iPon Hírek

Megegyezés: fizet az Intel az AMD-nek

Dátum | 2009. 11. 13.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Láthatólag megelégelte az Intel a jogi hercehurcákat - bejelentették ugyanis, hogy peren kívül megegyeztek az AMD-vel és ennek jegyében, a békesség zálogaként nem kevesebb, mint 1,25 milliárd dollárt fizetnek nekik.

Ezzel tehát elismerték a vétkeiket - vagy legalábbis "mindegy, csak legyen már vége" jelleggel legyintettek a vádakra (melyek szerint törvénytelen üzleti praktikákkal igyekeztek versenyhátrányba hozni az AMD-t, valamint szabadalomlicencelés terén is súlyos szabálytalanságokat követtek el) - és a szavak szintjén kifejezték szándékukat a tisztességes üzleti magatartás iránt a jövőre nézvést. Ami az AMD-t illeti, nekik ennyi elég, ők vissza is vonták a vádjaikat.

Ami azonban a kormányzati szintű vizsgálatokat illeti, azoktól már nem szabadulhat meg ilyen egyszerűen az Intel. Mert bár persze az AMD-nek is jelentős szerepe volt abban, hogy mind az Európai Bizottság, mind pedig New York állam főügyésze komolyan elkezdett az Intel körmére nézni, a már beindult vizsgálatokat (illetve konkrétan a New York-it, mivel az EU-s már jó ideje lezárult) nem fogják lefújni az új megegyezés miatt, így a saját kormánya előtt továbbra is kénytelen lesz úgy védekezni az Intel, ahogy tud.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

52. herzkazsol...
2009.11.13. 19:11
Muhahahahaha
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. KBH78
2009.11.13. 19:26
intel részvényt ne vegyünk?...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. polarx
2009.11.13. 19:32
nem állnak ők olyan rosszul 1,25 milliárd dollár nem nagy durr intelnek amd-nek annál többet jelent.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. oldone
2009.11.13. 20:27
Ekkora baromságot! Ki az, aki csak mert un valamit, kifizet 225.000.000.000 forintnyi pénzt. Azért egyeztek meg, mert az Intelnél úgy gondolták, hogy jó eséllyel vesztettek volna, és akkor többet kellett volna fizetniük. Az AMD meg belement, mert a gyors biztos pénz - még ha kevesebb is - jobb mint a bizonytalan a jövőben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. StevyXIX
2009.11.13. 20:34
Biztos nem véletlen lépte meg az Intel, lehet kisebb baj alapon kifizette az AMD-t, hogy másik két perben már ne lehessen az AMD-vel előjönni, akik végül is az egészet kirobbantották, de majd kiderül ez is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. taripocok
2009.11.13. 21:22
az ilyen doktorovics félék miatt megy még az intel...de nembaj,vegyél ugyanolyan teljesitmény kétszer annyiért,akinek van pénze megteheti...
Nekem 3 gép van itthon,mindben AMD processzor,és még mind a 3 tökéletesen működik.
Én AMD párti vagyok,tény,de attól még tisztelem az intelt is,hogy mien termékeket készit.
(az már más vélemény,hogy azt mien áron adja)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. StevyXIX
2009.11.13. 21:49
Hát te se vagy különb, csak a másik oldalról osztasz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. axe
2009.11.13. 22:14
köztudott tény hogy jobb az intel processzor és alaplap (mármint az intel foglalatosak) kevésbé melegednek tovább húzhatóak. viszont az nvidia (intel ,,pertnere') most rosszabb gyártó mint az amd. gépemben is egy HD4890VPX OC és egy Q9550@3.6GHz van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. StevyXIX
2009.11.13. 22:39
Intel partnere az Nvidia? Nagyon el vagy te tájolva ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. jano12
2009.11.13. 22:44
axe, te melyik bolygóról jöttél? Jobb az intel, mert csak na? Köztudott tény, ohgy jobb az Intel? És miben jobb? Hőmérséklet? Hát ez nem állja meg a helyét.

StevyXIX, axe még mindig azt hiszi, ohgy intelhez nvidia, AMD-hez radeon dukál. Egyszer mutatták az oviban (GS) és azóta ez megy. Meg a neten a hasonló "szaktudású" emberek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Castiel
2009.11.13. 23:14
szerény véleményem szerint mindegyik cég jobb valamiben mint a másik, és mindenkinek megvan hogy mi a fontos, ezért azt érdemes venni, amelyik épp azt adja ami nekünk kell..

pl:

