iPon Hírek

Mennyi víz van a Földön?

Dátum | 2012. 05. 25.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Pár héttel ezelőtt közzétettek egy érdekes kép a Földről, amelyen egyetlen gömbbe „gyűjtötték” a bolygónkon található teljes vízkészletet (édeset és sósat, folyékonyt és fagyottat egyaránt), és a Föld mellé helyezték szemléltetés gyanánt. A gigantikus „vízcsepp” 1385 kilométer átmérőjű, és térfogata 1391 millió köbkilométer. Ezek kétségkívül elég impresszív számoknak tűnnek, azonban eltörpülnek a Föld méretei mellett. Bolygónk átmérője 12 256 kilométer, a képen látható, hozzá képest aprócskának tűnő csepp mégis elegendő vizet tartalmaz ahhoz, hogy felületének több mint 70 százalékát beborítsa.


A nagyobb kék gömb mellett látható az édesvíz teljes mennyisége, amelyet egy 272,8 kilométer átmérőjű csepp reprezentál. Ennek jelentős része talajvíz, és a képen alig látható aprócska csepp jelzi a felszíni édesvizek teljes mennyiségét, ennek az átmérője mindössze 56,2 kilométer (katt a képre a nagyobb felbontású változatért).

A dolog folytatásaként azóta elkészült a Naprendszer legnedvesebb égitestjének, a Jupiter Európa nevű holdjának hasonló képe is, amely a Galileo űrszonda adatai alapján két-háromszor annyi vizet tartalmaz, nagyrészt jég formájában, mint amennyi a Földön található mennyiség összessége. Ekkora vízkészlet mellett jelentős esély van arra, hogy a jégréteg alatti részeken valamiféle élet is található a bolygón, a kutatók többsége legalábbis így véli. Ennek felfedezéséhez persze elképesztő vastagságú jégen kellene átfúrni, de ki tudja, mit hoz a jövő. A képek mindenesetre magukért beszélnek.


 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

37. DogTheDog
2012.05.25. 14:56
Erre nehez mit mondani,hihetetlen,hogy az a rengeteg viz,valojaban mennyire keves.
Az egyik legjobb statisztikai prezentacio,amit az eletemben lattam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. dfsz34
2012.05.25. 15:07
Tényleg durva kép, szinte hihetetlen, hogy milyen vékony a vízréteg a bolygóhoz képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. sensejke
2012.05.25. 15:15
Én ezt még alsó osztályban tanultam, pedig nem ma volt.
Ilyen kevés vizünk van és mégis állandóan csak szennyezzük....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Akos93
2012.05.25. 16:29
Ez most kicsit mellbe döfött
Igaza van sensejke-nek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Balucsek
2012.05.25. 16:29
Nem kevés az, ha több lenne, jó eséllyel nem lenne (vagy csak alig) lakható föld terület, így is alig 29% ami szárazföld. Szóval ez pont elég.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. sensejke Baluc...
2012.05.25. 16:45
Még mindig ott lenne a lehetőség, hogy víz alatt laknánk csak szárazföldiek vagyunk, de a technika adott. A legfőbb probléma inkább az, hogy ma már túl sokan vagyunk az ivóvízkészlethez képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. vicze
2012.05.25. 16:52
Ugye az tiszta, hogy a víz az nem vész el, + ezen a képen a levegőben tárolt elég nagy mennyiségű és a jégsapkákban tárolt víz nincs beleszámítva? (Persze az Európánál ez nem volt gond. )
Tehát gyakorlatilag is végtelen a Föld vízkészlete, illetve évente bővül is mivel az űrből pár tonnát összeszedünk.
Csodaszép borzasztóan hatásvadász prezentáció, jó marketinges készítette az biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Jools
2012.05.25. 16:56
vicze: jégsapkák benne vannak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. potkeny vicze
2012.05.25. 16:57
"bolygónkon található teljes vízkészletet (édeset és sósat, folyékonyt és fagyottat egyaránt)"
Szerintem a jégsapkákat belevették ^^

