iPon Hírek

Megerősítve: több böngészővel jön a Win7

Dátum | 2009. 07. 25.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

Pontosabban ez csak az EU-s változatára lesz igaz, de arra most már szinte biztosan, mivel az MS hivatalosan is bejelentette, hogy hajlandó lenne erre a megoldásra, ha ez megfelel az európai illetékeseknek: telepítéskor választhatja meg az ember, hogy milyen böngésző települjön a gépre.

A rendelkezésre álló választékot egyelőre még nem tették közzé, de értelemszerűen a Chrome, a Firefox, az Opera és a Safari a leginkább valószínűsíthetőek. Az EU-s Win7-csomagok elvileg mindannyiukat eleve tartalmazni fogják, és egyszerűen azt rakják a gépre, amelyiket akarjuk.

Ezzel a lépéssel feltehetőleg az Európai Bizottság illetékesei is elégedettek lehetnek, bár ezt kereken még nem mondták ki, mivel épp most vizsgálják az elképzelést. Valószínűtlen azonban, hogy bármi komolyabb ellenvetésük lehetne, elvégre ezt a fajta megoldást annak idején épp ők maguk javasolták.

Sokkal inkább meglepő ez a fordulat az MS részéről, akik eleinte igencsak ellenálltak minden ilyesféle elképzelésnek, és ki akartak zárni minden más böngészőt. Az EU-s illetékesek azonban láthatólag kellő meggyőző erőt tudtak alkalmazni.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

55. pluto
2009.07.25. 16:03
VISSZA A HIRHEZ

Ez egy korrekt lépés volt az MS-től, amit a mai napig úgy gondolok hogy értelmetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. Mikeee
2009.07.25. 16:40
Szerintem okos lépés volt az EU-tól és jó, hogy a Microsoft kezdi elfogadni. Ugyanis nem mindenki akar egyből IE-t használni, ráadásul úgy, hogy szinte lehetetlen letörölni is. Személy szerint évek óta Firefox-ot használok és jó, hogy már telepítés közben fel tudom majd rakni. És gondolom ennek azok is örülnek akik nem épp Firefox-ot hanem mást használnak. És annál a megoldásnál meg sokkal jobb, mintha egy böngésző se lenne benne, mert akkor nem tudnánk internetezni és esetleg leszedni egy másik böngészőt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. byzzah
2009.07.25. 16:42
kutya kergeti a saját farkát...

az MSnek ha annyira fontos lenne, el tudná érni amit akar, max besértődne pár ember... a microsoft vezetőségének kezében van akkora hatalom, amivel ilyen csipp-csupp vitában simán rá tudná kényszeríteni az akaratát az eura
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Evra
2009.07.25. 16:54
én úgy vagyok vele h aki nem akart IE-t használni az eddig is megoldotta, és meg is fogja. az meg szerintem egyértelmű h a saját terméküket rakják bele alapként, nem sírni kéne hanem vigadni h egyáltalán van benne valami. és csak 1X kell megnyitni amíg leszeded az általad kedvelt böngészőt, mért kell mindenen fent akadni, hülye világ ez
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. pycur
2009.07.25. 17:03
Ennyi. Ezt már valaki megmondta hogy az IE azért van a windowsban hogy legyen mivel letölteni az operát install után.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. MassKilla
2009.07.25. 17:10
vajon több böngészőt is fel lehet majd tenni telepítéskor?

figyeljétek meg, most hogy megjelenik az első ms oprendszer, amiben lehet választani böngészőt, jóval 50 % alá fog csökkenni az ie részesedése
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Sediqwe
2009.07.25. 17:10
Nemtom, még gondolkodom hogy a operába miért nem tetet bele a ms egy főoldalt, hogy

HA AZ OPERA INNEN LETÖLTHETED AZ IE-T! Ez lenne fair
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. gebana
2009.07.25. 17:36
ff, safari, - konkurenciáé, csodálkoznék ha ezek belekerülnének, de ugye...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. hardzsi
2009.07.25. 17:53
Nekem tetszik az elképzelés, mert az IE eddig (XP-ben legalábbis) nem úgy visekedett, mint egy telepített böngésző, hanem mint egy fixen beépített rendszerkomponens (a Media Player és DirectX-hez hasonlóan), melyet a rendszerről letelepíteni normál módon nem nagyon lehetett.
Ha otthoni felhasználó amúgy sem használta (olyanról beszélek, aki hivatalosan megvette az op.rendszert, tehát jogos elvárásai is lehetnek), annak ez eddig csak problémát jeletett -ha MS Update-tel frissíteni nem óhajtotta a rákényszerített böngészőt, még biztonsági rést is. Az IE7-E megoldásval ez megszűnik. Cégeknél is haszna lehet, ahol a policy alapján más böngészőt használnak és a rendszergazdának nem kell az IE bizt.frissítésekkel fárasztani magát.