AMD - olcsó, teljesítményben jó, de tuningban nem egy szuper processzor = mezei felhasználók (nem sértésnek szántam, most per pillanat ez a helyzet)
Intel - drága. teljesítményben szintén jó, de tuning potenciálban verhetetlen = hard core gamerek
ATI - per pillanat ő a jobb, az újabb technológiáknak köszönhetően
NVIDIA - meglátjuk januárban mi lesz, de most le van maradva

természetesen ez csak az én véleményem így jó lenne ha nem igazán kötne bele senki, a lényeg amit ki akartam hozni ebből, hogy egy normális ember, azt veszi amelyik neki megéri és kell, és nem pedig csőlátással csak egyet lát örökre mert hogy egyszer kiadtak belőle 5éve egy jó szériát, az nem jelenti azt hogy most is ő a jobb..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. ByrDer
2009.11.13. 23:17
Az intel 6 milliárdot tejelt a dellnek meg ki tudja még kinek hogy intel procit / chipsetet használjanak (ergo az amd-t hanyagolják) ezáltal mesterségesen irányítva a piacot (és beletaposva a szabad versenybe) így a megegyezésben szereplő összegnél lényegesen nagyobb kárt okoztak amd-nek míg ezzel egyidőben tetemes hasznot termeltek maguknak.

Gyakorlatilag itt megint az intel járt jól, nem is kicsit. Az AMD meg így is minuszban marad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. StevyXIX Casti...
2009.11.13. 23:50
Na itt kezdődnek a bajok, mikor ilyen "sztereotípiákat" állítunk fel, ezt nyugodtan el lehet felejteni!

"AMD - olcsó, teljesítményben jó, de tuningban nem egy szuper processzor = mezei felhasználók (nem sértésnek szántam, most per pillanat ez a helyzet)"
Persze olcsó, mert pár lépéssel le van maradva még az Inteltől kénytelen eladni a processzorait, felső kategória megállt már 50k alatt, Intelnél meg csak itt kezdődik! Lehet gondolkodni miért, valóság úgy is az, hogy megveszik, AMD kénytelen levinni a processzorai árait, hogy piacot szerezzen vagyis vevőket (jól csinálja amúgy, mert i5-750 alatt szinte csak AMD-t ajánlanék), tuningban meg Phenom II-k eléggé jeleskednek, első Phenomok tényleg nem voltak túl jók ilyen téren, de amennyire elrontotta az első Phenomot az AMD olyan jó lett a Phenom II, főleg, hogy teljesítményt kiválóan skálázza a processzoraival, 2-3-4 magosok is vannak, jól felépített kínálatban, még Intel a Core2-vel ezt nem tehette meg (vagy csak nem tette meg ki tudja), mert 1-2-4 magosok vannak csak és most bőven jobb ár/értékben az AMD.

"Intel - drága. teljesítményben szintén jó, de tuning potenciálban verhetetlen = hard core gamerek"
Ez megint egy olyan kijelentés amit az utóbbi pár évben kialakult képre építesz, Core2 nagyon jó lett, egy csapásra letaglózta az AMD-t, de előtte a Pentium D az Athlonok közelében se volt, erősebb Athlonok még Core2-vel szemben is elég jól megállják a helyüket és hány éve is jelent meg?

"ATI - per pillanat ő a jobb, az újabb technológiáknak köszönhetően
NVIDIA - meglátjuk januárban mi lesz, de most le van maradva"
Ebben van némi igazság azért, de elfelejted az Nvidia már kilépni készül a piacról, hiszen VGA processzorba való integrációjával lényegében el is fog tűnni a piacról az Nvidia, nem lesz szükség külön álló VGA-ra asztali gépekbe, processzort meg nem gyárt (nem gyárthat, legalábbis x86 licenc nincs meg neki, a nélkül pedig nehézkes lenne).

Nem kell ilyen urban legendeket alkotni ennyi az egész, sok tesztet kell nézni, több oldalról is így némi képet lehet kapni a helyzetről, ami változik (egyszer fent egyszer lent, ismerjük a mondást, Intel fent van éppen, tény igazán sose volt lent se, de hátrányban azért volt már), én mindig ár/értéket nézem, akár miről is legyen szó, megfeleljen az elvárásaimnak az a lényeg és lehető legjobb áron kapjam ezt meg, Intel gépem van, de most vennék gépet, könnyen lehet, hogy AMD lenne (minden csak pénz függő, lenne 1 millám gépre akkor Intel i7 lenne, de 200k alatt szinte biztos AMD lenne, még szerintem PII 955 is jobb választás i5-750-nél, igaz gyengébb, de mire nem elég?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Nurba
2009.11.13. 23:56
doktorovics még mindig primitív, nem is vártam többet...mondjuk az ilyen hozzászólások erősítik az ellentábort. Végülis Én is pár ilyen tökfilkó miatt álltam ki az AMD mellett...a különbség csak annyi, hogy nem érzem magam felsőbbrendünek, meg keresztes lovagnak és nem fikázok le valakit mert esetleg gyengébb a vasa...sőt volt már olyan, hogy ajánlottam is az Intelt másoknak vagy ha pártatlanul kérdeznek, akkor mindkét oldalról megvilágítom a lehetőségeket, előnyöket, hátrányokat.

