iPon Hírek

Mass Effect 3 - a Wii U verzió

Dátum | 2012. 09. 09.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Nem kis feladat áll a Mass Effect 3 Wii U verziójának fejlesztője, az ausztrál Straight Right stúdió előtt, hiszen vadonatúj hardverre, kontrollerre és egy még nem tesztelt piacra kell elkészíteniük egy már ismert játékot. "Tudatosan, nagy odafigyeléssel állunk hozzá a feladathoz, tekintve, hogy igen nagyok az elvárások, mivel egy olyan játékról van szó, amely PS3-on, Xbox 360-on és PC-n kiemelkedően jó volt" – nyilatkozta Tom Crago, a csapat vezetője. "Hogyan tehetnénk még jobbá a játékot? A Wii U és GamePad segítségével van erre lehetőség. De elsősorban azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy semmit se rontsunk el".


Az érintőképernyő lehetővé teszi a játékosok számára, hogy lássák a környék térképét, melyen az ellenfelek és a bajtársak is látszanak és segítségével könnyen és gyorsan választhatnak képességeik közül. Arra is lehetőség van, hogy az egész játékot a GamePad-on játsszák. Az ME3-ból már csak az utolsó simítások vannak hátra, de a megjelenés pontos dátumát még a fejlesztők sem tudják, csak azt hogy a játék a hardver megjelenésével egy időben kerül a majd a boltokba – bármikor is lesz az. A csapatnak szerencsére bőven volt ideje a fejlesztésre, egy évük volt, hogy megismerjék a Wii U hardverét, és a játékon való munka már jóval azelőtt megkezdődött, hogy a Mass Effect 3 megjelent volna a többi platformon. "Van benne kihívás" – mondta Crago, de hozzátette, hogy már hozzászoktak a vadonatúj hardvereken való munkákhoz kapcsolódó nehézségekhez.

A Straight Right viszonylag új cég, amely nem egyedül dolgozik, hanem testvérvállalatával, az 1994-ben alapított, a szakmában veteránnak számító Tantalusszal vállvetve, amely már 30 játék fejlesztésében vett rész olyan nagy nevekkel együttműködve, mint a Sega Japan, a Psygnosis és a Midway. Már rég dolgoztak olyan nagy kaliberű játékon, mint a Mass Effect 3, és az új hardver miatt nincs idejük unatkozni. Crago szerint játékuk ugyanolyan jól néz ki, mint a másik két konzolos verzió. A csapat bízik a Wii U sikerében, olyannyira, hogy az ME3 mellett már két másik címen is dolgoznak az új hardverre. Az egyik egy vadonatúj darab, ami a sajátjuk, a másik pedig egy jól ismert nagy sorozat része – hogy melyiké, azt nem árulta el, csak azt, hogy jövőre fog megjelenni.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. DogTheDog
2012.09.09. 10:15
Az igaz,hogy a Bethesda bejelentette,hogy nem jonnek toluk jatekok wii U-ra,mert az nem tamogatja a kodjaikat?Amennyiben ez igaz,akkor a Bethesda bajban van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Skorbut
2012.09.09. 15:03
DogTheDog - sz'tem nekik pont tök mindegy, hogy kiadnak-e valamit egy másodrangú konzolra vagy sem, így is milliószámra veszik a játékaikat, mind bestseller. Mutass egy hardcore játékost, akinek specifikusan az az álma, hogy Wii-n tolná a CoD-ot vagy a CS-t, bánomisén, a Mass Effect 3 is meg minden, csak nem egy minigolf-szimulátorokon nyomuló társaságnak való játék, majd meglátjuk, hogy teljesít...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. HUFEUR
2012.09.09. 18:11
Skorbut:

Üzleti szempontból elég nagy hülyeség másodlagos konzolnak nevezni egy Wii-t, amikor ebben a generációban abból adták el a legtöbbet, illetve játékok is azon fogytak a leginkább.
De az igaz, hogy hardcore játékos nem vágyik Wii-re, akkor viszont minek erőltetik a hardcore játékokat rá?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Skorbut
2012.09.09. 22:25
HUFEUR - MILYEN játékok? Minden relatív. Mi itt AAA játékcímekről beszélünk, amiket a fanok így vagy úgy de megvesznek, és a tábor-bővítést ezek az eszetlen kiadók úgyis össze vissza barmolják el
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Blade0012
2012.09.10. 10:34
A first party játékaik, amik eladások tekintetében csúcstartók. A Wii minden volt csak másodlagos nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. mikej95
2012.09.10. 15:34
Azért elég nagy előny, az a második képernyő, kissé unfair
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!