iPon Hírek

Megújult az Xperia Z kínálat

Dátum | 2014. 09. 04.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az előzetes várakozásoknak megfelelően Berlinben bemutatkozott az Xperia Z3, a kistestvér szerepét betöltő Z3 Compact, valamint a Z3 Compact Tablet kíséretében. Ez utóbbi hiánypótló termék lesz a Sony kínálatában, ugyanis korábban a vállalat kizárólag nagyméretű táblagépekkel foglalkozott. Sony Xperia Z3 & Xperia Z3 Compact
Először lássuk, mit tartogat az érdeklődőknek a felsőkategóriás okostelefonok párosa. A Z3 nem sok változást hoz az előd Xperia Z2 után, viszont a Compact jelzővel illetett modell esetében már más a helyzet. A Z3 Compact a Z1 Compact közvetlen utódjául szolgál, az év elején bemutatott zászlóshajó ugyanis nem kapott kistestvért maga mellé. Az Xperia Z3 és a Z3 Compact viszonyát tekintve szerencsére a Sony most is a jól bevált receptje mellett döntött, tehát nem faragott középkategóriás kistestvért a csúcsmodellje mellé, hanem a lehető legtöbb alkotóelemet megtartotta, és az egészet egy kisebb házba zsúfolta össze. A Z3 esetében egy olyan IPS technológiás kijelző került bevetésre, mely 5,2 hüvelykes és 1080p-s felbontással kecsegtet (424 PPI) majd, míg a Z3 Compact egy 4,6 colos panellel lett ellátva, ami 1280 x 720 képpontot rajzol ki (319 PPI). A csúcsgép valamivel kisebb lett, mint a Z2 volt, 146,5 x 72,4 x 7,5 milliméteres vonalakkal határolható körül, és érdekes módon még a Compact is összébb ment egy kicsit (64,9 x 127,0 x 9 mm – 74,2 cm3), pedig a képátlója jelentősen növekedett elődjéhez képest. Az energiaellátás felelőse a Z3-nál egy 3100 mAh-s kapacitású telep, a szűkösebb keretek közé pedig egy 2600 mAh-s akkumulátort sikerült bezsúfolni a tervezőknek. Az üzemidő tekintetében aktív kijelzős terhelés mellett nem lesz így nagy különbség.
Xperia Z3
A sebességfelelős mindkét esetben egy Qualcomm Snapdragon 801 besorolású lapka, egészen pontosan az MSM8974-AC lesz. Ebben a chipben 2,5 GHz-es órajelen üzemelnek a Krait 400 processzormagok, a grafikus feladatok végrehajtása pedig egy 578 MHz-es Adreno 330 IGP-re lesz kiosztva. A rendszermemóriánál felfedezhető majd a két gép között egy kis differencia, ugyanis a zászlóshajót 3 GB-nyi RAM-mal látták el, míg a kompaktabb eszköznél 2 GB-ot kell ügyesen beosztani – valószínűleg az utóbbi esetben sem lesz sűrű jeleleség, hogy memóriahiány alakuljon ki. A tárhelyeik 16 GB-osak alapból, ami a csúcson azért manapság már nem sok, de a bővítőslotnak köszönhetően egy microSD kártyával pillanatok alatt lehet segíteni a dolgon – a Z3 pedig elérhető lesz még 32 GB-tal is. A kapcsolati képességeik között van 150 Mbps-os letöltési sebességet támogató 4G LTE modem, 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi, Bluetooth 4.0 modul, ANT+, NFC chip, FM rádió és persze A-GPS vevő is, ami boldogulni fog a GLONASS és a BaiDou műholdakkal is.
Xperia Z3 Compact
Operációs rendszer tekintetében a duó az Android 4.4.4 KitKatet szállítja, ami természetesen egy sor előre telepített alkalmazással és szolgáltatással is fel lesz vértezve. Az előlapon egy 2,2 megapixeles kamera tűnik fel, amivel 1080p-s videóhívások folytathatóak. A főkamera szerepét természetesen a Sony 20,7 MPixeles egysége tölti be, ami az 1/2,3 hüvelykes méretű szenzorral kiemelkedő minőségben örökítheti majd meg a felhasználót körülvevő világot. Videózáskor akár 4K-s felbontás is beállítható lesz, kisebb pixelszám mellett pedig magasabb sebességű felvételek készíthetőek (720p @ 120 FPS) majd. Még a két telefon színpalettája is szinte azonos, azzal a különbséggel, hogy a Z3 halványabb árnyalatokkal dolgozik, amiből arra az következtetésre juthatunk, hogy a Compact esetében inkább a fiatalság lesz a célkeresztben. Feketében, fehérben, pirosban és türkizkékben lesznek megvásárolhatóak a mobilok. Akárcsak az elődeik, ezek is vízállóak, IP 68 besorolást értek el.
Xperia Z3
A Sony Xperia Z3 és az Xperia Z3 Compact szeptemberben kerül majd a boltokba, ám a bemutató ideje alatt arról nem esett szó, hogy mennyibe is fognak pontosan kerülni. A Z3 valószínűleg igazodik majd a többi csúcsmodell mellé, de a Z3C esetében még kérdéses a dolog. Ez a modell sokkal ütőképesebb, mint a többi „mini”, és ezt vélhetően az árcédulája is érzékeltetni fogja.
