iPon Hírek

Melegvérű halfajt fedeztek fel

Dátum | 2015. 05. 15.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A tündöklőhalak első, és második pillantásra sem keltik gyors ragadozó benyomását. Míg a tonhal, a cápa vagy a kardhal áramvonalas torpedónak tűnik, a tündöklőhal leginkább egy ezüstszínű, pöttyös, megnyomódott frizbire hajaz, amelyre utólag ráragasztottak néhány vörös színű uszonyt. A 2 méteresre is megnövő hal ennek ellenére rendkívül gyors, és Nicholas Wegner, a NOAA kutatója már azt is tudja, hogy miért: a tündöklőhal a többi halfajjal ellentétben melegvérű. A halak többségének testhőmérséklete a környező vízhez igazodik, és csak néhány olyan faj akad, amelyek képesek egyes testtájaik hőmérsékletét ettől eltérően szabályozni. A kardhalak, a marlinok és a vitorláskardoshalak például átmenetileg fel tudják melegíteni szemüket és agyukat, hatékonyabbá téve ezek működését a vadászat közben. A tonhalak és egyes cápafajok úszóizmaikkal képesek hasonló mutatványra, így szükség esetén „turbó-módba” tudnak kapcsolni. Az említett halak egyike sem tud ugyanakkor egész testében a környezetnél melegebb hőmérsékletet létrehozni. Szívük és egyéb szerveik a vízzel együtt hűlnek ki vagy melegednek fel, így bár képesek a mély, hideg vizekben vadászni, időről időre vissza kell térniük a felszín közelébe, nehogy megfagyjanak. A tündöklőhalaknak viszont nincsenek ilyen problémáik, hiszen teljes testüket folyamatosan képesek a környezetnél 5 Celsius fokkal melegebben tartani. Vagyis annyira ugyan nem melegvérűek, mint a madarak vagy az emlősök, de sokkal magasabb hőmérsékleten operálnak többi halnál. Wegner egy véletlennek köszönhetően fedezte fel a tündöklőhalak melegvérűségét. Egy befogott példány boncolása közben arra lett figyelmes, hogy a kopoltyúk belsejét vörös és kék színű véredények bonyolult hálózata szövi át, ami rendkívüli módon hasonlít a tonhalak és a cápák izommelegítő rendszerére, a rete mirabilére, vagyis a csodálatos hálóra. Az állati izmokban azok összehúzódása során hő képződik, a legtöbb hal esetében azonban ez a hő rögtön el is szivárog a bőrön és a kopoltyúkon keresztül. A kopoltyúk különösen nagy szigetelési problémát jelentenek, ezen a részen ugyanis a vér szinte közvetlen érintkezésbe kerül a tengervízzel, ami nagyon gyorsan lehűti azt. Ennek megakadályozására szolgálnak a tonhalak és a cápák különleges érhálózatai. Ezek lényegileg úgy működnek, hogy a vénák elrendezésüknek köszönhetően még az izmokon belül átadják a hőt a kopoltyúkból beérkező artériáknak, megakadályozva a hővesztést, és melegen tartva az izmokat. A tündöklőhalak esetében ezek a hálózatok a kopoltyúk belső részein kapnak helyet, így a szívből érkező meleg vér rögtön visszahevíti az előbbieken áthaladó és lehűlő testfolyadékot. Ennek eredményeként a halaknak nem csak az izmaik, hanem az egész testük melegen tud maradni. A hőtermelés túlnyomó részét az állatok óriási mellizmai végzik, és a hő megtartásában a szívet és a mellizmokat körülvevő vastag zsírréteg is sokat segít, amely elszigeteli a szerveket a hideg kopoltyúktól, és vízzel érintkező a bőrtől. Különleges hőszabályozásának köszönhetően a tündöklőhal minden más halnál mélyebben tud vadászni, és a halak közt egyedülálló módon meleg vér folyik át a szívén is, ami kecsesnek nem nevezhető testalkata ellenére is rendkívüli gyorsaságot biztosít számára.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

31. Zotya21
2015.05.15. 16:02
nassssszerű fogjuk ki mindet és pusztítsuk ki ezt a fajt is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. MR_47
2015.05.15. 17:03
Remélem a képen lát6ó pali visszaengedte. Bár a háttérben balra mintha egy nagy serpenyő lenne, jobbra meg talán épp a hozzávalókat vágják föl.
Viccet félre téve gyönyörű hal, de csak addig, míg élet van benne. Remélhetőleg igazi sporthorgászhoz méltó elbánásban részesülnek - a felboncolt példány pedig kíméletesen ölték meg. Jobb lenne mondjuk, ha kamerával felvételeket készítenének róluk a víz alatt és úgy mutogatnák. Még szebb is lenne.

