iPon Hírek

Megvédi a STALKER-t a GSC Game World

Dátum | 2015. 02. 11.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Jelenleg elég nehezen követhető a GSC Game World helyzete. A STALKER folytatásával kapcsolatban minden évben mást mond a stúdió - egyszer éppen készül a második rész, másszor meg éppen nem. Úgy tűnik azonban, hogy a csapat továbbra is életben van, és még mindig rendelkeznek a STALKER-rel kapcsolatos jogokkal. Most a stúdió PR-osa, Valentine Yeltyshev igyekezett némileg tisztább vizet önteni a pohárba a helyzettel kapcsolatban. Az úriember eredetileg 2011-ben hagyta el a stúdiót, amikor úgy tűnt, hogy be fogják zárni, ám ez nem történt meg, úgyhogy 2014-ben visszatért. Az utóbbi hónapokban keményen dolgoznak az új játékokun, és szerinte már közelednek az alfa verzióhoz. Ez azonban jelen állás szerint nem a STALKER 2 lesz. Legalábbis valószínűleg nem, mert egyelőre még nem mondott róla semmit. Azzal kapcsolatban viszont nagyon határozott, hogy rajtuk kívül senki nem készíthet STALKER-játékot, és főleg nem a West Games. A West Games ugyebár az a stúdió, aki bukott az Areallal, jelenleg pedig épp Stalker Apocalypse néven fejleszt új játékot. A West Games ugyan úgy reklámozza magát, mint "STALKER-veteránokból" alakult stúdió, Yeltyshev szerint ez viszont erős túlzás. Ennek a csapatnak a tagjait ugyanis azért vette fel a GSC annak idején, hogy egy STALKER-re alapozó webes játékok készítsen, ennek fejlesztését azonban lelőtték, ugyanis nem felelt meg a minőségi elvárásoknak. "Először megpróbáltak pénzt lopni az emberektől a Kickstarteren, most pedig valami más, furcsa platformot használnak erre. De ki olyan hülye, hogy pénzt adjon nekik? Még akkora csapatuk sincsen, hogy egy fél STALKER-t elkészítsenek, nemhogy egy teljes játékot" - fogalmazott Yeltyshev viszonylag nyersen. A Survariumot készítő Vostok Games azonban szerinte rendben van, és ez a csapat tényleg olyan munkatársakból áll, akik a STALKER 2-n dolgoztak, és a GSC 2011-es kálváriája során bocsátották el őket. És hogy jelenleg mi a helyzet a GSC-vel? Nos, a stúdió egykori alapítója, Sergei Grigorovich jelenleg az ügyvezető igazgató, azonban a napi működésbe már nem szól bele annyira. A fejlesztést a testvére, Evgeniy Grigorovich vezeti, alatta pedig számos egykori GSC alkalmazott dolgozik, akik visszatértek a stúdióhoz.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. Crytek01
2015.02.11. 20:19
""Először megpróbáltak pénzt lopni az emberektől a Kickstarteren, most pedig valami más, furcsa platformot használnak erre. De ki olyan hülye, hogy pénzt adjon nekik? Még akkora csapatuk sincsen, hogy egy fél STALKER-t elkészítsenek, nemhogy egy teljes játékot"

Mi van savanyú a szőlő ,mert más csinál valamit amíg ők nem?
Előbb lesz ebből valami mint hogy legyen egy normális új stalker.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Phantomstr... Cryte...
2015.02.11. 20:58
Komolyan azt hiszed, hogy az a gárda BÁRMIT csinálna? Ha akarnának valamit csinálni, akkor csinálnának és nem ugyanazzal a három concept arttal házalnának már ki tudja mióta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Crytek01 Phant...
2015.02.11. 20:59
1565 millió "szar" kerül fel kickstarterre akik még ennyit sem mutatnak és arra fizessek amit nem látok ,hát lol.

Az a baj ,hogy ezek a stalkeres nagy arcok megcsinálták nekik a negatív hangulatot és elhitetik az emberekkel hogy ők tolvajok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Phantomstr... Cryte...
2015.02.11. 21:04
Figyelj, amit ezek a West Games-es emberek összedobtak, azt én megcsinálom egy fél délután és indítok róla egy kickstartert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. hcsa
2015.02.12. 09:46
Alakul az új Duke Nukem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. codex
2015.02.12. 12:11
Azért én a GSC helyében picit behúznám a féket, és visszavennék az arcomból. Ugyan nagyon jók voltak a Stalker játékok, én is szerettem őket. Főleg az első részt, de még a Clear Sky-t is. Call of Pripyat már nem ütötte meg az előző részekhez képest az elvárt szintet. Kár lenne tagadni, hogy iszonyatos bugok voltak benne, tele volt a fórum olyan játékosokkal, akiknél mentés közben fagyott ki a játék, vagy épp egy mentést nem tudott betölteni. Kifagyott, tétlen karakterek, lebegő emberek, irreális árnyékok, bugos fegyverek, tárgyak, sokszor maga a hátizsák is az volt, vagy épp a térkép. Szóval volt benne minden. Ezúttal próbáljanak már meg valami használhatóbbat alkotni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Charun
2015.02.12. 13:57
Wazze NEM "STALKER" HANEM S.T.A.L.K.E.R. !!!!!!!!!
Marhára nem mindegy, ugyanis a STALKER teljesen más!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.02.12. 15:44
Igen tudom, lusta voltam pontokat rakosgatni. Aki értette, az mindehogyan értette, miután leírtam az alcímeket is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. mikej95 Cryte...
2015.02.12. 16:12
Teljesen igazad van! Egy senki tehetségtelen, már a csőd előtt jóval kirúgott webfejlesztő csapatocska akik csak lopott koncepciós rajzokat egy LSD mutánsoroszlán társaságában és a .dat fájlokból modderek által visszafejtett fegyvermodelleket tudtak mutogatni, enyhén átalakított Unity techdemo mapokon megérdemelik az összes ingó és ingatlan vagyonomat, sőt mi több minden S.T.A.L.K.E.R. fanét!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Charun codex
2015.02.12. 17:09
Az hogy valaki kommentbe rövidítve ír valamit nem gond. DE hogy a cikk írója az un. "újságíró" NEM képes helyesen leírni a program nevét na az nagyon gáz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Phantomstr... codex
2015.02.12. 18:02
Nekem az első rész sokkal bugosabb volt, a Call of Pripyatban talán csak három volt nálam, abból egy volt igazán bosszantó.

Ami pedig a szubjektív dolgokat illeti, nekem pont a Call of Pripyat tetszett legjobban mindközül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kiskoller
2015.02.12. 20:46
És kit érdekel, hogy S.T.A.L.K.E.R. vagy STALKER? Mindenki értette, hogy miről van szó. A pontozás amúgy is hülyeség volt.

Szerintem meg veszni kéne a sorozatot. Elég lett volna a SoC-ot kiadni, a többi nem nyújtott semmi korszakalkotót.


hcsa: Anno a STALKER volt az első Duke Nukem Forever Az is pont annyit csúszkált, 3szor újraírták, stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. codex
2015.02.13. 00:12
Kiskollernek igaza van, volt pár változata. Első trailer? Beszarás. Köze sincs ahhoz ami megjelent.

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Phantomstr... codex
2015.02.13. 08:22
Azért a DNF-t még így is előbb kezdték fejleszteni és később adták ki. Mondjuk a SoC meg kb. épp csak beta volt, vagy tán még az sem, amikor kirugdosták a boltokba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. deefun
2015.02.16. 10:19
LINK

Érdemes átolvasni. Esetleg az előzményét is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!