iPon Hírek

Meglepetés: az AMD segíti a MeeGo fejlesztését

Dátum | 2010. 11. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

A folyamatosan fejlődő MeeGo platform létrehozását a Nokia és az Intel szorgalmazta: a két vállalat korábban együttműködésbe lépett annak érdekében, hogy egy ütőképes, széles körben is használható platformot készíthessenek, amely a következő generációs mobil eszközök és beágyazott rendszerek esetében rendkívül fontos szerepet tölthet majd be.  Fontos kihangsúlyozni, hogy a MeeGo mobil operációs rendszer tulajdonképpen egy nyílt forráskódú, Linux alapú megoldás, amelyhez a fejlesztők és a piac szereplői egyaránt rendkívül komoly reményeket fűznek. A MeeGo a Moblin projektet és a Maemo-t próbálja ötvözni egy nyílt forráskódú csomagban.

A legfrissebb hírek szerint a MeeGo projekt hamarosan újabb mérföldkőhöz érhet, ugyanis az Intel örök riválisa, az AMD is elkezdett érdeklődni a platform iránt, sőt, a vállalat illetékesei nem csak érdeklődnek, hanem a cég hivatalos közleménye szerint a továbbiakban szeretnének aktívan együttműködni a projekt többi tagjával is annak érdekében, hogy a MeeGo platform valóban ütőképes, széles körben használható megoldássá válhasson. Az AMD mérnöki szakértelmével próbál majd hozzájárulni a projekt sikeréhez, azaz a jövőben a cég szakemberei együttműködnek majd a többi vállalattal a fejlesztéssel kapcsolatos feladatokban.


Ezzel a szerepvállalással az AMD-nek természetesen komoly célja van, amit egyáltalán nem is titkol: a fent említett nyílt forráskódú operációs rendszert a jövőben az AMD is használni szeretné, ugyanis szerintük is komoly lehetőségeket rejt a platform. A MeeGo-t projektet a Linux Foundation, egy non-profit konzorcium is támogatja, amelynek például az AMD is tagja.

A MeeGo-t az AMD többek között a beágyazott rendszerek piacára szánt megoldásaihoz kívánja majd használni, amelyekben a vállalat processzormago(ka)t és GPU-t is tartalmazó, úgynevezett APU (Accelerated Processing Unit) egységei teljesítenek szolgálatot. A MeeGo egyébként ultrahordozható noteszgépeken, tábla konfigurációkon, netbookokon, okostelefonokon, sőt, még autóba szánt információs központokban is feltűnhet majd a nem is oly távoli jövőben.

A MeeGo operációs rendszerrel kapcsolatban bővebb információt itt találnak az érdeklődők. A MeeGo jelenleg az 1.1-es verziónál tart, amit a fenti hivatkozásról le is lehet tölteni.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. jozsefm
2010.11.15. 15:43
Ez nagyon ugy hangzik, mint egy szövetség az Nvidia Tegra SoC ellen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Cukrosbacs...
2010.11.15. 15:59
Nem is csodálkoznék. Azok után hogy az elmúlt évekbe az Nv. mennyit bénázik.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. rootshaper
2010.11.15. 16:17
amd videokartya felhasznalo ismerosoktol en azt hallom, hogy inkabb ok benaznak... legalabbis driver teren nagyon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Fzoltan
2010.11.15. 16:22
rootshaper: Akkor hogy hallj egy másik véleményt is: 3 kártyámmal (7500, 4730, 4890) sincs egyetlen probléma sem. És soha nem is volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. atti2010
2010.11.15. 16:25
józsef m:Nvidia menjen is a levesbe, a zárt forráskódú szoftvereivel együtt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. somakb
2010.11.15. 16:48
A MeeGo-tól még nem lesz sem az AMD-nek, sem az Intelnek 500mw fogyasztású x86 soc-ja. Ahhoz ez kevés. Azt nem szoftverplatform fogja elhozni.

Érdekesebb, hogy két konkurrens fog egy olyan szoftverplatformot pátyolgatni, ami nyilván mindkét félnek a saját platformján kellene (és itt az x86 mobil fronton ők egymás konkurensei), hogy jobban menjen. Kiváncsi leszek, ez segíti, vagy lassítja a folyamatot, és főképp, hogy a Nokia, ezen mekkorát fog szívni, mert neki meg nagyon kellene valami a Symbian helyett. x86 soc meg mobilfronton egy ideig nem lesz, képtelen az arm-ot fogni fogyasztásban.

józsef: "Ez nagyon ugy hangzik, mint egy szövetség az Nvidia Tegra SoC ellen"

miköze ehhez a tegrának? az egy arm soc, nem szoftver... arm alapú jelenlegi mobil soc gyártók közül meg messze nem az NV a vezető... nagyon messze van onnann. Van ott mellékesen egy Marvell, Qualcomm, Texas Instruments, Samsung ... etc...

