iPon Hírek

Már meg is skalpolták a leggyorsabb Skylake processzort

Dátum | 2015. 08. 10.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Nem kellett rá sokat várni, hogy a napokban bejelentett Intel Skylake processzorcsalád leggyorsabb asztali tagját, a négymagos Core i7-6700K modellt a szokásosnál komolyabb tesztnek vessék alá. A japán PC Watch munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogyan néz ki a fém hűtősapka alatti rész, így meg is skalpolták az újdonságot.
Ahogy az a fenti fotón is látható, a hűtősapka alatt található lapka meglehetősen kompakt: látványosan kisebb, mint a Haswell-D vagy az Ivy Bridge-D modelleké. Még a Core i7-5775C lapkája is nagyobb, mint a Core i7-6700K-é, pedig mindketten 14 nm-es csíkszélességet alkalmaznak – igaz, előbbi 24 helyett 48 feldolgozóval ellátott integrált videó vezérlőt kapott, amihez még 128 MB-nyi eDRAM is tartozik, úgyhogy ebben az esetben a különbség annyira azért nem meglepő.
Érdekesség viszont, hogy a lapka hordozórétege, azaz maga a szubsztrátum, amin az érintkezők is vannak, a korábbi megoldásokénál vékonyabb: míg a Core i7-4770K-nál 1,1 milliméter vastag hordozóra kerül a processzorlapka, addig a Core i7-6700K-nál már csak 0,8 milliméter vastag hordozóréteg áll rendelkezésre. Cserébe viszont az IHS, azaz a hővezető sapka magasabb lett, így a processzor összességében ugyanolyan magas, mint a korábbi modellek – ez processzorhűtő-kompatibilitás miatt lehet fontos, hisz így a korábbi LGA-115x hűtők is passzolnak az LGA-1151-es CPU foglalatra, mert a furattávolság egyébként nem változott.
Az IHS és a CPU lapka közötti kapcsolatot nem forrasztás, hanem egy meglehetősen viszkózus, némi ezüstöt is tartalmazó hővezető paszta biztosítja, maga a CPU lapka pedig közelebb került az IHS közepéhez, mint a korábbi megoldásoknál. A PC Watch munkatársai elvégeztek néhány tesztet, amelyek alap-órajelen, illetve 4,6 GHz-re feltornázott órajelen készültek. Első körben a gyári hővezető pasztát használták, majd később ezt a Cool Laboratory Liquid Pro névre keresztelt pasztára cserélték, és újra elvégezték a méréseket. Az eredmény: a gyári paszta lecserélésével gyári órajelen is jelentősen, több, mint 10 Celsius fokkal csökkent az üzemi hőmérséklet, de tuning alkalmával még komolyabb előrelépést sikerült kimutatni.
Jól látható tehát, hogy tuning esetén érdemes lehet elgondolkodni a gyári hővezető paszta (TIM) lecserélésén, ám mivel a processzoron található hűtősapka eltávolítása nem veszélytelen művelet, plusz a garancia megszűnését is magával hozza, így csak és kizárólag a hozzáértők számára javasolt a beavatkozás elvégzése.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

38. tibaimp
2015.08.10. 17:42
Érdekes, mindenesetre én tuti nem skalpoltatnám meg a procimat tuning miatt. A "gyári tuningmesterek" esetében viszont, már más tészta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. DarStav
2015.08.10. 17:45
Valahogy ez nem fér a fejembe. Veszek sok pénzért egy processzort, és valami silány kotyvalékot kapok a kupak alá. Ez úgy mégis mire jó?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Resike
2015.08.10. 17:45
Azért ez a skaplolás se egy nagy mutatvány, bár akik szikével csinálják azokat beutalnám pár hétre egy szanatóriumba. Igazából ennyi az egész:

https://www.youtube.com/watch?v=PGJ4YkEHx34
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Terror DarSt...
2015.08.10. 18:00
Mi mire jó? Üzemi hőmérsékleten marad a processzor? Igen. Lehetne a kupak is aranyból, de minek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. DarStav Terro...
2015.08.10. 18:16
Ennyi erővel miért figyeltek arra, hogy kompatibilis legyen a régi hűtőkkel? Hisz elég az új gyári is. A kupakos hasonlat meg eléggé sántít ebben az esetben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.08.10. 18:21
ha aranybol lenne a teteje, akkor is pocsek lenne a hovezetes mer a koztes kozeg hulladek

