iPon Hírek

Mérges az Xbox One-ra az amerikai tengerészgyalogság

Dátum | 2013. 06. 14.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Az amerikai tengerészgyalogság, illetve a hadsereg egy olyan terület, akikre a Microsoft valószínűleg nem gondolt, amikor bevezette a 24 óránkénti online ellenőrzést. Ezzel kapcsolatban Jay Johnson, az egyik tengerészgyalogos fejezte ki gondolatait, és bizony ezek a gondolatok nem túl pozitívak. Érdemes előre megjegyezni, hogy az utóbbi két és fél évben Johnson 18 hónapot volt távol az Egyesült Államoktól valamilyen bevetésen, vagy szolgálaton. Nem meglepő tehát, hogy súlyosan csalódott a Microsoft döntésében a 24 órás ellenőrzéssel kapcsolatban, szavai szerint ugyanis ez minden egyes, a hadseregnél szolgáló társa számára lehetetlenné teszi, hogy bármilyen Xbox One-játékkal játszanak. "Soha többé nem fog visszhangozni a USS Abraham Lincoln szűk folyosóin annak a hangja, hogy Master Chief éppen megmenti az emberiséget, amikor lenne éppen pár óra pihenőnk. Nem fogjuk többé látni egy afganisztáni bázisban, miután visszatértünk a járőrözésből, és egy kicsit el akarunk szakadni a valóságtól, ahogy Marcus és Dom átfűrészeli magát a locust hordákon." Johnson szerint a Microsoft nem csak az amerikai hadsereget, de a világ összes hadseregét elidegenítette magától. Ez azonban még nem minden, Johnson ugyanis kifejezetten Halo-rajongó, így azt mondja, hogy eleve meg sem venné a konzolt, amíg a következő Halo nem jelenik meg. Ráadásul elmondása szerint abban sem biztos, hogy a PS4-re váltással bármiből is kimaradni, hiszen lassan a legtöbb játék multiplatform, a tengerészgyalogos szerint a Halo-n és a Forzán kívül a Sony jobb exkluzívokkal rendelkezik. "Az olyan fejlesztőkkel, mint a Quantic Dream, a Naughty Dog, illetve az olyan címekkel, mint a The Last Guardian, melyek mind a PS4-hez kapcsolódnak, úgy érzem, jobb kezekben leszek a Sonynál. Szóval miről is maradok le? Habár úgy gondolom, hogy a Forza most épp jobb, mint a Gran Turismo, de azért utóbbi is elég jó, és legalább játszhatok vele, amíg egy hajón vagyok, elzárva a külvilágtól." - folytatja Johnson, majd hozzáteszi, hogy habár előbb-utóbb fog venni egy Xboxot is a Halo miatt, addig is legalább lesz ideje megtapasztalni az olyan címeket, mint a Killzone, amiket meg amúgy is szeret (Assassin's Creed, Call of Duty), azok mind kijönnek az összes platformra.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

63. Asagrim
2013.06.14. 20:17
Ezt már Francis hónapokkal ezelőtt megjósolta, Adam Orth beszólására reagálva!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. i2k010
2013.06.14. 20:26
Bizony. S igaza is volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. jonos
2013.06.14. 20:36
A microsoft válasza: Épp azért van az Xbox 360...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. sensejke
2013.06.14. 20:42
A katonáknak csak ezért kell
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. Lazahunter
2013.06.14. 21:00
jonos

Ja, és mosógép sem kell, mert lehet a folyónál dörzsölni a gúnyát ... és kés sem kell a szeleteléshez, több ezer éve van már kőbalta ... autó is minek, mikor lehet közlekedni gyalog is ........ ennyit a 'fejlődésről'.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. jonos
2013.06.14. 21:04
Lazahunter

Nem voltam egyértelmű, csak arra gondoltam, hogy ilyenkor mit szokott reagálni a M$™ , persze én sem tartom ezt pozitívnak, sőt. Ps4 oldalára is húzódtam, pedig itthon xbox 360 am van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Asagrim
2013.06.14. 21:06
Közben belegondoltam ...

Gears of War, Halo, Killzone, Call of Duty ... ezt nem értem. Ha én katonaként lehetőséget kapnék a nap végén kikapcsolódni, akkor marhára nem ugyanazt a feszült és stresszes tevékenységet akarnám űzni - még virtuálisan sem -, amiből próbálok kikapcsolódni.