"Ezzel a lépéssel feltehetőleg az Európai Bizottság illetékesei is elégedettek lehetnek, bár ezt kereken még nem mondták ki, mivel épp most vizsgálják az elképzelést." ... pontosabban kimondták, hogy elégedettek, ám azért még vizsgálódnak kicsit:
"The Commission welcomes this proposal, and will now investigate its practical effectiveness in terms of ensuring genuine consumer choice."
http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction...nce=MEMO/09/352


Microsoft július 24-i sajtóközleménye:
http://www.microsoft.com/presspass/press/2...4statement.mspx
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. hakosh2
2009.07.25. 18:24
Szerintem is ez a legjobb lehetőség. Páran itt eléggé nincsenek képben, nem az EU kezdte ezt, hanem az Opera, és nem azért mert nincs jobb dolga, hanem mert az IE felhasználók nagy részének fogalma sincs arról, hogy létezik más böngésző is, mert ha már van egy böngésző telepítve, akkor nem keres másikat. Ezért korlátozott a verseny, ez a baja a többieknek. Jövő év elejére szerintem az IE részesedése még 50% sem lesz. Firefox mindenképpen bekerül és az Opera is. Safari-t nem hinném, hogy beteszik, valamint még a Chrome lenne esélyes, bár a Google se jó barátja az MS-nek. Egyébként azért csak az MS-t cseszegetik, mert övé a piac 90%-a. A Linux-ot meg azért hülyeség felhozni, mert egyrészt a Linux 1% körül áll, másrészt a "linuxban" nincs böngésző, minden distro kiadója teszi bele azt, amit jónak lát. Egyiken Firefox, másikon Epiphany, harmadikon a Konqueror, szóval itt értelmetlen erről beszélni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. szabtam
2009.07.25. 18:31
az egésznek akkor lenne értelme, ha 2 árképzés lenne. azaz ha megvásárolhatnék egy ie nélkül verziót x dollárral olcsóbban.
mert ezzel a megoldással ugyanúgy kifizetem azt is amire, (jelen esetben pont az ie), nincs szükségem.
mert ha jól tudom, pont az erőfölénnyel egybekötött árukapcsolás ezen módja volt a probléma. azaz muszáj volt kifizetnem az ie-t is, ha akartam venni egy win-t. de ha nincs ie nélküli, így olcsóbb verzió, akkor totál baromság az egész...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. adam0205
2009.07.25. 18:57
Az rendben hakosh2 de érdekes módon USA-ban nem volt ilyen botrány és az Apple saját OS X-ében is ott a Safari amit valószínű nem lehet leszedni a gépről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. pumpa007
2009.07.25. 19:07
Elméletileg benne lesz minden böngésző:
-firefox
-IE8
-safari
-google chrome
-opera