Castiel: lassan a tuningos érved sem állja meg a helyét, hiszen minden Phenom II megy vagy 3,6-3,8GHz-t és az új stepping ezen még javítani fog! Amúgy persze i7 most az aduász egyértelműen....AMD-nél legjobb esetben csak 2011-ben várhatunk új architektúrát, ami könnyen i7/i9 verő is lehet (persze addig Intel bácsi sem fog ölbe tett kézzel ülni)

A cikkből kimaradt, hogy a két cég közben aláírt további 5 év keresztlicensz szerződést illetve az AMD gyárthat procikat a Globalfoundries-nél, sőt akár más gyártónál is (pl TSMC).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. axe
2009.11.14. 00:09
azér írtam idézőjelekbe hogy partner mer intelhez általában nvidia kártyát vesznek és amd-hez atit ennyi nem élek más bolygón.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. StevyXIX
2009.11.14. 00:45
Szerintem abszolút nem törvényszerű.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Coyote87
2009.11.14. 01:30
Egyszerü a képlet sztem AMD nem birja tovább a CPU piacot nem tudja versenyben tartani a processzorait az Intelével és probálnak evickélni.Mert valjuk be a Core i5 és Phenomok közt nem kis különbség van az ár/érték arányt nézve amit sztem az egyik legfontosabb hát az Intel felé dől. Megbizható és hozza az elvársokat, jó teljesítmény jó áron.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Gigabyte
2009.11.14. 08:08
StevyXIX : Ember te meg miről beszélsz?
"most bőven jobb ár/értékben az AMD."
Aha pontosan ha NEM TUNINGOLSZ! Ezt kifejtette előtted Castiel is, volt egy AMD x2 4400+ -om 2.3ghz-ről 2.6ra lehetett húzni, egy haverom nem sokkal drágábban ugyan ebben az időben egy E4400-at vett az övét gond nélkül gyári hűtővel 3ghz-en ment.

"i5-750 alatt szinte csak AMD-t ajánlanék"
Oké ajánld csak mezei usereknek jó lesz akik nem ismerik a BIOS-t és az OC-ről még nem is hallottak, a többiek meg úgyse tőled kérnek tanácsot.


", erősebb Athlonok még Core2-vel szemben is elég jól megállják a helyüket és hány éve is jelent meg?"
Oké, mondj Athlon-t ami lever egy E5200-at vagy egy E7300-at, ha mind2 ugyan olyan sebességgel tudsz játszani akkor lehet hogy még énis benevezek egy példányt.

"Nem kell ilyen urban legendeket alkotni ennyi az egész, sok tesztet kell nézni, több oldalról is így némi képet lehet kapni a helyzetről,"
íme egy kisebb teszt:[LINK] és ez még csak év elej teszt.


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Joachim21
2009.11.14. 09:30
Azért álljon már meg a menet! Több mint valószínű, hogy StevyXIX a pártatlanság mellett tudásban is lekörözi az őt ostorozókat! Ha valakire, akkor Rá figyelj oda ezen a fórumon!

NURBA:
Elméletben nem csak hogy meghosszabbították 5 évvel a keresztlicence megállapodást, de kiterjesztették azt az ATI szabadalmaira is! Erről nagyon kevés helyen írnak, de elnézve a piac alakulását, és a processzorba integrált IGP-k várható térnyerését, ez még nagyon fonos része lehet a megállapodásnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Castiel Stevy...
2009.11.14. 09:35
StevyXIX:

ez egyáltalán nem igaz, én a mostani helyzetet állítottam fel..

intel: i7
amd: phenom2
nvidia: semmi
ati: HD5xx0

és mivel ezek mindig változnak a "sztereotípiák" is változnak..


Nem a múltba mentem vissza, a mostani helyzetet vázoltam fel, ha 1hónap múlva kijönne az nvidia egy csúcskártyával és az amd egy csúcsprocesszorral én szívből ajánlanám azt és tenném az intel elé..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. gylovag
2009.11.14. 10:21
Akkor enyém a középút. Intel processzor és HD3650 a lapitopiban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. jano12
2009.11.14. 10:26
Coyote87: látom semmit nem fejlődtél. Felvettek a traktor-szakkörre? Phenom2 alaplap+proci kényelmesen kijön 50-70 ezerből, míg a Core i5 100 alatt nem. És ennyivel jobb lenne az i5? AMD fan létemre azt mondom igen, az integrált VGA vezérlő miatt (i5 jobb is, mint az i7, optimizált többszálúság, integrált VGA vezérlő, kevesebb fogyasztás, kisebb fizikai méret). De játékra viszont ezek az érvek semmibe mennek! Ott az i5 csupán feleslegesen drága.

Gigabyte: Ami leveri az E5200-at? Tessék: Athlon 5200+. És mondok kegy olyan Phenomot is, ami leveri az E5200-at Athlon 7750BE. Ez még az etalon e7300-adat is szorongatja. De mondok még egyet: Athlon 2 240-250. Más kérdés? Akkor mehetsz játszani.

