iPon Hírek

Marokkonzolok és e-olvasók az iPad fő áldozatai

Dátum | 2010. 07. 13.
Szerző | Gabriel
Csoport | MULTIMÉDIA

Aki beszerzett egy iPad-et, az általában már nem gondolkodik konzolokban és e-olvasókban, derül ki a Resolve friss felméréséből.

Az emberek 60%-a véli úgy, hogy játék céljára egy konzol lene a legjobb, ám az iPaddel rendelkezők 38%-a már azt állítja, hogy innentől kevéssé érzik szükségét egy külön konzolnak. Mivel a százalékokban nincs átfedés, ezért az is lehet, hogy ettől még úgy gondolják, a konzol jobb játékra.


E-olvasók tekintetében azonban elég rossz a helyzet. Bár a felmérés nem tér ki rá, hogy  egyébként hány ember gondolkozik e-olvasó beszerzésén, ám a tényleges iPad-tulajdonosoknak majdnem a fele (49%-a) nyilatkozott úgy, hogy már nem áll szándékukban beszerezni még egy e-olvasót is.

A harmadik vesztes a netbookok és laptopok kategóriája lett: ezeket a megkérdezett iPadesek 32 százaléka tartotta mellőzhetőnek.


Aminek azonban a legjobban örülhetnek Cupertinoban, az az, hogy a felmérés szerint az iPad-vásárlók valamivel több, mint egyharmadának (37%-ának) ez lesz az első Apple-terméke. A többieknek 16%-ban már volt vagy van MacBookja, 49%-ban iPodja, 24%-ban pedig iPhone-ja is.

A konkurencia ezzel szemben annak örülhet, hogy a legtöbben - 55% - még mindig csak egy "roppant drága játékszernek", vagyis luxuscikknek tekintik az iPadet. 33% gondolta azt "technikai áttörésnek", 28% valóban produktívan is használható eszköznek, és csak 25%-ban feltételezték, hogy az a netbookokat is leválthatja. Nem is csoda: azok közül, akik szeretnének egy iPadet, 56%-ban a szórakoztató értéke, 42%-ban a "trendi" jellege, 28%-ban a márkája, és 40%-ban az általa biztosított kényelem miatt szeretnék.


Azok közül, akik elutasítják a készüléket, a legtöbbeknek (54%) egyszerűen nincs szüksége rá, 46% túl drágának találja, 17% a 3G-előfizetés költségeit kifogásolja, 16% pedig már rendelkezik más olyan készülékekkel, amelyekkel el tudja végezni mindazt, amit az iPad kínálna.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. viktorxxx
2010.07.13. 17:07
akkor lesznek aldozatok, ha egy teljes erteku oprendszer lesz rajta (windows vagy linux)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gebana
2010.07.13. 17:32
jó, ehez már csak egy iq tesztet kellett volna csapni, máris más lenne az esése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. besk
2010.07.13. 20:51
"akkor lesznek aldozatok, ha egy teljes erteku oprendszer lesz rajta (windows vagy linux)"

Akkor a kutya se venné meg. Olyan már eddig is volt és az emberek le se sz*rják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. felziusz
2010.07.13. 21:01
netbookot nem fogja váltani. főleg nem nálam. rácsapok egy linuxkonzolt és gyiá
akkuidő akkor tényleg annyi mint amennyit a gyártók írnak

viszont ennek akkor lenne technikai áttörés jellege ha multifunkciós lenne. gondolok itt: Teljes OS ahogy viktorxxx mondta, nem érdekel hogy win vagy mac vagy linux. Aztán böngésző, chatcucc, mikroblog cucc(mint a Gwibber) és e-reader is lehetne belenyomatva játékonzollal karöltve
akkor lenne jó dolog igazán. és nem pedig drága játékszer

gebana
ez.. fájt de nem mondom hogy nincs igazad jó poén(bár az lenne )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!