eleg gaz az a 10fok kulombseg amugy
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. nemlehet
2015.08.10. 18:42
Ezt én sem fogom megérteni, hogy miért kell a hővezető pasztán spórolni. Főleg egy csúcstermék esetében egyszerűen nem lehet tétel... Már egy 1500-2000 Ft-os kiskereskedelmi áron futó paszta is 5-10 fokot ver a gyárira. Főleg egy ilyen forrasztott kupak esetén megbocsájthatatlan vétség gagyi pasztát felkenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. 5hR3kY
2015.08.10. 18:51
Szerintem egy 100 000- HUF-os CPU-nál szégyen hogy ilyen teszkó gazdaságos megoldásokat vetnek be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. ThompsoN Resik...
2015.08.10. 19:27
A módszer nem lenne rossz, de ha így taperolja valaki az alját is, akkor az semmivel sem jobb, mintha szikével szedné le a kupakot..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. asdsa nemle...
2015.08.10. 20:43
Ez nem forrasztott kupak, éppen ez a baj.
Én sem értem, hogy ez miért jó nekik. Még csak azt sem mondhatni, hogy így majd könnyebben megveszik a köv. generációs processzorokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.08.10. 20:47
pont hogy ez nem forrasztott, az lenne a legjobb...

(ja már írták)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. ThePoweR
2015.08.10. 20:54
PH-n Cink Elek leszedi úgy hogy kb hozzá sem ér a procihoz. Ha jól visszaragasztod még lehet a gari sem ugrik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. siriq ThePo...
2015.08.11. 02:29
Az egy dolog, ami dicseretes mert nem par darabot delidelt. Fel is kell 'am rakni a hutot. Ezen buknak el sokan meg az msi delid die guard sem hoz sokszor sikert. Egyebkent volt nekem is idom kiserletezni meg az athlon idokben. Neha tenyleg szerencsetlenul jon ki az egesz. Egyebkent a mostani hutommel mar egeszen egyszeruen megoldhato lenne a felfogatas: thermalright silver arrow sb-e. A regiekkel viszont szin tiszta vegyszivatas volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Meteoreso
2015.08.11. 06:51
Milyen ezüst alapú ? Irány az ezüst bánya, veszünk ezüst füstöt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. zodiac83
2015.08.11. 09:19
Én arra lennék kíváncsi, hogy a jobb hővezetőképességű pasztának az élettartama is van-e annyi, mint a gyárinak. Vagy ezek mind örökéletűek lennének? (Rémlenek olyan ajánlások régről, hogy időnként a hűtő alatt érdemes úrapasztázni, mert kiszárad és romlik a vezetőképessége, bla bla...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. ZSORRO
2015.08.11. 10:12
Gyári paszta dologhoz. Ez is teszi a dolgát rendesen, akkor miért cseréljék le? Másik dolog az intel egy cég és a profit érdekli alapvetően. Tehát a pástra amit most használnak működik és kerül mondjuk 1 dollárba 1 adag belőle a jobb hővezetésűből meg kerül 1 adag 1,25 dollárba akkor gyorsan fogják és megnézik, hogy mennyit is akarnak az adott processzorcsaládból legyártani (legyen mondjuk 1 millió) és így kijön, hogy ezekkel a számokkal is elég sok pénzt spórol úgy hogy a nagytöbbség nem is tud a "problémáról". Ez csak a profitról szól. Meg majd kiadják javítottként mint a múltkor.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. DarStav ZSORR...
2015.08.11. 11:10
Hogy miért cseréljék le? Mert talán a vásárló nem azért fizet ki egy talicska pénzt egy K-s Intel processzorra, hogy utána ilyen értékeket kapjon hőmérséklet tekintetében. Az meg azért már "enyhén" szánalmas, ha ennyire fillérba... szóval pénzhajhász egy cég.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. asdsa ZSORR...
2015.08.11. 13:33
Már hogy kerülne 1 dollárba egy processzorra való? Kereskedelmi forgalomban nem kerül ennyibe, pedig minimum 5-10x annyit elkérnek érte. Különben sem tétel 25 cent egy i7-es procinál.
Az még talán érthető, hogy a forrasztáshoz mindig be kéne lőni egy külön gyártósort, de hogy egy rendes pasztát miért nem tudnak alá rakni..

