iPon Hírek

Megjelent az Internet Explorer 10 Platform Preview 2

Dátum | 2011. 06. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Microsoft az Internet Explorer 10-es kiadásának első bemutató változatát két és fél hónappal ezelőtt tette elérhetővé, ma pedig megjelent a szoftver második bemutató kiadása is, amely számos új szabvány támogatását foglalja magában és a gyártó állítása szerint készen áll a HTML 5 technológia elterjedésére is.

Utóbbi kijelentés a Microsoft szerint különösen nagy jelentőséggel bír, ugyanis a HTML 5 mára már több, mint egy divatos szakszó. A vállalat szerint a fejlesztők egyharmada fog idén HTML 5-ben dolgozni és a világ több, mint 50 ezer weboldala használja már ezt a technológiát. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a HTML 5 kezd egyre népszerűbbé válni a piacon. Jó példa erre a Windows 8 demóban már látott kezelőfelület, amely szintén HTML 5 alapokon nyugszik. Mivel a fejlesztői oldalról egyre komolyabb támogatás mutatkozik a HTML 5 iránt, így a szabvány az elkövetkező hónapok folyamán egyre gyorsabban fog terjedni. A vélemények szerint különösen a CSS3 és a HDML 5 Audio/Video számíthat majd átütő sikerre.

Fontos szempont a hardveres gyorsítás lehetősége is. A 120 országban működő 50 ezer HTML 5 alapú weboldal legnagyobb arányban az SVG, a Canvas, a HTML5 Semantics és a HTML5 Videó technológiákat használja fel a hardveres gyorsításban rejlő lehetőségek kiaknázásának érdekében.

A vállalat hivatalos közleménye alapján az alábbi újítások kaptak helyet az Internet Explorer 10 második bemutató kiadásában:

A fejlesztők az új kiadást innen szerezhetik be, ahol a webböngészó kódja várhatóan háromhavonta újul majd meg. A fenti weboldalon számos új szabvány tesztelésére is mód nyílik.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. _DiEGO_
2011.06.30. 19:35
Nekem teljesen mindegy , hogyan nevezem a kedvenc böngészőm , lényeg hogy minél jobbat gyorsabbat használjak gyártfüggetlen vagyok 9-el is megvagyok elégedve , kimagaslóan jobb mint elődei !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. sempron07
2011.06.30. 20:55
Nekem is határozottan tetszett a 9, pár napra még a Chromeot is lecseréltem rá - megadtam neki a lehetőséget, de apróságokkal elbukta.
Kíváncsian várom a 10-et is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. axe
2011.06.30. 21:06
én is átszoktam 9-esre és teljesen korrekt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. skateout
2011.06.30. 21:57
Én mindig is IE-s voltam, de egy valamit mondjatok már meg nekem légyszi. Miért fikázzák sokan az IE9-et is??? Oké, elődeinél is voltak gondok, de ennél??? A Beta már olyat művelt nálam, hogy leterheltem amivel csak tudtam, szivattam oda-vissza, erre mit csinál, dob egy ablakot, ami nem jelenik meg, csak a tálcán villog, hogy leállt az IE működése! Én meg: Hol vazze?! Megy minden tovább, semmi nem történt. Ez pontosabban annyit jelent, hogy ment tovább az összes weboldalon streamelt videó, és az összes Java alkalmazás megszakítás nélkül folytatta a dolgát.

Tehát, kérdem én, miért szar az IE9???
Képes másik böngésző erre???
Én is próbáltam másikat, de nem csinált ilyet.
Szóval csak annyit tudok mondani, bárhogy is volt régen, most az IE veri a többit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. sempron07
2011.06.30. 22:52
Az alábbi jelenséggel én is találkoztam...
A többi böngésző, ha kifagy (nagyritkán) - kb. 2 másodperc alatt már újra is indult az előző munkamenettel - szóval engem nagyon nem izgat.