Sony Xperia Z3 Tablet Compact
A Sony a kisméretű táblagépének a felcímkézésekor is Compact jelzőt vette elő. A 10,1 hüvelykes tabletek után a vállalat ezúttal egy olyan termékkel állt a nagyközönség elé, ami mindössze egy 8 colos panelnek ad otthont, ám a gépházban most is abszolút csúcskategóriás vas lapul. A kisebb kijelzővel az újdonságot sikerült 213,4 x 123,6 x 6,4 milliméteres vonalak közé szorítani, ami igazán bravúros a vastagságot figyelembe véve. Ráadásul a tömege is kiemelendő, ugyanis mindössze 260 grammig kúszik alatta a mérleg nyelve. Mindezt ráadásul úgy érték el, hogy akárcsak az összes felsőkategóriás Sony eszközt, ezt is por- és vízhatlan (IP68) borítással látták el, tehát különösen ügyeltek a megfelelő szigetelésre. Az előlapot uraló megjelenítő 1920 x 1200-as felbontással dolgozik, és a Sony Triluminos valamint X-Reality Engine technológiáit is használja a lehető legjobb képminőség elérése érdekében. Az operációs rendszer szerepét az Android 4.4.2 tölti be, és itt is a Sony letisztult grafikus felülete fogja üdvözölni az érdeklődőket. Ezáltal a KitKat extrákkal is kellőképpen fel lesz „turbózva”.
A fenti telefonokkal azonos hardver került egyébként Xperia Z3 Tablet Compactba is, leszámítva egy-két változást, illetve azokat a dolgokat, amik a táblagép mivoltából származnak. A központi processzor, a rendszermemória (3 GB, mint a Z3-ban) és a tárhely konfigurációja egyáltalán nem tér el a fentiektől, és a microSD-s bővítés lehetősége is megmaradt. Sőt mi több, a hasonlóságok sora tovább folytatódik a kapcsolati lehetőségeket számba véve is. Ennek megfelelően komoly pozitívum, hogy 4G LTE modem (150/50 Mbps) is van a fedélzetén. Még az előre figyelő 2,2 megapixeles kamera is változatlan maradt, a főkamera azonban már sokkal szerényebb lett. A Sony ezúttal egy 8,1 MPixeles megoldást pakolt a hátlapra, ami legfeljebb Full HD videók készítését fogja lehetővé tenni. A döntés hátterében valószínűleg az áll, hogy a felhasználók java egyébként sem a táblagépével fogja végigfotózni a nyaralást. Az energiaellátásról ennél a modellnél egy beépített, 4500 mAh-s akkumulátor gondoskodik, ami a gyártó által közölt adat szerint kb. 23 órányi telefonálásra biztosít elegendő tartalékot – merthogy hívások is folytathatóak vele, mivel van mobil kommunikációs egység a repertoárjában. A táblagép fekete vagy fehér színben pompázhat majd.
Az Xperia Z3 széria többi tagjával együtt ez a tablet is kereskedelmi forgalomba kerül még szeptemberben. Arról, hogy előreláthatólag mennyit kell majd érte a kasszánál hagyni, a Sony most sem számolt be, de remélhetőleg nem kell csillagászati összeggel számolni. Végül egy kis extra a PlayStation 4 tulajoknak A Sony azt is bejelentette, hogy az új Z3-as készülékek a PS Vitahoz hasonlóan képesek használni a PS4 játékstreamelős szolgáltatását, így egy jó Wifi kapcsolat mellett nem gond otthon, ha valaki épp elfoglalja a nagy képernyőt. Mivel az érintőképernyő nem helyettesíthető a kontrollert, ezért arról természetesen nem mondhatunk le, de ráapplikálhatunk egy tartókonzolt, hogy ne kelljen az asztalra rakni a telefont vagy a tabletet.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. CSafka
2014.09.04. 15:28
De van ár!

újdonságok európai árai.
Sajnos a hazai árak általában az Olasz vagy Német árakkal egyenlőek, a magas ÁFA, és rossz forint-euró árfolyam miatt.
Így a várható hazai árak:

Z3: 220 ezer forint
Z3 Tablet Compact wifi only: 140 ezer forint
Z3 Tablet LTE: 157 ezer forint
Z3 Compact: 157 ezer forint
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DemonDani CSafk...
2014.09.04. 21:20
Most már van, igen köszi!
Bár az átszámítást azért nem érdemes teljesen készpénznek venni, de hasonló lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. hpeter105
2014.09.05. 08:18
Azért megnéném azt a tartókonzolt, hogy mennyire lesz stabil egy ekkora készülék egy PS4 kontrolleren...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!