iPon Hírek

Megjelent a Final Fantasy XV, itt a launch trailer

Dátum | 2016. 11. 29.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A mai napon hivatalosan is megjelent a hozzávetőleg tíz éve készülő Final Fantasy XV. A projektet eredetileg Final Fantasy Versus XIII-ként jelentették be 2006-ban a PlayStation 3-ra, azonban végül egy teljesen különálló történet és játék lett belőle. Érdekes módon, amikor ezt a váltást 2012-ben bejelentette a producer Hajime Tabata, elmondása szerint a Versus XIII-ból körülbelül csak 20-25% volt kész, és valójában sosem öltött igazán testet a játék. Akárhogy is, a lényeg az, hogy a Final Fantasy XV most már tényleg megjelent, és ennek örömére megkaptuk a Square Enixtől az élőszereplős launch trailert is:
Egyébként amikor bejelentették, hogy a Final Fantasy Versus XIII-ból végülis Final Fantasy XV lesz, egyben az is kiderült, hogy a korábbi motor elvetése után a játék a Square Enix saját fejlesztésű, kifejezetten az új konzolok és PC-k képességeihez készített Luminous Engine-jét használja majd. Ez azért érdekes, mert valószínűleg ez lesz az egyetlen játék, ami erre fog épülni, a kiadó ugyanis menet közben elkezdte az Unreal Engine 4-et favorizálni - erre épül a Kingdom Hearts 3 és a Final Fantasy VII Remake is. Mindenesetre a látványvilágra nem panaszkodhatunk, és már elérhető egy összehasonlító videó is, amelyben megtekinthető, hogyan fest a játék 4K-ban a PS4 Pro-n, valamint a hagyományos PS4-en 1080p-ben. Érdemes megemlíteni, hogy a PS4 Pro-n kétféle beállítás érhető el, a High és a Light. Ezek közül a High garantálja a legjobb grafikai minőséget, míg a Light a minél nagyobb képfrissítés elérését tűzi ki célul - itt a framerate sincs 30fps-re zárva.
Végül pedig itt van nekünk a játék első 40 percre, amit PS4 Pro-n rögzítettek, 4K-ban és a High beállításokat használva.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Meteoreso
2016.11.29. 19:06
Szőke kiscsaj nagyon meggyőző benne
Várható ez közeljövőben PC-re?
Vicces hogy a PRO-n már 4K-n fut a játék a többszáz ezres kártyákon meg csak nyöszörög a 4K.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. PalMajor Meteo...
2016.11.29. 19:10
Közeljövőben nem, pro-n is nyöszörög 30 fps-en és nem is valós 4k. Viszont FullHD-n közel stabil 60 fps-el fut.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. B_Real PalMa...
2016.11.29. 20:47
Hát... A nagyobb felbontású módban 1800p checkerboard-dal, megvan nagyjából a 30 fps, de szar a frame pacing, az 1080p módban pedig 30 fps van, viszonylag jó frame-pacinggel. Állítólag patch jön majd az 1080p 60 fps módra, de 40-50-et tart most.

Meteoreso: Amennyire követtem a DigitalFoundry PS4 Pro-s videóit, egyelőre valami felülnézetes autós játék és a FIFA 17 fut natív 4k-ban... Óriási.

Battlefield 1 PS4 Pro-s verziójában elmondják a DF-es arcok, hogy medium-high (!) beállísok lehetnek vegyesen, a felbontás pedig talán 1440p és 1800p között mozog. A 1070 natív 2160p-ben 54 átlag, 52 minimum fps-sel futtatja full ultrán...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!