iPon Hírek

Megérkezett az iPad és az iPad mini új generációja

Dátum | 2013. 10. 22.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Mac Pro-k és a Macbook Pro mellett természetesen az iPad-ek is frissültek, és talán erre vártak a legtöbben. Az Apple táblagépeinek továbbra sem igazán akad olyan kihívója, amely az eladási számokat tekintve is lekörözné őket, bár kétségtelenül nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, amire a Localytics elemzője mutatott rá. A statisztikák szerint az aktív iPadek között magabiztos fölénnyel az iPad 2 uralja a mezőnyt, tehát házon belül azért már az iPad sem a régi. No, de most ne kanyarodjunk el ilyen irányba, lássuk, mit hozott össze táblagép fronton 2013-ban az Apple.

Az ötödik generációs táblagép bemutatásáig az Apple nem kevesebb mint 170 millió ilyen masinának talált új gazdát az elmúlt évek során, ami egészen elképesztő szám. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb iPad teljesen megújult külsővel áll majd rajthoz. A bőrét az iPad minitől lopta, tehát a szerkezet oldalsó keretei egészen elvékonyodtak, ennek köszönhetően a mostani iPad lesz a legkisebb térfogatú és egyben legkönnyebb is a szériában. A 9,7 hüvelykes Retina kijelzővel felvértezett vas mindössze 7,5 milliméter vékony házban lakik és nagyjából 450 grammot nyom, ami közel 200 g-os fogyást jelent az elődjéhez mérten. Nem is csoda ezek után, hogy az új iPad megörökölte a pengevékony és könnyű MacBook Air nevét, vagyis az ötödik generációs iPad hivatalosan iPad Air lett.

Az alapos fogyókúrán átesett tablet nem kapott új hardvert, vagyis az előzetes várakozásokkal ellentétben nem került bevetésre az Apple A7 chip négymagossá avanzsált kivitele, be kell érnünk a csúcsmobilban visszaköszönő megoldással. Ebből kifolyólag a technológiai előrelépés ugyan meglesz, de a teljesítmény nem fog sokat javulni. Mi sem tükrözi ezt jobban, minthogy a bemutató során az iPad első kiadásához mérték ennek a sebességét, és nem az elődjééhez. Itt tehát a Cyclone névre hallgató processzormagok párosával futhatunk össze, amelyek 64 bitesek az ARMv8 alapoknak köszönhetően. Ezeknek az órajeléről itt nem esett szó egyelőre, de azt biztosan tudhatjuk, hogy egy PowerVR G6430 grafikus egység lesz a SoC-ban. Ezzel együtt persze a mozgási segédprocesszor, az úgynevezett Apple M7 is jelen lesz, ami a különböző szenzorok adatainak feldolgozásáért, közvetve pedig a jobb fogyasztásért felel. A rendszermemória kapacitásáról nem beszéltek.

A kapcsolati lehetőségei között nagyjából ugyanazt kapjuk, mint amit a korábbi testvére is szállított. A 802.11 b/g/n Wi-Fi esetében a 802.11ac szabvány kimaradt, van viszont MIMO, így a letöltési sebessége elérheti a 300 Mbps-ot is. Emellett a mobil kommunikációs modem jobb támogatással fog rendelkezni, tehát szélesebb körben kerülhet bevetésre az LTE-s iPad. A kamerát illetően sem számolhatunk be nagyobb újításokról, maradt az 5 megapixeles iSight egység és továbbra is 1080p-s videók készítésére lesz vele lehetőségünk. Megújult viszont a FaceTime HD kamera, ami ezúttal nagyobb szenzorral rendelkezik, így jobb képminőséget fog nyújtani a videócsevegéseink alkalmával. Az iPad Air esetében a legnagyobb változás az akkumulátort érintően következett be. Az eddigi iPadek hatalmas telepeket kaptak, de most, hogy egy módfelett energiahatékony SoC került a motortérbe, kisebb akku is elegendő lett ahhoz, hogy a szokásos 10 órás üzemidőt fel tudják mutatni.