Szerintem technológiailag és sebességre is messze le van maradva többiektől
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. BillGetz
2011.06.30. 23:52
"... amely számos új szabvány támogatását foglalja magában... "
Felháborító!
Még mindig ott tartanak, hogy az exqler támogat néhány szabványt.
Miért nem támogatja a szabványokat?
Egyetlen más böngésző sem létezne, ha az elejétől fogva érdekelték volna a mikorszopszot a szabványok, ill. a fejlesztők. Mindig is magasról szartak a szabványokra és a webfejlesztőkre.
Amíg nem támogatja legalább a legelterjedtebb szabványokat, szinte csak azokra számíthat, akik lusták, mazochisták, igénytelenek, vagy nem tehetik meg, hogy normális böngészőt telepítsenek a gépükre.

Nekem az exqulerrel és a qtluk-kal (Outlook) kapcsolatban is egy dolog ugrik be azonnal: mindegy mit, csak bármi mást!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Szkifi
2011.07.01. 10:33
skateout:
Szerintem is jobb a 9, mint a korábbiak, de még mindig egy elmaradott valami.
Az utóbbi hónapokban csoportosan dolgoztunk egy webáruházon, ami html5-öt, css3-at használt és az ajánlott böngészőkből ki kellett venni az ie9-et, mert kb. külön le kellett volna mindent rá fejleszteni még egyszer.
Javul, javul, de mire eljut oda, ahol a konkurensek tartanak, addigra megint kijön valami, amivel lemaradnak.
Szerettem volna átszokni, de kezdő fejlesztőként az ie9 egy "no go".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. fbi1984
2011.07.02. 18:20
Nekem a notebook kb. 30 percet megy IE9-el. A video megfagy, még az egérkurzor sem mozdul. Próbáltam a legújabb video drivert is (HD-5470 van benne), de nem segített. Köszönöm az IE9 video hardveres gyorsítását!
Az alkalmazások futnak tovább (pl. szól a zene) de a kép merev.
Átálltam Firefox4-re (azóta 5-re) és egyszer sem fagyott meg a video.
Eddig mindig IE-t használtam, de itt telt be a pohár. Nem hiszem, hogy valaha visszatérek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Terror
2011.07.02. 19:25
Igen, biztosan az AMD driverrel van gond, mi mással, direkt nem mennek rajta a Microsoft termékek, miközben üzleti partnerek, a Firefoxszal meg minden rendben, mert ők tudnak varázsolni. A Google meg voodoo mágiával éri el, hogy a Chrome-on is megy minden. Az, hogy az nVidia 9500GT-men se megy semmi Explorerrel, pusztán a véletlen műve.

Majdnem kifelejtettem az Operát, amit Jedi lovagok fejlesztenek, és keményen velük lehet az Erő, mert az Operában se csinálja össze magát semmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. pdx06
2011.07.03. 15:37
Az tény hogy vannak olyan oldalak amiket nem szeret az explorer vagy fordítva. Nálam is gyakran előfordul bizonyos oldalakon hogy előugrik a "Kellemetlenségekért elnézését kérjük" ablak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DjMcMaster
2011.07.04. 15:07
Én sajnos más alkalmazások miatt (voltam/vagyok) kénytelen az IE-t használni, de elég kikalapálatlannak tűnik ez a 9-es. Régen évek teltek el mire megjelent egy új IE, most mneg tessék ! A beágyazott dolgok egy csomó oldalon nem mennek, hol megjelennek hol nem, egyik oldalról nem lehet elnavigálni a másikra, mert csak tekeri azt a hullahopp karikát és meg sem mozdúl, azaz Ő szerinte FOGLALT. Mivel szerves része az "Ablakoknak" az Explorer, úgy voltam vele, hogy nem teszek fel másikat, ha amúgy is ott van, de lassan: igen. Viszont ami rosszabb, hogy a Firefox is lassan utoiléri az IE-t gyermekbetegségekben. A Chrome meg olyan, mintha behívnám a Google-t a lakásba, hogy forgasson a gép használóiról egy valóságshowt. Nem mintha nem tehetné, de azért mégse...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!