Ja pill: volt a kezembe olyan Athlon, ami bőven húzható is volt. Pedig nagyobb csíkszélességgel készült. De azért ügyi vagy, hogy haverod egy procija alapján általánosítasz. Ja és a Phenom 1 az azért nem volt tuningbarát, mivel nagyobb csíkszélességgel készült, mint a Core2Duo akkori sorozata. 65 nm-es Core2Duok meg nem tudtak annyit tuningban, pontosabban egy tekintélyes része nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. leviske Joach...
2009.11.14. 11:42
Tudtommal eddig is ki volt terjesztve ATi-s szabadalmakra. Cserébe az Intel hasonló GPU-kal kapcsolatos szabadalmaiért. Például ezért támogatják a Radeonok a Havok-ot és a Larrabee-k többkártyás rendszer esetén ezért fogják tudtommal a CrossFireX technológiát alkalmazni.

Az APU-k meg már AMD-s szabadalmak, tehát az ATi bevonáse nem valószínű, hogy túl sok pluszt fog hozni az Intel számára ezen a fronton. De nekik szerintem bőven elég az, hogy valószínűleg a CFX utódjának a licenceit is megkapták, ami segítségével master és slave-re lehet osztani a GPU-t és így elég jól skálázhatóvá válik és ezek után már pofon egyszerű lesz elérni, hogy csak platform gépeket lehessen kapni. (Ugyebár, ha a master chipet nem külön kártyán helyezik el, ahogy az első generációs CF esetén, hanem belepakolják mondjuk egy felső kategóriás processzorba, akkor onnantól fix, hogy a vásárló csak full Intel, vagy full AMD gépet tud venni. Emellé ugye a master chipeket is lehet úgy skálázni, hogy hány diszkrét slave kártyát tudjon vezérelni. Belépőszinten ez lehet 0, középkategóriában ez lehet max 2, felső-középkategóriában ez lehet max 4, felső kategóriában meg lehet akár 8 is mondjuk...)

A platformosodással csak az a gond, hogy utána egyik cég sem lesz rákötelezve, hogy egy olyan harmadik fél szabályait kövesse, mint a MS. Így, ha mondjuk el indulnak mind a ketten az ellenkező irányba, akkor előfordulhat egy olyan helyzet, hogy a PC is csak egy olyan általános fogalommá válik, mint a konzol. (Gondolom érthető, hogy hogy értem.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. mihaly.her... axe
2009.11.14. 12:03
Jelenleg teljesítményben az Intel a nyerő, de AMD jó ár/érték arányban adja a procijait. Sajnos le van maradva, és neki ez a pénz jól jött, még ha nem is annyi, amennyit kaphatott volna. Így legalább kicsit kimászik a kakiból, és nem kell a pereskedésekkel foglalkoznia!!! Ergó, remélhetőleg a következő generációs AMD procik (bulldozer?) lesznek olyan jók, mint az Intel (a most kapott pénz kicsit jobban lendít AMD-n, remélhetőleg a proci is jobb lesz, mert több pénz lesz a fejlesztésre).
Szidni lehet akárkit!!! A kérdés csak az, hogy mennyi alapja van! Én Intel párti vagyok, és leginkább az árak miatt nem örülök annak, hogy az Intel ekkora fölényben van! AMD most próbálja megtartani a pozícióját, hogy ha hasznot nem is nagyon tud termelni, de legalább ne csökkenjen a piaci részesedése, ami nekünk (vásárlóknak) is rossz lenne!!!
Az, hogy Intel-NV és AMD-ATI.... Ezt szerintem nem lehet elmondani! Főleg, hogy az Intel chipset-ei az ATI CrossFire(X) több GPU-s rendszereket támogatja alapból! És nem az NV SLI-jét! És Intelnek sem célja, hogy AMD eltűnjön, mert akkor monopolhelyzetbe kerül, és lehet, hogy feldarabolják a céget, vagy nem tudom, mit csinálnának vele!
Szóval lehet szidni az AMD-t, de az ATI felvásárlása miatt került ebbe az anyagi helyzetbe, és ennek csak örülni lehet, hogy megvette!!! Mert milyen jó kártyákat készítenek már!!!! Nem azt mondom, hogy 1. osztályú, mert hibák mindenben vannak, csak nem mind jön elő... De nagyon jó ár/teljesítmény mutatójuk van (a HD5-ös sorozat lehet nem annyira, de nagyon jó kártyák, az már biztos!)!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Nurba
2009.11.14. 12:23
Jano12: az 5200+ nem veri az E5200-t...ide legalább 6000+ kellene, hogy kb egál legyen...és ennek megfelel a Phenom alapú X2 7750 is. Attól függetlenül, hogy milyen régi a K8, sokáig húzta, ma már nem számít gyorsnak, de használható.
Gigabyte: Nem tudom miért jössz a tuninggal. Vegyük alapul az X3 720-t, ami 26k körül kapható...ha ki tudjuk használni a 3 magot, már akkor lépésben van egy tuningolt Core 2-vel...és ezt a három magot még meg is lehet rángatni még +25-30%-al gond nélkül (arról nem is beszélek, hogy mi van ha aktiválható a 4. mag). Sztem ezzel egy Duo sem tud versenyezni és az ára meg ott van az E7500 környékén. De nézhetjük az X4 620 procit is 21k-ért...a hülyének is megéri. 3GHz-es Athlon II, dupla L2-vel 15k-ért...szintén jó cucc alapszintű gépekbe. Arról nem is beszélve, hogy AM3 laphoz lesz még újabb procicsalád (X6), míg 775-höz már nemigen. Az i5 nagyon jó, még a legkisebb is (2,66GHz) majdnem pariban van a legnagyobb Phenom II-vel (3,4GHz)...azért ezek nem lassú procik, kinek nem elég? Árban is hasonlóak csak a Phenom II-höz olcsóbban van jó deszka. Igaz tuningban az i5 már jobb, de azért a 965-ben is van egy kis tartalék még (főleg most a C3-as példányokban). Sztem költséghatékony rendszerekben, 40k alatti procival, 25k alatti alaplappal az AMD még nyeregben van, jó vétel.
Jövő év folyamán az i5-ök folyamatosan ráülnek a Phenom II-re a legfőbb szegmensben, ezért is kell minél előbb a Bulldozer és ezért is jött jól AMD-nek a pénz meg a nagyobb szabadság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. leviske mihal...
2009.11.14. 12:40
Ez a pénz már nem valószínű, hogy nagyban befolyásolná a Bulldozer architektúra teljesítményét. Tudtommal év végén kijönnek az első samplek, tehát már csak a gyártás technológián csiszolgatnak és persze minimális javítgatások mennek a procikon is.

