iPon Hírek

Mégis hasznosak a díszes grafikonok?

Dátum | 2009. 11. 09.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZÓRAKOZTATÓ

Megoszlanak a vélemények a "díszített", "cifrázott" grafikonokról - ám egy friss kutatás eredményei most arra látszanak rámutatni, hogy a csicsa ezúttal mégiscsak hasznos - legalábbis akkor, ha elsősorban a háttérről beszélünk, és ha az nagyban elüt az előtértől, vagyis magától a grafikontól.


Az Észak-Karolinai Állami Egyetem és az Idahoi Egyetem kutatóinak vizsgálatai ugyanis azt mutatták ki, hogy minél élesebb a kontraszt a háttér és a szemléltető grafikon között, annál jobb, mert annál inkább szembetűnnek az embernek a fontos információk és annál könnyebben tudja kezelni és értelmezni azokat.

Ennek pedig mindösszesen annyi áll a hátterében, hogy a grafikonokat két lépésben értelmezzük: amikor ránézünk, először tudattalanul a kép teljes egészét nézzük, mintegy "egyben fogadjuk be", és csak eztán térünk rá az egyes részletek alaposabb szemrevételezésére. Az éles kontraszt konkrétan az első, "átfogó pillantást" teszi hatékonyabbá, hogy aztán a részletes vizsgálat is könnyebben és gyorsabban mehessen.

Kutatásaik során persze szemügyre vették mindhárom lehetőséget: a "csupasz" grafikont, valamint a kontrasztos és nem-kontrasztos hátterű grafikont is (vagyis amikor éles, szembetűnő a különbség a kettő között, és amikor épp ellenkezőleg, azok meglehetősen hasonlóak). Az eredmény annyiból nem meglepő, hogy természetesen a vizsgálati alanyok akkor tudták a legnehezebben értelmezni a grafikont, ha az nem-kontrasztos háttér előtt állt, ám az már mégis érdekesnek mondható, hogy még a "csupasz" grafikon is csak a második helyezett lett. Áttekinthetőség és kezelhetőség szempontjából tehát egyértelműen hasznos a díszítő háttér; minél jobban elüt a grafikontól, ami előtte van, annál jobb.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. tszaboo
2009.11.09. 20:33
Nálunk az egyetemen ezt tanítják, mi ezen az annyira meglepő?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!