iPon Hírek

Még sűrűbben érkezhetnek a Windows frissítések?

Dátum | 2014. 04. 24.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Néhány évvel ezelőtt a Microsofttal kapcsolatos pletykák szállítójaként ismert Mary Jo Foley saját, megnevezni nem kívánt forrásaira hivatkozva azt állította, rövidesen nagyobb tempót diktál majd a Microsoft, legalábbis ami az új Windows kiadások készítését illeti, így a korábbi hároméves ciklus jelentősen lerövidül majd. A pletykából idővel valóság lett, ugyanis a Windows 8 megjelenése után mindössze egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újabb Windows kiadást üdvözölhessünk a Windows 8.1 személyében. Mary Jo Foley informátorai szerint a Windows mögött álló fejlesztőcsapat még magasabb fokozatba kapcsolhat az elkövetkező időszakban. Első körben azt vizsgálják majd meg a szakemberek, hogy mennyi plusz erőforrásra lenne szükségük, hogy a korábbinál sokkal rövidebb idő alatt végezzenek, majd ha ezzel tisztában lesznek, elkészítik az elkövetkező néhány hónapra vonatkozó ütemterveket. Ez a gyakorlat teljesen más lesz a korábbi – talán túlságosan is óvatosan diktált – tempóhoz képest, amikor a tervezés, a megvalósítás, a tesztelés és a szállítás nagyon sok időt vett igénybe. Egyebek mellett a Windows 7 és a Windows 8 is ennek a régi tempónak megfelelően készült.
A jelenlegi értesülések alapján a felgyorsított tempónak köszönhetően a következő fontosabb Windows 8 frissítés akár már augusztusban is megjelenhet. Érdekesség, hogy a Microsofttal kapcsolatos pletykák másik megbízható szállítója, a Wzor.net is hasonló információról számolt be a napokban. Utóbbi szerint a következő Windows frissítés Windows 8.1 Update 2 vagy Windows 8.2 névvel érkezhet, tartalmazni fogja a Start menüt, megjelenésére pedig szeptember folyamán lehet számítani. Mary Jo Foley szerint a következő Windows frissítés korai érkezése remekül előrejelzi, mire számíthatunk az elkövetkező hónapok, illetve évek során, már ami a Windows frissítések megjelenésének gyakoriságát illeti. A jelek szerint évente legalább két alkalommal érkezhetnek majd fontosabb Windows frissítések, sőt, arra is van esély, hogy még ennél is gyakrabban áll elő újításokkal a Windows mögött álló fejlesztőcsapat.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. gabesz7630
2014.04.24. 11:09
30-40 frissitesbol 3-4 ev alatt csak sikerul osszerakni egy operacios rendszert
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. atti2010 gabes...
2014.04.24. 11:15
Tudsz jobbat, és amúgy hülyeséget is írtál, Linux nem kell mert még egy rohadt start menüért is rinyálnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Terror
2014.04.24. 11:52
Tavaly ilyenkor még úgy volt, hogy a W9 jön szeptemberben. Akkor ezek szerint mégse kapcsoltak olyan magas fokozatra, ha még mindig a 8-ast akarják tovább toldozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. I.Jozsef83
2014.04.24. 12:03
Nem , 2015-re emléxem én , hogy akkorra várható .
A startmenüs frissítést ígérték szeptemberre ...

Szerintem igyekeznek a Win9 -et talán még év végén , vagy 2015 nagyon elején kiadni ...

a Windows 8 megjelenése után mindössze egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újabb Windows kiadást üdvözölhessünk a Windows 8.1 személyében


Azért azt nemigazán nevezném egy ÚJ rendszernek ... ráncfelvarrások/javítások hadán esett csak át és még mindeig nem tökéletes ezért is fogják előrébb hozni Win9 kiadását .
szerintem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Asagrim Terro...
2014.04.24. 12:04
Szerintem szándékosan nem adnak ki addig új Windowst míg valahogy nem növelik az eladását a 8-nak, hogy ne legyen később nagyobb bukásnak elkönyvelve, mint a Vista. Szóval előbb addig szarakodnak, míg az általuk kitűzött piaci részesedésre nem emelik, aztán jön a következő.

