iPon Hírek

Megint csúszik a Sniper Ghost Warrior 3

Dátum | 2017. 03. 07.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

A CI Games egyszer már eltolta a Sniper: Ghost Warrior 3 megjelenését idén januárról április elejére, most pedig megint azt jelentették be, hogy a taktikai lövölde később érkezik a vártnál: április 4. helyett csak április 25-től lesz elérhető. Természetesen ezúttal is megkaptuk a szokásos magyarázatot: a plusz időt a játék jobbá tételére használják majd fel, a februári nyílt bétateszt tapasztalataira alapozva további optimalizációt fognak végezni, illetve beépítenek néhány végső simítást a játékosok visszajelzéseinek hatására.
Ahogy a stúdió vezérigazgatója, Marek Tyminski fogalmazott, sokat dolgoztak azon, hogy a sorozatban először megjelenő nyílt világgal teljesen új élményt nyújtsanak. Elismerte azt is, hogy nem a legszerencsésebb dolog az újabb csúszás, de hangsúlyozta, hogy úgy hiszik, valóban jobb játékot kapunk majd így kézhez, egyben megköszönte a türelmet.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Freelancer
2017.03.07. 16:54
Szenvedtem pár órát a bétával, teljesen kizártnak tartom, hogy ebből épkézláb játékot hozzanak össze április 25-ig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. predike07
2017.03.07. 18:48
Az is valami ha CI valaminél elismeri,hogy nem jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!