Ez olyan mint iskolásként hét óra matek tanítás után hazamenni, és érettségi matek feladatsorral kikapcsolódni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. princeps
2013.06.14. 21:07
Lazahunter, ez szar példa volt
am meg nem lesznek játékok x360ra szal
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. atti2010 Asagr...
2013.06.14. 21:16
Viszont mivel ő játszik is és háborúban is részt vesz valószínűleg jobban tudja egy civilnél hogy mire vágynak a katonák és egyelőre ezt el is kell hinni neki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. NorbeArt
2013.06.14. 21:20
Mit is mondhatnék? Asszem ezt valami idióta barom MS-dolgózó találhatta ki, és remélem, h irgalmatlanul tökön fogják rúgni érte!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Asagrim atti2...
2013.06.14. 21:22
És ha azt mondom hogy egy 22 éve hivatásos katona velem ért egyet? Arra meg biztos az lesz a válaszod, hogy nem az a generáció aki játékkonzol előtt akarna kikapcsolódni ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. atti2010 Asagr...
2013.06.14. 21:28
De én nem mondtam hogy nem értek veled egyet mert logikus hogy igazad van de íme a gyakorlat azt mutatja hogy őket mégis az ilyesmi szórakoztatja, nyilván egy más földrész és egy más generációról beszélünk viszont igaznak igaz mert láttam régebben katonákról dokumentum filmeket és már ott is feltűnt az Xbox mint lehetséges kikapcsolódási eszköz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Gpety
2013.06.14. 21:30
Vajon mennyit fizetett Jay Johnson-nak a Sony? Eddig is utáltam mindkét nagy konzolgyártót, de amit az elmúlt néhány hétben csináltak, csinálnak az új eszközeikkel, attól felháborodik a gyomrom.
Hardveresen nem nagy számok, semmi nextgen, csak új ötletek, hogy hogyan is lehetne lenyúzni még néhány bőrréteget a csóri zombinger vásárlókról. Mindegy, kell egy sokadik generáció, ahol a játékkonzol, mint fogalom megbukik, remélem ez lesz az és kicsit újra éltere kel majd a PC piac. Olyan már nem lesz, mint a 2000-es évek eleje, közepe, de bízok abban, hogy azért sokan visszapártolnak a PC-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Asagrim Gpety
2013.06.14. 21:37
Kövezz(etek) meg, de nem értek egyet. Ez nem rókabőrről szól.

Az eddigi digitális tartalomfogyasztásban vadnyugati állapotok uralkodtak, ahol minden felhasználó azt csinált amit akart, mert megtehette. Az új konzolgeneráció csak arról szól, hogy technológiailag fellépnek azellen a törvény- és végfelhasználói licenszszerződés-ellenes gyakorlaton, amit a fogyasztók eddig megszorítások nélkül űzhettek.

Ha előveszel egy 20 éves játék CD-t, műsoros kazettát, stb. és elolvasod az EULA-t, ott is azt olvasod hogy nem a tartalmat vásároltad meg, hanem egy egy személyre szóló licenszjogot a tartalom felhasználására, amihez mellékelik a tartalmat.

Most tartunk ott hogy technikailag is megvalósítható, hogy ezt a személyhez kötött licenszjogot betartassák a végfelhasználóval.

Szóval nem új megkötésekről, hanem év(tized)ek óta létező szabályok betartatásáról van szó!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Riddick77
2013.06.14. 21:39
Egy amerikai katonának meg se kottyan egy nextgen konzol ára. Sok videó volt,hogy játszanak pihenőidőben. Gondolom sok olyan bevetés is van,ahol lehet hónapokig nem történik semmi rendkívüli. És egy elmaradott térségben,ahol jó ha áram van gondolom nem lehet egyszerű csak úgy kikapcsolódni. De,mindegy igazuk van,ha megveszel egy hardvert akkor ne legyél már rákényszerítve ,hogy online becsekkolj x időnként... Nekem is van hivatásos katona ismerősom,és nagy xbox-os a srác. De,végül is jól dolgozik a MS marketing,gyártják a vevőket a Sonynak..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. atti2010 Riddi...
2013.06.14. 21:44
Nem kell elhagyatott térségben állomásoznod mivel a katonai támaszpontokról nem lehet csak úgy internetezgetni ott elég szigorú megkötések vannak, nem beszélve egy tengeralattjáróról vagy egy anyahajóról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Riddick77
2013.06.14. 22:01
Asagrim Meg nem kövezlek ,de nem értek egyet. Amikor megvett valaki egy eredeti konzol játékot,akkor három dolog következett be általában. Vagy nem tetszett neki,vagy kijátszotta pár nap-óra alatt,vagy hosszú ideig játszott vele,mert egy jól megírt játékról volt szó. De, a harmadik lehetőség mondjuk 20 játékból jó ha 6-8 ra igaz! De,ha nem tetszett neki,végigjátszotta,akkor eladta,és vett helyette másikat. Ha,ezt a lehetőséget ellehetetlenítik,akkor azt a fogyasztókon kívül ,az új játék eladások fogják megsínyleni.