Ha már alapból balul sült el, így játszótérnek sem rossz egy-egy update, hoznak pár újítást, a közkedvelteket meg átemelik a 9-be, maradékot kukázzák, így az eleve jobban indulhat. Volt már nem egy Windows feature ami egyetlen generációban volt csak jelen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ncc1701
2014.04.24. 13:27
Önmaguk ellen játszanak, nagyobb cégeknél iszonyat meló egy átállás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. enisherpa
2014.04.24. 22:03
A májkrémszoft rájött arra, hogy ha gyakrabban adnak ki új oprendszert, akkor a fanok többet vásárolnak náluk. A cégek meg úgyis csak akkor váltanak, ha már nagyon muszáj, így nekik mindegy.

Lehet, hogy nálunk is cserélni kéne a win 2003 szervert, mondjuk Debian-ra. Néha idegesítő tud lenni a 260 karakteres network path lenght limit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Zabalint ncc17...
2014.04.25. 08:38
A nagyobb cégek Windows 7-et fognak használni legalább a Windows 9 megjelenéséig, amikor áttérnek Windows 8.X-re. A MS ugyanis az elavult Windows 8.X változatokra csak korlátozott ideig biztosít supportot, a nagy frissítéseket meg nem vezethetik be csak úgy hopp.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. gabesz7630 atti2...
2014.04.25. 10:58
Azt már többen megállapítottuk hogy veled vitatkozni nem érdemes mert nincsenek ész érveid és ha szorul a hurok személyesedsz mint valami picsa.
Az irónia megértése szintén iq függő.
De b#zzeg mekkora szmájlit rakjak már, hogy esetleg leessen?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. _DiEGO_ gabes...
2014.04.25. 11:35
De azért TE is rakhattál volna egy másik smilet oda , nem egy vigyorgót ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. pdx06
2014.04.25. 11:54
Mind szép és jó, csak ha újra kell tennem a rendszert akkor megint lehet egy rahedli frissítést töltögetni meg telepíteni. Akkor kellett volna rendesen megcsinálni mikor kiadták. Windows 9 majd akkor jön ha kész lesz a DirectX12. Mert valamivel ösztönözni kell a jónépet a váltásra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. cestarsa
2014.04.26. 10:17
Hurrá! 2 év alatt akkorát fejlesztettek hogy visszatérünk a jól bevált start menühöz! Ez ám a fejlesztés!
Amúgy mikor fogja már észrevenni a MS, hogy rég túlnőtte magát és nincs szükség az ő "fejlesztéseire"?
Fogyasztói társadalom oké, de azért mert valaminek egyel nagyobb a verziószáma és van benne pár jelentéktelen, vagy ráadásul nem kívánt módosítás azért még nem lehet letolni az emberek torkán.
Adott egy viszonylag jó rendszer (win7-re gondolok) elég lenne azt frissíteni biztonsági frissítésekkel a programozók 80%-át meg elküldeni, hogy végezzenek rendes kétkezi munkát... Ma már minden fiatalnak diplomája van ami jó, de ha a 40 felettiek kihullanak akkor ki fogja vezetni a kukáskocsikat meg lapátolni a sz*t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Phantomstr... cesta...
2014.04.26. 10:21
Tényleg elég szánalmas, amikor egy cég kénytelen visszább lépni, mert a felhasználói olyan begyöpösödöttek, hogy ha egy pixel máshova kerül a képernyőn, akkor az egész szar.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Terror Phant...
2014.04.26. 10:44
Nem a felhasználó a begyöpösödött, hanem a cég, amely felhasználói igények kiszolgálása helyett a saját hülyeségére maszturbál. Elég lenne csak megnézni azt, hogy milyen 3rd party segédprogramokra mutat igényt a nagyérdemű, és a fejlesztéseket olyan irányba megindítani, de hát a negatív reklám is reklám ugye, elég csak az emlékezetes "véletlen" BSOD-re gondolni a bemutatón, na azóta másról sem szól az egész. De semmi gond, a W8 piaci részesedése remélhetőleg kijózanítóan hat majd rájuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. pdx06
2014.04.26. 16:40
Az újabb windowsokkal csak annyi a baj hogy mindig ugyanazok a hibák jönnek elő. Idővel elhasználódik, lassul. Más problémám nincs a rendszerrel, mivel az ember általában nem a windowssal foglalkozik hanem a szoftverekkel amiket futtat rajta. Nekem aztán nyolc hogy van e start menü vagy nincs. Nem volt az se egy olyan áttekinthető dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. efi99
2014.04.26. 16:57
"Utóbbi szerint a következő Windows frissítés Windows 8.1 Update 2 vagy Windows 8.2 névvel érkezhet,"
Ehhez igen nagy ész kellett, hogy megállapítsák, hogy na vajon mi is jöhet egy 8.1 update1 után...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!