Az új iPad nem lesz megvásárolható arany színben, maradtak a palettán a fekete-szürke és a fehér-ezüst kombinációk. Az iPad Air megjelenésére novemberben fog sor kerülni, az induló ára pedig 500 dollár lesz csak Wi-Fi-s konfigurációban. Amennyiben igényt tartunk a 4G LTE modemre is, akkor már 630 dollárt kell az értékesítési ponton hátrahagynunk, de ha spórolni szeretnénk, akkor is lesz opció, ugyanis az iPad 2 továbbra is forgalomban lesz 399 dollárért. Sajnos nem kapjuk meg az előző generációs tabletet olcsóbban.

Most pedig lássuk, mit kapunk a következő generációs iPad minivel, ami továbbra is a felmenője nevét fogja viselni. Itt a leginkább szükségesnek vélt újítás, hogy megnövelték a kijelző felbontását. A változatlanul 7,9 hüvelykes eszköz 4:3-as képarányú panele immáron 2048 x 1536 képpontot sorakoztat fel, szemben az eddigi 1024 x 768-cal. A tablet pixelsűrűsége így 162 PPI-ről 324 PPI-re növekedett, amellyel sikeresen beérték a közvetlen riválisuknak tartott Nexus 7 második kiadását. A négyszeresére növekedett felbontás mellett bizony a sebességnövelést sem lehetett elhanyagolni, ennek köszönhetően az iPad minibe is bekerült az Apple A7 lapka. Sőt mi több, a teljes belbecsét megkapta az iPad Airnek az iPad mini, így ezzel részletesebben nem is foglalkoznánk újra.

A 10 órás üzemidőt nyújtó kicsi iPad valamikor novemberben fog befutni, de itt pontosabb dátumot nem emeltek ki. Az árnyalatokat tekintve itt is a fehér-ezüst és a fekete-szürke összeállításokkal találkozhatunk. Sajnos a gyökeresen átszabott gépnek szépen felszökött az ára. Eddig 330 dollárba fájt az iPad mini, ám a második generációért már 400-at fognak elkérni, és akkor még csak WLAN van a tarsolyában. A fejlett 4G LTE modemmel megtoldva már 530 dollárt kell a 16 GB-osért kifizetni. Öröm az ürömben, hogy valamelyest legalább csökkent az első iPad mini ára, így ez a modell már 300 dollárért a miénk lehet.
Így fest novembertől a teljes termékvonal.
Az új tábláink megfelelő védelméről sem árt előre gondoskodni, és ezt az Apple is szem előtt tartotta. Tokok és fedlapok egyaránt, a megjelenéssel egybekötve fognak debütálni ezekhez. A mágnesesen csatlakoztatható, állvánnyá hajtogatható kijelzővédő 40 dollárt kóstál majd, míg a teljes védelmet biztosító burkolatért 80 és 70 dollárt fognak elkérni az iPad Air és az iPad mini esetében is. A védelemért felelős kiegészítők több színben is elérhetőek lesznek, így ezekkel valamelyest egyéniséget adhatunk a féltve őrzött "drágaságunknak".

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. madcaptain
2013.10.23. 01:43
Lol akkor mar 2 fele Ipad es Ipad 2 van, nem igaz hogy nem tudtak ennyi ido alatt nekik kitalalni valami nevet. Bar igaz ok szarnak a hasznalt piacra ,bele se gondolnak abba hogy valaki meg 2 eves! tabletet hasznalna (2011-ben jott ki az Ipad 2..) Mas cegnel ez meg csak epp a granacia ido kozepe lenne.
Az Ipad Air kicsit ellentmondasos. a 450g az egy 8 colos konkurrens tabla gep sulya, 10 colosban sokkkal nehezebbek vannak csak, ez jo irany. Az hogy nincs 4 magos proci, se AC-s WiFi nem valami eloremutato, nem ezt szoktuk meg az Appletol.

Az arak termeszetesen a legkisebb 16 GB-os modellekre vonatkoznak. Majd eladjak a +16 Gb-os 5 dollaros Flash-t 80 dollarert a usernek. Na az a rablas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. twollah
2013.10.23. 07:43
Nem kotelezo megvenni.
Inkabb veszek egy Nexus 7 2013-at vagy az uj Samsung Note 10.1 (2014 Edition)-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.10.23. 10:07
Szerintem senki nem tart a fejedhez pisztolyt, hogy márpedig ezt kell megvenned.

madcaptain: van nevük. iPad 2, iPad Air, és iPad Mini.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Taranisz
2013.10.23. 11:53
Nem vagyok apple utáló, nekem mindig is az volt a benyomásom, hogy egy apple terméket ha csak tisztán hardware-es oldalról nézünk (mert mindig azon az oldalon hasonlítják össze a konkurensekkel) túl vannak árazva és semmivel nem nyújtanak többet, mint a konkurens termékek, néha még kevesebbet is adnak.
A cég termékeit és magát a céget is egyfajta vallási fanatizmus lengi körbe ha épp arról van szó, hogy meg kell védeni vagy kiállni mellette. Sok ember azért vesz apple terméket, mert apple és más normális indokot nem tud felhozni (a marketing maszlagon felül).