Szerk.: Látom megelőztek....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. vicze
2012.05.25. 17:04
Elnézést, figyelmetlen voltam.
De meséljétek el, hogyan tudunk kifogyni a vízből?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Fzoltan
2012.05.25. 17:09
vicze: Szennyezni tudjuk igazán (lásd gyógyszerek, vegyszerek, stb.). Ha a víz túl szennyezett, akkor nem tudjuk majd felhasználni. Nagy biznisz lesz majd a jövőben a sósvíz sótalanítása, majd végül az Európáról az édesvíz behozása
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. vicze
2012.05.25. 17:13
Ahogyan szennyezni ugyan úgy tisztítani is tudjuk, szóval kevesebb szintén nem lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Destructo
2012.05.25. 17:24
Nemsemmi..köszi a cikket!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. sensejke
2012.05.25. 17:24
Az a gond, hogy szennyezni jobban tudjuk mint tisztítani, mert oké, hogy teljesen tiszta vizet tudunk előállítani, de az élővilág így is károsodik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. crowly
2012.05.25. 17:31
Szerintem már a mostani technológiával is jóval olcsóbb tisztítani mint a naprendszer távoli pontjáról ide hozni. Akárhogy is fejlődik az űrutazás, mivel az utazáshoz épphogy egyre fejlettebb víztisztítás szükséges, így gyakorlatilag soha nem lesz jobb biznisz ide hozni mint megszűrni.
Amúgy már a mostani űrhajók tisztító rendszere is szennyvízből csinál ivóvizet, mivel olyan drága egy liter vizet is felvinni, hogy megéri a tisztítás. A földön is megtehetnénk ugyanezt, csak nincsenek még rá elég szigorú törvények és így a cégek akiknek felelőssége lenne, hogy ne mérgező formában engedjék ki, nem törődnek vele. Így olcsóbb nekik.... Ez majd talán akkor fog változni, hogy annyira elfogy a tiszta, hogy olcsóbb lesz szűrő rendszert telepíteni mint fizetni a még szennyezetlenért.
Sajnos az ember olyan, hogy az utolsó pillanatokra hagyja az ilyet, pedig a megoldás már régóta rendelkezésre áll.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. crowly
2012.05.25. 17:36
Arra kíváncsi lennék összehasonlításképp, hogy mennyi a vízhez képest a szárazföld. Mert a föld hiába ilyen nagy, valójában annak a golyónak a többsége láva és olvadt fém. Mennyi lehet az ezen úszó kontinens lemezek összessége?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Fzoltan
2012.05.25. 18:08
Tévedés, egyáltalán nem tudjuk megtisztítani a vizet... a nagyrészét valóban meg tudjuk szűrni, viszont nagyon, nagyon sok mindent nem lehet kivonni a szennyvízből. Lásd fogamzásgátlók példája mit okoz a mostani fiataloknál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. tibaimp
2012.05.25. 18:10
Nem szeretném a tudósokat megcáfolni, de én földtanból úgy tanultam az egyetemen, hogy a földi vízkészlet több mint 50%-a a litoszférában van (vagyis a kőzetekben) szerkezeti-víz és kristályvíz formájában. Ezek a vizek sima hevítéssel kinyerhetőek a kőzetekből (az elméletek szerint így kerül a Földre a rengeteg víz meteor becsapódásokkor 4,5 milliárd éve).