Illetve az alap dolog, hogy csak nedves kézzel fogom meg a halat és semmi szárazhoz nem érintem hozzá, a ruhámhoz sem, mert a nyálkaréteg, mely az elsődleges védelmi vonala, megsérülhet, ami a hal pusztulásához is vezethet, pláne, ha azon a részen a teste is sérül, pl. a dörzsölődéstől. Bár azt nem tudom, hogy a tengeri halak is nyálkásak-e.

Állítólag az egész világon elterjedtek, így a kipusztításuk miatt nem biztos, hogy aggódni kell. Legalábbis míg vmi okos nem találja ki, hogy egy szerve kitisztítja a májat, jót tesz a férfiasságnak vagy ilyesmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Meteoreso
2015.05.15. 17:21
Szenzációs a kép
Akvariszták örülnének neki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. hellego
2015.05.15. 17:29
Mondjuk az se biztos, hogy akváriumban tartani lenne érdemes.. már csak a mérete miatt. :-)
De valóban gyönyörű halacska..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Meteoreso helle...
2015.05.15. 21:06
Nem láttad a GRU-t ?
Annak egy cápa volt a házában az akváriumban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. kingike
2015.05.15. 21:53
Szeretem a halászlét,nyami -nyami.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Gerg_19 MR_47
2015.05.16. 00:21
Na igen. De hát egymással se bánunk jobban, miért tennénk kivételt pont az állatokkal?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. kisza25 MR_47
2015.05.16. 08:34
gondolom te még sohasem ettél halat, vagy húst és a zöldség gyümölcsből is csak azt eszed meg ami már a fáról lepotyogott....a gond inkább az emberek mennyiségével van a földön, 4 milliárdig tartható fent az emberi fajjal a földi egyensúly, most 7milliárdan vagyunk, szóval választani kel, vagy ez a hal pusztul ki, vagy mi, de így folytatjuk mindkettő, bár a föld úgy is túléli ennek a halnak a kipusztulását, és az emberiségét is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. MR_47 kisza...
2015.05.16. 09:33
Mindenevő vagyok. És igyekszem tisztelettel bánni azzal, amit megeszem.
4 milliárd? Ezt miért gondolod így? Lassan 8 mrd ember él a Földön, és egyre több lesz.. A Föld bírja, csak az erőforrásokat stb nem ésszerűen használja fel az emberiség. Azt tudod, hogy több száz tonna gabonát öntenek a tengerekbe csak azért, hogy a tőzsdei árakat manipulálják? De ez csak 1 példa. Régen járhatna mindenki villamos autókkal, csak valakinek ez nem érdeke. Amennyi pénzt fektetnek pl világszinten reklámokra, abból a Föld teljes lakosságának megoldható lenne az alapvető táplálkozás és higiéniás viszonyainak a rendbetétele. Szóval a baj ezekkel van szerintem, teljesen más lenne a világ és az emberek gondolkodása akkor.