Attól függetlenül az eddigi pletykák alapján én inkább arra számítanék, hogy 2011-ben az AMD eléggé nagyot fog csapni a felső kategóriában. Nagyon sok újítást hoznak várhatóan. Ha az Intel nem hoz elegendő újítást a Nehalem-hez képest, akkor megint fordulhat a kocka.

Bár mondjuk akárki fog erőfölénnyel rendelkezni 2011-től, nem nagyon lehet majd árversenyre számítani, miután mind a két fél ugyan azt a taktikát követi. Azzal a kivétellel, hogy az AMD esetében csak az AM3+ és AM4 várható felső kategóriás foglalatnak, tehát akinek most van olcsó AM3-as lapja, az elvileg az AM4-ig bele tudja majd pakolni a felső kategóriás procikat is és csak az AM4+-os prociktól lehet azt várni, hogy csak felső kategóriás lapokba mennek majd bele, míg az Intel ezt a folyamatot az LGA1366-tal nagyon meggyorsította.

Cserébe az AMD meg az APU-k bevezetését gyorsítja meg a középkategóriában az FM1-el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. rini
2009.11.14. 12:52
Ismeritek a mondást "az idő pénz". Na most az AMD-nek erre van a legnagyobb szüksége jelen pillanatban a túléléshez (nem két év múlva). Hiába lett a P2 olyan amilyen ha mégis folyamatosan veszít a piaci részesedéséből a processzor piacon. Egyenlőre a grafikus kártyák piacán sem lehet teljesen nyugodt amíg nem látja a konkurencia teljesítményét. Kettőjük legfontosabb dolga most az nV eltüntetése a piacról mint fölösleges 3. tényezőt.
Ráadásul utóbbi időben nagyon kezdenek megerősödni az ARM alapú technológiák amelyek komolyan veszélyeztetik az x86-os rendszereket.
Nem hinném, hogy a P955-65 jobban megérné mint az i750. Árban ugyan ott van majdnem mind a kettő (Nurba- a i750 jelentősen erősebb mint ezek a processzorok) és az alaplap is hasonló áron kapható már. Ezek a processzorok még mindig a Core2 quad versenytársai.
Az meg, hogy mi lesz a jövőben csak találgatás. Mindenki úgy beszél mintha a másik oldal nem is fejlesztene. Célzok ezzel a Bulldozer fejlesztésére. Ugyan úgy lehet bukás és siker is mint ahogy neki valószínűleg már nem az i sorozat lesz az ellenfele a másik oldalról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. jano12
2009.11.14. 13:41
Nurba: Igaz, a nagyon rövid utasításfeldolgozó-szalag kedvez a játékoknak és a tömörítésnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. engine
2009.11.14. 14:46
Úr Isten itt is AMD vs Intel megy, nekem most intel gépem van de AMD-t fogok venni, na most akkor én mi vagyok? örült mi? amúgy meg a tuningolást olyan baromságnak tartom hogy nem igaz, ha vesz valaki egy gépet akkor mért nem olyat vesz hogy ne kelljen tuningolni? bmmeg, én veszek egy 2magos phenom 2-őt nem azért veszem hogy aztán feljebb húzzam hanem hogy használjam ha erősebbet akarok akkor erősebbet veszek, de nem azért veszem a gyengébbet hogy tudjam tuningolni omg... értelmes
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Nurba
2009.11.14. 14:58
engine: nem mindenki látja így a dolgokat plusz a tuning okozhat némi élvezetet is az ilyen beállítottságú emberkéknek. Illetve általában nem azért tuningolnak mert alapon kevés a cpu ereje (bár ilyen is előfordulhat), hanem, hogy kipréseljék belőle a maximumot (esetleg több pontot hozzon a bencsmárk). Ennyi. Ha te nem vagy érdekelt a tuningban, akkor nem foglalkozol vele. Én sem vagyok tuningőrült, max kiváncsiságból kipróbálom...az alapfeszültséges túlhajtás meg sztem amúgy sem veszélyes, nyugodtan élhet vele bárki aki akar (sőt tőlem XY el is égetheti a 150k-s prociját, az az Ő baja lesz).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. StevyXIX Gigab...
