iPon Hírek

Még sokáig lesznek cserélhető Intel processzorok

Dátum | 2013. 03. 26.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Néhány hónapja nagy port kavart fel az a pletyka, amely azt állította, hogy az Intel 2014-től kezdve, a Broadwell SoC egységek érkezésével LGA tokozásról áttér BGA tokozásra, azaz úgy tűnt, hogy onnantól kezdve az abszolút felsőkategóriás asztali processzorok kivételével minden új központi egység alaplapra integrálva érkezik, tehát az átlagfelhasználó számára nem lesznek cserélhetőek. A felhasználók a pletykát olvasva (teljes joggal) elkeseredtek és ezzel együtt dühösek is lettek, hiszen a döntéssel gyakorlatilag elveszik a processzorcserélgetés lehetősége, ami nagy érvágás a DIY (Csináld magad) piac számára. Most úgy tűnik, hogy a helyzet messze nem lesz ennyire kemény, legalábbis a DigiTimes munkatársai, akik a tajvani alaplapgyártó nagyvállalatoknak köszönhetően az Intel processzor-útitervét már egészen 2015 első feléig ismerik, ezt állítják. Ennek értelmében az LGA tokozás egészen biztosan használatban marad eddig az időpontig, de hogy ezután mi lesz, az még egyelőre nem világos. A beszámoló szerint az Intel háza táján a legszélesebb körben használt asztali processzorfoglalat az LGA marad a maga 95%-os részesedésével. Az idei év júniusában megjelenő, 22 nm-es gyártástechnológiával készülő Haswell APU egységek LGA-1150-es tokozással érkeznek majd, csak úgy, mint a 2014 folyamán bemutatkozó, de már 14 nm-es csíkszélességgel rendelkező Broadwell egységek. Utóbbiaknál persze már lesz némi változás: a gyártó az abszolút belépő szinten elhelyezkedő központi egységeket LGA helyett BGA tokozással látja el, így ezek csak alaplapra integrált formában lesznek elérhetőek, legalábbis az átlagfelhasználók számára. Ez a változás a jelek szerint már biztosan érinteni fogja a Celeron processzorokat, sőt, jó eséllyel a Pentium család tagjait is, de a Core i3-as, Core i5-ös és Core i7-es modellek a jelenlegi információk szerint továbbra is elérhetőek lesznek különálló termékekként. 2015-ben, amikor az ugyancsak 14 nm-es gyártástechnológiával érkező - de már valószínűleg nem LGA-1150-es tokozást használó - Skylake processzorok megérkeznek, még közöttük is lesznek LGA tokozással ellátott példányok, de hogy pontosan mely családok tagjai maradnak cserélhetőek, az rejtély. A 2014-es gyakorlatból kiindulva a Celeron és Pentium processzorok esetében már szinte biztos, hogy a Skylake sorozat esetében is marad a BGA tokozás.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. VAjZY
2013.03.26. 14:02
"A gyártó az abszolút belépő szinten elhelyezkedő központi egységeket LGA helyett BGA tokozással látja el." Még szerencse, hogy így kezdik az átállást, ez alap, és az is az kéne legyen, ha már jobbnak látják így megcsinálni, hogy csökkentik a választékot mondjuk fele ennyire és akkor nem az lesz, hogy 3-4000 Ft lesz 1-1 között a különbség, hanem mondjuk 10. Elég radikális változtatás, de ha ők azt mondják, ez fejlődés...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. j.panzer
2013.03.26. 16:06
Belépő szinten nyugodtan lehet BGA, irodai konfigokba ezek tökéletesek lesznek (bár ha valami tönkremegy, dupla pénz cserélni), de gamer konfigokba jobb is, hogy marad az LGA. Még jó hogy. AMD jól megszedné magát, ha az Intel ezt a baromságot megpróbálná rátukmálni a népekre...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. prohlep
2013.03.26. 17:55

Saját véleményem: én örülök annak, hogy nem úgy épül ma egy gép, hogy fogok egy alaplapot, beledugok egy bővítőkártyát, amire jöhet több memória, aztán beledugok egy video kártyát, mert máskülönben nem látok semmit, aztán beledugok egy multifunkciós kártyát, mert máskülönben nem lesz se floppy, se soros port, se párhuzamos port, és végül beledugok egy wincsi vezérlő kártyát, mert a wincsit is kéne valamihez csatlakoztatni. Aztán, ha sikerül beszerezni, akkor még beledugok egy óra kártyát is, mert máskülönben minden hideg boot esetén írhatom be az évet, hónapot, napot, órát és percet.

Egyszerű célokra igenis megfelelnek a fröccsöntött alaplapok.

Teljességgel értem, hogy akinek külön célja van azzal, hogy milyen erős és milyen típusú a proci és minden más, annak ez nem jó.

De egyszerű célokra boldogan fogadnék olyan alaplapokat, amelyeken még az alaplap várható fogyasztásához gondosan hozzáillesztett és emiatt takarékos tápegység is oda van téve az alaplapra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim prohl...
2013.03.26. 18:56
Azért szerintem nem 30-40 éves példával kellene igazolni hogy milyen jó az, ha integráltak a részegységek.

Áldásos ha egy mai alaplapon nem téma a RAID vezérlő, audio, LAN és egyebek megléte, de ezeknél nem is beszélhetünk teljesítményről, hanem csak minőségről.

... azt meg hadd én döntsem már el mint vásárló, hogy hogyan skálázom magamnak a teljesítményorientált gépalkatrészeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Lancaster
2013.03.26. 19:18
"Belépő szinten nyugodtan lehet BGA"
Már miért lehetne? Nekem pl. belépő szintű Celeron procim van, de le szeretném majd cserélni egy erősebbre, viszont az alaplapot azt nem, mert az nem alsó kategóriás!
Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy az Intel valószínűleg úgy fogja párosítani a proci+lap kombót, hogy drága laphoz drága proci fog járni, így akinek nem kell erőmű de jó lenne ha az alaplapba bele lenne integrálva például az USB x.x vagy valami más extra, akkor az megszívta.
Nem tudom mi bajuk ezzel a cserélhetőséggel, egy számítógép szerintem annál jobb, minél univerzálisabb. De úgy látszik mostanában a visszafele fejlődés a trendi... Lásd pl. Windows8, Office 2013.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim Lanca...
2013.03.26. 19:36
"Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy az Intel valószínűleg úgy fogja párosítani a proci+lap kombót, hogy drága laphoz drága proci fog járni, így akinek nem kell erőmű de jó lenne ha az alaplapba bele lenne integrálva például az USB x.x vagy valami más extra, akkor az megszívta."

Ez jelen pillanatban is probléma, sőt, már évek óta. E-ATX de inkább XL-ATX alaplap lenne számomra ideális a bővítőhelyek száma miatt, de nem tudok venni, mert sok szart rápakolnak az ilyen alaplapokra, a végén meg 100 ezer forintba kerülnek, "gamer" meg "millitary grade" plecsnikkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. thedevelop...
2013.03.27. 15:43
Asagrim: Ruházz be egy szerver alaplapra. Lehet, hogy olcsóbban megúszod és lesz rajta 2 cpu foglalat, 8 DDR3 DIMM, stb.. és semmiképpen sem lesz rajta felesleges alkatrész, vagy díszítőelem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!