iPon Hírek

Megérkezett az iOS 11 második bétája

Dátum | 2017. 06. 23.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Apple szokás szerint a WWDC alkalmával jelentette be a legújabb mobil operációs rendszerét, ezúttal az iOS 11-et, aminek a nagyszabású konferenciát követően elérhetővé is vált az első béta kiadása a regisztrált fejlesztők számára. Kevesebb mint három hét telt el azóta, de máris itt a következő béta, ami elég sok területen hoz változást, szóval mindenképpen érdemes lesz telepítenie azoknak, akik már az iOS 11 első bétáját gyűrik.
Mivel az iOS 11 még bőven a fejlesztési fázisban van, így teljesen normális, hogy rengeteg hibákkal kapcsolatos változásra kell számítani, javítások tömkelegének ad otthont az iOS 11 béta 2 kiadása. A korai verzióban ráadásul új funkciók is fel-felbukkannak, no meg a grafikus felületet érintő változások is akadnak. Ez utóbbi dolgokról fogunk az alábbiakban részletesebben beszámolni. Az iOS 11 új bétája továbbra sem igazán ajánlott mindennapos használatra, mert még mindig sok ismert hibát tartalmaz, ezt mindenképpen érdemes figyelembe venni a telepítését megelőzően – inkább csak másodlagos eszközre érdemes feltenni kipróbálás céljával, ha valaki nagyon érdeklődő. Nézzük, hogy milyen változásokkal lehet számolni.
Újdonság például, hogy a beállítások, a Multitasking alatt lett egy új opció, ami lehetővé teszi, hogy az iPadeken a Dock opciói között ki lehessen kapcsolni az előzmények mutatását (Show Recents). Ez értelemszerűen azt jelezte a Dock felületén, hogy melyek voltak a korábban használt applikációk. Ha kikapcsolja az ember a funkciót, akkor attól kezdve csak azok lesznek a Dockban felsorolva, amiket a felhasználó manuálisan hozzáadott. Van már „Ne zavarj vezetés közben” (Do Not Disturb While Driving) beállítási lehetőség is a menüben. A kézi beállítás mellett nagyon hasznos, hogy lehet automatikus váltást is választani, és van egy harmadik mód is, ami csak az autós Bluetooth rendszerhez kapcsolódva aktiválja ezt a módot.
A Vezérlőközpontban egyebek mellett már az is látható, hogy milyen AirPlay eszközön szól a film vagy zene, amit éppen lejátszik a készülék, valamint azt is lehet látni, hogy mi volt a legutóbb lejátszott multimédiás tartalom. Az Apple Music új keresési lehetőségekkel bővült. Fontos, hogy már a Bluetooth is olyan könnyen kapcsolható a Control Centerből, mint a Wi-Fi. És lehetőséget nyújt arra is a rendszer, hogy letiltsa a felhasználó azt, hogy applikációk közben is fel lehessen húzni a vezérlőközpontot, ami esetenként eléggé zavaró lehetett. Ezt követően csak a kezdőképernyőn lehet majd előcsalogatni a szóban forgó felületet. A lezárt képernyő esetében némi animációs finomhangolás is megfigyelhető lesz, az Apple az elhomályosodás effektjén változtatott, a visszhang effekt pedig narancssárga lett az üzenetkezelőben. És ha már az effekteknél tartunk, a visszajelzések szerint az egész rendszer egy fokkal pörgősebb hatást kelt.
A Safari böngészőhöz kötődő beállításokban a haladó menüpont alatt be lehet kapcsolni rengeteg kísérleti lehetőséget. A fájlkezelés is módosul némileg, ugyanis az „Add to iCloud Drive” opció helyébe a „Save to Files” lépett, a Files applikáción belül pedig majd a felhasználó kiválaszthatja, hogy pontosan hova is szeretné elmenteni az adott képet, dokumentumot vagy más egyebet. A Files lehetőséget nyújt arra is, hogy harmadik féltől származó online tárhelyekre mentse el a dolgokat az ember. A Fotók alkalmazásban pedig már több dolgot is ki lehet választani egyidejűleg. Az iOS 11 második bétája egyelőre csak a fejlesztőknek szól, szóval azok a felhasználók telepíthetik, akik korábban már regisztráltak erre a lehetőségre. Persze akik az első bétát is próbára tették a készülékeiken, azoknak ez már egyszerűen telepíthető lesz. A publikus kiadás is készülőben van, ezt az Apple a tervek szerint a hónap legvégén teheti elérhetővé. A végleges kiadás őszre várható, annak az elkészüléséig pedig még minden bizonnyal érkezni fog néhány bétaverzió javításokkal, újításokkal és biztonsági fejlesztésekkel.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!