Elvileg ez az arm alapú mobil szoftverplatformonknak lenne hadüzenet... Android, Symbian, Bada, BlackBerry, IOS... stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. arkman somak...
2010.11.15. 17:08
Android x86-on is megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. somakb arkma...
2010.11.15. 17:25
Ja, egészen 1.6-os verzióig volt támogatva... onnantól nincs és nem is lesz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. felziusz
2010.11.15. 17:34
nv zárt szoftvereivel? mintha az amdnek nem oylan lenne. amit nyílt atiként ismersz azt is a novell pártfogolta. 1 dolognak fogok örülni ha lesz normális AMD driver Linux alá, meg az AMD tanul egy kis energiakezelést az inteltől. Onnantól kezdve 100% AMD párti.

csak ott a bibi hogy az üresjárati energiafogyasztásban az ARM(licencű cucc)ok messze otthagyják az x86-ot.

Ott kezdődött a baj hogy x86os fejlesztésekbe milliárdokat öltek soksok évvel ezelőtt és utána rájöttek hogy ez egy szutyok architektúra, de a pénzt nem akarták veszni hagyni így erőltették rá mindenkire. Ha nem így lenne akkor vagy ARM, PPC vagy valamifélre RISK cucc lenne a gépeinkben.

Az apple is a marketing miatt állt át ppcről x86-ra. az hogy az 1,2Ghz-es PPC proci otthagyta teljesítményben és energiatakarékosságban is a 2,6Ghz-es x86ot, de a parasztnak csak a Ghz számít és melyik szám nagyobb olyantat veszünk… és nem bírta finanszírozni a PPC fejlesztést így letett róla oszt azóta van intel cucca a MACeknek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Cukrosbacs...
2010.11.15. 17:36
) mindent összevetve tényleg kíváncsi vagyok hogy az AMD és az Intel mint konkurens cégek mit hoznak ki úgy hogy a Nokia a nyakukon fog lihegni, ebből remélem mi is profitálunk kicsit nem csak ők
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. insanity22...
2010.11.15. 18:03
rootshaper

Fzoltan-hoz tudok csatlakozni: Mobility 3650-el és asztali 4850-el sem volt soha semmilyen probléma driver miatt.
Általában azok szoktak a driverre hivatkozni, akik csökönyös nVidia pártiak és próbálják elhitetni magukkal, megérte megvenni az esetlegesen drágább nVidiát esetlegesen nagyobb fogyasztással illetve azonos vagy még kisebb teljesítménnyel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Milli82
2010.11.15. 19:16
felzius-nak adok sokmindenben igazat. Rég nem x86-al kéne dolgoznunk. De ez az ablakoknak köszönhető. És ott is csak a jó marketing volt ami magával rántott mindenkit. "windows használóknak nem kell előképzettség". De rájöttünk ez nem így van. Rég Linux vagy egyéb nyílt furást kellene mindenkinek használnia. Mivel az is bebizonyosodott át lehet írni más platformra és jól működik(badaOS, stb). Ez nagyon dicséretes dolog de kiváncsi vagyok a microsoft mit fog hozzá szólni. Hiába technikailag le vannak maradva, de a "money talk".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. nattila77
2010.11.15. 19:23
felziusz,

"nv zárt szoftvereivel? mintha az amdnek nem oylan lenne. amit nyílt atiként ismersz azt is a novell pártfogolta."

OpenCL vs CUDA ? vagy mire gondolsz ?

"1 dolognak fogok örülni ha lesz normális AMD driver Linux alá,"

ez jogos, eléggé lesajnálják a linuxot

"meg az AMD tanul egy kis energiakezelést az inteltől. Onnantól kezdve 100% AMD párti."

ezt fejtsd már ki egy kicsit! az amd processzorai vicces fesz mellett 100mhz-re is lelassíthatóak. a magok külön is szabályozahtóak, legalábbis windows alól. intelnél mizu? ;-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Milli82
2010.11.15. 19:25
Egyébként bízok az AMD APU technologiájában. Talán nem holnap de végre egy új csapás PC és felépítésének módodulásában, fejlődésében.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. felziusz
2010.11.17. 13:19
nattila77
nem!

Drivereket illetően zártak a szoftverek de Atinál (támogatási bajok miatt) linuxra fejlesztettek nyílt ati drivert Novellék.

AMD cpus gépeknek az üzemideje nem éppen kívánatos (nekem nem felel meg; kell az a 8-10 óra)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zack( ro)
2010.11.17. 16:36
nattila77 - 2010-11-15 19:23:24, igaza van tesom gepeben AMD Athlon II X2 250 3.00 GHz van s biosban levettem hogy uresjaratban 900mhz megy mig terhelve 3.3GHZ, DE az en Q9550 uresjaratban 1999mhz megy mig terhelve mar csak 2.8GHZ lepik fel. szoval az amd kicsit jobban testreszabhato
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!