Én így tudom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. gabest
2012.05.25. 18:17
Szerintem se lehet túl nagy a szárazföld... Majd jön egy nagyobb meteor, belecsap ebbe a vékony megszilárdult kéregbe, megbillenti, alóla meg kibuggyan a láva és elönt mindent. A főzött puding megbőrösödött teteje jut róla eszembe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. mikej95
2012.05.25. 18:21
crowly: Amikor a világ jó része más országok víztartalékaira szorul, akkor nem kérni fogják vagy fizetnek érte, hanem jönnek botokkal és kövekkel felfegyverezve. Nagyon afelé tartunk, önpusztítás mesterfokon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. sensejke mikej...
2012.05.25. 19:39
És ezt a drága politikusok a világban és gazdag emberek megakadályozhatnák, de nem teszik mert lusták ahhoz és úgy vannak vele nem érdekli őket, hisz addigra már föld alatt lesznek 5 méterrel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. crowly
2012.05.25. 21:03
Fzoltan: nem tudom mit okoz manapság a fiataloknál a fogamzásgátló. De ha egyszer hetekig tudják az űrhajósok a saját szennyvizüket inni tisztítás után, akkor annyira nem lehet rossz a megoldásuk. Persze a szennyvíz telepeken általában nem ilyen modern rendszereket alkalmaznak. Mindent ki lehet vonni csak a megfelelő módszer kell hozzá. Pl láttam olyat, hogy egy mesterséges tavon vezették át az előtte már szűrt vizet (lényegében a csapvizet). A tóban mindenféle vízinövények voltak. Különböző típusok más anyagokat képesek felvenni a környezetükből. Ezzel ugyan lassan de nagyon alapos extra tisztítást lehet hozzá adni.

Másfelől a tisztításnak mint minden másnak 2 módja van. Az egyik az, hogy mikor már tönkre vágtunk valamit helyre hozzuk. A másik, hogy eleve oda kéne figyelni, hogy csak olyat engedjünk ki amivel utána majd meg tudunk birkózni.
A gyógyszergyárak felelőssége is lenne, hogy olyan gyógyszert nehogy forgalomba engedjenek aminek egy része még a felhasználás után a vizelettel együtt távozik aztán problémát okoz a szennyvíz tisztításakor. Nem csak a fogamzásgátló, sok szívgyógyszert is szednek az emberek. Ha valamelyik nem szívódik fel teljesen a szervezetben és nem is képes a helyi szennyvíz tisztító teljesen kivonni az ő technológiájával, akkor azt nem szabad lenne forgalomba helyezni. Vagy más összetétel kell ami teljesen eltűnik, vagy olyan ami magától lebomlik, vagy olyan amit képesek utána kivonni a vízből vagy pedig meg kell határozni követelményként, hogy a gyógyszert csak úgy adhatják ki, ha gondoskodnak róla, hogy a szennyvíztelep megkapja a megfelelő fejlesztéseket amik hatásosak lesznek. Olyan ez mint mikor fejlesztenek egy mérget, akkor ajánlatos vele egy időben egy ellenszeren is dolgozni.
De hát a gazdagoknak is meg kell élni valamiből. Csak nem fog a jövedelméből arra is fordítani, hogy a környezet rendben legyen. Sőt még direkt jól jár mert utána ha valakinek baja lesz az ő mocska miatt, akkor arra gyárthatja a következő gyógyszert.

mikej95: a világ sok részén most is éhezés, szomjazás van, de én még eddig nem hallottam róla, hogy háborúba kezdtek volna az ilyen helyzetben lévő országok. Háborúhoz kell némi háttér is. Ha úgy indulsz neki, hogy alig van vized, akkor nehéz lesz már az odaút is. Legalábbis akik kövekkel és botokkal akarnak támadni azokra ez úgy gondolom vonatkozik. Az más kérdés ha mondjuk az USA támadna meg minket. Nekik többjük van mint kövek és botok.

Mellesleg sós vizet is lehet sótalanítani. Drága. Az egész problémát ezzel az egy szóval lehet jellemezni. A gond nem az, hogy nincs mit, nincs mivel. Hanem az, hogy az ember előbb teszi tönkre, aztán mikor már elfogyott az olcsó, akkor kezd pánikolni, hogy ezután meg is kell dolgozni érte. Maga a víz nem fogy elfogyni maximum koszos lesz, hacsak nem lőjük ki az űrbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. dongo84
2012.05.25. 21:15
Szerintem mire elfogy a víz a földről, addigra az evolúció olyan méreteket ölt az emberi formában, hogy áttérünk gázüzemre.

