iPon Hírek

Megvalósulni látszik a Samsung különös, hajlított kijelzője

Dátum | 2014. 08. 11.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Samsung mindig is az élen járt, ha a mobiltelefonok új irányba tereléséről volt szó. A vállalatnak nem csak az okostelefonok terén volt – illetve van is – irányító szerepe, hanem már korábban is gyártottak mindenféle formátumban mobilokat. Rengeteg szétcsúsztatható és kinyitható gépet termeltek ki az ezredforduló elején a hagyományos elrendezésű konfigurációk mellett, tavaly pedig az LG-vel karöltve szinte egyszerre mutattak be olyan mobiltelefonokat, amikben már fizikailag is meghajlított kijelzőké volt a főszerep.
Samsung E910 Serene
A Galaxy Round végül több okból is kudarcot vallott az LG G Flex-szel szemben, most viszont a Samsung egy egészen újfajta megoldás felé indult el. A dél-koreaiak még tavasszal jegyeztettek be egy olyan szabadalmat, amely egy rendkívül érdekes eszközt körvonalaz. Az ábrák alapján az előlapot kitöltő megjelenítő átterjed a mobil oldalaira is. Olyat már láthattunk korábban, hogy egy okostelefonnak az oldalára is került megjelenítő, ám itt most egészen másról van szó. A Samsung kivitelezésében a kijelző mindenféle megszakítás nélkül terjed át mind a két oldalra. Az ívelt oldalakon lényegében kontextuális tartalmak lesznek: értesítések és használatot könnyítő információk bukkanhatnak fel itt, de az érintésérzékeny felületnek hála természetesen vezérelhetjük is a telefont oldalt (pl. lezárhatjuk simítással).
A különös kijelző sokak érdeklődését keltette fel, és rögtön megindultak az ilyenkor megszokott pletykák, találgatások is. A legtöbb elmélet szerint a Galaxy Note új generációjával debütálhat ez a termék, azonban ezt korántsem érdemes készpénznek venni, sokkal reálisabb az az opció, hogy kétféle Note 4 kivitel érkezzen. Ne feledjük például a hasonlóan kísérleti termék szerepkörét betöltő Galaxy Roundot, ami lényegében a Galaxy Note 3 volt, csak éppen a hajlított kijelzővel ötvözve, és persze más néven. Ebből kiindulva sokkal nagyobb esély van arra, hogy a Samsung most is a Galaxy Note megjelenését követően, más megnevezéssel, eltérő köntösben próbálgassa a jelentősnek vélt újítását.
Akárhogy is legyen, az már egyre biztosabbnak tűnik, hogy még ebben az évben előállhat a Samsung az újszerű okostelefonjával. Iparági jelentések szerint már megkezdték a dél-koreaiak a különös termék tömegtermelését. Azonban, mint a legtöbb újításnak, ennek is megvan még a maga hátulütője. A kiszivárgott információk alapján egyelőre egy nehezen kezelhető műanyag felületre épül a szóban forgó panel. Ebből fakadóan eleinte csak korlátozott számban lehet hozzáférhető, így jó eséllyel hasonló sorsra juthat a megjelenés tekintetében, mint anno a Galaxy Round, ami sokáig csak a hazájában, Dél-Korában volt korlátlanul megvásárolható. (Ez egyébként tovább erősíti azt az elméletet, miszerint inkább egy kísérleti jellegű modellel debütálhat első körben a háromoldalú panel, és nem dobják be rögtön a mélyvízbe.)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. Kajafun
2014.08.11. 08:28
Egyáltalán nem mozgat meg ez az újítás!
Ugyebár a kijelző zabál a legtöbbet, erre még hozzáadnak egy kicsit!
De kkérem szépen, az akksival mi a rák lesz? Ha igy haladnak, lehet mellékelni a powerbankokat!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. istvankiss...
2014.08.11. 09:11
Nekem az ugrik be, amikor az embernek egy buszon kell markolásznia a telefont, hogy le ne ejtse menet közben. Kérdem én, hogy biztos nem volt elég hely azon a kijelzőn eddig? Talán egyszerűsíteni kellene a kijelzőn elhelyezett dolgokat, nem kellene rajta 30 nagyrészt felesleges ikon. Az emberek nagy része úgysem használja a szolgáltatások 70%-át sem. Vagy olcsóbb a kijelző méretét növelni mint kapcsolókat használni? Ez is egy magyarázat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. wishformor...
2014.08.11. 09:15
@istvankisss
de az emberek minden evben ujra meg ujra meg akarnak vakulni, es elmennek a penztarcajukkal szavazni a termekre, nah ezert jonnek ezek ujra meg ujra
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Atesz1987
2014.08.11. 09:53
És ez mennyiben viszi előre a mobil eszközök fejlődését? Semmiben... Ugyanezt az energiát olyan szoftverek fejlesztésére is fordíthatnák, amik nem térdelnek le 2 év használat után, mint az android. Fejleszthetnének ellenállóbb üvegeket, műanyagokat, hogy ezek a bunkófonok masszívabbak lehessenek. Igény lenne arra is, hogy jóval nagyobb kapacitású aksik kerüljenek a kütyükbe. A különböző eszközök közötti információ áramláson is lenne még mit fejleszteni. Ez megint ilyen nesze semmi, fogd meg jól...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. myckie2 Atesz...
2014.08.11. 10:01
A Samsungnak kijelző gyártó divíziója van, nem műanyag és üveg fejlesztő...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. asdsa
2014.08.11. 10:03
A két oldalsó sávnak külön vezérlése lesz, így külön be lehet kapcsolni a főképernyőtől független is. És igen, sokan látnak benne lehetőséget, hogy csak egy pár ötletet írjak: feloldás, zenelejátszó-gombok, görgetés, óra+nem fogadott hívások, akksi adatok, fizikai gombok helyettesítése.
A probléma csak az lehet vele, hogy ha megbukik, és csak egy készülékre jön ki ilyen cucc, akkor senki nem fog fejleszteni rá, a Samsung meg ugye köztudottan épphogy csak addig foglalkozik a készülékeivel, amíg ki nem adja őket.
@Atesz1987
Most az új hóbort úgy látszik a zafírüveg lesz (több nagy gyártó is bejelentett zafírüveges készüléket). [LINK] Azt mondják az órás kisokosokban, hogy sokkal karcállóbb és keményebb, mint a sima edzett üveg, viszont ridegebb is, szóval törékeny (meg drága). Szóval marad a GG edzettüveg, csak ráeszkábálnak valahogy egy vékony kristályüveg réteget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. asdsa
2014.08.11. 10:15
@myckie2
A Samsung szerintem még tetőcserepeket is gyárt, meg marhákat is tenyészt, annyi leányvállalata van..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Lazahunter Atesz...
2014.08.11. 11:27
Ez egy tipikusan a semmi sem jó kategóriájú megnyilvánulás ... olyan is ... előbb körül kéne nézni, hogy ki mit fejleszt ... mert műanyagot is, üveget is fejlesztenek azok, akik ezzel foglalkoznak. A Samu ezeket eddig is vette, miért most kezdené el fejleszteni? Ráadásul nem is olyan rég jelent meg új, ellenállóbb üveg is, tehát nem értem mi a problémád ......... a cipész is veszi a bőrt, nem maga tenyészti az állatot hozzá ....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Resike Atesz...
2014.08.11. 11:31
De azért senki sem fog 100k-val többet adni, hogy 10%-kal tovább húzza az akksi.