Az alábbi linken nézzétek meg a képet
http://www.sg.hu/cikkek/68815/megsem_ie_ne...ows_7_europaban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Segal
2009.07.25. 19:15
azért ez elég vicc kategória akkor tartalmazhatha egy linux disztribuciót is mert hátha az ember nem is windows-t szeretne használni.
Meg akkor ott a windows media player is amellé jöhetne a VLC player meg a power dvd stb zenelejátszónak a winamp és így tovább....
Most őszintén kit zavar az IE a windows-ba? Én sem azt használom hanem az operát de simán átállítható utóbbi alapértelmezettnek és utánna IE meg sem szólal akinek meg eddig is az IE jelentette a netet mert az volt az alap az ezután is azt fogja használni max bonyolítják nekik a telepítés részt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Evra
2009.07.25. 19:18
szabtam- nem igazán értem ezt a ie miatt drágább dolgot.., mivel az ie egy ingyenes böngésző csakúgy mint a többi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Terror
2009.07.25. 19:19
Engem zavar az IE, a szutyok Media Playerrel meg Media Centerrel vagy mi a búbánattal együtt (utóbbi lazán kilövi a pppoe netet médiainformációk után kutatás közben, ha úgy tartja kedve). Nem kérek operációs rendszerbe gyárilag malware-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Multitask
2009.07.25. 19:21
Remélem több is választható lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. pumpa007
2009.07.25. 19:24
De a win7-ben már kikapcsolható a media player, a media center, sőt az ie8 is. A programok és szolgáltatásokban ki lehet kapcsolni, és akkor el fog tünni a gépről és a start menüből is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Sediqwe
2009.07.25. 19:31
Ez akkora blődség hogy ezt nem hiszi el az ember!
Ez olyan minthogy minden coca cola automata mellé bekell tenni egy pepsi, és egy hazai gyártó gépét. mert hátha nem kólát akar inni a paraszt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Evra
2009.07.25. 19:32
öcsém mennyi bajotok van, őszintén az itt okoskodók közül kinek volt/van/ lesz eredeti oprendszere?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Terror
2009.07.25. 20:57
Mert csakugyan ellenünk való kártékony dolog. Pl. hiába állítasz be default böngészőnek valami mást, isten ments, hogy az induljon el, ha egy helpben linkre kattintasz. Tudod miért? Csak nem az IE core jeleníti meg a helpeket? Csak de. És az felelős az update-ért, az ablakkezelésért, és millió másért is. Miért? Hogy akkor is rá legyél kényszerítve az IE-re, ha magasról , és mást használsz.

Amikor meg először rakta be a Microsoft a Windows-ba az IE-t, már akkor is minden értelmes ember a Netscape Navigator 4.1-et használta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. bionicman
2009.07.25. 21:04
Eljön majd az az idő, amikor telepítésnél megkérdezi, hogy Windows-t vagy Linux-ot akarsz-e telepíteni. :Đ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Evra
2009.07.25. 21:07
én abba bízok h eljön majd az az idő amikor nem lesz mindenki rákényszerülve h windows-t használjon ha normális programokat, játékokat akar futtatni..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. KarQ
2009.07.25. 21:25
..és eljő az idő, amikor nem sarkítanak ennyien, és bevallják végre, hogy a választás lehetősége az előnyünkre válik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. downhill
2009.07.25. 21:38
kezdve azzal hogy win7-et fel se rakom mert 600 MB ramot eszik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Lancelot23
2009.07.25. 21:41
Terror4
Nem tudom te, hogy használod a rendszered, de nekem a nem Explorer az alap és nem veszekszik velem. Meg ha megnyitok egy levélbe lévő dokumentumot a levelezőből akkor egyből az alap böngésző nyitja meg. Így nem tudom mi a bajod. Ha nem kell az Explorer akkor kapcsold ki az XP,Vista,Windows 7 és még a régebbiekbe is ki lehet kapcsolni ha jól tudom. Így mindegy, hogy ott van vagy sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Jety
2009.07.25. 21:57
Sztem ez akkora hülyeség! Már akkor is hülyeségnek tartottam amikor fehozták, hogy előnytelen a salyát terméküket hozzáadni a salyát or-hez. (Bár én sem explorert használok) Nah de a legnagyobb hülyeség hogy ha nem az összes böngészőt adják hozzá... mert akkor meg miért csak a híres böngészők kerülnek be... Na mind1 1 hülyeség, de nem rágom magam ezen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Evra
2009.07.25. 22:06
hmm salyát?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Ludi
2009.07.25. 22:10
Eddig Operát használtam, de most, hogy megtudtam, hogy ők indították ezt az egészet, csakazért is Internet Explorer-t fogok használni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Terror
2009.07.25. 22:21
Lancelot23 - ki beszélt levelezőről? Én nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Lancelot23
2009.07.25. 22:31
Nem mondtam, hogy arról beszélsz csak példát hoztam fel. De mondhatnám pl az MSN-t is és ott is mindig az alapértelmezett nyitja meg az oldalakat érted mire akarok kilyukadni. Akár mit nyitok meg nem az Explorer nyitja meg csak akkor ha én nyitom meg vele. És erre írtam, hogy nálad valami nem jó ha nem az alap nyitja meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Terror
2009.07.25. 23:41
Lancelot23 - ez mindenkinél így van, nem csak nálam. Nem jó vagy nem jó kérdése, IE core-ról megy az összes funkció amit felsoroltam. Az nLite pl. fel is hívja a figyelmet arra, hogy az IE core eltávolításával (legyen az XP vagy Vista) lehetetlenné válik a továbbiakban a help file-ok elolvasása és a winupdate. A Win7-ben is, hiába távolítod el az IE-t, az semmit nem csinál, csak letörli az iexplore.exe-t, de persze ettől még nem lesz eltávolítva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. arkman
2009.07.26. 00:00
Istenem, hogy itt csak kevesen fogják fel, hogy nem ez nem azoknak az embereknek van, akik értenek a géphez (azok fel tudnak rakni más böngészőt), hanem azoknak akik nem értenek hozzá (nem olvasnak prohardvert,ipont) és azt hiszik hogy E-betü = Internet, és emiatt nem is tudják hogy van jobb/más alternatíva, és így önkéntelenül is IE használónak jelennek meg a statisztikákban. És ez a gáz a windows-IE összekapcsolással, nem az hogy ul jeleníti meg a SZABVÁNY oldalakat (az IE gányolásról ne beszéljünk kérem...), és ezért nehéz egy olyan piacon (?) érvényesülni, ahol a használók legnagyobb hányadának fogalma sincs arról hogy lehene mást is használni. Senki ne értsen félre, nem védeni akarom a döntést, mert szerintem ez egy hülyeség, hogy most felsorolnak 5 böngészőt (magyarázat híján), mivel ha ottvan az E betü egyböl reflexszerüen nyomnak rá majd azok akik nem értenek hozzá/nem érdekli öket. Más megoldást kellene találni (ezek közül az egyik egy alapvető számitástechnikai oktatás lenne, hogy az emberek ha használják a gépet értsenek is már valamennyit hozzá. Kocsit sem vezethetsz anélkül, hogy nem értesz alapszinten a működéséhez/elveihez. (Jó most arról ne beszéljünk hogy általában a müszaki vizsga után az emberek zöme elfelejti, úgyhogy ez sem egy jó példa)) Kicsit messze vezetett a postom, de én úgy látom, hogy mostanában az embereket nem eléggé érdeklik a dolgok. Idealista vagyok vagy őrült?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. leviske
2009.07.26. 00:13
(byzzah @ 2009 Jul 25, 16:42) kutya kergeti a saját farkát...

