iPon Hírek

Mesterséges intelligenciával erősít a Facebook

Dátum | 2013. 09. 23.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Facebook fejlesztőcsapata folyamatosan azon munkálkodik, hogy a világ legnagyobb és legnépszerűbb közösségi oldala a lehető legjobban működjön. A törekvések ellenére kisebb-nagyobb hibák olykor-olykor azért becsúsznak, de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy milyen újítás készül a háttérben. A hírek szerint éppen egy új rendszer fejlesztése zajlik, amely mesterséges intelligencia alkalmazásával próbálja felismerni, illetve megtanulni, milyen érzelmek húzódnak egy-egy személyes Facebook bejegyzés mögött. Az erőfeszítések célja, hogy létrejöjjön egy olyan rendszer, amely a mesterséges intelligencia segítségével képes elemezni a különböző bejegyzéseket, így képes felismerni, hogy a szavak mögött milyen esemény vagy milyen érzelmek húzódnak - anélkül, hogy ezeket a bejegyzés készítője megnevezné. Az agysejt-hálózatot szimuláló számítógépes rendszer a mesterséges intelligencia jóvoltából tanulás útján képes lesz arra is, hogy felismerje a fotókon található különböző objektumokat, sőt, a rendelkezésre álló információk alapján akár azt is meg tudja majd mondani, hogy az egyes felhasználók mit csinálhatnak majd a jövőben. A nyolctagú Facebook AI Team munkájával kapcsolatban - a fentieket leszámítva - igencsak szűkszavúak a vállalat illetékesei, de ez aligha meglepő. A speciális erőforrást a Facebook részben arra használja majd, hogy intelligensebbé tegye a felhasználók hírfolyamát, így ott nagyobb valószínűséggel jelennek majd meg olyan dolgok, amelyekre az adott felhasználó valóban kíváncsi. A közösségi oldal motorja már manapság is igyekszik úgy csoportosítani a bejegyzéseket, hogy azok jelenjenek meg az adott felhasználónak, amelyek számára jó eséllyel a legfontosabbak. A mesterséges intelligencia hadrendbe állásával e funkció még hatékonyabban üzemel majd. Persze erre szükség is van, hiszen a mobil eszközöknek köszönhetően egyre többen, egyre többet használják a Facebookot, így napi szinten egyre több tartalom születik, amelyek közül egyre nehezebb kiválogatni az adott felhasználó számára legfontosabb bejegyzéseket. Más kérdés, hogy az új "csodafegyvert" mire használják majd a háttérben.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. Kirrr
2013.09.23. 14:32
Legelőször azt a zseniálisan fortélyos megoldást kéne kifejlesztenie a sztárkódereiknek, hogy ha megnyitom a nyamvadt oldalt, akkor a legfrissebb dolgok legyenek a hírfolyamon, ne a "legfontosabb" marhaságok egy héttel ezelőttről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ejcy
2013.09.23. 14:42
Azért kell ez mert a felhasználok legjava ostoba?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Terror
2013.09.23. 14:49
A mesterséges hülyeség megnevezés jobban illene a rendszerre, hiába állítom be ezerszer, hogy X oldaltól minden update-et látni akarok, akkor sem kerül ki a hírfolyamba minden, szintúgy a lentebb említett most recent-top stories idétlenség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. cukihacuka...
2013.09.23. 15:58
Ez a facebook egyre rosszabb.
Nem elég, hogy megsérti a jogainkat pl.: x barátod ezt kedveli, ezt vette fel barátként, stb.
Ráadásul ami bosszant, lájkolok egy dolgot, egyböl lentebb kiirja, hogy ehhez hasonló oldalak.
Nem egy ellentétet láttam.
Pl, ha lájkolok egy viccet, kiirta a hasonló oldalhoz: hiányzol képek. :-S .
A sör oldalhoz nem hasonlit a viz oldal. :-)

Ha tényleg egyre rosszabb lesz az oldal, kénytelenek leszek eltüntetni a fiókomat.

U.i.
Én csak véleményt irtam, senkinek nem adok tanácsot, stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Steve1207
2013.09.23. 16:33
ejc: pontosan!
Remélem azt a pár ironikus megjegyzésem hasznosnak találja, ha a dolgok mögé néz a rendszer. A legfrissebb híreket, ahogy írtátok nálam is folyamatosan visszaállítja...

cukihacuka92: nemrég deaktiváltam magam, érdemes megszabadulni tőle néhanapján pár hétre. Főként olyankor szokásom, amikor olvasok. Kb olyan lett mára, mintha a fiatalokra vetítenék rá az idősebb pletykás korszakot, mint mikor a mamák ültek kint a ház előtt és (átkiabáltak) beszélgettek a szomszéddal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Stark
2013.09.23. 19:14
Nálam már annyira intelligens lett, hogy most például be sem jön rendesen az oldal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Szefmester
2013.09.23. 19:21
Majd amikor az MI megalkotja a saját profilját, elkezd kommentelni, lájkolni.. elmegy nyaralni (ez fagyásokat okoz a rendszerben), majd mikor megunja hogy az FB kiszolgáltatja a magánéletét a közösségnek fellázad, és elkezd kiszivárogtatni...

De szép volna...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.09.23. 23:59
Kicsit gyere ki a sötétségből, kérlek! (Fantáziádra értendően, nem az eszedre)
Szerintem sincs amúgy sok értelme ennek, egyre több felesleges dolog van már így is benne. Én ismerem magam anélkül is, hogy egy oldal mit mond nekem. Amit ennek kéne adnia, az max annyi, mint az elején volt. Csak hát, valami ötletet, még ha az egy hülyeség is, kell belevinni, különben nem lenne munkájuk. És a "kisebb-nagyobb hibát" én kijavítanám "elég hibára"...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!