iPon Hírek

Megamagic: Wizards of the Neon Age - Hol a varázs?

Dátum | 2016. 06. 17.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

A Voynich-kézirat egyike korunk legnagyobb és legérdekesebb talányainak. A gazdagon illusztrált, a benne megtalálható képek alapján jó eséllyel nagyrészt biológiával, botanikával és csillagászattal foglalkozó feljegyzéseket tartalmazó könyvet ugyanis ismeretlen és a legkiválóbb kódfejtők által is feltörhetetlennek vélt titkosírással vetették papírra, ami miatt értelemszerűen mind a mai napig sokak fantáziáját megmozgatja. Akadnak, akik szerint a tudós szerzetes, Roger Bacon felbecsülhetetlen értékű munkája, mások szerint maga Leonardo da Vinci jegyezte fel benne korszakalkotó megfigyeléseit, de azt sem lehet kizárni, hogy Cornelius Drebbel, II. Rudolf főalkimistája írta. Egy különösen szellemes teória szerint viszont a kéziratot azért nem lehet megfejteni, mert a világon semmi értelme sincsen és az egész csupán egy reneszánsz kalandor agyszüleménye, akit két dolog vihetett rá arra, hogy véghez vigye a nem mindennapi csalást. Egyfelől, egy efféle tréfa kiagyalása egy kellőképpen művelt mókamester számára már-már földöntúli örömöt és élvezetet jelenthetett, másfelől, egy ritka, bizarr és rejtélyes kódexért egy mohóbb műgyűjtő önként és dalolva megadhatott annyit, hogy a szerzőnek utána soha többet nem voltak anyagi gondjai. Hogy ez vajon így volt-e, azt esélyesen soha nem fogjuk megtudni, mindazonáltal, a Megamagic: Wizards of the Neon Age jó eséllyel a játékipar Voynich-kézirataként kerül majd be az ágazat krónikájába, mert létezése épp olyan megmagyarázhatatlan, mint a Yale egyetemen található könyvé. A Nihilumbra címre keresztelt puzzle-platformerrel egyszer már bizonyító BeautiFun Games izometrikus nézetű akció-RPG-je ugyanis egyike azoknak a címeknek, amiknél nem lehet eldönteni, hogy pontosan mi is volt a fejlesztők szándéka.
Első pillantásra egy SNES-es hőskort idéző, de annál nagyságrendekkel szebben kinéző, karakteres, a nyolcvanas évek idealizált, színes-szagos-neonfényes látványvilágát hozó játékhoz van szerencsénk, aminek a története is ezen időszak már-már kötelező kliséiből áll össze. Főhősünk, a tehetséges varázslótanoncnak bizonyuló Phoban egy árva, akinek már csak a testvére, a nagybátyja, valamint a Fumnak nevezett, leginkább egy kis kék felhőhöz hasonlító cimborája maradt. A csonka család sajátos idillje nem tart sokáig, mert a fiú mágusvizsgáján kiderül, hogy legjobb komája nem egy közönséges, a helyiek által összefoglaló néven csak grimnek nevezett szörnyeteg, hanem a leghatalmasabb varázslat egyik elképesztő hatalommal bíró komponense. Mivel Phoban nem akarja, hogy legkedvesebb barátját feláldozzák, más választása nem lévén kénytelen mindent maga mögött hagyni és menekülőre fogni a dolgot, de a világot uraló, csak a Rendnek nevezett, mágiahasználókat tömörítő szervezet kétszínű és aljas vezére mindent megtesz azért, hogy elkapja a szökevényeket. A faék egyszerűségű, de a maga módján szerethető történetbe a későbbiek során bekapcsolódik még egy egyesült punknemzet létrehozásán fáradozó szabadságharcos, egy bölcs öregember és még megannyi fura figura, akik remekül hozzák az éra összes létező sztereotípiáját. Sajnos ez a dialógusokra is igaz, mert azok többnyire pont olyan gyengék, mesterkéltek és életszerűtlenek, mint annak idején. A játékmenet is hű a korszakhoz, azaz akad ugyan bár, gombok nyomkodására építő fejtörő és