az MSnek ha annyira fontos lenne, el tudná érni amit akar, max besért?dne pár ember... a microsoft vezet?ségének kezében van akkora hatalom, amivel ilyen csipp-csupp vitában simán rá tudná kényszeríteni az akaratát az eura


Ebben én er?sen kételkedem. Azért az EU egy jóval nagyobb valami, mint a Microsoft. Abban is er?sen kételkedem, hogy a Google meg tudna k?zdeni az EU-val, még hogy a MS.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. StevyXIX
2009.07.26. 01:22
Microsoft és Google multik, EU pedig egy államok által tömörített közösség, nem is értem, hogy lehet bármilyen szempontból is egy lapon említeni őket?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Alamos
2009.07.26. 01:52
Ehhh, soha nem értettelek titeket.
Miért nem beszélünk a BSD alapokra épülő Mac OS-ről, és kötünk ki a kínai processzorcsaládnál?
Ja, mert nem erről szól a cikk.
A lényege, hogy az MS rájött a bakijára. IE nélkül nem képes frissíteni ez még nem olyan nagy gixer. Viszont IE nélkül nem működik az eddig szerintük jól bevált hamisításvédelem... Na ez már nagyobb cumi. Explorerre épül az egész Win, és ennek egy kiegészítése az Internet Explorer. Annyira kötötték a karót az ebhez, hogy elfelejtették sétáltatni kicsit. Most ebbe kötött bele az EU. A Google-be minek kössenek bele? Vagy a Coca-Cola-ba?
Ja és tanácsolom mindenkinek a Coca-Cola-val kapcsolatosan: Menjen be egy üzletbe és a hasonló címkék láttán elcsodálkozik hány gyártója is van. Hivatalosan pár, gyakorlatilag pár millió a világon, mert nincs szabadalmaztatva. Így ha te a sufniban csinálsz Cola-t az a te dolgod, ha eladod megint csak. Jogvédve csak a Coca-Cola név van, de a művelet hogyan is készül az nincs senki által. Talán ezért se köt bele megint az EU az egészbe.
Visszatérve a Windows IE-jére, hogy probléma mi van a gépen. Én jobban örülnék ha IE nem lenne benne a Windowsban gyárilag. Egy dologra lenne szükségem csak helyette. Egyetlen indítás erejéig egy böngészőre, ami csak annyit tud nyújtani, hogy felmegy a netre és kidob mondjuk 10-20-50 db webböngésző nevet. Egyre ráklikkelek és azonnal települ az egyszer használatos böngésző azonnali törlése mellett.
Miért menjen a netre? Hát a válaszom, mert nem a tavalyi hawaii macák reklámját akarom szórni az éterbe a gépemmel, mert kihasználtak egy bakit, ami benne volt a régebbi változatban, ami még tegnap kihasználható volt, ma pedig nem.
Az MS most csak annyit fog csinálni, mint anno a windowsba beépített IE4 után, hogy feltetted az oprendszert és kaparhattad a netről az IE5-t, és még mielőtt leállt volna annak az oprendszernek a forgalmazása már az IE6 is kint volt. A legjobb poén, hogy akkor még volt olyan változat kint, hogy közölték bocsi, de szedd le az IE5-t, majd arról IE6-ra frissítheted.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Sediqwe
2009.07.26. 10:58
A Coca-Cola nincs szabadalmaztatva???? Hol élsz TE????? Ember!
Mindenki coca-cola-t gyárt? Mekkora védelem alatt van szerinted a receptura? Magyarországon max a vizet + a co2-t adják meg az üveget hozzá.
"Így ha te a sufniban csinálsz Cola-t az a te dolgod" eleve nem tudod, mert ugye védett, aztán titkos az alapanyag + még jól megis krnak hogy hamisítod
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Insignia
2009.07.26. 11:20
szasza82
ehet annyit a win7 ha kevesebb a ramod a persze hogy kevesebbet eszik
4g ram meletti vista home premium 1,2g ram induláskor ugyan ez az oprendresz 2g ram mellett már csak 900mb-vel indul ha több a ram akkor az oprendszer lesz olyan pofátlan hogy többet eszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. MartonRoby
2009.07.26. 12:09