Gerg_19

Na igen

Más:
Miért tűnt el egy tegnapi hsz-om? A fórummotor szórakozik, vagy moderálva lett? Miért?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Asagrim MR_47
2015.05.16. 10:27
Minek tartsak meg egy olyan hozzászólást, amit olyan hozzászólásra írtál válasznak, amit töröltem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Meteoreso
2015.05.16. 11:17
Asy bekeményített
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. MR_47 Asagr...
2015.05.16. 12:11
Mondjuk egy olyat is töröltél, ami a 2. hsz-ra adott reakció volt, és a tartalma annyi volt, hogy "+1". Azon mit kellett moderálni? Ez nem világos.
De ha már moderálás: a libastuff és társai ámokfutását meg senki sem moderálja sokkal nagyobb és rendszeres vétségek miatt, és ezt most ne úgy vedd, hogy kérdőre vonlak, vagy vmi, most csak szólok, mert gondolom nem jártál erre akkor, Shreky is rákérdezett, meg mások is már:
http://ipon.hu/forum/hozzaszolasok/8893/moderacio_ketelyek-_kerdesek_es_valaszok#comment740922
Ehhez képest fura érzés, hogy engem meg igen, pedig hol vagyok hozzá képest. Mindettől függetlenül érthető az indokod, amiért törölted az ágaskodó hsz-t és amit írtam rá. Ami szabálytalan, az szabálytalan, ha kicsit is, de a szankcionálás valahogy nem egyenes arányú, mert sok helyen meg elmarad. Volt olyan hét, hogy szinte minden nap küldhettem volna egy pm-et, hol kellene rendet tenni, talán legközelebb megteszem, csak nem akarlak annyi pm-mel zaklatni.
Mondjuk az is igaz, hogy én továbbra is csak téged látlak moderálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. kisza25 MR_47
2015.05.16. 12:43
nem én találtam ki, olvastam, egy tanulmányban, ugye adott az, hogy mennyi szárazföld van, abból mennyi tud fenntartani egy embert, na ez 4 milliárdra elég, hogy senki ne éhezzen, most már tudod miért éhezik az emberiség fele.
Elektromos autók? ja és az elektromos áram döntő többségét meg fosszilis tüzelőanyaggal állítják elő még mindig, szóval semmivel sem lennénk előrébb, csak lenne egy rakat veszélyes hulladék akkumulátorok formájában, kicsit jobban mélyülj el a témában, azután alkoss véleményt, bár a hozzáállásod jó, csak kicsit naiv vagy.
Megdöbbentő adatok – az éhínség világtérképe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. kisza25
2015.05.16. 12:54
na jó túloztam:
950 millió embernek nincs mit ennie. A legújabb számítások szerint a létminimumon (napi 2 dolláron) vagy az alatt élők száma már elérte a 1,3 milliárdot is.
Naponta 24 000 ember hal éhen a világban. Évente 25 millióval nő az ínséget szenvedők száma.
Világszerte 300 millió gyerek nem kap a szervezete fejlődéséhez szükséges táplálékot. Évente 11 millió kisgyerek hal meg éhség vagy alultápláltság következtében.
A hagyományosan polgárháború sújtotta övezetekben, mint például Szudán, a gyerekek 60 százaléka marad élelem nélkül....
Szóval értem én, hogy szegény hal....félre ne érts, imádom és csodálom az élővilágot, de az élet kegyetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Asagrim MR_47
2015.05.16. 13:33
Nem tudok 24/7 ipont olvasni, valamivel pénzt is kell keresnem, a moderálás ingyenmeló, és annak is hálátlan, főleg ha írok a "feletteseimnek" ők meg válaszra sem méltatnak, ami egyre inkább erősíti bennem a "ha ti szartok rá, akkor én is" érzést.

Ha van moderálni való írj PM-et, ha elégtelennek érzed a moderálás mennyiségét, következetesebbé akarod tenni a tevékenységet, jelentkezz Svindlernél moderátornak, vagy esetleg kérdezd meg tőle, hogy mi az istennek van jelentés gomb, ha csak moderátorok látják, akiknek semmi szüksége rá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. MR_47 kisza...
2015.05.16. 13:34
Nem fosszilis tüzelőanyagokat kellene használni. Energiát máshogy is lehet nyerni, olvass pl Tesláról. Szal ez megoldható. De az ez irányú kutatásokat elnyomják, mert a pénzérdekek beszélnek. Egely György Tiltott találmányok című könyve pl erről szól.

Az éhezésnek nem sok köze van ehhez a halhoz, mert élelem van, csak nem jut el hozzájuk. Bill Gates kijelentését talán hallottad már, hogy ha jól ügyeskednek az oltóanyagokkal, akkor a mennyi embert tehetnének el láb alól, ezt konkrétan egy előadáson mondta, youtube-on is fenn van. Ezt népirtásnak hívják. Ilyen és ehhez hasonló emberek alkotják ma a világ gazdasági és politikai elitjét, itt látom a legnagyobb bökkenőt.

Az adatok szörnyűek, pedig lenne rá megoldás. 'Szegény hal' vagy sem, az élővilág egy része azért van, hogy megegyük, ez az élet rendje, nincs nekem ezzel bajom, sőt, ahogy Isten mondta a kerti balhé után, "szolgáljon neked élményül és eledelül", én is ezt vallom, én fentebb is a felesleges és kíméletlen bánásmód miatt emeltem fel a szavam, szal csak annyit mondok, hogy múlt 7végén vágtunk disznót, de az kíméletesen lett megölve, az finom, természetes kajákat kapott és jó levegőn volt. Finom hurka és tepertő is lett belőle. És a ma reggeli tükörtojás is finom volt, ami egy pár hektáron eleresztett kapirgáló tyúkok tojtak.
De ha megnézel videókat arról, hogyan tartják őket nagyüzemekben, a marhától a libán át a csirkéig, mivel etetik és miket művelnek velük, nos, ez szadizmus és kegyetlenség, azokat az állatokat máshogy is lehetne tartani.

