iPon Hírek

Megújult az ASUS PadFone Infinity

Dátum | 2013. 09. 18.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Ha a táblagépekről és főleg azoknak a technológiai oldaláról van szó, akkor az ASUS egyértelműen viszi a prímet, nekik köszönhetjük például a Transformereket és a PadFone-okat is, mindkettő érdekes és hasznos újítás volt anno. Most utóbbi széria frissül, de a PadFone Infinity ezúttal csak kisebb módosításokon esett át, mondhatni modernizálták, no, nem mintha már elavult volna.

Az 5 hüvelykes okostelefon, mely 1920 x 1080 képpontos felbontású Super IPS panelt használ, most izmosabb belsővel, bővíthető tárhellyel és frissebb operációs rendszerrel érkezik. Lényegében mindent, amit negatívumként lehetett számba venni az előd esetében, most egy huszárvágással rendbe tettek az ASUS-nál azért, hogy aki emellett teszi le a voksát, az valóban a maximumot kapja az érdekes készülékegyüttessel karöltve.

Az eredetileg egy Qualcomm Snapdragon 600 chippel meghajtott masina immáron a piac egyik legerősebb megoldását fogja alkalmazni. Az új lapka gyártója nem változott, ezúttal is a Qualcommtól származó megoldással lesz dolgunk, de már a Snapdragon 800 szériába sorakozó MSM8x74 van jelen. Itt négy 2,2 GHz-es Krait 400 mag áll csatasorba, a grafikus feladatokat pedig egy 450 MHz-es órajelen járatott Adreno 330 fogja végezni. Némi változás a rendszermemóriánál is történt, ugyanis már nem LPDDR2, hanem LPDDR3 van jelen változatlanul 2 GB-os méretben. Itt a nagyobb sávszélesség miatt kényszerültek lépéseket tenni, hogy a 800-as Snapdragont semmi se korlátozhassa. A tárhely tekintetében némi visszalépés is történt első ránézésre, ugyanis már nem lesz 64 GB-os változat, csak 16 és 32 GB-tal vihetjük majd haza a gépet, azonban cserébe kapunk egy microSD memóriakártya helyet – ez azért eléggé hiányzott.

Az ASUS fejlesztői által átalakított felhasználói felületű, és egyéb extrákkal is megtoldott Android 4.2.2 operációs rendszer ugyan már nem a legújabb terméke a Google-nek, de nem lehet erre panaszunk. Az Android 4.3-at a referencia és Google Edition modellek mellett csak néhány Samsung eszközön láthattuk eddig felbukkanni. Frissítés formájában pedig az ASUS is be fogja ezt vetni minden bizonnyal. A kamerák papíron nem változtak. Ezúttal is mindkét irányba F/2.0 apertúrás objektívek mögé bújtatott megoldásokkal van dolgunk 13 és 2 megapixeles szenzorokkal megtoldva. Ám egy technológiai újdonság azért a főkamera esetében előkerült. A PixelMaster eljárás meg tudja oldani azt, amire a HTC UltraPixeles kamerája képes, csak még komolyabb köntösbe öltöztetve. Itt már ugyan csak 3 MPixel elérésére lesz képes a masina, ám egyetlen konkurens sem képes annyi fényt begyűjteni adott idő alatt, mint a PixelMaster megoldás. Ezzel együtt a záridő nagyon lerövidül és az éjszakai fotókon több részletet tudunk vele megörökíteni, valamint ilyen felbontáson másodpercenként 35 képes sorozatot is csinálhatunk. Videózás terén nem villant semmi extrát, maradt az 1080p HD felbontás mindkét irányba.

Arról nem esett szó, hogy a külső tekintetében milyen változásokon esett át a hardverfrissített PadFone, de vélhetően a ház maradt a régiben, ugyanis a tablet részen sem történtek módosítások, márpedig itt fontos a hajszálpontos illeszkedés. Egyetlen aggasztó pontja van az új gépnek, mégpedig az akkumulátora, mely maradt a régi a drasztikusan erősödött SoC mellett. Így az üzemidő minden bizonnyal nem hogy nőni, még inkább csökkenni fog valamelyest. Végül nézzük, a kapcsolati lehetőlegei között mik bújnak meg: van 4G LTE modem, NFC chip, 802.11 b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.0 modul és GPS vevő is benne, de ez a rész sem változott, így az eddigi PadFone Infinity tulajdonosok ne keressenek újdonságot.

A friss ASUS PadFone Infinity ára a generációváltást követően 640 dollár körül fog alakulni, de ez csak magában a 16 GB-os okostelefon. Ha nagyobb hely kell, akkor már 710 dollárt kell a kasszánál hagyni, a táblagép alakját magára öltő dokkoló ezzel szemben csak 240 dollár - persze önmagában nem is használható semmire, így érthető az alacsonyabb ár. Az új PadFone színválasztéka megszelídült a korábbi palettához képest. Eddig szürke, arany és pink árnyalat volt a felhozatalban most viszont az egyszerű fekete-fehér párosra váltottak.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Bugatty
2013.09.18. 11:27
880dollár együtt a 2 asszem maradok a Note 10.1-emnél, nem lesz csere >.<
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!