Nekem ezért nem kellenek apple termékek, mert egy az, hogy nagyon túl vannak árazva ahhoz képest, hogy mit nyújtanak és azért sem, mert a közösség ami köré épült néha már megrémiszt a fanatizmusával.
Nekem ez a véleményem az apple termékekről. Nektek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. MZperX75
2013.10.23. 12:38
Neked,az nekem más.

Nem csak a hardver-ért fizetsz ennyit,hanem a technológiáért,fejlesztésért,és nem utolsó sorban disigh-ért fizetsz.
Ezek egy nagyon "szőke nő" barát jól használható termékek.
Nem kötelező megvásárolni.Azt ,hogy ki mit vesz,és hogyan rajong érte az engem nem érdekel.(röhögni szoktam ezeken)
Bár nem az én pénztárcámnak van ez kitalálva,de itt Magyarországon kevesen tehetik meg hogy Apple termékeket vásároljanak. Fejlettebb jóléti társadalmakban ez egy jó pozicionált termék.
Sajnos a márkahűség mint mindenben itt is előtérben van a fogyasztóknál,láttam már ilyet BMW,NIKE,INTEL,AMD tök mindegy....mit veszel
" Minden esetben ugyanazt a cukros lét gurítod le a torkodon,csak te Traubit iszol ,akkor azzal különbözöl a többiektől "
Nem emléxem pontosan ,de próbáltam idézni az Üvegtigris című filmből.

M.o. sajnos a társadalmi rétegek közötti átlépést néha a képmutatás szentsége alatt némely termék birtoklásával,tárgyak autók mutatásával lépjük át lépik át.
Ha ennek te bedőlsz akkor hajrá,én nem csak mosolygok.

Szeretem a kütyüket,de nem vásárlok össze vissza,mert nincs igazából rá szükségem.

OFF
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. nemlehet
2013.10.23. 13:26
Azért azt lássuk be, hogy nem szart adnak el az Apple-nél. Az alumínium ház igen drága, munkaigényes, nem véletlen használnak mások polikarbonátot vagy más műanyagot. Amúgy is szerintem nem érdemes abszolut értéken a hardverek erejét összehasonlítani, mert teljesen más a szoftveres környezet. Az Apple-nél a szoftvert kell megfizetni (még ha nincs is tételesen felsorolva). Ha csak apple eszközeid vannak, akkor van egy nagyon kényelmes, stabil, jól használható ökoszisztémád (AirDrop, iCloud, iWorks stb). Ez megérheti a felárat, de ha csak 1 eszközöd van akkor az inkább csak sznobizmus, mert már semmivel sem jobbak mint az olcsóbb konkurensek.

Mondom ezt úgy, hogy csak Androidos eszközöm van jelenleg, de volt iPod touchom és egy ideig iPhone-om is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. budspencer
2013.10.23. 20:07
" Az alumínium ház igen drága, munkaigényes, "
Mennyivel? Mondjuk 120 Ft-ot dob készülékenként a gyártási költségeken.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. myckie2
2013.10.23. 22:12
budspencer az a 120Ft már milliós tételben nem olyan csekély összeg. Amúgy a minőségi polikarbonát gyártása se sokkal olcsóbb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. realman
2013.10.23. 23:28
Senki nem tud stabil rendszert csinàlni gyakorlatilag monopolhelyzetben vannak.Egy ūzletember pl nem ér rà az androidot újraIndítani neki még 3 x ennyit is megér.vagy ujabban piótàk katonàk is hasznàljàk.......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. realman
2013.10.23. 23:30
Tarinisz
2 féle tàbor van az egyik amiről írsz és a màsik akikhez te is tartozol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Cannapeace
2013.10.24. 01:33
Az apple is pont azon a sinen zakatol mint egykoron a Sony tette csak az a 90es évek volt mert a 80-as években még minőség volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!