iPon Hírek

Megtalálták az első gyémántbolygót

Dátum | 2012. 10. 14.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A Yale kutatói egy olyan exobolygót fedeztek fel, amely valószínűsíthetően a szuperföldek egy nagyon ritka, eddig csak feltételezett kategóriájába, a szénbolygók avagy gyémántbolygók közé esik. Naprendszerünkben több az oxigén, mint szén, azonban protoplanetáris korongok elemzései alapján arra jutottak a kutatók, hogy elképzelhető olyan bolygók kialakulása is, amelyek szénben gazdagok, oxigénben viszont szegények. Tavaly megtalálták az első olyan gázóriást, amely döntően szénből álló légkörrel rendelkezik, kőzetbolygót azonban mindeddig nem sikerült azonosítani ebből a fajtából. 

A negyven fényévnyire található 55 Cancri e viszont pontosan ilyen égitestnek tűnik. „Ez az első alkalom, hogy pillantást vethetünk egy olyan világra, amelynek kémiai folyamatai gyökeresen eltérnek a Földön megszokottól” ‒ mondja Nikku Madhusudhan csillagász. „A bolygó felszínét feltehetően grafit és gyémánt borítja víz és gránit helyett.”

Az exobolygó sugara kétszerese a Földének, tömege pedig nyolcszor akkora, mint bolygónké. A Rák csillagképben szabad szemmel is látható 55 Cancri katalógusjelű csillag öt ismert bolygójának egyike. Az égitest elképesztő sebességgel halad pályáján, mindössze 18 földi óra alatt kerüli meg központi csillagát, és rendkívül forró, felszínén több mint 2000 Celsius fokos hőség uralkodik, így nem tartozik a lakhatónak ítélt bolygók közé.


Az exobolygót tavaly vették észre először, és ekkor egy csillaga előtti átvonulás során sugarát is sikerült lemérni. Idén a mérési adatok alapján az égitest tömegét is nagy pontossággal megbecsülték, majd az ismert adatok alapján egy számítógépes modell segítségével végigzongorázták azokat a lehetséges szerkezeti és összetételi variációkat, amelyek konzisztensek egy ilyen méretekkel bíró bolygóval.

Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy a rendszer központi csillaga több szenet tartalmaz, mint oxigént. Az adatok és a szimulációk alapján az 55 Cancri e nevű bolygón egyáltalán nincs víz, és elsődlegesen szénből (grafitból és gyémántból), vasból, szilícium-karbidból, valamint estlegesen szilikátokból épül fel. A számítások szerint a bolygó tömegének legalább harmadát gyémánt formájában megjelenő szén teszi ki.

A szénbolygók tényleges létezése azt jelenti, hogy a távoli kőzetbolygók esetében a továbbiakban nem feltételezhetjük azt, hogy ezek kémiai összetevői, szerkezete, légköre vagy biológiája hasonló lesz a Földön tapasztalthoz, mondja Madhusudhan.

„A csillagok egyszerűek: tömegük és koruk alapján könnyen megállapíthatók alapvető szerkezeti sajátosságaik, és hogy mi történt velük eddigi életük során” ‒ mondja David Spergel, a Princeton asztrofizikusa. „A bolygók ennél sokkal bonyolultabbak. Ez a gyémántban gazdag szuperföld valószínűleg csak egyike azoknak a meglepő felfedezéseknek, amelyek a közeli csillagok bolygóinak felderítése során várnak ránk.” 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. kray
2012.10.14. 20:15
És a gyémánt árfolyama erre a hírre drasztikusan elkezdett csökkenni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. benczeb90
2012.10.14. 20:28
Oroszországi források szerint tévedtek a kutatók. Szerintük véletlenül a szibériai Popigai gyémántkráter felé irányították a Hubble-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. qwertzzui
2012.10.14. 20:32
40 fényévnyire van és tudják hogy a bolygóban BENT gyémánt és nagy mennyiségű szén is található...érdekes...a marsra, ami itt van a szomszédságba, oda meg gépeket visznek hogy talajmintát vehessenek ez már nekem sok ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. benczeb90
2012.10.14. 21:19
azért visznek gépeket a Marsra, mert a finom porréteg alatt fingjuk sincs, hogy milyen kőzetek vannak pontosan. Azt fényévekről megmondhatnák, hogy vas-oxid borítja. Annál a gyémántbolygónál meg csak következtettek a felszín alapján, de eléggé obvious h rakat gyémánt lapul alant
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. mtrx220
2012.10.14. 21:55
ezek a dolgok akkor kezdenek majd igazán érdekesek lenni, ha oda is tudunk jutni. kitermelni.
szerintem előbb fogyasztjuk el a naprendszerünkben lévőket, mint hogy addig eljussunk. addig meg...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. tibaimp
2012.10.14. 22:05
Ez, ok, de ha van szén, akkor magas hő és nyomás hatására a szén gyémánttá alakul át a Földön és a ma ismert fizika alapján ezen a bolygón is, ebből gondolják, hogy gyémánt boríthatja a felszínét, illetve a mélyebb rétegeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. tomzi1
2012.10.14. 22:08
Gyémántból van most is bőven elég, mesterségesen tartják magasan az árát úgy, hogy mindig csak annyit tesznek piacra amennyi el is megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. benczeb90
2012.10.14. 22:33
ehhez meg akkora hatalom kell, hogy bárki talál gyémántot a kertjében a világon, megtudják és rögvest üzletelnek, hogy nehogy meggondolja a szerencsés, hogy ő maga dobja piacra, nehogy levigye a keresletüket. szerencséjükre a ruszki kráter nem drágakőgyémántnak való gyémántlelőhely.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Grezsa89
2012.10.14. 23:13
Most már vége a véres gyémánt korszaknak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Szerzetes
2012.10.15. 10:45
Az USA gépei már felszálltak v. csak holnap indulnak, hogy elvigyék szegény őslakóknak a demokráciát?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Oggy
2012.10.15. 14:09
Le lehetne csiszolni egy darab gyűrűre?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mikej95
2012.10.15. 14:29
Térhajtóművet már elméletben lehet építeni, már csak meg kéne oldani az 2000 °C és a még a bogarakat is kivégző gravitáció problémáját.
Szerzetes: Ha vannak azon a bolygón élő dolgok, akkor már tényleg nem kell rá sokat várniuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Whysper
2012.10.15. 21:51
benczeb90 - HATALMAAAAS ))))) ezen nevettem ,de a másik kedvenc részem a szövegben található!

"felszínén több mint 2000 Celsius fokos hőség uralkodik, így nem tartozik a lakhatónak ítélt bolygók közé."

Ki gondolta volna! Kecskeméten ennyi fok van nyáron ) mégis lakható
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Crias
2012.10.21. 16:00
Whysper
Butaság azt kijelenteni hogy ilyen magas hőmérsékleten nem lehet élet, itt a földön is van olyan élőlény ami a magmát bírja vagy legalábbis a közelségét a felszínre törő láva hőmérséklete 1000-1200 fokos a magma ennél több
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!