Nem nehéz kitalálni,hogy azért vannak ezek a szigorítások,hogy csak a személyes felhasználás,és a kalózkodás megnehezítése legyen a cél.
De,pont a gazdagabb nyugati országokban a vásárlók nagy többsége simán megveszi az eredeti játékot,az amerikai katonák is megvették szinte biztosra veszem. De,melyik az a vásárló akit nem frusztrálna,ha kiad valamiért pénzt,pár nap alatt kijátssza,és utána ott porosodik a polcán,mert még értékesíteni sem tudja normálisan. Úgy hallottam,Angliában is nagyon megy a használt játékok cseréje ,beszámítása,még sokkal jobban ,mint idehaza. Ez az üzletpolitika amit az MS folytat,nem arra játszik,hogy magához csábítsa a vevőket,hanem erőből ráakarnak kényszeríteni az emberekre olyan dolgokat,ami minden józan gondolkodású embernél azonnal ellenállásba ütközik.
A másik célját tekintve,hogy a kalózkodást vissza szorítsa,meg szintén feleslegesen erőlködik,mivel akik ezen a vonalon gondolkoznak,azoknak a nagy százaléka nem is vennének se konzolt,se gyári drága játékokat,ha nem léteznének kiskapuk. Kb. mintha vennél egy drága sportkocsit relatív olcsón,de még tankolni sem tudnád a fizetésedből. A ráerőltetős üzletpolitika soha nem szimpatikus,és csak ritkán szül működőképes dolgokat,lásd Win8 esete. Nem tudom,hogy hányan vannak a haladó szintű felhasználók közül,akik un installálták,de ijesztően magas számot kapnánk szerintem,ha globálisan megvizsgálnák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Riddick77
2013.06.14. 22:04
atti2010 Igazad van,a másik katona ismerősöm mondta is ,hogy még a szállásukra is mobil netet vettek,mert más nem volt bekötve .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Asagrim Riddi...
2013.06.14. 22:13
Win8 esetében szerintem pontosan a haladó felhasználók azok, akik inkább találnak megoldást néhány problémára, de akkor is a naprakészebb rendszer mellett döntenek.

Az meg kétségtelen hogy ráerőltetik a vásárlókra a saját hülyeségeiket, de konzol esetében nem most találták fel azokat a dolgokat amit rájuk akarnak erőltetni, ezek idáig is létező megkötések voltak amiket nem lehetett érvényesíteni xy okból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. punchman
2013.06.14. 22:17
Nem lenne ezzel semmi baj, ha konzolokra nem adnának ki exkluzív címeket. Akkor vehetne minkenki amit akar.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Asagrim punch...
2013.06.14. 22:20
Ilyen üzletstratégia mellett mint amilyen a Microsofté, az exkluzív címek adják az egyetlen okot XBOX vásárlására!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. punchman Asagr...
2013.06.14. 22:31
Pont ez a baj, ahogyan eddig is ez volt. Miért kell megvenned amit nem akarsz? Nálam ez versenyellenes magatartás.

Win8-ból még az RC-t próbáltam. Online fiók, meg csempék. Nagyon jó. Olcsó tabletre és hasonlókra. Desktopra viszont ilyet nem akarok. A haladó felhasználók sem fognak vele vesződni, mert minek? A Win7 működik, frissítik, naprakész. Ingyen sem cserélnék, nemhogy pénzért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Vazzee
2013.06.14. 22:47
No worries guys!