Én ezt akkora baromságnak tartom. Ennyi erővel a fegyver gyártó cégek beperelhetnék a katonai számítógépes játékokat, hogy miért nem az ő fegyverükkel lehet menni a játékban. És hogy igen is legyen benne az övék is. Szerintem bárkinek szíve joga eldönteni, hogy mit integrál a SAJÁT programjába.
A másik, hogy ha meg csak ezeket a böngészőket integrálják bele, akkor a kicsik mégjobban kiszorulhatnak... de azt meg senki ne várja el, hogy az összes böngészőt beletegyék, mert lehetetlen.
Szóval ez úgy baromság ahogy van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Sediqwe
2009.07.26. 12:10
tényleg
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. MartonRoby
2009.07.26. 12:12
Sediqwe én is pont erre gondoltam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. pluto
2009.07.26. 12:18
Mikeee, simán le lehet törölni, a Windows összetevők telepítése/eltávolítása fül alatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Mikeee
2009.07.26. 12:51
Hát igen win 7 alatt le lehet már szedni, de pl XP alatt elég nehéz törölni. Sőt szinte nem is lehet teljesen kiírtani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. badclyde
2009.07.26. 13:03
Az EU térdere kényszeríti a MS-ot! Jeah... hehe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. pluto
2009.07.26. 13:42
Én az XP-s megoldást mondtam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. pycur
2009.07.26. 15:33
Nincs valakinek egy kólaautomata progija? Ha megszomjazok kérnék egyet olvasgatás közben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. KarQ
2009.07.26. 16:16
Ilyen hülye példákat... kólák meg fegyverek.. mégis mi köze van a szoftverekhez? Igaz ez is meg az is egy áru, egy termék, de azért az ilyen összehasonlításokat szerintem kerülni kéne. De ha nagyon ragaszkodnak egyesek az ilyen példákhoz, akkor én is tudok szolgálni egyfélével:
Van egy étterem, abban egyféle menü. menühöz egy fajta ital (sör), nem választhatsz másikat. igaz megiszod, mert végül is oltja a szomjad, de annyira nem szereted vagy csak simán megtűröd, de milyen jó lenne hozzá egy másikféle, mert azt jobban szeretnéd (bor). De mivel sokat jársz étterembe, és sokat eszed ezt a menüt, egy idő után hozzá szoksz, hiába jelenik meg az étteremben is többféle borkínálat, te mégis a menüt fogod választani, mert az egyben van, nem okoz külön problémát.
De ha egyszer az étterem vezetése úgy dönt, hogy az étlapon most már a menü mellé választhatóvá teszi az italt, mert a bortermelők zúgolódtak a fogyasztóvédőknél és a versenyhivatalnál, akkor biztosan lesznek olyanok akik ugyanúgy a sör mellett döntenek, de lesznek olyanok is, akik ki fogják próbálni a többi lehetőséget is. Így a bortermelők is örülhetnek, mert nő a fogyasztásuk, de az étterem ennek annyira nem örül, mert sokat kell vesződni a külön menükkel, meg különben is olcsóbban tudják beszerezni a sört....
Na, jó ez is baromi béna példa, mert egyszerűen nehéz erre példát hozni, ezért sem tartom jó ötletnek ezeket.
Egyébként itt nem csak olyan felhasználókra kell gondolni, akik már használtak valamilyen windowst, hanem a teljesen újakra, a fiatalokra is, hiszen hiába volt eddig benne a windowsokban a nagy E, ezek az új felhasználók nem biztos, hogy alapból úgyis azt választanák egy esetleges win7 telepítésénél. Igaz, hogy lehet nem értenek hozzá, de olvasni csak tudnak, és ha találomra is, de legalább egyiket ki fogja választani és az nem biztos, hogy az IE lesz. (mondjuk ez meg egy jó nagy ellentmondás, mert aki nem ért hozzá, az nem fog win-t telepíteni)
Egyébként még az is lehetséges, hogy van olyan felhasználó, aki ismeri a többi böngészőt, meg ért is hozzá, de egyszerűen lusta, hogy telepítsen másikat. Ezeknek is jól jöhet ez a megoldás.

