iPon Hírek

Mérnökhiány a Google-nál

Dátum | 2010. 04. 18.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

A létszám bővítése miatt nem tudta olyan nagy mértékben növelni profitját a Google Inc.

, a világ legnépszerűbb internetes keresőjét működtető cég, hogy elnyerje a tőzsdei befektetők elismerését. A nettó nyereség ugyan 37 százalékkal, 1,96 milliárd dollárra nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ám ez részvényenként csak 6,06 dollár - illetve bizonyos költségek figyelmen kívül hagyásával 6,76 dollár -, miközben a piac 6,91-re számított. A csalódás több mint ötszázalékos részvényárcsökkenésben mutatkozott meg a gyorsjelentés közzététele után. A vállalat felpörgette létszámbővítését, felvásárlásokat hajtott végre és növelte a tőkebefektetéseket is, ezért költségei 18 százalékkal ugrottak meg, ami duplája a 2009. október-decemberi bővülésnek. A Google 800 embert vett fel január és március között, szemben a megelőző negyedév kevesebb mint 200 fős bővítésével. Mint Patrick Pichette, a társaság pénzügyi igazgatója a Bloombergnek elmondta, a mérnöki létszám szűk keresztmetszetet jelent a cég növekedésének útjában. Az új emberek a különböző képernyőkön megjelenő hirdetések és a mobiltechnológia fejlesztése terén kaptak munkát.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. dlaccc
2010.04.18. 23:34
mennék én, csak lenne már meg az a nyüves diploma.. (:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Szerzetes
2010.04.19. 00:43
dlaccc, nem diploma kell, hanem repjegy!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!