Szóval nekem az a véleményem összegezve, hogy élelem és energiaforrás is van ezen a bolygón, ezeket a problémákat meg lehetne oldani, csak nem akarják. A világunkat a pénz és a félelem uralja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. MR_47 Asagr...
2015.05.16. 13:42
Igen, jogos, ezt 100%-ig megértem, azért is igyekeztem pontosan fogalmazni, nehogy félre értsd, amit írok. Nem te vagy az egyetlen moderátor, aki így gondolja, nem régen beszéltem erről másik moderátorral is, hasonlóan vélekedett. Svindlernek mással kapcsolatban korábban írtam pm-et, nem méltatott válaszra, de másnak sem válaszolt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. kisza25 MR_47
2015.05.16. 14:00
ebben mindben egyetértek veled, a legtisztább még mindig az atom, csak sokan félnek tőle és ez miatt egy csomó gyárat leállítottak Németországban, helyette meg marad a fosszilis, az alternatív energia még mindig csak elenyésző
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. macman507 Zotya...
2015.05.16. 15:54
Már eszik sok helyen egy jó ideje. Valamiért az hogy melegvérű, csak nemrég lett felfedezve
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. alicenorbi... Asagr...
2015.05.16. 20:46
Én azért kíváncsi lennék, hogy mégis mi volt az a moderálási szempont, ami alapján törölve lett a hozzászólásom. Mert a képmutató nem trágár szó, és szerintem még csak nem is vagdalkoztam vele, ellenben helytállóan megindokoltam.
Ha ez a nyamvadt off szócska hiányzott onnan, akkor csak gratulálni szeretnék, (ami mellesleg valóban hihetetlenül releváns, és észbontóan hatalmas különbséget eredményez) ugyanis a hozzászólásoknál erre nincs lehetőség, csak itt találtam meg a fórum részlegben, de biztos nagyon megerőltető lett volna odaszerkeszteni akkor már a törlés helyett, ha mindenképp moderálni akarsz valamit.
Mást el sem tudok képzelni, bár ezeket sem értelmes szempontok alapján, úgyhogy örülnék a felvilágosításnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. trilage00
2015.05.17. 22:50
Sziasztok! Csak én vettem észre a képen feljebb a kosárlabdákat ? Vagy nem is azok, hanem halak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. DND313 trila...
2015.05.18. 08:27
Bójáknak nevezik, persze lehet hogy egy hajón hasznosabbak lennének a labdák, mint a bóják... döntsd el te magad!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.18. 09:06
Most ugye nem arról a Bill Gatesről beszélsz, aki a Bill & Melinda Gates Foundation alapítója, ami eddigi működése során 33.5 milliárd dollárt adományozott a szegénység és főleg a szegénység sújtotta gyermekek megsegítésére, amelyből 28 milliárd dollár a saját vagyonából származott?

Az ilyen összeesküvés elméletektől égnek áll az ember haja...

@ kisza25

Ne is haragudj de oltári nagy baromságokat tolsz. A Föld 'eltartó kapacitása' (carrying capacity) különböző számítások és becslések szerint ugyan, de közmegegyezés alapján kb. 10 milliárd ember. Ehhez azért még nem vagyunk közel.

