkora baromság.
ha valakinek nem az tetszik ami neked, az buta és nem ért hozzá... oké...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. atti2010 dobko
2012.07.11. 17:10
Mindenki azt használ amit akar, én használom ezt is, azt is, de az egyiket sajnos csak kényszerből.

Talán valaki pisztolyt tartott a tarkódhoz?


Egy csomó kliensem van, tudom miert es ki használ Windowst meg azt is hogy hogyan szeretnek, a Win 8 jó irányba halad de akinek nem tetszik persze tolhatja Linuxon is de ne vörösödjön el a képe ha csak minden 99-ik gépen találkozik vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Asagrim Cyber...
2012.07.11. 18:49
"A kitűzés helyére jött a csempe, ..."

Arra a kitűzésre gondolsz, amit telepítés utáni első lépésként kiiktatok, mert agyfaszt kapok attól, ha olyan program foglal tálcaterületet ami nem is fut, nameg ha gyakori alkalmazásról van szó úgyis elérhető a start menü gyakori programok listájában? Na ez az egész úgy ahogy van megszűnt. Ezért nem fogok váltani. Mondhatod azt, hogy idegenkedek a változástól, azonban ez nem igaz, mert mióta van aero snap meg jumplist, nem tudok meglenni nélkülük, és szinte kivétel nélkül bírom a Win7 összes újítását az előzőekhez képest!

"Megint a külső, ..."

Te tényleg ennyire értetlen vagy, hogy nem vagy képes felfogni, hogy az elégedetlenkedők 99,9%-a szerint ez a GUI nem desktopra való, és emiatt háborognak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. CyberPunk6... Asagr...
2012.07.11. 19:10
Nem, azt gyorsindító-nak hívják. Én arról beszélek, hogy a start menüben ki lehet tűzni elemeket, amik biztosan azonnal ott lesznek a listán a legutóbbiak felett.

A "megint a külső"-t arra írtam, hogy 10 pontot sorolt fel, ebből 5 ugyanaz.
Így próbálta meg a listát hosszúnak feltüntetni. Ezt erre írtam.

Ha nem kiragadod a részletet, így hangzott:
"Megint a külső, mint az elején, egy dolgot nem kell szétszedni 8 pontba, hogy többnek tűnjön."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. dobko
2012.07.11. 19:19
@CyberPunk666

ezen mi a baromság? fáj az igazság? ez van...

Tudsz power shellben íri egy olyan scriptet, ami felállít egy rendszert, mondjuk áramszünet esetén? Mert sokan hiszik magukat gurunak, mert tudják nyomkodni azt, hogy next next next next.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. dobko
2012.07.11. 19:27
@atti2010

Nem kell linuxon tolni, nem kötelező, fizessenek csak a instabil rendszerekért több ezret, nekem mind1, nem az én pénztárcám bánja.

Sajnos kénytelen vagyok használni, nem tartanak fegyvert a fejemhez, de nincs olyan cég ahol ne lenne windows valamilyen formában. Egy szintig, kliens gépeken nincs vele baj, de egy kicsit összetettebb rendszernél már bajok vannak.

A windows a hülye registry rendszerével elég nagy fejfájásokat tud okozni néha.
Persze megoldható, kijavítható, de annyi fölöslegmelót ad, hogy az borzasztó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. CyberPunk6... dobko
2012.07.11. 23:08
Villamosmérnök vagyok, nem csak sima lelkes fórumozó.
kicsit azt érzem, hogy tudsz valamit amihez nem ért mindenki (bár azért ha szakmai körökben nézelődünk, nem csak lelkes fórumozók között, akkor nem állsz ilyen jól) és agyonsztárolod a dolgot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. NimKorko
2012.07.12. 10:53
dobko: rossz a példa az áramszünettel, mert én akkor nem indítanám újra a gépet, mert lehet, egy következő, ami kicsinálhatja indítás közben a Windows-t. Találkoztam már ilyennel, vadiúj gépet szépen telepíthettem újra a rühes áramszolgáltató miatt, és a levelemre ennyit válaszoltak: vegyél szünetmentest. Visszaírtam, ha van egy fölös 100 000 Ft értékű szünetmentesetek ide adhatjátok.

CyberPunk666: te ugyanezt teszed csak a Win 8-al. 1:1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. CyberPunk6... NimKo...
2012.07.12. 11:37
Tehát én azt gondolom, hogy a w8hoz kevesen értenek és attól érzem magam királynak, hogy tudom kezelni?
tudom, hogy csak simán nem értesz egyet velem, ezt el is fogadom, de amit írtál annak semmi köze sincsen ahhoz ami itt van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. NimKorko
2012.07.12. 12:10
Én magára a rendszerre gondoltam elsősorban. De te másképp vetted le, hát megesik. Legközelebb érthetően fogalmazok számodra is.

Amúgy meg engem hidegen hagy mind a két oprendszer.

A linux azért, mert mondjuk az én gépemen megy rendesen az Ubuntu Studio, de csak az új, mivel a réginél nem működött a wifi, csak hackeléssel. De asszony gépén, ami régebbi notebook, nem ment a wifi az újjal, a régebbivel ment, de az meg nem tudta kezelni a fényerőszabályzót. Röhej.

