iPon Hírek

Megújult a ZTE logója és filozófiája

Dátum | 2014. 12. 31.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A ZTE azon távol-keleti vállalatok közé tartozik, akiknek nem annyira jött be az élet az elmúlt években. Míg az okostelefonok térnyerésének hajnalán a toplisták elejében jártak harcolva az LG-vel és a Huaweijel, mostanra az első tízesből is kimaradtak, és olyan vállalatok léptek a helyükre, mint a Lenovo, a Coolpad vagy a Xiaomi. A ZTE-nél belátták, hogy az eddigi formula nem működik, és eljött az ideje a változtatásnak. A kínai gyártók sorát erősítő ZTE a jövőben komolyabb szerkezeti átalakításokon eshet át, és a megújulás jegyében mostanra megtették az első lépéseket. Lecserélték a cég eddigi márkajelzését, és megpróbálnak „modernebb” felfogásokhoz igazodni.
A ZTE új logója már csak a három betűt tartalmazza, és jelentősen világosabb lett (a Meizuéhoz hasonló kék árnyalatot alkalmaznak), valamint lecserélték az eddig alkalmazott betűtípust is. A vállalat új irányelve a „CGO” filozófia (Cool-Green-Open). Ennek keretében a jövőben a termékeikkel próbálnak fiatalosabbak, dinamikusabbak és a felhasználók számára vonzóbbakká válni. Az alkalmazott technológiáik tekintetében környezetbarátabb és fenntarthatóbb megoldásokra fognak törekedni, az újítások terén pedig nyitottabb gondolkodásmódot és együttműködőbb magatartást tanúsítanak majd. A szlogenjük is új lett: „Tomorrow never waits”, vagyis „A holnap sosem vár”.
A továbbiakban a ZTE az M-ICT tevékenységi területre helyezi a legnagyobb hangsúlyt. Ez a mozaikszó a Média Információ Kommunikációs Technológiákat hivatott összefoglalni. Ez a friss elhatározás azért igazán érdekes, mert cég számtalan egyéb területen is jelen van, például a hálózati eszközök tekintetében kifejezetten erősek, és az egyéb vállalati megoldások körében is számolni kell velük, mert kedvező áron kínálják a termékeiket. Arról sajnos nem szólt a fáma, hogy az új irányelvek milyen hatással lesznek más divízióikra. Akárcsak a legtöbb jelentős vállalat, a ZTE is képviselteti magát a CES-en, ahol minden bizonnyal részletesebben is beszélnek majd a jövendőbeli terveikről és az új arculatról. Továbbá friss termékekkel és fejlesztésekkel is szolgálhatnak.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. pisztoly
2014.12.31. 10:15
mint grafikus, ezt a logó megújulást... nos hát.. az előző sem volt egy kimagasló alkotás, de ezzz... borzalom, nem még, hogy trendi vagy fiatalos!!
amire rájöttem az évek alatt, hogy a kínaiak borzasztóak dizájn terén...
és mivel sok termékük van jelen a világban sajnos sokszor is találkozok "remek alkotásaikkal"...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Tibike1993 piszt...
2014.12.31. 10:34
De legalább olcsó És 90%ban sz.r is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.31. 11:18
Nagy kár, hogy nem téged alkalmaznak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. raiden
2014.12.31. 14:07
Ha ezért a logóért fizettek, akkor azt hiszem megyek felmondok a munkahelyem, és grafikusnak állok a távol-keleten.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jedi
2014.12.31. 18:48
Nekem van egy Blade Super-em , és 100%-ban meg vagyok elégedve vele ! Igaz tarifamegtartással vettem 6000-ért a Telenornál ! 4.5" HD kijelző 2mag 1GB ram stb. stb. ! Netezni is lehet már ekkora képmérettel, és felbontással ! Nekem egy telefon max. ennyi, és nem több ! Ha több kell, ott a 10"-os tablet ! Ha meg még több, akkor meg ott a fullos "Gémer PC"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. pdx06
2014.12.31. 23:25
A Samu új logóját pedig nem más tervezte mint aki a Nike pipa jelét. Az is kimerült annyiban hogy lekerült az ovális kék kör a felirat mögül és maradt a sima márkanév.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. KaiotEch
2015.01.01. 08:58
Ezzel hány percet dolgozhatott?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!