A delidnél engem is az érdekelne, hogy hogy viszonyul ehhez a hűtő. Az én kopasz talpú Brockenem már alapból nem játszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.08.11. 15:00
pont hogy egyaltalan nem teszi a dolgat...

ja nem, ez nem az a kategoria amikor 1,25 helyett 1est kene belerakni

hosszutavon sokkal kifizetodobb picit dragabbat rakni bele mer esetleg tobbet eladnak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. mikej95
2015.08.11. 17:17
Mivel így is 10 fokot vernek az AMD proickra nem szorulnak rá, hogy normális paszta legyen a kupak alatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Boostocska mikej...
2015.08.11. 20:36
Ez most nem arról szól, olvasd vissza a kommenteket légyszíves!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Resike asdsa
2015.08.12. 00:44
Nem tétel 25 cent? A vásárlónak talán nem, de a gyártónak igen, mert ő nem 1 db-ot gyárt le hanem milliókat talán. Ha 1 cent lenne a különbség akkor is az olcsóbbat választanák. Az meg a másik, hogy szinte biztos, hogy le vannak szerződve egy pasztagyártó céggel, az hogy ez pont nem a legjobb/legdrágább cég lehet előny és hátrány is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. 5hR3kY Resik...
2015.08.12. 07:51
Nem tétel 25 cent. A tálcás processzorokat adják 339 helyett 340$-ért, mivel annyiért is megveszik a gyártók, a dobozost meg adják 350 helyett 351-ért, és azt is úgyis megveszik az emberek,és így már keresett az Intel még 75 centet minden példányon, a vevőnek meg normális hőmérsékletű terméke lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. zodiac83 5hR3k...
2015.08.12. 08:52
+1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. CyberPunk6... 5hR3k...
2015.08.12. 10:32
Ha 339 helyett 340-ért adnák, akkor is ez a paszta lenne alatta, és 1.25 dollárt nyernének rajta darabonként.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Resike 5hR3k...
2015.08.12. 14:49
Szerintem ez egy kicsit bonyolultabb mint ahogy elgondoljátok. Például ha a jobb minőségű pasztát a világ másik oldaláról kell a gyártósorhoz szállítani már millió dollárok ugranak. Valamint nem biztos, hogy tudnak megfelelő mennyiséget időre szállítani.

Nyilván egy olyan helybeli céget választott az Intel akivel érdekeltsége van és megfelel a szabványnak és képes határidőre megfelelő mennyiségűt gyártani és szállítani.

A másik dolog meg hogy egy gép "jelenleg" nem fog úgy felpasztázni neked egy processzort mint egy hozzá értő ember. Lehet ha ugyanazt kennék fel is ugyanúgy nyernének 10 fokot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. 5hR3kY Resik...
2015.08.12. 16:34
Szerintem meg nem bonyolultabb, mivel nem csak a pasztázás létezik, hanem ott a hegesztés, ami sokkal jobb. Érdekes hogy a konkurencia az olcsóbban árult Godavari és FX processzorait tudja hegeszteni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Resike 5hR3k...
2015.08.12. 16:45
Aminek pont ugyanúgy megvannak a hátrányai is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. 5hR3kY
2015.08.12. 18:34
Az hogy jobban vezeti a hőt, és nem szárad ki?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Resike 5hR3k...
2015.08.12. 20:35
Drágább, környezet szennyezőbb, nem rugalmas, és sokkal macerásabb vagy nem is lehet szétszedni?

Ha meg annyival jobban vezetné a hőt akkor a piros procik nem forralnák a vizet vele. Valamint mint minden fém vegyület valószínűleg ez is összezsugorodik pár év múlva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. rambustibi
2015.08.12. 20:47
Hajrá intel, úgy néz ki ez is minőségi lett, éljenek a kupakolások
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. 5hR3kY Resik...
2015.08.12. 21:31
Drágább az tény, de szerintem nem sokkal.

Környezetszennyezőbb? Szerintem a hővezető paszta sem bomlik le magától, és mivel azt pár évente nem árt cserélni, az több szemetet termel, így sokkal környezetszennyezőbb mint egy kis fém.

Nem rugalmas? Talán hajtogatni akarod a processzort?

Sokkal macerásabb? Nem neked kell megcsinálni hanem a gyártónak, és egy gépsor csinálja. Vagy szerinted nagyüzemileg pasztát kenegetni egyszerűbb?

