iPon Hírek

Megérkezett a Google Maps 7.0

Dátum | 2013. 07. 11.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A keresőóriás térképes szolgáltatása folyamatosan fejlődik. Legutóbb egy gigantikus felvásárlás kapcsán beszélhettünk a Google Mapsről, most pedig az a frissítési hullám érte el az androidos felhasználókat, amelyet még a május közepi Google I/O fejlesztői konferencia alkalmával vezettek fel. A Google Maps immáron a hetedik teljes verzióját tapossa, de ekkora változtatásokon talán még soha nem esett át, mint most. A frissítést követően egy teljesen átalakított felhasználó felület fog minket köszönteni. Itt az kapta a legnagyobb hangsúlyt, hogy sokkal nagyobb legyen a hasznos felület. Már nem a kezelőszerveké lesz a "főszerep", hanem a térképé. A különböző gombok java rejtve fog maradni addig, ameddig nincsen rájuk valóban szükség. Lényegében minden lebegő elemként fog feltűnni a térképen: a régen alul lakó sáv tartalma az alsó sarokból csalogatható elő, a kereső mező pedig felül lesz ezúttal is, de már közel sem olyan fontos a szerepe, mint korábban. A különböző pontok megérintésével egyszerűen felvehetjük például az úti célunkat.

Sokat fejlődött a navigációs rész is benne. Mostantól alternatív útvonalakat is fel fog kínálni a tervezéskor, és ezeken is képes lesz minket elvezetni, ráadásul dinamikusan újra is tudja tervezni az eredetileg javasolt irányt, amennyiben valahol rossz felé indulunk el. Továbbá fontos kiemelni a POI-k vagyis a különböző helyek kezelését. Mindent sokkal könnyebben találunk meg, mint eddig: például ha rákeresünk az étterem szóra, azonnal kiadja a legjobbra értékelt vendéglátó egységeket, valamint elolvashatjuk a Google+ ismerőseink értékelését is ezekről a helyekről, de megkereshetjük a legközelebbi éjjel-nappalit, ha az éjszaka közepén van szükségünk egy kiló kenyérre. A Google térképének változásairól részletesebben a Google I/O idevonatkozó történéseit feldolgozó hírünkben olvashattok. A Maps legfrissebb kiadásának terjesztését már megkezdték a Play Store segítségével, ám a művelet napokig (vagy akár hetekig) is eltarthat, hiszen több száz millió felhasználóval kell számolniuk. A térképszoftver a kompatibilitás terén éppenséggel nem brillírozik, ugyanis igényt tart az Android 4.0.3 Ice Cream Sandwichre, nem elégszik már meg a jelenleg is nagy számban felbukkanó Gingerbread (2.3) kiadással.

És ha már Google Maps, akkor érdemes kitekinteni egy kicsit a jövőbe is, ugyanis már kezd kirajzolódni a következő lépés. A keresőóriás nemrégiben vette szárnyai alá az izraeli fejlesztésű Waze alkalmazást (vagyis inkább már szoláltatást), amellyel szinte biztosra vehetjük, hogy a Google Maps tudástárának bővítése a céljuk. A két cég szerint a térképprogramjaik egyesítésével egy soha nem látott részletességgel rendelkező navigációs applikáció születhet. Vélhetően a Google Maps 8.0 egyik legnagyobb módosítása ez, vagyis a közösségi navigáció lesz. Persze a Mapsnak az olyan konkurenciára is figyelnie kell időközben, mint a HERE, ami például a helyszíni (épületekben, stb…) navigációban mérföldekkel a Google előtt jár. Akad tehát bőven fejlesztenivaló még jelenleg is, hiába, hogy ez "csak" egy térkép.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. kajla_hun
2013.07.11. 11:56
Tömegközlekedési infókat nem bővítik majd benne?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Trevize198...
2013.07.11. 12:29
Eltűnt az offline térkép mentési lehetőség. Ma megyek külföldre, tegnap véletlenül frissítettem a google térképet a nexus-omon és láss csodát majdnem elkapott a sírógörcs. Nagyon rég voltam ennyire ideges. Fél óra keresgélés után (állítólag van egy easter egg erre a célre, de nem vagyok teljesen biztos benne, hogy működik) szépen letöröltem és visszatettem a régi verziót, aztán lementettem azt a területet ahova megyek. Ne értsen senki félre, de a Google az utóbbi időben kezd rendkívűli módon elbuzulni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Pompi
2013.07.11. 13:20
Elivleg visszakapjuk az offline lementés lehetőségét: [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. HUFEUR
2013.07.11. 14:21
Úgy tudom nem fogjuk visszakappni az offline mentés lehetőségét, mert nem is vették el, csak el van rejtve. Neten azt olvastam, hogy valamilyen "OK Maps"-re kell rákeresni amikor elakarjuk menteni: http://www.droid-life.com/2013/07/10/fyi-offline-maps-saved-by-typing-ok-maps-in-google-maps-latitude-retires-august-9/

De még nem próbáltam, nem tudom hogy működik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!