iPon Hírek

Megjelent a Catalyst 9.4

Dátum | 2009. 04. 09.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Újabb hónap, újabb Catalyst érkezik: végre letölthetővé vált a legfrissebb, 9.4-es verziószámú meghajtóprogram, amely a Windows XP 32- és 64-bites és a Windows Vista 32- és 64-bites változataihoz egyaránt elérhető, sőt, az AMD a Windows 7 béta változatához is kínál 9.4-es Catalystet.

Hogy mi is változott a 9.3-as kiadás óta? Az AMD állítása szerint a friss meghajtóprogramba integrálták az ATI Overdrive szoftvert, amely az adott Radeon HD 4000-es sorozatú kártyának megfelelően képes a memória- és GPU esetében elérhető optimális tuning órajelek előzetes megbecsülésére. Maga a Catalyst Control Center hasonló kinézettel és használhatósággal bír, mint a korábbi verziók, ám az új szoftvernél mégis érezhető, hogy a gyártó módosított néhány dolgot a háttérben, ugyanis már a béta változattal tesztelők is dícsérték az újdonságot.

Természetesen most sem maradnak el a különböző hibajavítások. A Catalyst 9.4 a szoftverek közül az Age of Conan, Google Sketchup, World of Warcraft, és a World of Warcraft: Wrath of the Lich King-hez kínál kisebb-nagyobb javításokat, ezen kívül a VC-1 -es HD filmek lejátszásával és a HDMI kimenet kezelésével kapcsolatos bugok is javításra kerültek. Az AMD új funkciókkal látta el a CAL drivert is (Compute Abstraction Layer), amely főleg a GPGPU alkalmazásokat használók számára lehet fontos. A CAL a hírek szerint most már Windows XP alatt is megfelelően működik.

Az új meghajtóprogram megfelelő változatait az AMD Game weboldaláról lehet letölteni, a hivatalos kiadási nyilatkozat  itt olvasható. Egyébként a korábbi hírek szerint ettől a verziótól kezdve a különböző, régebbi kártyák esetében már nem jelenik meg havi szinten frissítés, de a terméktámogatás továbbra is megmarad.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

23. insanity22...
2009.04.09. 11:04
Mindjárt ki is próbálom az Empire-el, hátha...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. yany
2009.04.09. 11:38
Nem vágom, hogy most akkor végülis mi változott az OverDrive-val. Eddig is benne volt és eddig is működött.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. tomyhardve...
2009.04.09. 11:50
Nálam nem működött (Sapphire 4850-en). Amúgy van már valakinek tapasztalata vele?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Tomato
2009.04.09. 12:44
Müxik a drága:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. danikollar
2009.04.09. 13:09
Nekem működött az Overdrive eddig is 4870-el!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. tomyhardve...
2009.04.09. 13:57
Tomato: mi ezen a meglepő? A HD3000-es széria még sokáig támogatott lesz. :

Továbbra sem működik az Overdrive (minden ki van szürkítve, és minden érték 0). Végülis mindegy, megleszek nélküle is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. StevyXIX
2009.04.09. 14:05
Balra fent van egy kulcs ikon ott fel kell oldani az overdrive opciót és utána működik elvileg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. kamikazee3...
2009.04.09. 14:32
FElraktam a 9.4-et a 4890-hez (ma jött meg) és nincs overdrive... Ez igy normális vagy lennie kéne?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. tomyhardve...
2009.04.09. 14:45
StevyXIX: próbáltam, de nem jártam sikerrel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Doky06
2009.04.09. 15:45
Hát furcsállom, hogy nincs overdrive 4890-hez! Ott akkor lehet valami nem stimmel! :unsure:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. twollah
2009.04.09. 17:15
Kijott az uj ATI Traz Tools is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Tomato
2009.04.09. 17:51
tomyhardver

Nálam nincs kiszürkitve , menne a tuning szépen :-)

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. tomyhardve...
2009.04.09. 18:09
Tomato: de csak óvatosan!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Multitask
2009.04.09. 18:41
A cikkben 4850esek vannak, de ha jól látom, akkor Tomatonak a HD3800 szériából van valamije. (Szerintem 3850
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Multitask
2009.04.09. 21:10
Na senki nem tud rá megoldást?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Ukeve
2009.04.09. 21:30
Üdv!

Tudnátok segíteni abban, hogy hol lehet beállítani a CCC-ben a magyar nyelvet vagy magyarul kéne letölteni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. bajszi
2009.04.09. 21:36
http://game.amd.com/us-en/drivers_catalyst...xp/radeonxip-xp
kiválasztod a magyart és letöltöd külön ccc-t,külön a drivert
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Ukeve
2009.04.09. 21:40
Köszi a segítséget!! :rolleyes:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tomyhardve...
2009.04.09. 21:57
Multitask: nem t'om, nálam rendesen kiírja. Talán próbáld meg azt, hogy install helyett az uninstallt választod, restart, majd így próbálod meg feltenni, hátha bejön. : Max. registryben manuálisan átírod a verziószámokat Tomato képe szerint.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Hilo
2009.04.09. 22:35
(Multitask @ 2009 Apr 9, 17:41)
Bocs ,hogy közbeszólok de én úgy tudom , hogy a ventiszabályozás a 48xx- szériában van csak. :unsure:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. taripocok
2009.04.09. 23:52
Hilo! nem,bátyám 2600XT-jében is lehet manuálisan állítani a venti fordulatát...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Multitask
2009.04.10. 01:53
Akkor leírom, amit próbáltam.
1. Telepítéskor választottam az eltávolítást. -> eltávolítódott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. StevyXIX
2009.04.10. 03:41
(tomyhardver @ 2009 Apr 9, 13:45) StevyXIX: próbáltam, de nem jártam sikerrel.
Milyen VGA-d van? Pedig így kellene lennie, képet tudnál róla? Kis lakatra kell kattintani egyszer, hogy megnyíljon ahogy írta is nálam, utána állítható az overdrive.

Tényleg én is ilyesmi olvastam, venti szabályozás van 4800-a szériába csak, persze nem kizárt hogy másban is van, de elvileg csak akkor van, ha 4 pines a ventilátor csatlakozója a kártyán ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!