iPon Hírek

Még idén érkezhet az LG G Flex 2

Dátum | 2014. 09. 15.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Samsung és az LG Mobile tavaly szinte egyszerre jelentették be a hajlított megjelenítővel szerelt okostelefonjaikat. Furcsa volt látni a két Dél-Koreai vállalat egymásnak feszülését, de a verseny nem tartott sokáig, az LG gépe több ponton is felül tudott kerekedni az első tesztek alapján a Samsung megoldásával szemben, és a jelek szerint ezt a Samsungnál is felismerték. Idén a Galaxy Round helyett, már a Galaxy Note Edge-re helyezték a hangsúlyt, ami szintén egy hajlított kijelzőt alkalmaz, csak éppen egészen másként.
Az LG viszont a G Flex viszonylagos sikerén felbuzdulva már a második generáció bevetésére készül. Az első G Flex-nek az volt az egyik legnagyobb fegyvere, hogy a tervezők nemcsak azt oldották meg, hogy a kijelző hajlított legyen, a komplett készülék rugalmas volt. Tehát a benne felhasznált alkotóelemek is képesek voltak kisebb hajlást átvészelni a felépítésük vagy pedig az elrendezésük miatt. Ebből fakadóan a G Flexnek akkor sem esett baja, ha „kiegyenesítették” a felhasználók. Ezt az LG elsősorban azért tervezte így, hogy eléggé strapabíró legyen a konfiguráció, de mint utólag kiderült, nem érdemes ezzel a tulajdonságával játszani, mert a túlzásba vitt hajlítgatásnak átmeneti mellékhatásai lehettek. Kíváncsiak leszünk rá, hogy ezek a dolgok miként fognak alakulni az új gépnél.
A G Flex eredetileg nem egy csillogó paraméterekkel rendelkező megjelenítőt alkalmazott. A rugalmas panel igencsak nagyra sikeredett, ugyanis 6 hüvelykes képátlóval büszkélkedhetett, miközben a felbontása csak 720p-s volt, ami mindössze 245 PPI-s pixelsűrűséget szült. A legfrissebb pletykák szerint minden tekintetben változtatást hoz az LG a második generációs G Flex kijelzőjét illetően. A friss modell barátságosabb, kisebb méretű megjelenítővel fog bevetésre indulni, ráadásul a felbontása is jelentősen növekedett, még 1920 x 1080 képpontnál is magasabb pixelszámra van kilátás. Ezek alapján elképzelhető, hogy a mérnökök egy olyan konfiguráción munkálkodnak, ami az LG G3 paneljéhez hasonló megoldást fog alkalmazni, tehát 5,5 colos és Quad HD lesz. Ez persze nagyon ideális eset lenne, várjuk ki, mit is forralnak abban a bizonyos boszorkánykonyhában.
Az LG G Flex második generációja még az év vége előtt a kamerák kereszttüzébe keveredhet. A gépezet először Dél-Koreában fog elrajtolni, később pedig szélesebb körben is elérhető lesz. Konkrétan India és az Egyesült Államok lett kiemelve, de ezek annyira távol állnak egymástól a célközönséget figyelembe véve, hogy valószínűleg nem különösebben válogat majd az LG Mobile, a legtöbb régióban ott lesz az új G Flex.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. pm555
2014.09.15. 18:16
Erre kíváncsi leszek, az 1. generációval nincs bajom, jelenleg is azt használom. A kijelző felbontásával sincs különösebb problémám, de remélhetőleg sűrűbb lesz. Az egyetlen, amibe bele tudnék kötni, mint mindennapi felhasználó, az a frissítés. Mióta megjelent a telefon, még mindig Android 4.2.2 Jelly Bean alapokon fut, nem elérhető rá az ígért knock code, és kártyafüggetlen verzióra egyetlen frissítés sem jelent még meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. DemonDani pm555
2014.09.15. 21:00
Márpedig megkapta. Szerintem keresd fel az LG supportját, hogy minek tudható be nálad ennek a hiánya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. szabyka95 pm555
2014.09.16. 07:36
Kb.5-6 honapja mar felraktam,s hasznaltam is par honapig a Flex kitkat ROM-ot.. a G2-mon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. m76
2014.09.16. 14:44
És ennek ugyan mi az előnye hagyományos társaival szemben, azon kívül, hogy zsebben nehezebben fér el, és semmilyen felületen nem áll meg stabilan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. BReal
2014.09.16. 16:58
Semmi. Divatos, mert most a curved TV a menő (aminek egyébként kellően nagy méretben, mondjuk úgy 65 colltól van is vizuális haszna filmezés közben), akkor már telefonban is el kell készíteni. Következő lépés majd az UHD felbontás lesz 5 collos kijelzőn. A világ legfontosabb technológiai lépései, tudod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jocek
2014.09.16. 19:42
Elméletileg ezzel a formával ha le ejted nem sérül annyira a készülék bár lehet hogy csak marketing . Engem az öngyógyitó hátlap győzött meg leginkább a G flex-ben jó lenne minden telefonra ilyesmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.09.16. 21:44
Nekem inkább olyan telefon kéne ami engem gyógyit meg ha kell
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jocek m76
2014.09.17. 19:50
Az már a következő lépés lenne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!