iPon Hírek

Megkozmetikázzák kicsit Lara Croftot?

Dátum | 2009. 01. 12.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

Az Eidos szeretne egy kis vérfrissítést hozni a Tomb Raider szériába, és ebbe keményen bele kívánja vonni Lara kisasszonyt is.


Ez persze nem azt jelenti, hogy a következő játékban még nagyobb ütközői lesznek. A Times-ban egészen pontosan az olvasható, hogy "inkább hölgybarát" lesz.

"Mindenre figyelnünk kell a következő játék fejlesztésénél" - mondta az Eidos-os Robert Brent. "Nézzék csak meg például Batman-t, hogyan alakult át sikeresen Michael Keaton szomorkás karakteréből a mostani darkos hangulatú Sötét Lovaggá." Talán a következő Lara darkos lesz (és emelett a kis hátitáskáját fekete kengurura cseréli melyben 2-3 gyereket is cipel majd)? Hmm...

A legutóbbi TR, az Underworld Novemberben jött ki mint tudjuk. Az első 6 hétben 1,5 millió példányt kapkodtak szét belőle a polcokról, viszont ez bizony alulmúlja fél millióval az Eidos eredeti elvárásait. Az eladásokból az is lejött, hogy míg nálunk Európában jól teljesített a játék, amerikai barátainknak nem jött be annyira.

"Európa rendben volt, de Amerikában nem ezt vártuk." - nyilatkozta Brent. "Logikusan azt várnánk, hogy az eladások fele-fele arányban oszoljanak meg az öreg kontinensen és Észak-Amerikában, ám ezúttal az utóbbiak jócskán lemaradtak." Ez arra enged következtetni, hogy a sorban következő Croft kalandot inkább távoli barátaink szája íze szerint fogják megalkotni. Majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Az Underworld-öt megelőző Legend összesen 3 millió példányban kelt el világszerte. A Times szerint utódja jó ha megüti majd a két milliót. Az Eidos figyelmeztette részvényeseit is, hogy összejöhet egy kis adósság az új játéka megjelenéséig, ami egyébként az igen ígéretes Batman Arkham Asylum.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Svindler
2009.01.12. 13:39
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Phantomstr...
2009.01.12. 18:31
"következő Croft kalandot inkább távoli barátaink szája íze szerint fogják megalkotni"

Csakhogy akkor az európai eladások esnek vissza. Nekem jó úgy Croft kisasszony ahogy van. Szerintem így is kifogástalan játékot adtak ki. Ha tengeren túli barátainknak nem tetszik ne játszanak vele.

És hogy értik a "hölgy barátabb" Larát? A játékmenetet simsesre veszik, hogy az átlag női játékos is a kezébe vegye? Az a széria halála lenne. Egyszerűen tény, hogy a nők inkább casual gamer-ek. 95%-uk így sem fog akciójátékot a kezébe venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!