iPon Hírek

Még három új BlackBerry jöhet idén

Dátum | 2017. 03. 09.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A BlackBerry a TCL-lel közösen készíti az androidos okostelefonjait, a hardvert a kínaiak biztosítják a kanadaiak számára, a kanadaiak pedig szállítják a szoftveres megoldásokat, amelyeknek a javát maguk fejlesztik. A kapcsolat egyelőre jól működik, és idén még három új eszköz szülhet.
Már több Android operációs rendszerrel szerelt mobiltelefont is bemutatott a BlackBerry az elmúlt két évben, és a TCL Communications közreműködésével is három készüléket hozott már kalap alá a vállalat tavaly óta, szóval egészen szépen alakul most az egyébként szebb napokat is megélt cég sora. Legutóbb a BlackBerry KEYone hivatalos debütálásáról számolhattunk be, ami a múlt hónap végén került a kamerák kereszttüzébe a Mobile World Congressen. Előtte pedig a középkategóriás DTEK50 és a csúcsmodell hírében álló DTEK60 debütált még az elmúlt évben.
BlackBerry KEYone
A fenti trióhoz pedig három további masina csatlakozhat még az idei évben – olvasható a CNET friss jelentésében. A CNET-nek egy interjúban mondta el a TCL Communications egyik illetékese, hogy a vállalat még az idei év folyamán három teljesen új készüléket fog szállítani a BlackBerry számára. A fejlesztés alatt álló mobilok mindannyian teljesen érintésvezéreltek lesznek, szóval a KEYone mellé valószínűleg nem érkezik már fizikai QWERTY billentyűzettel szerelt készülék az idei évben. Az új BlackBerryk előfordulhat, hogy megint létező Alcatel vagy TCL eszközökre fognak épülni kisebb nagyobb változtatásokkal – vagy akár teljes egészükben is. Vélhetően a vállalat utódot állíthat a DTEK60 és a DTEK50 modelleknek, de teljesen más ársávot célzó megoldással is számolni lehet.
És ami még talán ennél is érdekesebb információ, hogy állítólag megvan rá az esély, hogy a mostanra szinte elfeledett Palm márkanév újra visszatérjen valamilyen formában a piacra. A Palm brandet 2015 januárjában vásárolta fel a TCL Communications, de a kínai alakulat mostanáig igazából semmit nem kezdett ezzel. A CNET-nek nyilatkozó Nicolas Zibell konkrétumokba ennek kapcsán egyelőre nem szeretett volna belemenni, azt mondta, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor úgyis lesz még erről szó az idei évben.
BlackBerry Aurora
Az új androidos eszközökhöz visszakanyarodva: az egyik fejlesztés alatt álló okostelefonról már képeink és információink is vannak. Erről kiszivárgott a napokban több fotó és egy renderelt sajtókép is. A felvételeken látható masina állítólag az Aurora, BBC100-1 fejlesztői nevet és azonosítót viseli, a boltokba egészen biztos, hogy nem így kerül majd. A BlackBerry Aurora egy olyan középkategóriás eszköznek ígérkezik, ami minden eddiginél olcsóbban kelleti majd a bájait, vagyis a DTEK50 alá fog besorolni. Az 5,5 colos mobil HD felbontású, IPS technológiás panelt kapott, amelyen a BlackBerry által átváltoztatott Android 7.0 operációs rendszer fog kirajzolódni. A masinában a négymagos Snapdragon 425 központi chip lesz jelen állítólag, és nem kevesebb mint 4 GB-nyi memóriával, illetve 32 gigás tárhellyel lehet felszerelve – ez utóbbit pedig még bővíteni is lehet majd. Ha hihetünk a kiszivárgott információkban, akkor a lencsevégre kapott Aurora egy 8 és egy 13 megapixeles kamerának ad otthont, és a hátlapon található képalkotója mellé egy LED-es villanó is kerülni fog, hogy este is lehessen rá számítani. Fontos, hogy ez már Dual-SIM-es, egyetlen korábbi modell sem volt képes két hálózati kártyát kezelni. Elvileg egy 3000 mAh-s akkumulátor fogja táplálni, amivel átlagos üzemidőt érhet el az Aurora. És ha minden igaz, 250-260 dollár körüli áron jöhet – ami azért egy kicsit túlzás lenne, de az eddigi modelleket sem az ár-érték arányuk miatt emeltük ki.
BlackBerry Aurora
A BlackBerry következő okostelefonja tehát minden bizonnyal a megfizethetőbb áron kínált Aurora lehet, de azt egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy ez a készülék mikor fog bemutatkozni és kereskedelmi forgalomba kerülni. Mivel már élő fotókon is pózolt, így talán már nincs messze a rajtja, de ezt korai lenne elkiabálni, ugyanis a BlackBerry a KEYone esetében is meglehetősen sokáig húzta az időt – az MWC-n bemutatott gépezet már a CES-en is kint volt, csak a színfalak mögött maradt.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!