Magyarorszagra egy darabig nem is lesz Xbox One! Hacsak vmi ertelmes ember fel nem emeli a hangjat a Microsofton belul.
http://www.youtube.com/watch?v=lMvOaDTX8jA&noredirect=1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. jozef8
2013.06.14. 23:11
A Microsoft egyre több rossz döntést hoz. Először Windows 8, most meg ez. Mi lesz a következő áldozat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. gabrocccky
2013.06.14. 23:33
Szerintem ezeket lefizették. Mármint a MS-t. Egyszerűen nem hiszem el, hogy képesek ennyi rossz döntést hozni ilyen rövid idő alatt, hogy képesek ekkorát bukni már most az Xbox One-nal... hogy ennyi mindent el tudnak baltázni. Csak gratulálni tudok. Mondjuk konzol téren amúgy is a PS4nek szurkolok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. MrFox
2013.06.14. 23:50
Gpety - utálod a konzolt, nincs konzolod, nem értesz a konzolhoz, akkor neked miért is baj...? Ja, hogy sok konzolos exkluzívval játszanál a pécén és savanyú a szőlő?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. atti2010 jozef...
2013.06.14. 23:51
A Win8 döntést viszont gyorsan lehet orvosolni hiszen jövőre már jön a Win 9 viszont egy ilyen konzolos ügy legalább 5-6 évre szól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. bszoke88
2013.06.15. 00:02
hát ahelyett, h itt-ott háborúznak, otthon a családjuk mellett vagy velük is játszhatnának xboxxal vagy nélküle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. atti2010 bszok...
2013.06.15. 00:10
Azért a katonát ne azonosítsd a kormány döntéseivel mert ő csak egy eszköz és valószínű hogy nem jókedvéből vállalt ilyen rizikós melót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. mtrx220
2013.06.15. 00:15
MrFox
mindig van vki, aki sír-rí hogy igyszarúgyszar a konzol. de azért a játékok rá jók lennének gépre.
mit lehet erre mondani?
ha vki több mint egy évtizeden keresztül nem volt képes felfogni és elfogadni, hogy nem csak a pc létezik a játékpiacon. és elég az hozzá, hogy még csak nem is az elsődleges játékplatform minden játékot figyelembe véve.
és akárhogy is nyüszít, ha beledöglik sem fog megjelenni a killzone pl, vagy az uncharted, vagy a forza pc-re. soha a rohadt életbe.
most aki eddig, ennyi idő alatt ezt nem volt képes elfogadni, arra mit lehet mondani?
hülye?
kár ezekkel foglalkozni, hiába beszél nekik az ember.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Andos
2013.06.15. 00:20
Ezt a konzol fanboyoknak! ha felfognátok, hogy a nextgen konzolokon könnyebb lesz a fejlesztés, ezáltal olcsóbb is. Így könnyebben nyithatnának a pc felé is, mivel nyereségesebb szélesebb platformokon terjeszteni egy játékot, mint exkluzívvá tenni, csak hogy vegyenek egy kütyüt, Mivel a pénz minden stúdiónál motivál több igényes címre költhetnénk a drága sokszor elpazarolt pénzünket. Eltelik 2 év, és pc-n ismét minden 10x szebben fog mutatni! Még most fél éve is áthívnak a haverok Xboxon BF3-at tolni, és arra verik. Konkrétan nem láttam normálisan a célpontot olyan pixeles homályos fos volt sokszor tv-től függetlenül hiába állítgattuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Zoli191
2013.06.15. 00:23
Ha már konzol én az előző generációban a ps2-t preferáltam, most az xbox 360-at, a jövőre nézve meg újra a sony-t, a ps4-et
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. mtrx220
2013.06.15. 00:37
bizonygassad, nyüszíts csak. hányszor láttam ilyen okfejtéseket már.
nekem is van pc-m és konzolom is. épeszű ember nem elvakultan védi az egyik platformot és szarozza a másikat, hanem képes meglátni mindkettő előnyét. neadj'isten megveszi mind a kettőt és használja, élvezi.
senki sem tekinthető fanboynak, maximum az, aki képtelen elvonatkoztatni attól, hogy nem csak a gép vagy csak a konzol létezik.
ráadásul tök értelmetlen a vita akármirőlis. megmondom miért: NEM TE DÖNTÖD EL mi fog megjelenni mire. te max annyit döntesz el, hogy megveszed-e vagy nem. kész, ennyi.
nem is csoda, hogy az ipon is utálja ez a témát, hihetetlen mennyire érthetetlenek az emberek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Andos
2013.06.15. 00:54
A probléma ott kezdődött, hogy valamilyen szinten a pc-t ma már a kiadók, fejlesztők, nem tekintik játékra szánt platformnak. Így nyilván a konzol irányából indult a vérszívás. Pedig bőven van még a pc-ben potenciál, és bizonyos kategóriájú játékok, sokkal kényelmesebben játszhatóak, mint konzolon. Nem elfogult vagyok, csak objektív. Elismerem egy konzolon, egy hack'n slash játékot tolni egy babzsákból, sokkal szórakoztatóbb. És az nem is való igazán pc-re.
De mint lentebb is olvashatod, a megvonások, és az erőltetettebb üzletpolitika, a bizalmas vásárlók felé nézve ellenszenvet vált ki. Igen sok pc-snek savanyú a szőlő, ha valami konzol exkluzív, de pc-n is komoly nyereséges sikert aratna, lásd Alan Wake!
De épeszű ember, nem rágódik, hogy kimarad egy játék az életéből, nem kezd bele a másik ócsárlásába, csak mert nő a mája ha másnak valami nem jut ki neki meg igen, és feleslegesen nem is szórja el a pénzét, csak mert egy cég arra kényszerítené a szórakozás reményében.
Nem kell a "nem tetszik vegyél konzolt duma" nem éri meg jobban, és nem olcsóbb mondhat bárki bármit. De persze mindenkinek szíve joga mire adja ki a pénzét. Hozzátéve meg olyan főleg ne pampogjon erről, akinek még anyuka törli a seggét. Ezt csak akinek inge.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. apex
2013.06.15. 00:57
jól láthatóan rengeteg negatív érvelést tudunk felhozni az xbox ellen. Engem az érdekelne, hogy bármi pozitívuma van ennek az "állandó" internet kapcsolatnak?? mi járhatott a fejükben, ami miatt ezt jó ötletnek tartották?

