iPon Hírek

Meglepetés az Amazontól: jön az új Kindle Fire

Dátum | 2012. 06. 26.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Ő a nyugdíjazás előtt álló első generációs modell.A Google 7 colos képátlójú érintőkijelzővel ellátott táblájáról nemrég érkezett hír: a 199 dolláros újdonság várhatóan már a héten, a Google I/O fejlesztői konferencián bemutatkozhat. Ezzel egy időben az Amazon sem tétlenkedik, hiszen a vállalat műhelyében már elkészült a Kindle Fire második generációs kiadása, ami július 31-én debütálhat – amennyiben helyesek a CNet News értesülései.

A CNet News munkatársai megbízható forrásokra hivatkozva állítják, hogy a második generációs Kindle Fire immár kamerával és hangerőszabályzó gombokkal is rendelkezni fog.

A fenti értesülések egyébként egybeesnek a DigiTimes június 15-ei hírében álló információkkal, amelyben anno arról olvashattunk, hogy az Amazon a harmadik negyedév folyamán dobja piacra új, 7 colos képátlójú érintőkijelzővel ellátott tábláját, ami 199 dollárba kerül majd. Érdekesség, hogy a második generációs Kindle Fire esetében 1280 x 800 pixeles natív felbontás mellett üzemelő érintőkijelzőt alkalmaznak a mérnökök. Ugyanebből a hírből az is kiderül, hogy a második generációs Kindle Fire érkezésével az első generációs modell ára 149 dollárra csökken.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. bitangue
2012.06.26. 20:39
remek időzítés, de szerintem a többség a nexus 7est fogja megvenni. (én is).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. wintercoun...
2012.06.26. 22:34
Szerintem meg az Amazonnak sokkal nagyobb vásárlóereje van, a Google se AdSense-en se Play-en nem hirdetheti, különben a trösztellenes vizsgál lehetőségét kockáztatja. Android = Google ide vagy oda, ez már a 2. köre lesz az Amazonnak, és ha kijavították az előző hibáit és hiányosságait, akkor nagyobb előnyben lesz a Google-lal szemben, főleg akkor, ha ők 3G-t is pakoltak bele. D e leszögezem, hogy ez csak az én véleményem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Skarlos
2012.06.26. 22:38
Én is inkább a Google Nexus 7-re szavazok, de ha képesek kiadni 8GB memóriával bővítőhely nélkül mint anno Amazonék a Fire-t, akkor megtépem őket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Krigg
2012.06.27. 09:18
Hat pedig sztem nem lesz benne bovitohely, hogy a Google Driveot lenyomjak a nep torkan.

Felenk gyanitom a Nexus nepszerubb lesz, ezt az valtoztatna meg, ha a Fire-nek Europaban is elehetoek lennenek a fizetos szolgaltatasai.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. csigabigaf
2012.06.27. 09:20
1. Ebbe mi a meglepetés, évente frissíteni kell a tabletkínálatot
2. Szolgáltatás alapú eszköz, szolgáltatás nélkül EUban, nem túl érdekes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. madcaptain
2012.06.27. 10:39
Mm 1280x800 finom, kár hogy nem 10colos lesz 7 nekem pici
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. djgeg
2012.06.27. 12:06
.....
Ezért érdekes a Kindle Fire:
google--->"ics on amazon kindle fire"
Erősebb vassal meg szép kijelzővel már remélhetőleg tényleg jól fog futni rajta...
Aztán 40 ért van egy nagyon szép tableted amiben van elég szufla hogy normálisan futtassa az ICS-t babum.
(Az apple fizetős szolgáltatásai se voltak elérhetők csak az appok... azok meg most is elérhetőek.)
Fégefőcím...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. djgeg
2012.06.27. 12:07
(mármint a Kindle ön...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Skarlos
2012.06.27. 16:40
@Krigg

Én is úgy sejtem, hogy nem lesz sd-kártyahely benne, ez már csak ilyen

Viszont amikor elkezdtek beszélni róla, még az volt a koncepció, hogy a Google saját online felületen fogja árulni a gépet. Arra azért kíváncsi vagyok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!