Nem is lehet szétszedni? Te processzort akarsz szerelni? Kikaparod majd a kerámiából a megsült részt, és ragasztasz bele újat? Vagy bővítést vállalsz, és ragasztasz még bele pár magot?

Minden fém vegyület összezsugorodik? Akkor most már tudom hogy a karácsonyi kicsi csengők harangokból lettek pár száz év alatt.

Itt a különbség. A Kaveri pasztázott, CPU-ban szinte ugyanaz, de GPU-ban kicsit gyengébb, mint a hegesztett Godavari:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Resike 5hR3k...
2015.08.12. 23:56
A paszta elég pár száz celsiuson, ellentétben a fém nem igazán. Itt a kupak alatti pasztáról beszélünk, nem hiszem hogy bárki is cserélgetné azt 1-2 évente.

Én nem tudom, hogy te hogy vagy vele de szerintem a PC piac az egyik támpillérét veszti el azzal hogyha minden egyre kompaktabb lesz, még ha csak egy rohadt hővezető közegről is van szó. A pasztát szinte bárki kicsit is hozzá értőbb egyén ki tudja cserélni, viszont a forrasztás az kb. egyszer használatos. Aki ezt favorizálja annak ott van a konzol.

Hőt pedig csak az áthaladó elektronok generálnak, vagyis az számít hogy mekkora Hz-en pörög a cucc és mekkora a feszültség van mellette, az hogy szinte ugyanaz a processzor az nem számít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.08.13. 00:54
Nem épp csak Neked szól, de azt kellene észrevenni sokaknak, hogy a teljesítmény egyszerűen nem más, mint a feszültség és az áramerősség szorzata. Jönnek itt az új 91W TDP-s procik, 1,2V alap feszen. Ez alapból majdnem 76A áramerősség. Vannak akik ezen hegesztenek...Nem kevés hő termelődik itt, amit el kell szállítani. Forrasztással sokkal jobb a hőátadás, mint a pasztával. Nem mellesleg kupak alatti paszta csere általában gari bukással jár, mert meg kell bontani a proci burkolatát. Ez nem az a dolog, amit két havonta újra kensz a gépeden és -5°C-ot nyertél vele. Azért skalpolják meg, hogy lássák a proci kialakítását az elosztást a kupak alatti trükköket. Szenzáció, mert ők csinálják meg először. Nagyon felkapott most ez a forrasztás, de sokkal időtállóbb, mint bármi más és nem is ez az első példány.
Arról meg nem is beszélve, hogy a paszta egy idő után kiöregszik, olyan lesz, mint a gumi és akkor már nem vezeti a hőt, hanem hőszigetelőként viselkedik.
Ha valaki egy kicsit is ért a hőtanhoz, akkor hamar beláthatja, hogy a forrasztott megoldás sokkal jobb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Resike Konzi
2015.08.13. 11:15
Én megértem ezt viszont lehet, hogy nem csak a felhasználó szempontjától kell nézni ezt hanem egy multi milliárd dolláros cég ami az országa közel 1%-ának a széndioxid kibocsátásáért felelős lehet hogy olyan szempontokkal is számol, hogy lehet hogy nem a világ másik oldalán kibányászott/kitermelt/szállított közben több köbméter széndioxiddal előállított fém vegyületeket használ, hanem a szomszédos gyárból igaz szintetikusan de éveken belül szinte 100%-ban lebomló alacsony gyulladáspontú előállított pasztát talicskázzák át hozzá. Ez most egy nagyon abszurd példa de gondolom érted a lényeget, mivel az Intel eléggé zöld cég.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. atti2010 Resik...
2015.08.13. 11:18
Ez mekkora baromság, mind egyedül találtad ki?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. chiller Resik...
2015.08.13. 11:41
"Drágább, környezet szennyezőbb, nem rugalmas, és sokkal macerásabb vagy nem is lehet szétszedni?

Ha meg annyival jobban vezetné a hőt akkor a piros procik nem forralnák a vizet vele. Valamint mint minden fém vegyület valószínűleg ez is összezsugorodik pár év múlva."

Neked megártott ez a nagy meleg DDDDDDDDD
Vagy elnézve a többi hsz-edet, lehet nem is a meleggel van a baj DDDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Resike chill...
2015.08.14. 12:35
Le kéne venni a szemellenzőt, miután felkeltél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!