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Gpety
2013.06.15. 06:07
MrFox : Próbálj legközelebb figyelmesebben olvasni
"utálod a konzolt," Nem, nem ezt írtam, hogy utálom a konzolt, hanem: Eddig is utáltam mindkét nagy konzolgyártót, de amit az elmúlt néhány hétben csináltak, csinálnak az új eszközeikkel, attól felháborodik a gyomorom.
"nincs konzolod," Ez igaz, egyenlőre nincs. De mivel nem utálom a konzolt, még lehet, talán elférne a PC mellett. De nem a jelenlegi két új közül bármelyik, hanem egy régebbi 360-as Box, vagy egy Wii. Esetleg Wii U.
"nem értesz a konzolhoz," Veszett nagy szakértelem kell hozzájuk...
"akkor neked miért is baj...? Ja, hogy sok konzolos exkluzívval játszanál a pécén és savanyú a szőlő?" Eddig egy exkluzív cím hiányát sem éreztem, igaz már jó ideje nagyon keveset játszom csak. Ha kicsit is exkluzivitásra vágynék, akkor a Nintendo játékai hiányoznának, de egyik sonys, vagy microsoftos címért sem nyújtanám ki még a kisujjamat sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Kajafun
2013.06.15. 09:00
Mekkora rinya már istenem! Pont az amcsik azok akik majd ne kapnának egy műholdas belogoló netet hmmmm?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. hympyke
2013.06.15. 09:45
Nem lesz rá szükségük, mivel PS4en tolják majd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. bszoke88
2013.06.15. 11:11
atti2010 #29
apex #35

nézzetek már utána annak, amiről beszéltek
http://en.wikipedia.org/wiki/Military_service#United_States
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. uristen
2013.06.15. 11:20
"Nem fogjuk többé látni egy afganisztáni bázisban, miután visszatértünk a járőrözésből, hogy egy verekedős játék vesztese fejbe lövi a játszótársát."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. gabesz7630
2013.06.15. 11:47
Azert az mennyire szep.
Visszajonnek egy bevetesrol es mivel jatszanak?
Lovoldoznek.
Aztan nem csoda ha szarra lovik a civileket is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. atti2010 gabes...
2013.06.15. 12:25
Nyilván az Afganisztáni bevetés nem egy Koreai háború ahol egész nap lövöldöztek, itt nagyok a feszültségek kevés a nyílt összecsapás, bezártság stb. világos hogy feszültek az emberek valamivel le kell vezetni de ameddig a magyar katonák építkeztek segítettek az ott élő embereknek valahogy addig az USA katonák legnagyobb gondja hogy nem megy az xbox, azért ez elgondolkoztató és az is hogy miért szeretik jobban arrafelé a Magyarokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. apex
2013.06.15. 12:27
sajnálom az erős "beszólásomat", nem az volt a célom, hogy megsértselek. ettől függetlenül szerintem elég utópisztikus és naiv a hozzáállásod a katonasághoz. de mégegyszer bocs, és hagyjuk is a témát, inkább kanyarodjunk vissza oda, hogy mi értelme van az állandó netkapcsolatnak!?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. kray
2013.06.15. 13:42
Mától új szabály lép életbe. Aki csak vulgárisan tudja elmondani a mondanivalóját, valamint személyeskedik az a sértés mértékének megfelelő mennyiségű nap pihenőt kap!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. atti_2012
2013.06.15. 14:19
Az E3-on a konzolos játékokat nvidia vga-val futatta a microsoft.