Nem tudom miért nem lehet ennek örülni? Még egy példát hozok, hátha meggyőzőbb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. MartonRoby
2009.07.26. 16:50
Csak, hogy tisztázzuk. Nem az a probléma, hogy több böngésző lesz a 7-ben. Ez jó dolog. A probléma az, hogy kényszerítik a Microsoftot, hogy tegye bele más programját a saját termékébe. Ez nagyon nincs így jól szerintem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. arkman
2009.07.26. 17:53
Te tudsz olvasni? Nem rakja bele csak elérhetővé teszi az alternatívákat azoknak is, akik különben egy gondolatukat sem pazarolták volna arra hogy letöltsenek egy másikat.

Win 7 IE uninstallról: annyit csinál hogy az iexplore.exe-t, és a parancsikonját szedi le, grat. Az egész win eköré a program köré van építve, és ez a gáz

Sedique: Ez nem így megy, el kell érni egy minimális értéket (1%), és baromság ezt felhozni, mivel aki jó böngészőt csinál, netán reklámozza, az valószinüleg eléri a küszöböt, ami meg nem éri el azt meg úgy se használnák többet, ha beraknák a listába akkor sem.

Ez a Pepsi+Colas hasonlat is hülyeség, mivel ezzel nem a böngészőpiacon lévő helyzetet írod le. Úgy lenne pontos, ha mondjuk mindenhol Pepsis automata lenne, és néha mondjuk ha bedobsz valami pénzt nem ad ki semmit, ezzel szemben vannak a Coca colás automaták, amiket nem gyakran lehet látni de müködnek. És itt is elvárható lenne a verseny szabályzása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. MartonRoby
2009.07.26. 18:05
"Az EU-s Win7-csomagok elvileg mindannyiukat eleve tartalmazni fogják, és egyszerűen azt rakják a gépre, amelyiket akarjuk."

Szerintem tudok olvasni, és szerintem ez azt jelenti, hogy benne lesz a Win-7 ben a többi böngésző.

Amit az IE uninstallról mondasz nem tudom igaz-e. De még ha az is. Mi a problémád azzal, hogy egy cég a saját programjára építi a másik programját?