Ebbe a fejlesztésbe, pl elég nagy potenciál van, új appokat, játékokat lehet rá írni, és elég jól megoldaná a multitasking problémát is telefonokon.

A másik meg hogy az 1 soros smseket, értesítéseket ezen a kisebb kijelzőn is el tudod olvasni, ergó nem húzza az akksit a nagy kijelző.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Tibike1993 asdsa
2014.08.11. 14:43
Miért, a GG nem törik? Az is törik, elég megnézni a törésteszteket. Viszont a zafír sokkal ellenállóbb a karccal szemben, és pl ez fontos. Az meg h törik.. mind2 tud törni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mikej95 Tibik...
2014.08.11. 15:09
Tekintve, hogy a GG2, a zafír és a szifonra tett kompozit zafír a keménységi skálán 5 fölött teljesít, nem fogod összekarcolni őket ha nem szándékosan teszed, a töréstől meg semmi sem véd, ha gyémánt lap lenne rajta az is összetörne, az ásványok már csak ilyenek.

Ez az egész oldalképernyő funkció pedig elég felesleges és zavaró, nem lehet tőle rendesen megfogni a telefont ráadásul a mai aksik és mobil GPU-k már így is megszakadnak a teljesen felesleges 1080p-s és 4K-s panelektől.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. asdsa
2014.08.11. 15:25
Ez olyan, mint az acél és az öntöttvas esete. Más a felhasználásuk célja, mások a tulajdonságaik, mégis mindkettőben jórészt vas van.
A zafírüveget szintetikusan állítják elő (ha jól tudom) és drága, nehezebb, mint a sima homoküveg, és sokkal ridegebb, ekkora felületen meg főleg nagyobb eséllyel törik.
Edzett üveget régóta használnak eredményesen, csak ha úgy ejted az élére, hogy felszabadul benne a belső feszültsége, akkor törik szét.
Egyszerűbb módon is lehet védekezni, mint újfajta üvegekkel próbálkozni:
rendes edzett üveg, ütés-elnyelő műanyagburkolat (nem tok), 1mm-rel kiemelkedő oldalkeret, illetve a fóliázás is sokat segít (+ előnyösebb a kisebb a kijelző).
Az én Nokia érintősöm esett már földre, meg csúszott az aszfalton sokszor 2-3 év alatt, de sose lett baja, még a mikrokarcok se látszanak (persze vannak).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pdx06
2014.08.11. 16:16
Samsung az egyetlen olyan gyártó akinek minden nap van valami újdonsága. És ez csak az elektronika... vajon mik lehetnek a gépészeti, divat és élelmiszer részlegen?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DogTheDog
2014.08.11. 16:21
Valami Sony telkon lattam egyszer,hogy van egy pici kijelzo az oldalara epitve.
Annak sem lattam sok ertelmet,de az azert nem tunt tul rossznak.
Ezt is meg tudnam szokni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. asdsa pdx06
2014.08.11. 21:48
Ja, minden héten kidob egy új modellt egy kicsivel más hardverrel, meg ugyanazzal a dizájnnal. Egyedül az S-, meg a Note szériája jó valamire, bár azokra is panaszkodnak sokan.
Egyébként szerintem nem sok köze van egymáshoz a sok részlegnek, mindegyik más leányvállalat alatt fut (mint ahogy Gigabytenál is gyárt az egyik lv lapokat, másik VGA-t, harmadik telefont, de kicsi az átfedés). Kicsit ilyen gazdasági társulások ezek, mintsem egységes vállalatok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!