2009.11.14. 15:02
Phenom II nagyon jól tuningolható, sőt sokkal könnyebben is, mivel a BE-k szorzózár nélküliek, még a legmezeibb user is némi sikert érhet el ha odafigyel és jól csinálja (feszültségek fixre állítva, növeli a szorzózárat még stabil, iszonyat egyszerű és szerintem el lehet érni legalább minimális tuningot), talán nem véletlen, hogy Intel is ad már ki szorzózár mentes processzort. Szóval a tuningot hagyjuk főleg annak ismeretében, hogy 3Ghz mindenre elég ha Phenom II vagy Core2-ről beszélünk minimum, e fölött játékokban nagyon minimális volt a gyorsulás teszteken, hiába 4 Ghz-es E8400, egyedül a több GPU-s konfigoknál volt jelentős gyorsulás 3 Ghz fölött.
Akinek van esze az biosbol oc-k ez egyértelmű, akár AMD akár Intelről van szó, ha nem tudja ezt valaki akkor inkább hozzá se kezdjen.
Én is meglepődtem nem túl régen, én is azt hittem E5200 simán jobb bármely Athlon x2-nél, de tévedtem, 6000+/6200+ simán jobb volt nála, igaz többet fogyaszt, de nem erről van most szó, még tunigot is nézhetnénk, Athlont nem nagyon lehet tovább húzni, viszont E5200 is szinte csak feszültség emeléssel mehet 3Ghz fölé (az igaz 3Ghz-en már bizonyosan jobb nála, de alap órajelen nem).
Linket hagyjuk (eleve év eleji, régebbit nem találtál esetleg?) egyetlen Phenom II 920 van a listán ami jobb is a Q9300-nál az árán pedig (Q9300 40k körül van, vagy nézhetjük a Q9400-at is mert kb egy árban vannak) Phenom II 955-öt kapsz, na nézz körbe melyik a jobb?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Coyote87
2009.11.14. 15:30
TE JANO!Engem te a szádra ne vegyél a p...szt max te vagy ember mikor neztel árakat? 45e + 29e az hol 100e mert sztem csak 74.már ne haragudj de nem 4 ezer ft al tud többet a kis Intel.
De azért mert téged elvakit a 3 bető SZ.A.R=A.M.D HÁT CSAK SAJNÁLNI TUDLAK. Amig neked megy ugy medium meg highban a motyo nekem full hd és nekem ennyi a lényeg
nem pedig az hogy 3 betü legyen a gépembe. Ár értékben messze al egjobb most az Intel. Tudod AMD=Otthoni felhasználó, Intel=Rendszergazda és hozzáértés Aztán ha valakinek valami nem tetszik hát teszek rá nekem egy jött ment ne irkodjon ilyet hogy paraszt. Többet tudok dolgokrol mint azt hinnéd. Tudod nem véletlen egyk volt főnököm mondása a legveszélyesebb fegyve a világon a hülyeség főleg ha még biztos is vagy abban. de ennyit tudsz csak fikázni az intel pedig az AMD nem kicsit még mindig le van maradva... LOW szánalom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Coyote87
2009.11.14. 15:33
Meg az AMD igy fejleszt ugy fejleszt!? mire kijön 6 maggal addigra az Intel a 12 nél tart hova fejleszt akkor? Előnybe marad ugyse engedi el a gyeplőt. Akkkor is INTEL POWA
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. axe
2009.11.14. 15:36
jaj látom megy az okoskodás mint az oviban és az altalános alsóosztályban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Coyote87
2009.11.14. 15:42
és Ime a lényeg meglehet nézni hol kullog az AMD.
AMD fanok vegyetek be nyugtatót.
http://www.cpubenchmark.net/common_cpus.html
Sehol se vagytok az első 7 ben. és a core i5 750 már olcsobb mint a legnagyobb AMD.
