iPon Hírek

Megújult a Moto G, és érkezik a Ferrari kiadás

Dátum | 2014. 05. 15.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Motorola amellett, hogy leleplezte a Moto E okostelefont – amit minden eddigi okostelefonjuknál alacsonyabb áron kínálnak –, a korábbi sikermodellt is megváltoztatta. A mérnökök pótolták azokat az „apró” dolgokat, amiket a legtöbb érdeklődő hiányolt a Moto G bemutatását követően.
A Moto G tavaly novemberben állt a nagyközönség elé, és azonnal óriási érdeklődés övezte, ami egyáltalán nem a véletlen műve. A Motorola 180 dolláros árról induló mobiltelefonja szinte tökéletesen kiegyensúlyozott specifikációt vonultatott fel, és nem kevesebbet ígért, minthogy a korábbi Galaxy S III csúcsmodell sebességét nyújtja, a Samsung által kínált gép árának a töredékéért. Ráadásul ezt bizonyították is mérési eredményekkel. A Moto G jött, gyorsan terjedt és megkérdőjelezhetetlenül sikeres lett. Igen ám, de azért ez sem volt egy hibátlan masina, megvannak az apróbb buktatói. A tervezés során az eszközt 4,5 colos HD megjelenítővel látták el, belepakoltak egy négymagos Qualcomm chipet, 1 GB-nyi rendszermemóriát, a tárhely viszont fixen 8 vagy 16 GB lett – memóriakártyás bővítési lehetőséggel már nem szolgál a Moto G. A 16 GB-os tárolóval persze már el lehetett gazdálkodni, de ez akkor sem nevezhető ideálisnak; most viszont ez a korlát leomlott, ugyanis megérkezett a microSD hellyel megtoldott változat.
Ezzel pedig még nincs vége, ugyanis a kapcsolati képességein is javítottak az „újratervezés” során. A Moto G eredetileg 21 Mbps-os letöltési sebességre képes 3G HSDPA+ modemmel, FM rádióval, 802.11 b/g/n Wi-Fi-vel, Bluetooth 4.0 LE modullal és GLONASS támogatású GPS vevővel szolgált. A felsoroltak a továbbiakban is meglesznek, azonban bővült a kör egy 4G LTE mobil kommunikációs egységgel, így megfelelő infrastruktúra mellett, mobilinternet-kapcsolaton keresztül már akár 150 Mbps-os sávszélesség elérésére is képes lesz a Moto G. Más egyéb nem változott a friss revízióval, legfeljebb annyit lehet még hozzáfűzni, hogy ez már nem a megvásárlást követően lesz frissíthető Android 4.4-re, hanem rögtön az első bekapcsoláskor a KitKat kódnevű rendszer üdvözli az újdonsült tulajdonosát. A microSD-vel és LTE-vel megtoldott Moto G ára 16 GB tárhellyel 220 dollár lett, ami mindössze 20 dolláros felárat jelent a mezei 16 gigás modellre. Végül nem lehet elmenni szó nélkül a Moto G új, különleges kiadása mellett sem. A Motorola Mexikóban rántotta le a leplet az okostelefonjának Ferraris változatáról. A Moto G Ferrari Edition a fent vázolt okostelefonra épül már, tehát az LTE-s, 16 GB-os verzióra, és csakis a megjelenésére kiható átalakításokon esett át. A készülékház jobbára feketébe burkolózott, azonban a hangszórónál és a kameránál piros betétek színesítik. Az előlapra egy hatalmas Ferrari felirat került, a hátoldalán pedig a legendás autógyártó márkajelzése tűnt fel, közvetlenül a Motorola logója alatt. A hátlap egyébként elképesztő mennyiségű színt és anyagot használ a Moto G esetében, a Ferrari Edition esetében például az egyszerű polikarbonát helyett kevlárral kell számolni. A szoftveres oldalon pedig egy egyedi, szintén ferraris felület várja majd azokat, akik a különleges modell mellett teszik le a voksukat.
Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a Ferrari ruhába öltöztetett Motorola Moto G iránt mekkora lesz az érdeklődés. A méregdrága sportautó tulajdonosok minden bizonnyal nem egy költséghatékonyságra kihegyezett, középkategóriás okostelefonra szeretnének szert tenni, inkább a márka rajongói lehetnek azok, akiknek a szeme felcsillan a különleges kiadás láttán. A nívósabb anyaghasználattal együtt azonban komolyan felkúszott a készülék kiskereskedelmi ára is, ugyanis Mexikóban, ahol debütálni fog júniusban, közel 400 dollárnak megfelelő összeget kell majd érte leszurkolni a kasszától való távozás előtt.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. YellowFlas...
2014.05.15. 18:50
Éppen most akarok venni egy Moto G-t. Jó, hogy vártam vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Kajafun
2014.05.15. 19:34
Milyen motorola? Már vagy kétszer eladták de még mindig csak jönnek meg jönnek mint a zombik, ki hisz még ebben a névben???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.05.15. 20:20
http://www.cnet.com/news/motorola-ships-6-5-million-devices-in-2014-thanks-to-moto-g/

Már csak pár millióan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. YellowFlas...
2014.05.15. 20:46
Kajafun, igazán csendben maradhattál volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. j.panzer
2014.05.15. 20:53
Én nekem nem igazán kell 4 colnál nagyobb teló, de ha ezt a telót nem cseszték volna el egy 5 megapixeles szutyok kamerával, esküszöm elgondolkodnék egy ilyen Ferraris kiadáson. Persze nem telefon gyanánt, hanem tablet helyett.
Szóval tetszik. Csak nagy, és ratyi a kamerája.
Szerk: Jah, és végre van microSD, ami nagyon király!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. asdsa
2014.05.15. 21:46
Hát így már tényleg hiánypótló, hogy van benne MicroSD-olvasó. Kicsit nehéz megbarátkozni a 4+ hüvelykkel, de lehet ilyen lesz a következő telefonom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. NorbeArt
2014.05.15. 22:05
Ez így eléggé slágergyanús telefonnak tűnik! De pár kérdés nyitva maradt: mikor, és milyen néven kerül forgalomba? (Névre a Moto G LTE edition-t tippelném) Ja, és itthon lehet-e majd (és ha igen mennyiért) kapni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. YellowFlas... Norbe...
2014.05.16. 11:31
Már megvan a neve. Motorola Moto G 4G lett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!