iPon Hírek

Mass Effect: Andromeda apróságok kerültek elő

Dátum | 2015. 11. 23.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Reddit egyik felhasználója azt állítja, hogy hozzáférése van a Mass Effect: Andromeda egy korai változatához. Az ilyenekkel általában nem is szoktunk foglalkozni, de a felhasználó a Reddit moderátorainak olyan bizonyítékot tudott mutatni, ami alapján azok engedélyezték az információk posztolását, szóval mégis lehet benne valami. Ettől függetlenül persze mindent egy csipet sóval érdemes fogyasztani. A felhasználó beszámolója alapján továbbra is háromfős társasággal akciózhatunk, a társaink között pedig már biztosan lesz egy fiatal szőke lány, valamint egy krogan (aki az E3-as trailerben is feltűnik). A játékos karakterére egyébként "Pathfinder", vagyis Útkereső néven hivatkoznak, akinek az lesz az egyik legfontosabb feladata, hogy új belakható bolygókat találjon az emberiségnek. Az más kérdés, hogy ez a fő történeti vonal, vagy ez csak mellékes dolog - hiszen mi motiválná a többi fajt, hogy az embereknek új bolygókat találjanak? Akárhogy is, örömhír, hogy jobban fel leszünk szerelkezve, mint eddig: minden csapattag kap jetpacket, ami segít majd a felfedezésben, a Mako pedig testreszabható és fejlesztő lesz. Ezen kívül az OmniTool is több dologra használható majd, például pajzsot is fel tudunk vonni vele magunk elé - ami hasznos lehet, a forrás szerint ugyanis számos fedezék lerombolható. Ami a fegyvereket illeti, alapvetően ugyanazokra számíthatunk, mint a korábbi részekben, néhány módosítással, a karakterünk felszerelése pedig viszonylag részletesen beállítható. Úgy tűnik, hogy a hajónk is megújul, teljesen más kialakítása lesz, mint a Normandiának. Van például egy központi terasz, ahonnan szemlélhetjük a lentebbi szekciókat, kapunk természetesen saját negyedet is a hajón belül, illetve lesz egy központi eligazító terem, ahol a csapattagjainkkal beszélgethetünk. Remélhetőleg töltés már nem lesz a hajón belül, mint a korábbi részekben, korábban erre feltételezhetően az előző generációs konzolok kevés memóriája miatt volt szükség. Ami érdekes, hogy a forrás szerint kikerült a csillagtérkép, és az űrhajónkat FPS-nézetből vezethetjük el a különböző bolygókra, de ha nagyon messzire kell mennünk, akkor használhatunk fénysebességre ugrást is. Ezen kívül Strike küldetéseket is indíthatunk a hajóról, ami a gyanúm szerint valami olyasmi lesz, mint a Dragon Age: Inquisition világtérképes missziói, de ne legyen igazam. Végül pedig természetesen a grafika is nagyon ütős lesz: a forrás szerint különösen az arcanimációt és a karaktermodelleket szeretné új szintre emelni a BioWare, amiben persze a Frostbite motor legújabb verziója támogatja őket - ha a Star Wars: Battlefrontból indulunk ki, akkor egészen durva eredményre lehet számítani.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. Powerdream
2015.11.23. 19:27
Én már nagyon várom. De az N7 páncélt meg a Krogant, valahogy nem vágom, ha már egy másik galaxisról van szó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. csab959 Power...
2015.11.23. 19:35
Lehet küldtek csapatokat más galaxisok felderítésére, ha a Reaper invázió sikerrel járt volna. Remélem a fegyver és páncélvariálhatóság marad a harmadik rész szintjén legalább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. mikej95 csab9...
2015.11.23. 21:10
Stargate Universe, Star Trek: Voyager szerű felállás függetlenül a kiváltó októl. Új kezdet, új remények, remélhetőleg kevesebb színes robbanás és plothole és lusta (vagy nem létező ) író deus ex machina-ja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. noPublicFG csab9...
2015.11.24. 00:44
Én azt remélem, hogy nem marad a 3. szintjén. Inkább valami részletes RPG variálás jobban tetszene.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. VikMorroHu... mikej...
2015.11.24. 11:50
Szerintem ott egyszerűen nem létezett író. Volt is valami cikk régebben, hogy az első két rész írója (Drew Karpyshyn) már nem dolgozott rajta. Meg is látszott az eredményen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. meglivorn
2015.11.24. 22:14
Mass Effect (1):
Drew Karpyshyn (Lead Writer), Mac Walters, Patrick Weekes, Luke Kristjanson, Chris L'Etoile.
Mass Effect 2:
Drew Karpyshyn (Lead Writer), Mac Walters (Lead Writer), Patrick Weekes, Luke Kristjanson, Chris L'Etoile, Jay Watamaniuk, Chris Hepler, Malcolm Azania, Jay Turner, Brian Kindregan.
Mass Effect 3:
Mac Walters (Lead Writer), Patrick Weekes, Jay Watamaniuk, Chris Hepler, Cathleen Rootsaert, John Dombrow, Sylvia Feketekuty, Ann Lemay, Neil Pollner.

Project Director 1-3 (a legfőbb boss, mint egy TVsorozat Executive Producere):
Casey Hudson

Annyira nem volt írója hogy majdnem kétszer annyi volt neki (igaz a szöveg is kétszer annyi). Az első játékon dolgozó csapatból pont a Lead Writer Mac Walters az egyik aki mind a három játékon dolgozott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.11.25. 10:55
Éppen Mac Walters határtalan egójának köszönhető a befejezés, és az utólagos ragaszkodás hozzá. Te is láthatod, hogy Mac Walters végig Drew Karpyshyn alatt volt csak jelen korábban, viszont a 3. rész befejezéséért teljes egészében ő a felelős. Mivel a történetet teljesen újraírták egy korábbi leak miatt, és az újraírt befejezésben Drew Karpyshyn már egyáltalán nem vett részt, meg is látszik az eredményen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. meglivorn
2015.11.25. 20:03
Én úgy tudom, inkébb Hudson de mivel majdnem 4 éve volt már nem érdemes mutogatni ki volt a hibás, Hudson vagy Walters, vagy mindketten. Amit azért megjegyeznék:
1. Drew Karpyshyn az ME2 közben ment át az Old Republichoz, úgyhogy a ME3 sztorijához már nem nagyon volt köze, nem "az ő sztoriját" cserélték le menet közben.
2. még mindig az endingről megy a diskurzus ami kb fél, max 1 óra az egész 40+ órás játékból. És azért azt mondani hogy a Tuchanka vagy Rannoch résznek nem volt írója, finoman szólva nevetséges. Az írók igenis piszok jó munkát végeztek (Weekes nem véletlen azóta is a kedvencem csak azt sajnálom hogy az ME-A lead writere nem ő lett).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jurganov megli...
2015.11.29. 10:36
"2. még mindig az endingről megy a diskurzus ami kb fél, max 1 óra az egész 40+ órás játékból." és az az 1 óra nullára redukálja a 40+ óra teljes játékélményét
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.12.08. 15:29
Persze nem volt konkrétan megírva az ME3 részletes története, de volt egy elképzelt storyarc, ami már a 2 alatt megvolt, tudták hová akarják kifuttatni a történetet. Na ez lett kukázva, és e helyett jött starchild.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.12.08. 15:32
Hogy tudja 0-ra redukálni, mégis? Neked a játékélmény teljes egészében a befejezés után következik, és előtte játék közben nincs semmi?

Azt sehogy sem tudja utólag elvenni a befejezés. Ennyi erővel az első két részt is elrontotta, sőt az összes korábbi bioware játékot is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!