Bocsika de ugy látom már megint igazam van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Coyote87
2009.11.14. 15:48
És hát a tuning.
http://www.cpubenchmark.net/overclocked_cpus.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Nurba
2009.11.14. 15:57
Ez csak egy bencsmárk...ráadásul a Q9450 előrébb van a 955-nél (míg sok teszben a 945-el hozzták ki párban)...965 sincs rajta. Az "i" széria jóságát senki nem firtatta...itt csak a provokáló sz@rozás a probléma. Amúgy neked i5/i7 procid van? Mert ha egy mezei Duo mögül fikázod a procidnál gyorsabb AMD-ket az is elég szánalmas, vagy nem? Persze az erősebb proci sem jogosít fel senkit, hogy így viselkedjen! Jó az i5 oké, de akkor sem veszek (1: nekem drága, 2: Intel) Részemről végeztem a témával...régen elmúltam már ovodásnak lenni, bibibiiiiii
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Azrael
2009.11.14. 15:58
Őszintén, szintetikus teszteket ki nem sz.rja le?
nVidia is isten 3DMark Vantage-ban, és?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. amakoiyep
2009.11.14. 16:10
Minden szóért kár amit egy amd vs intel flame-re elfecséreltek. Normális ember fel se vesz egy ilyen vitát, nemhogy habzó szájjal verje a billzetet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Dragon3k
2009.11.14. 16:56
Vicces ez a vita LOL
Ha azt nézzük, hogy legtöbb játéknak bőven elég egy 3GHz-en járatot 2 magos intel vagy amd cpu, akkor ki nem szarja le, hogy az i5 750 vagy a p2 955 a jobb? (ezt azért írom mivel a full hd game volt az indok). Ha játékra kell akkor meg tökmindegy, hogy most i5/i7 vagy p2 4 magos van a gépben, játékra i7-et semmiképp se vennék, mivel arra fölöslegesen drága, ha valaki mindenképp 4 magos cpu-t akar, akkor inkább i5 (ha intel párti az ember) vagy p2 955 (ha amd párti). Ezt úgy írtam, hogy én intel párti vagyok, de ha az amd így folytatja a legközelebbi gépem lehet, hogy amd lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. leviske Coyot...
2009.11.14. 17:03
Borzalom amit művelsz... Utána meg ki vagy akadva, ha GeForce témában osztják a kedvenc gyártód. Amúgy sem értem, hogy mire akarsz kilyukadni. A feszültség levezetésére ott a bokszzsák, vagy a gumiszoba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. fxdx
2009.11.14. 17:19
Itt mindenki házi szervereket működtet, vagy napi 200db HD filmet kódol? Mintha óvodások azon vitatkoznának melyik homokozó a jobb?
-Az enyém nagyobb, beeee
-az enyémben meg kevesebb a kutyaszar beeee...
A két cég vezetői meg dörzsölik a tenyerüket:
-mi meg Havaira megyünk nyaralni beeee.....
-mi meg a karib szigetekre beee....
-a pór nép csak vegye az új vasat, játszon otthon
-ugye milyen jó, hogy beetettük őket?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. StevyXIX
2009.11.14. 19:19
Akkor ne vegyél semmit, de kenyeret se nehogy jól járjon a pék (vagy a cég ami kenyeret süt).
Ilyen a fogyasztói társadalom ez van.
Mellesleg elég sokan játékra (meg mondjuk egyéb dolgokra) pc-t vesz, igazad van ne vegyél pc-t (semmit se), játsszál (vagy tudom is én szöveg szerkessz) azzal ami van ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. _DiEGO_
2009.11.14. 19:29
Most hogy ki-robbant a dolog ( vesztegetések, fenyegetések , stb... ) , nem lehetetlen, hogy AMD platform előre tud lépni, sőőőt !