A windows-t használom mert kell a munkámhoz olyan progi, ami nincs linuxra. Linux meg csak azért van fent, mert kell a késleltetés nélküli audióeffektezés gitárhoz. Én nem vagyok guru egyikben sem, csak használom, viszont hamár GUI-t nézünk, legyen teljesen személyre szabható és akkor nem fikázik senki. Pl én most win7 alatt litestep-et használok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. CyberPunk6... NimKo...
2012.07.12. 12:18
A testreszabható ui esetében a fejlesztők anyáznak rendesen
Meg azok a userek akik szívnak utána a programokkal.

olyan ui nincs ami mindenkinek jó, de a teljesen testreszabhatónak már nem csak esztétikai és kényelmi, hanem technikai és funkcionális problémái is vannak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. NimKorko
2012.07.12. 12:37
Az lehet, de esztétikailag és használhatóságilag jobb lenne a testreszabható, az más kérdés, hogy mennyire kivitelezhető.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. mythbuster
2012.07.12. 13:09
@NimKorko

Nem mondod hogy te elvártad volna tőlük, hogy kifizessék a károdat vagy szünetmentest adjanak , az áramszolgáltató semmire sem vállal garanciát, hogy rohadjanak meg! Én is miattuk vettem 5 évvel ezelőtt egy PowerCom BNT-800AP -t 20 ezerbe, most is annyi... Két éb után a villanyos művek lenullázta az akkuját, cseréltem egy 65Ah -s autó akksira, azóta max FET -ket cserélek benne ha az áramszünet telibe kapja a szünetmentest úgy hogy az egész szoba rajta lóg. Egyébként valóban nem árt beszerezned egyet, egy ilyen kis 20 ezres szar ne tudd meg miket védett már ki a bejővö hálózati áramforrásból!

@dubko: Elárulnád nekem, hogy a jó égbe írsz te powershellbe olyan scriptet ami a semmiből visszatért(áramtalanított) gépedet neked életre kelti? Én csak Wake On Lan -al tudtam ezt megoldani!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. NimKorko
2012.07.12. 13:28
mythbuster: csak mérgemben írtam vissza (szóltam vissza) nekik ezt.
Amúgy tudtommal nem mindegy milyen UPS-t veszel erősebb/márkásabb tápok alá. Rádaásul melyik az ami elbír egy 600W-os Cougar GX-et?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mythbuster
2012.07.12. 14:32
@NimKorko

A kínai 500 forintos és a drágább 20 ezres Thermaltake is ugyanazon elven működik, mindkettő kapcsolóüzemű, tehát nem igényel sinus -t! Nekem a szobában van ez a 20 ezres Powercom BNT-800AP, 800VA ~ 480W. Amit ellát árammal:
- Server(max 80W)
- LG 32" fullHD LCD TV(max 100W)
- erősítő(max 100W)
- egy 20" -os LED monitor (30W)
- Asztali gép(Phenom X4, 4GB memória, GeForce 8500GT VGA) 500W -os Thermaltake táppal(átlag fogyasztás 100-120W)

+ ami néha rajta lóg:
- HP Pavilion DV7 notebook
- MacBook Pro 2011 Early core i7

Ha összeszámolod ez már le kéne verje az egészet a hálózatról, de nem teszi! Azomban terhelni sem jó, de egy asztali gépet, legyen bármilyen méregdrága táppal és LCD/LED monitorral simán elvisz még egy bazinagy TV -t melette akár órákon át megfelelő akkumulátorral és hűtéssel megáldva! Az hogy neked 1KW -os tápod van közelről sem jelenti azt, hogy azt neked fel is veszi, a töredékét sem! Átlag bármilyen kártya vagy nem tudom mi van benne, nem fog neked többet zabálni 300W -nál teljes terhelés alatt! Üresjáraton 120 vagy az alatt... Méregdrága tápokat nem érdemes venni, az 500W egy minőségibb tápból bőven elég, azért kell 500, mert ahogy melegedik romblik a hatásfoka, és egy komolyan hirtelen történő terhelésnél levághat a védelem az alaplapról, így kell arra lobbyzni, hogy legyen benne mindíg tartalék!

Amit ne vegyél az a Chiftec táp, az az egyetlen amit csak a sinusos szünetmentes képes életben tartani, sz@r a felépőítése, ez miatt van.(bár halottam, hogy a kváziszinusszal is elgyengélkedik, a Powercom BNT széria kváziszinuszos)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. NimKorko
2012.07.12. 14:36
mythbuster: Pont Chieftec-ekkel jártam már így mikor még szervizes voltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mythbuster
2012.07.12. 14:43
@NimKorko: Azok nem jók!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. NimKorko
2012.07.12. 14:45
mythbuster: amúgy azt tudom, hogy a 600W-os tápom nem vesz fel annyit sose, épp azért vettem, mert a legjobb hatásfoka 50%-nál van (asszem valami 93%). Meglátszik a villanyszámlán is, persze pozitív értelemben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mataczadri... NimKo...
2012.07.12. 14:49
80plus platina?Az nem lehetett olyan olcsó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. NimKorko
2012.07.12. 14:59
mataczadrian: csak Gold, ugyanis a többi érték nem üti meg a Platinum-ot ha jól tudom (89%-93%-89%).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!