A Google a Chrome köré építi fel a Chrome OS-t. Már a nevében is benne van. Szerinted őket fogják , hogy tegyék elérhetővé a többi böngészőt is?! Ugyanmár...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kiskoller
2009.07.26. 18:39
sztem abszolut hülyeség ez az egész. sírnak az opera meg ff készítői, h egy cég a SAJÁT oprendszerébe a SAJÁT programját rakja bele? ugyanmár, gondololkozzatok, ez az egész abszud. Ha azért sirnak mert az oprendszer miatt hires az IE, akkor irjanak ők is oprendzsert, ahogy az MS tette. Jah h a windows mindenki által ismert? ez van, ilyen ha űj résztvevőként jövök a piacba, nehéz a régi dologk mellé alternativát nyujtanom. Jah és ha olyan a lenne az Opera meg az FF mindenki azt használná. De egy átlagfelhasználó nem vesz észre különbséget a böngészők között, max h más kép az ikonja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. badclyde
2009.07.27. 08:21
Nekem pl semmi bajom az IE -rel, viszont az igaz, ha egy honlap vacakol a firefoxomon, akkor megnyitom IE-vel és szinte 100%-hogy működik.

Ennek ellenére firefoxolok, mert szeretek különc lenni. Szeretem az AMD-t, meg az Atit, mert nem Intel, meg Nvidia. Utálok sorba állni.
De nagy ívben teszek rá, hogy ott van valami pluszban, mégha nem is használom. Senkinek nem kötelező használni. Ha meg valaki annyira zsugori ember, hogy sajnálja azt a 100 megát az IE-től a vinyon, az linuxoljon. Vagy reklamáljon Bill Gates-nál.

Ez az EU érdeme, hogy van mára akkora ütőképes összefogás, hogy ilyen szellemi/fizikai terméknél befolyásolni tudja annak a fejlesztését, irányát.

Totál jó ötletnek tartom, hogy telepítésénél megkérdezi, hogy milyen böngészőt szeretnél használni.

Klikkeld be az IE-t ha bizonytalan vagy, aztán sorba próbáld ki mindet. Ha meg nem érdekel az egész, akkor maradhat minden a régiben. Only IE.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. arkman
2009.07.27. 10:09
#Martonroby Jó kicsit erős voltam elnézést
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Banzin
2009.07.27. 11:39
Ebben az esetben az EU a "tiszta" versenybe szólt bele. Mondván, hogy egyenlő esélyeket kell teremteni a cégek között. Ebből az egész cirkuszból számomra 3 igazán fontos kérdés maradt eddig megválaszolatlan.

1 Az EU utána járt és kimutatásokkal igazolja, hogy a felhasználóknak igenis igényük van a több böngészős rendszere? Vagy az egész csak egy kis erőfitogtatás, amivel térdre kényszerítik az Ms-t? Ha ez ténylegesen így van és az első kérdést nem járták körbe, akkor az EU nagyon is megsérti a szabad verseny törvényét. Ez nem feltétlenül lenne baj, ha nem egy ilyen bolhából elefántot ügyel tennék. (A kínai cuccokat mért nem lehet kitiltani?)

2 A másik nagy hézag a történetben, hogy a többi böngésző fizet-e az Ms-nek? A Windows ezzel a lépéssel egyfajta "reklám felületté" lépett elő. Ha fizetnének a felhasználóknak lenne jobb, mert esetlegesen azt az összeget a Windows árából le is vehetné az Ms, így a felhasználóknál csökkenhetne az ár. Ez persze egy utópia.

3 A böngészők legtöbbje ingyenes. A későbbiekben vajon nem fogják verni az asztalt a MS-nél, hogy fizessen nekik jutalékot, mert a windows mellett az ő terméküket forgalmazza? Nem mostanában, hanem évek múlva, mikor már kinyílik a csipájuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. TJZ83
2009.07.27. 21:55
Egész heves vita alakult itt ki. Ezt már szeretem ha ennyiféle véleményt látok.

Visszatérve a hírre, az átlagfelhasználó úgyis azt fogja használni amit felrakott neki a szakember v ismerős vagy apuci, aki meg eddig nem IE-t használt az ezután is mást fog. Szerintem ezzel nagyjából összegeztem az itt elhangzottakat.
Egyébként véleményem szerint a MS nem fog rárakni a saját lemezére más cég által fejlesztett böngészőt, mert eddig sem rakott nem MS cuccokat úgy általában (konkrétan én nem emlékszem ilyen esetre, vagy csak nem jut eszembe ...)
Én jelenleg firefoxot használok, néha IE 8, Opera vagy Chrome ha olyan kedvem van. Szóval feltelepítettem mindent, mindent ingyen és szabad akaratból. A Win7-et is, nekem jól működik az RC mióta kijött.

Jah igen még egy dolog:
ha már kóla, nem tudja valaki hogy lesz-e még valaha magyarföldön Coca Cola Vanilla?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!