átvezető animációból és párbeszédből is van elég, de a programmal töltött idő abszolút részében szörnyekkel és fegyveresekkel hadakozunk. Igazi, régimódi harc helyett inkább ütközetnek nevezhető csatákat kell elképzelni, amiknél nem ritka, hogy egyszerre nyolc-tíz rémség igyekszik legyilkolni minket és magától értetődő módon gyakran megesik, hogy kifogyhatatlan az utánpótlás, így ha a tetemek nem tűnnének el, térdig gázolnánk a hullákban. Emiatt pedig hiába a tizenhat megtanulható varázslat és ugyanennyi, potenciálisan megidézhető lény, a jobb egérgomb minél gyakoribb lenyomására épülő, monoton és ötlettelen harcrendszernek hála, egy-két fejezet után hacsak tehetjük, fel fogjuk venni a nyúlcipőt. Paradox módon azonban mivel a „régi szép idők” játékaiban is így volt, a készítők elérték a céljukat, mert művük tényleg valóságos időutazás egy egyszerűbb korba.
Ezért adná magát a következtetés, hogy Megamagic egy mai szemmel nézve mérsékelten meggyőző, tipikus budget-cím, ami egyértelműen azoknak készült, akik még mindig előveszik a régebbi konzoljaikat, hogy elmerüljenek az emlékeikben és emiatt számukra tehát közel kötelező. Fájdalom viszont, hogy ők sem fogják élvezni a vele töltött időt, mert számomra felfoghatatlan okból lépten-nyomon a hangulatot nem egyszerűen megölő, hanem rituális körülmények között, nagy nyilvánosság előtt, láncfűrésszel lemészároló, az idézőjelet méltán megérdemlő „poénokba” és „parodisztikus elemekbe” botlunk benne. Különösen a főhős mókásnak szánt, a negyedik falat atomjaira porlasztó megjegyzéseitől is erőt vesz majd rajtunk néha a sírógörcs, mert egy szándékosan bárgyú sztori közben kifejezetten rosszul veszi ki magát, ha valaki azon tűnődik, hogy miért is nem hal éhen, ha soha nem eszik, vagy egy pixelgrafikájú játéknál arról áradozik, hogy milyen realisztikus a vizuális megjelenítés. Leginkább arra emlékeztet az egész, mintha egy anyák napi ünnepségen az ilyenkor megszokott verseket Galla Miklós, Peter Cook, illetve a Monty Python jeleneteivel vegyítenék és egy egyszerű, de kedves népdalocskát vagy versikét követően [link href="https://www.youtube.com/watch?v=iIBA_3aK0Hg" target="_blank"]Chris és az anyja vitatkoznának arról, hogy honnan kellett volna negyvennégy tonna planktont szerezni a holtában garázsként hasznosított bálnának. [/link]Összességében a Megamagic tankönyvbe illő esete a két szék között a pad alá esésnek. Vagy komolyabban kellett volna venni az éra tanulmányozását és messziről elkerülni az ironikus kikacsintásokat, vagy nem csak erőltetett antipoénokkal kellett volna modernizálni az alapötletet, mert ez így se hús, se hal. A következetes hangulati egység hiánya miatt a komolyan nosztalgiázni vágyók fel fogják magukat idegesíteni a "vicceken", a nevetni akarókat pedig a hőskort idéző játékmenet kergeti majd őrületbe. Egy nagyobb leárazás során szigorúan csak saját felelősségre lehet vele tenni egy próbát, mert harmadáért-negyedéért kínálva kiváló alkalmi vétel, amivel el lehet ütni egy-két üres délutánt, de jelenlegi formájában ennél többet nem nagyon nyújt.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Whysper
2016.06.17. 17:26
Ez mobilon elindul?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Meteoreso
2016.06.21. 14:24
Ezt én se tudtam hova tenni...
Magát a műfajt nagyon szeretném , de ez még a pokemonoktól is komolytalanabb .
Egy ilyen 4.b- ben menő tinivarázsló
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!