iPon Hírek

Márciusban indul a magyar PS Store!

Dátum | 2012. 02. 15.
Szerző | Svindler
Csoport | JÁTÉK

Fél évtizede már annak, hogy lehet itthon PlayStation 3-at kapni, és azóta működik is az ingyenes PlayStation Network, de magyar bolttal eddig nem rendelkezett, így aki PSN-es demókat, filmeket, játékokat, stb. szeretett volna letölteni, az kénytelen volt regisztrálni egy külföldi fiókot is. Bő két hét múlva, március 2-án azonban rendeződik a helyzet, ha elindítjuk a boltot egy magyar accon, akkor nem a szokásos: ebben a régióban nem elérhető a szolgáltatás felirat fogad majd minket.

A hivatalos közlemény szerint nem lesz hiány semmiben: itt is elérhetőek lesznek az időszakos akciók, elő lehet majd fizetni a teljes értékű PlayStation Plus szolgáltatásra (havonta ingyenes játékok, további akciók, extra szolgáltatások, stb.), és még a PS One és Mini játékok is a kínálat részét képezik majd. A PS1-es klasszikusok kínálata eléggé változó régiónként, kíváncsiak vagyunk nekünk mi jut.

Vásárolni szokás szerint kétféleképpen lehet majd: bankkártyával és PlayStation Network-ös feltöltőkártyával. Utóbbi a starttól lesz kapható, 6000 forintos kiszerelésben. Ha valaki még nem használt volna ilyet, ez egy olyan pre-paid kártya, mint amit a mobiltelefonoknál megszokhattunk. A névértékének megfelelő összeg felkerül aktiválás után a fiókunkra.

Egyéb információ egyelőre nem tudható a magyar PS Store-ról, de mivel közel az indulási időpont, ezért valószínűleg nemsokára okosabbak leszünk.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. tankerjedi
2012.02.15. 08:29
Így ezzel most sokra mennek azok, akik csináltak külföldi felhasználót... Hogy viszik át mentéseiket, játékaikat...?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. nedcoleman
2012.02.15. 11:08
Szerintem át lehet vinni a mentéseket, egy egyszerű (copy) fileművelet az egész.
Remélem nem tévedek-szintén van 2 accountom.
Az árakra leszek kíváncsi - vajon továbbra is megéri majd a US oldalon vásárolni...?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tankerjedi
2012.02.15. 11:27
Ha minden mentést lehetne másolni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Svindler
2012.02.15. 13:22
Nos, tény, hogy nem minden mentés másolható, a trophy lista meg account függő azt nem rendeled hozzá máshoz.
Hogy lesz-e migráció pl, azt egyelőre nem tudjuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. HUFEUR
2012.02.15. 15:15
A mentéseknek úgy tudom semmi közük a PSN-hez, csak a trófeák vesznek el.

Árakra kíváncsi vagyok, ha a 6000 Ft-os PSN kártya a 25 fontos PSN megfelelője akar lenni, akkor szerintem jó árakra számíthatunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. rastawicc
2012.02.15. 15:33
Nem valószínű.
----------------

HUFEUR
Remélhetőleg a 6k-s kártya igazodik majd az árakhoz. Miért nincs nagyobb?
Hogy nézne ki ha egy játékot akar venni az ember a store-on, és 3-4 kártyát kellene hozzá venni?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Seaky
2012.02.15. 18:19
@rastawicc
Én úgy tudom hogy ha online veszed meg a gamét' akkor maximum 2 kártyára lesz szükséged mert jóval olcsóbb úgy hiszen nincs csomagolás, lemez, szállítás és a Magyarországi csúnya százalékú árrés
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Brian_GT
2012.02.16. 00:34
Engem is a mentés-profil kérdés érdekelne, hogy mint anno XboX magyarországi központ létesítésénél áttudták hozni a felhasználók a profiljukat, úgy most remélem mi is ezt megtudjuk majd csinálni. Kérdés hogyan mert passzolom ilyet hol lehet majd megcsinálni...remélem elmagyarázzák vagy nem tom. Játékom nincs véve online szóval az nem gáz, de a mentések minden most ha csinálok egy magyar profilt akkor bukta vagy független?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. 5hR3kY
2012.02.16. 09:26
Nem minden mentést lehet másolni, így nehéz mindent átrakni másik profile-ra. Az eddig létrehozott külföldi accountot biztos hogy nem lehet áthozni magyarra! Ha logikusan megnézzük, minden régióban a Store kinálata eltér egymástól, és mi van ha van olyan játék ami a UK storon kapható, de a Magyaron nem? Akkor ha áthoznád az accountodat akkor az eltűnne? Az ismerősök nézték az árazást. Első körben 400 Ft-al számolták a fontot, de már átjavítgatták 350-re.

rastawicc: Te milyen játékot akarsz venni 18-24 ezer forintért? Mert hogy olyan drágán nem létezik játék az is biztos! A legújabb játékokat is 12-13-ezerért megkapod újonnan!

Seaky: Nem igazán lesz olcsóbb a digitális terjesztés. Megjelenéskor kb. annyi amennyiért megkapod a boltban is. Később majd viszik lejjebb, illetve akciózzák, de addigra már használtan olcsóbban megveszed.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. rastawicc
2012.02.16. 17:40
5hr3ky: Csupán egy példát mondtam. De akkor csak neked: GOW trilógia 20-23K...
LE-k és CE-k.
13k-hoz meg már három kártya kell.
Tévedtél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. 5hR3kY
2012.02.17. 10:22
rastavicc: Egy GOW trilógiát nem úgy raknak fel hogy egybe tudd csak megvenni, hanem úgy hogy külön-külön. Talán esetleg később lesz belőle majd egy olcsóbb bundle pack ahol egybe a három olcsóbb lesz.
Limited Edition-t meg Collector's Edition-t te a Store-ról akarsz megvenni?
Szerinted majd kipostázzák neked az Artbook-okat meg a mütyűröket?

Amúgy igazad van mert 13000 Ft-hoz már három kártya kell, de mivel ez Magyar Store lesz és elfogad magyar bankkártyát is, ezért nem sokan fognak itt feltöltőkártyázni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DogTheDog
2012.02.17. 20:00
Az teny,hogy a SEN-n dragabbak a jatekok,de sokat meg csak onnan lehet beszerezni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!