Ami meg az éhínségeket és vagyon eloszlási egyenlőtlenségeket illeti, a fejlett világban (értsd: É-Amerika, É, D, Ny és Közép-Európa, Ausztrália-Új Zéland és D-K Ázsia egyes országai + Japán) alapvetően inkább a népesség fogyás a jellemző. A többi országban van elszabadulva a népszaporulat, ahol se módja, se kultúrája nincs a fogamzásgátlásnak/népességkontrollnak. Az igaz, hogy a világ vagyonának 90+%-a a fejlett világban koncentrálódik, ugyanakkor az nem a kapzsiságból, hanem a többiek lemaradásából ered. Másfelől viszont, ha szerinted ez igazságtalan megnézném mit szólnál ahhoz, ha holnap kitalálnák, hogy a lemaradottak ellátása/felzárkóztatása és a vagyoneloszlás javítása érdekében a vagyonod mondjuk kétharmadát elvennék és odaadnák másnak. Jók vagytok ti SJW-t a túlzó számokkal meg a szörnyű valósággal, de tenni Ti sem tesztek semmit. Innentől meg...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Asagrim alice...
2015.05.18. 10:45
Látom megtaláltad a fórum szabályzatot, de az 1.10 már elkerülte a figyelmedet ... sebaj, íme:
A hozzászólás egyben volt off, trágár és személyeskedő/felesleges indulatokat gerjesztő, tehát nem csak egy, hanem rögtön három indokom volt az eltávolítására.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. siita
2015.05.18. 11:56
Ízletesnek tűnik a kis drága!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. lanchidisk kisza...
2015.05.18. 13:28
Pont az ilyen egyoldalú és szélsőséges nézetek miatt vagy ilyen negatív szerintem! Olvastad amit írtál? Ki írta a könyvet? vagy egy blogon olvastad? - igazából lényegtelen. A világon megtermelt gabona több mint 80% át a húsipar dolgozza fel. A fehasznált édesvíz nagyrészét szintén a húsipar viszi el. Átlagosan 12000 liter tiszta víz kell 1kg hús "előállításához". Szerinted akik éheznek és szomjaznak szivesebben innák meg a vizet, és ennék meg a gabonát - ami egységnyi hús előállításához kell?(csak költői kérdés volt)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Oggy
2015.05.18. 13:34
Olyan mint a holdhal
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. alicenorbi... Asagr...
2015.05.18. 16:51
Mivel a fórumban még csak nem is jártam, ezért nem olvastam fórumszabályzatot. Az, hogy ilyen szerencsétlenül van megoldva, nem az én hibám, hanem az oldalé... (És a sima hozzászólásoknál a cikk alatt még csak OFF gomb sincs, úgyhogy no comment...)
Érdekes módon több off hozzászólást látok itt jelenleg is, ami nincs külön jelölve, úgyhogy inkább hagyjuk, mert legfeljebb téged minősít a szelektálásod. Bár azóta sem értem, hogy a halak kifogásának körülményei mitől off, amikor a cikk halakról szól, plusz egy nem off hozzászólásra reagáltam, amiben ez szerepelt. Érdekes...
A képmutató volt benne a legdurvább kifejezés. Ha szerinted az trágár szó, akkor nem ártana még tanulnod a magyar nyelvet... Enyhén szólva nevetséges, ahogy megítéled a dolgokat, mert egy csöpp objektivitás sincs benne.
A 3. pontot még rá is lehetne húzni, ha nagyon erőltetnénk, de direkt csak Mr. Képmutató alakban használtam megszólításként, a MR kezdetű nickre utalva. Amit mellesleg utána ésszerű érvekkel fejtettem ki, hogy miért is képmutatás. Szerintem sehol nem hibázott a logikája, de ezek szerint a jogos, negatív kritika is tilos, csak ezt kifelejtették a szabályzatból...
Mit üzemeltettek ti itt, óvodát? Mert szerintem, ha ilyen fokú leszabályozást alkalmaztok, amit kisgyerekek esetén szokás, akkor inkább óvónéninek kellett volna menned. De majd megjegyzem, hogy itt ne nyúljak késhez, villához és ollóhoz sem, mert gyereknek nézitek az embert, hogy bármiféle ilyen szabadsággal is élhessen. Hadd gratuláljak hozzá!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Asagrim alice...
2015.05.18. 17:05
"A képmutató volt benne a legdurvább kifejezés. Ha szerinted az trágár szó, akkor nem ártana még tanulnod a magyar nyelvet... Enyhén szólva nevetséges, ahogy megítéled a dolgokat, mert egy csöpp objektivitás sincs benne."

*köhm* lássuk:

"Sporthorgászhoz méltó elbánás, semmi szárazhoz ne érintsük a halat... de azért basszunk bele egy horgot a pofájába, és annak a segítségével rángassuk fél órán keresztül, hadd szenvedjen pokolian."

Elnézést kérek, felírtam magamnak hogy baszni lehet nem vulgárisan is ...

"Érdekes módon több off hozzászólást látok itt jelenleg is, ami nincs külön jelölve[...]"

Míg az az egyetlen vétségük addig a hozzászólás marad.

Többi érved hasonló mértékben megalapozott, válaszra sem méltatom.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. alicenorbi... Asagr...
2015.05.18. 17:56
Ó, bocsáss meg, igazad van, emlékeimben átsiklottam ama kegyetlenül vulgáris szó fölött, amely ugyebár a közösülést volt hivatott becsempészni trágár alakban, hogy megrontsam a fórum színvonalát.
Ja, mégsem, mert csak a belevág szót helyettesítette volna a hallal való bánásmód érzékletes kifejezésére. Nyomatékosításnak hívják.
Ezért kéne először azzal a nyelvvel tisztában lenni, amin moderálsz, és nem csak a szavak külön jelentését érteni, abból is csak egyet. Előny az önálló gondolkodás, nem csak a beléd tunkolt társadalmi normák visszaöklendezése.
De sok sikert a további óvónéniskedéshez...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. csonti168
2015.05.18. 18:36
Szép hal,tetszik a formájaszívesen megnézném élőben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!