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. j.panzer
2013.06.15. 16:06
Elég sokan nem vagytok itt tisztában azzal, hogy a katonáknak nem azért nincs nethozzáférésük, mert egy elbaxot sivatagban állomásoznak a világ végén, hanem azért mert MEG VAN NEKIK TILTVA mindenféle telekommunikációs eszköz használata, de még a telefon is. Az egyetlen kommunikáció ilyenkor a hivatalosan engedélyezett komszobákból megy, pl videóhívás a családnak, és akkor is ül mellettük valaki aki figyeli, hogy nehogy kikotyogjanak valamit az épp aktuális akcióról. Hol vannak, mit csinálnak, stb. Mind titok ám szolgálat alatt, akár még utána is. Ezért nincs nyilvános net, és nem is lesz soha egy katonai bázison.

Más. MS nyilván úgy gondolja, hogy nagyobb hasznot tud ezekkel a megszigorításokkal kipréselni az emberekből, mint eddig, kérdés, hogy jól mérték-e föl, hogy mennyien fognak elpártolni a konzoltól. Szerintem nem, mint ahogy a Win 8 esetén is kibaxottul elszámolták magukat. Ez az el(nem)adási adatokból jól látszik.

Ami meg a konzol vs pc-t illeti, a játékgyártók már vagy 10 éve azon vannak, hogy dobják a PC-t a fenébe, mert ott túl nagy a warez. Az más kérdés, hogy mára teljesen világos, hogy bár mennyire erőlködnek, ezt nem tudják megoldani, mert bizonyos fajta játékokat nem lehet (vagy csak nagyon komoly kompromisszumokkal és/vagy költségek árán) konzolon játszani. Pl komoly szimulátorokra stb. esély nincs konzolon.
Ha pedig a nagy nevek nem jönnek ki PC-re, akkor a kispénzű emberek majd játszanak más játékokkal, nem fognak konzolt venni. És a piac már csak olyan, hogy ahol van hely, oda be fog törni egy új szereplő. Magyarán akár mennyire is próbálják terelni a nagy kiadók a népeket a konzol felé, mindig lesz egy stúdió, aki PC-re fog fejleszteni (legalábbis amíg van profitjuk rajta).

Arról nem is beszélve, hogy ha az embernek már van egy PC-je (ami úgyis kell netezéshez, munkához, stb) akkor azon natív tud játszani, hacsak nem valami legalja konfig, ezzel szemben jóval kevesebben vannak, akik kiadnak 100-150 rugót egy game only eszközre.
A PC-s tábor mindig nagyobb lesz, mint a konzolos, így a piac is nagyobb, és még akkor sem megkerülhető, ha nagyobb a warez, mint konzolon.
Amúgy meg a jó játékokból PC-n is iszonyatos eladások vannak. A minőséget ott is megfizetik.

A lényeg amúgy, hogy sztem az MS nagyon mellényúlt most ezzel, és a véleményem az, hogy az Xbox One bukás lesz, de majd az idő igazol vagy cáfol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. atti_2012
2013.06.15. 16:14
Szerintem a PC-s játékoknál is vissza szorult a warez. A játékok megjelenés után pár hónappal felébe kerülnek, az a pár "must have" exkluzív játék meg megvehető sztem.
A steam nagyon elterjedt, és karácsonykor nagyon jó akciók vannak, megveheted magadnak a következő évi játék adagot.
Akinek meg minden mindig azonnal kell, az fizessen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. j.panzer
2013.06.15. 16:22
Még csak annyit, hogy valóban igaz, hogy most lényegesen kisebb lesz a különbség a konzolok és a PC-k között számítási teljesítményben.
Anno a PS-s Cell proci olyan iszonyatosan erős volt, hogy a PC-knek 2 év kellett, míg utólérték. Most meg olyan komponensen vannak a nextgenekben, ami PC-n 1,5-2 éves technológia, ráadásul bőven középkategória, nem csúcs vas. Nyilván az optimalizáció, és a nagyobb integráltság sokat számít, de gyanítom most nem lesz azt, mint ami volt a mostani generációnál, hogy 3 év kellett ahhoz, mire a PC utólérte a konzolos grafikát. Gyanítom, mire megjelennek ezek a next genek, csúcs PC-s hardver ugyan azt fogja tudni. Lehet, hogy nem lesz olyan optimalizált rá a játék, de 4-5ször erősebb VGA-k leszenke, mint a konzolos APU-k teljesítménye.