Erről egyébként egy-két volt kollégista társam jut eszembe, azok is állandóan babot zabáltak, bezzeg vizet nem ittak hozzá. ... max sört.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. dongo84
2012.05.25. 21:24
Egyébként én nem innék abból a sós löttyből amit óceánnak hívnak. Pláne azóta mióta TELE VAN cézium izotópokkal. Lassan a Gojirák is előkerülnek belőlük és jól eltapossák a manhattani taxisokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. dongo84
2012.05.25. 21:27
crowly , az űrhajósok azért tudják olyan hatékonyan szűrni a "szennyvizüket", mert őket is hatékonyan szűrik. Pl.: egy nem hatékonyan szűrő űrhajós vese, bizonyosan megkeserítené a többiek föld-körüli életét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. bmakszim
2012.05.26. 02:27
Szerintem az a 12.900km3 már elenyésző a 1.391.000.000km3-nyi összmennyiséghez képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. jozsefm dongo...
2012.05.26. 07:04
+ szinte steril szintetikus étrend és körülmények.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. kisza25
2012.05.26. 09:29
a víz ihatóvá tétele egyszerűbb, mint gondolnánk, pl. katonáknál mindig van klórtabletta amit akármilyen szennyezett vízhez hozzátesznek ihatóvá teszi(na most itt nem az olajjal...és hasonló dolgokkal szennyezett vízre gondolok), a jelenlegi ivóvizünk is szennyvízből van visszaforgatva. Ülepítik szűrik klórozzák, de a hormonokat ki tudják-e szűrni azt nem tudom, de hogy nem szűrik ki azt viszont igen. Amúgy otthoni csapból jövő víz minősége is városonként változó sőt még attól is, hogy mennyire lakunk a víztisztítótól, mert minél közelebb annál klórosabb a víz. Amúgy lehet kapni otthonra is víztisztító készülékeket amik aktív szénszűrővel és sok esetben ultraibolya fénnyel tisztítják tovább a vizet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. zsemokka
2012.05.26. 12:10
Üdv mindenkinek sajnos nálunk nem jó a helyett Abonyban muszáj volt vennünk egy komoly víz tisztítót! Kérlek mindenki nézze meg ezt a videót és véleményezze!!! Sajnos nálunk ez a helyzet.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=T1H7lIaMwZk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. sensejke zsemo...
2012.05.26. 13:51
És a legszebb, hogy az egész nem kerülne az államnak max 10 millájába. Erre nektek kell a saját pénzetekből venni!
Barátnőmék Szabolcsban laknak és feléjük meg arzénos a víz. Megállapították a szakik, hogy kb 5-6 millából kijönne azon régió tisztítórendszere, de mivel nincs pénz arra fele így nem épül meg állambácsi meg sz@rik rá! Mo. néha olyan mint Afrika, hogy nincs tiszta ivóvíz?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Mandris90
2012.05.26. 23:38
de 200 milliot felajánlottt az ensznek hogy az araboknál lévö idiotákat támogassák kint amcsiban a tetüje
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. jozsefm sense...
2012.05.26. 23:46
Ott valami tévedés lesz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Edviiin89 sense...
2012.05.27. 10:42
sensejke, fel kell jönni ide Pest megyébe, itt még a legjobb a víz meg kb minden más is. A Csepeli terület víztisztításának megoldása több, mint 420 millió euró volt. Szóval kétlem, hogy az olyan egyszerű dolog lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. sensejke
2012.05.27. 10:55
Már nem tudom a részleteket pontosan, de vagy 3 éve volt és lehet csak felújítás. De csap pár falu volt ami egy sor budi egy sor ház.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Forsttech
2012.05.27. 15:14
Arra nem gondolt senki, hogy mennyi víz lehet még lent a mélyben?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. sensejke Forst...
2012.05.27. 15:34
Az is bele lett számítva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. piter
2012.05.28. 17:26
Itt mindenki azt hiszi hogy eleg szurni a vizet?Es mi van a vezetekekkel?Ha oregek a csovek szurhetitek ahogy akarjatok!Csak az othoni szuro segit!
Izraelben kezdtek el epiteni tengerviz tisztitot,de a Tororkok ellenkeztek,es igy fagyott le a dolog!
Azert magyarorszagon nincs panasz a vizhianyra!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!