iPon Hírek

Megnyerte a pert Marty O'Donnel a Bungie ellen

Dátum | 2015. 09. 07.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Ahogy arról annak idején beszámoltunk, a Bungie legendás zeneszerzőjét, és a stúdió egyik vezéregyéniségét 2014 áprilisában távolították el a cégtől, "mindenféle ok nélkül". Ugyan a Bungie igyekezett azt kommunikálni, hogy a Halo muzsikájával hatalmas rajongói bázist magáénak tudó O'Donnellel barátságosan váltak el, a zeneszerző azonnal úgy nyilatkozott, hogy erről szó sincs. O'Donnel nem sokkal később pert indított a Bungie ellen, a cég ugyanis semmiféle kompenzációt nem adott neki a Destinyhez szerzett zenéje után, ráadásul még a cégben lévő részesedésétől is megfosztották. O'Donnel több ízben is nyert: egyszer korábban már kapott egy 95 ezer dolláros kártérítést, és a részesedést is visszaszerezte, annak ellenére, hogy a Bungie szerint ez azt eredményezi, hogy az úriember egy "nem kívánatos púp lesz a hátukon az igazgatósági üléseken". Most O'Donnel megnyerte a végső pert is. Ennek folyományaként a Destiny teljes élettartama alatt kompenzáció illeti meg az eladások után, aminek az első szelete 142 500 dollár. A bírósági dokumentumok rávilágítanak arra is, mi vezethetett a két fél kapcsolatának megromlásához. Röviden: az Activision egyre növekvő befolyása. Miután a Destiny kiadója az Activision lett, egyre több dologba beleszólt. Ez többek között ahhoz is vezetett, hogy a játék folyamatosan késett, és tervek állandóan változtak. Először a Bungie azt kérte O'Donneltől, hogy egy nyolcrészes szimfonikus témát készítsen, melyet a Destiny teljes tíz éve alatt tudnak használni. Aztán ahogy késett a játék, úgy vágtak folyamatosan a történetből, és úgy változott meg a szükséges zene is. Ráadásul az 2013-as E3-ra készített előzetes alatt eredetileg az O'Donnel által szerzett zene szólt volna, ezt azonban az Activision önhatalmúlag lecserélte az általa választott muzsikára. O'Donnel ezen nagyon bepöccent, és ahol csak lehetett, próbálta szabotálni az előzetes terjedését. Szerinte ugyanis nagyon rossz irányba indult el a Bungie, és nem akarta hagyni, hogy az Activision befolyásolja a stúdió kreatív folyamatait, művészeti integritását és hírnevét. Harold Ryan, a Bungie vezetője úgy érezte, O'Donnel figyelmen kívül hagyja utasításait, és a nem a stúdió érdekeinek megfelelően cselekszik. A zeneszerző ezzel párhuzamosan azt is el akarta érni, hogy a játéktól külön is megjelenjen zenei albumként a Destinyhez készített nyolcrészes Music of the Spheres szimfóniája, és Ryan szerint úgy tűnt, hogy ez jobban érdekelte őt, mint a játék. Az Activision ráadásul nem tervezte kiadni a zenei albumot, ami ismét nem nyerte el O'Donnel tetszését. O'Donnelt azonban még ezután sem küldték el a Bungie-tól, hanem 2013 nyarán szabadságra ment. Harold Ryan úgy érezte, miután a komponista visszatért a vakációról, már nem tett bele annyi munkát a játékba, mint elvárható lett volna. Mindezt annak ellenére, hogy O'Donnel egyébként nem csak a zenét szerezte, hanem a Halo-sorozathoz hasonlóan alaposan benne volt a keze a történetben és a szövegírásban is, ezekből pedig az Activision és a Bungie terveinek folyamatos változtatásai miatt szintén rengeteget kellett vágni és kihagyni, ahogy azt minden Destiny-játékos érzékelhette is a végtermék kipróbálásakor.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. VikMorroHu...
2015.09.08. 21:50
Hm, hol is olvastam hasonló folyamatokról... IDDQD blogon valami IG3 háttérelemzés kapcsán. Mondjuk az a cég csődbe ment, a Bungie esetében ez persze nem valószínű.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!