A háromszorosát már így is tudják.
(Csak hogy lássátok a grafikai számítási teljesítményeket:
Xbox One: 1,2 Tflops,
PS4: 1,85 Tflops (igen a PS4 soooookal erősebb a One-nál) és a
PC-s GTX 780 4!!!! Tflops...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. SzAdamAndy
2013.06.15. 16:48
@atti_2012

MS E3: Ezek totál hülyék vagy mi??? LOL

+ a Witcher 1 buffolt verziót vettem meg kb 500HUF-ért steamon csak a zenei cd valahogy nincs benne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Gyurkov
2013.06.15. 19:22
@atti_2012

Köszöntem a linket, mik ki nem derülnek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Andos
2013.06.15. 20:41
j.panzer
Ott a pont! józan ész alapján már nem jöhetnek a konzolosok azzal, hogy olcsóbb mint a pc, mert fél évente cserélgetni kell a videokártyát, és ha nem passzol az architektúrával, akkor azt is. Már nem 2005, 2007-ben vagyunk. Mivel a konzolok vissza húzták a játékipar fejlődését, ezért mi pc-sek 2008-ban vettünk egy 8800 GTX-et, annak a szériának még most is respect! És szuperül elvoltunk mostanáig! Ráadásul úgy hogy még szebben is jelenítette meg a 2011, 12-es játékokat is, mint a konzolok! Másrészről minden háztartásban már mondhatni szükséglet a pc, mert az átlag ember a napi programjának nagy részét azon tölti. (Akinek nem inge)
A HD felbontás megjelenésével, nagy lett az alsó rétegben is az igény, egy olyan teljesítményű vasra, ami képes kielégíteni ezt az elvárást. Ergo legtöbb háztartásban minimum ott van a 2007-es konfig, ami még most is sok játéknak a minimum gépigényét kielégíti. Meg a józan gondolkodású ember, inkább fejleszti a pc-jét, amire mindig szüksége lesz, minthogy vegyen egy külön tv-t meg konzolt ami most kezd megközelítőleg ott tartani, hogy olyan sok oldalú szolgáltatást nyújt mint egy pc. de ez 170k plusz tv! vagy alkudozol a családdal mikor te játszani akarsz, ők meg tv-zni. Ezeket figyelembe véve, min is megy még a vita a pc vs konzol háborúban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Sonfit
2013.06.15. 21:01
j.panzer
Az Xbox One éppen hogy nem egy game only konzol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Szefmester
2013.06.16. 07:42
Igen, az Xbox One egy néha gémre is való set top box, de csak ha megveszed külön a tv adás vételére alkalmas kütyüt. Mert alapból azt sem tudja ha jól emlékszem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Norrbi j.pan...
2013.06.16. 08:27
Elég nagy hülyeségeket beszélsz

melyik valódi szimulátor az ami nem futna el akár a ps3-on vagy a 360on?
mióta is nagyobb a pc piaca mint a konzoloké??
mennyi az a 4 tfloppos kártya?
miért is gondolod hogy nem fogják venni a 100-150ezres konzolt?
taníts már meg kérlek erről..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Egedke
2013.06.16. 13:48
@Norrbi
A PC piaca jelentősen nagyobb mint a konzoloké. Minden PC felhasználó potenciális vásárló lehet.
@j.panzer
Azért a GTX780 4TFlops teljesítményétől nem kell elszállni, mert értelmetlen az összehasonlítás az Xbox ONE-val és PS4-gyel. Nem lesz egy olyan keretrendszer a konzolokon mint a DirectX, sokkal jobb teljesítményt lehet előhozni belőlük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. atti2010 Egedk...
2013.06.16. 16:18
+ Hogy az új konzol közös memóriát használ ameddig egy dGPU össze vissza küldözgeti az adatokat a CPU és a memória között ami jókora veszteség, igazából csak akkor lehet megmondani hogy milyen erős egy PC -hez viszonyítva ha lesznek rendes tesztek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ATR0P0S
2013.06.16. 18:11
j.panzer
Lehet le vagyok maradva, de mi ez a "hogy 3 év kellett ahhoz, mire a PC utólérte a konzolos grafikát"? Kb 18 éve játszok pc-n, és az összes konzolon volt szerencsém játszani. De kövezettek meg ha bármikor is szebb grafikát produkált egy konzol, mint a legizmosabb pc.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Shinjiii
2013.06.16. 20:48
Nem a grafikáról szólt sose a konzol, csak a sok majomember erre veri a botját. Ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Cifu
2013.06.16. 23:25
@Norrbi: melyik valódi szimulátor az ami nem futna el akár a ps3-on vagy a 360on?