Az eddigi betartásnak megkérik az árát innen-onnan. Egyenlőre Intel buxa csappan és ha ezután még e gyártóktól elesnek, mert már nem félnek a fenyegetésektől és stb. amit mindenki tud .... háááát ugye elgondolkodtató a dolog !?.

Érdekes év elé nézünk ... mehetnek AMD-s platformok az irodai gépekbe is ezekután jóval olcsóbban és nem mindegy egy - Cégnek , hogy 10Millát ad ki , vagy épp 6-7 millát ugyanazon teljesítményért ! És AMD nem Celeronokkal fossa tele a gépeket... ( sry ) de ez van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Joachim21
2009.11.14. 19:49
nemigaz h nincs játék ami nem használja ki! Ha már játék, és 4 mag, akkor a Football Manager 2009 ami miatt váltottam gyorsan 4 magra, mert 20 betöltött ligánál már elképesztő adattal kell dolgoznia, és bizony eszi a 4 magot ! De aki farcry2-zik, az is megnyugodhat! De ahogy néztem, a Shift 2 magot használ, de azt rendesen, viszont ha beteszel alá egy zenét amire szeretsz száguldozni,és fut mellette letöltés, konvertálás, akkor is bírja még a 4 mag, a shift pedig nem akad.

A 4 mag előnye nem csak adott alkalmazás gyorsabb futtatása, hanem több alkalmazás egyidejű futtatásánál mutatkozik meg igazán. Percig nem bántam meg azt a 28 ezer forintot, amennyit rá kellett fizetnem az E8400asomra hogy legyen egy Q9550-esem. Amíg nem használta valaki, addig úgysem érti.

DIEGO
Itt lenne az ideje, hogy egymás vérét szívják már a multik, és ne az extraprofitot számolgassák, ehhez kellene is az AMD megerősödése. Csak sajnos van egy olyan érzése az embereknek, hogy ez a nagy összeborulás a háttérben egy ördögi kézfogás is volt, hogy a két gyártó csinál egy árkartellt. Majd meglátjuk, de illúziói senkinek se legyenek, nem angyalok és ördögök állítják elő a hardvereket, hanem profitéhes cégek!

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Dragon3k
2009.11.14. 20:00
Joachim21

Nem azt írtam, hogy nincs, hanem azt, hogy a legtöbb játéknak elég a 2 magos.
A kettő között elég sok különbség van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Joachim21
2009.11.14. 20:04
Ne haragudj, nem csak neked szólt, nem akartam bántó lenni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. _DiEGO_
2009.11.14. 20:10

Coyote87 - 2009-11-14 15:30:50

.... Aztán ha valakinek valami nem tetszik hát teszek rá nekem egy jött ment ne irkodjon ilyet hogy paraszt..... -->> nem véletlen egyik volt főnököm mondása a legveszélyesebb fegyver a világon a hülyeség ....

és nem vetted a lapot ? hanyadik főnököd valt az ?

Intel=Rendszergazda és hozzáértés

hogy nem szakad le alattad .... a többi TE szereinted + hülye


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Dragon3k
2009.11.14. 20:34
Joachim21
Nem volt bántó, csak azt hittem, hogy nekem írtad
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2009.11.14. 20:51
@StevyXIX
Arra írtam, hogy egyik kutya, másik eb. Teljesen felesleges isteníteni, vagy fikázni bármelyiket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mihaly.her... levis...
2009.11.14. 21:59
"Ez a pénz már nem valószínű, hogy nagyban befolyásolná a Bulldozer architektúra teljesítményét. Tudtommal év végén kijönnek az első samplek, tehát már csak a gyártás technológián csiszolgatnak és persze minimális javítgatások mennek a procikon is.

Attól függetlenül az eddigi pletykák alapján én inkább arra számítanék, hogy 2011-ben az AMD eléggé nagyot fog csapni a felső kategóriában."

Utóbbira gondoltam! Nem vágom, hogy az AMD mikor jön ki a Bulldozer-rel, meg milyen neveket talált ki... Néha Intelnél sem....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. _DiEGO_
2009.11.17. 22:27
1 watt alatt jön az Atom ellenfele

Az AMD saját hibrid, valamint hagyományos asztali és mobil chipjei mellett az Atom ellen szánt fejlesztéséről is elárult néhány érdekes részletet: teljesítményben nem, ám fogyasztásban nagy előnyökre számíthatunk.Az X-bit Labs a múlt héten elhangzott pénzügyi beszámolóra hivatkozva ír a Bobcat kódnéven már jó ideje készülő chipek részleteiről. Ekkor ugyanis nemcsak az új asztali és mobil, valamint a hibrid Fusion processzkról, hanem a mobil és beágyazott rendszerekbe készülő Bobcatről is elejtettek néhány érdekességet.
Első helyen említik, hogy az AMD állítása szerint a mainstream processzknál megsztt teljesítmény 90 százalékát tudják biztosítani a Bobcat esetében, amely első hallásra nem tűnik rossznak, ám rögtön több kérdést is felvet. Nem tudni ugyanis, hogy az AMD pontosan mely fejlesztéseket tekinti mainstreamnek, arról nem is beszélve, hogy vajon a ma kapható változatokat, avagy a Bobcat 2011-es érkezéséig megjelenő újabb példányokat kell-e alapul vennünk. A hivatalos megjelenésig ugyanis még több mint egy év hátravan, erre ugyanúgy 2011-ben számíthatunk, mint ahogy azt a Fusion esetében is említették.
Az biztos, hogy a processzk támogatják az x86-64, a virtualizációs, valamint az SSE, SSE2, és SSE3 technológiát, illetve egyetlen szálon dolgoznak majd. A fogyasztást igyekeznek 1 watt alatt tartani, az első példányok pedig a Brazos mobil platform, valamint a hibridként készülő Ontario chipek részeként jelennek majd meg. Ez utóbbit elsősorban a 20 watt alatti kategóriába tartozó, ultravékony laptkba és netbokba szánják, ikermagos felépítéssel és egy saját grafikus vezérlővel érkezik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!