Pl. Microsoft Flight.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. aryanis83
2013.06.17. 03:50
heh. vicces ez. jön a nextgen megint. M$ borzalmas marketing stratégiaként kijelenti, hogy ők most vigyorogva lábon lövik magukat, és mindenki aki megveszi a konzolt, ezt fogja tenni. Pozitívumnak hozzáteszik, hogy kevésbé fáj, ha tévézel közben(mert az aztán innováció. Én le vagyok maradva, 15 éve nem nézek tévét). Válthatsz csatornát Kinecttel. Remek. Van 7 éve 360am. Szeretem. Van hozzá Kinectem(ami remek techonológia lenne máshol). Kb 10 órát ha be volt kapcsolva. Igen, ha van a nappalimban egy nagy tv, előtte meg megfelelő távolságra egy kanapé, akkor ZAVAR, hogy az egészet el kell takarítanom, ha a 40000- ért vett perifériát használni akarom. Ez így egy szar. Nem hiszem hogy a Kinect2- nek sokkal kevesebb hely kéne. Mindezek után sonynak elég volt annyit mondania, hogy "mi nem lőjük lábon magunkat. nektek sem kell. tévét nézni sem kell." Ennyi az előnyük. Nem hiszem hogy a PS4 ezeken kívül jobb lenne mint az XBone.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. nemlehet
2013.06.17. 13:04
A PS4 hardveresen erősebb. Ez tény. Az, hogy ez mennyire lesz kihasználva vagy mennyire fog látszani kérdés.

Egyszerűen az MS nem akar hallgatni a vásárlókra. Pedig fontos lenne. A Sony pedig megtette ezt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Sediqwe
2013.06.18. 16:52
Mindig is Xbox pártibb voltam annak ellenére hogy egyik konzolom sincs, és nem is lesz, én tényleg a nextgent fogom már csak megvenni, szerencsére külföldön dolgozom így ez a 500€ hát, nem sok egy játék gépért, főleg ha azt nézem hogy egy izmosabb pc-t ennek a 2-3x árából tudok összehozni és akkor még nem is mondtam szerintem sokat Itt az hogy most lehet e WRZ elni velük, szerintem ez fogja eldönteni a kérdést, legalábbis MO-n és a fejlődő országokban ez is tuti! Sajnos.
Amig egy játék újonan 12-20.000 ft TE nem fogod megvenni, nem azért nem veszel PS3-t mert az XBOX 360 annyival jobb, nemes egyszerüséggel könyebb rá tört játékot szerezned, és tört gépet is.
Ellenben ha az MS 24 órás bejelentkezést fog kérni bizony itt ez a simli kapustól mindenestől bezárúl, mert rád ereszt egy új frissítést úgy hogy nem is tudsz róla és pisloghatsz... ezt nem kell támadni, mert így van.

A kollegám kifejezetten büszke hogy mennyi játékot vett meg, esze ágában sincs eladni, csak a fejlődő országokbeliek adják el a játékaikat... (magyarul olyat vesznek amire nem igazán volt szükségük, vagy nem váltotta be a reményeiket és olyan áron ami nem volt indokolt (értsd top10 es gamet veszel 40€ áron és sír a szád hogy drága, de vársz 2 hónapot top100 as lesz és 10€ ért megkapod... de nem, mert a suliban nem tudnád elmondani hogy én játszottam a legújabb tombraiderrelésnagyonjóvoltdecsak4óravoltkitolni.

Bizony a PS4 itt fog elbukni , hogy nem fogjátok tudni feltörni, oszt csá.
A Xbox3 mert hát az, meg ott fog elbukni hogy sunyin kivág a LIVE ról pedig te csak tört boxal és lopott játékkal nyomtad és valljuk be, az M$ nem jótékonysági intézmény, nem hülye, látja hogy a Magyarok nyiltan árulják a csippelt gépet(ezt nem értem h hogy, és miért nem pakolták még ki a boltot...mert a 10 forintos jogdíj cimkére nagyon haragszanak ...erre nem és a tört játékok szinte bagatel összegért vaterázódnak ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Asagrim Sediq...
2013.06.18. 17:17
XBONE esetében (a szar GGDR3 miatt többek között) ugyanannyiból veszel egy ugyanolyan hardveres képességű PC-t. Innentől mivel mindkettő x86-os, emulálható is lesz. Többit remélem nem kell kibetűznöm ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!