iPon Hírek

Mi lesz a Watch Dogs 2-ből?

Dátum | 2015. 01. 16.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Az első Watch Dogs anyagi sikert aratott, még ha a játékosok és kritikusok nem is voltak feltétlenül elégedettek vele. Több, mint 8 millió példányt értékesített belőle a Ubisoft, és a vezérigazgató Yves Guillemot már hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy innentől a Watch Dogs egy fontos részét képezi majd a kiadó felhozatalának. Nem csoda hát, hogy a játék kreatív igazgatója, Jonathan Morin viszonylag nyíltan beszél arról, hogy ezerrel készül a folytatás. Az első Watch Dogs majdnem hat évig készült, így nem csoda, ha menet közben a fejlesztők már nem látták annyira az esetleges hibáit, játékmenetbeli hiányosságait, mint amennyire esetleg kellett volna. "Miután leadtuk a játékot és mindenki elment szabadságra, majd visszatérve leült játszani vele, és meghallgatta a vásárlók visszajelzéseit, sok dolog azonnal letisztult. Sokkal egyértelműbbé vált, hogy merre kell elvinni a franchise-t, és most már támaszkodhatunk arra is, hogy a rajongók mit szeretnének látni" - mondta Morin. A kreatív igazgató szerint a Watch Dogs 2 egyik fontos eleme lesz, hogy visszavesznek majd az írók által előre lefektetett narratívából, és helyette még több lehetőséget adnak a játékos kezébe, hogy megalkossa saját történetét. Ebben számos procedurális rendszer segít majd, mint például az első rész profilozója, ami a játékvilágban kószáló NPC-khez alakított ki háttérsztorit. Morin elmondta, a játékosok imádták, hogy az online rendszeren keresztül más játékosok behatolhattak az ő világukba, és felfordulást okozhattak - ezek a helyzetek számos, nem strukturált módon kialakult emlékezetes pillanatot okoztak. "Most már tudjuk, hogy a játékosok szerették, amikor egy másik játékos alternatív valóságot hoz létre a játkukban, így erre már tudunk építeni" - folytatta. Szerinte a lényeg, hogy a Watch Dogs eredeti célját és fókuszát más szempontok szerint kell megközelíteni, ami egyúttal lehetőséget ad arra, hogy olyan dolgokat tegyenek be a folytatásba, amiről az első rész esetében még úgy gondolták, hogy nem illik a játékba.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. davidrt
2015.01.16. 18:09
Kövezzetek meg, de nekem tetszett az első rész, és várom a 2-at.
Annó előrendeltem, engem is elértek a problémákkal kapcsolatos hírek, és lett volna lehetőségem visszamondani, de mégsem tettem. Utólag jó döntés volt.
Megjelenés után kijátszottam, a napokban pedig volt szerencsém megnézni, hogy fut ultrán, 60fps-el, esélyes egy újrajátszás, ha máshoz nem lesz kedvem.
A játék kinézete kedvemre való volt. A környezet, a szituáció szerintem király, hackerként járkálni, nekem bejött. A story pedig kifejezetten bonyolult, szerteágazó és érdekes volt, végig fenntartotta az érdeklődést. Persze nem egy RPG szintű történet, de nekem elég volt.
Napokban láttam, hogy egy bizonyos játékboltban elég jó áron, 13k-ért van a Dedsec gyűjtői kiadás PC-re, komolyan gondolkodom, h megvegyem, mert ennek a sorozatnak van jövője, én pedig szeretném végig követni őt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Heroes27 david...
2015.01.16. 18:28
+1

Teljes mértékben igy látom. De sokak igy vélekedtek, mert elég jo eladásokat produkált.

Mondjuk szerintem a sztori már már az unalom küszöbén volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. TheM374 david...
2015.01.16. 18:36
Egyetértek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Kerty
2015.01.16. 18:50
Hát én vettem kulcsot hozzá kemény 2 kilóért Sajnos az én benyomásom az volt hogy többet nem is ér. Odaadtam végül egyik barátomnak, bár ő se lelt több örömöt benne, de na... ki lett pipálva mondhatni. Véleményem szerint ez ha -tényleg- 6 évig készült akkor ne fáradjanak a következővel, de persze ízlések és pofonok. Nem szeretnék senkit megbántani akinek tetszett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Chif52
2015.01.16. 19:04
Nekem nagyon tetszett az első rész - bár nem vettem meg de kaptam GTX kártyához kódot - ér remélem ha lesz második rész akkor már tényleg igazi programozókat fognak használni és nem a kimaradt creatív meg designe selejteket és optimalizálva lesz a játék, mert ha az elő részhez az optimális gépnél olyan frame-drop-pok voltak és amúgy sem ment 35 fölé az FPS ... bár ha jól megcsinálták volna ezt a részét (optimalizálás) a játéknak akkor lenyomhatta volna a GTA V-t is, mert a story nagyon jó lett, a város látványa "benépesítése" és a teljes hangulatából a többi játék példát vehetne. Bár azért remélem visszavesznek egy kicsit a marketingből és nem lesz Hype az egész megint.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Frogged
2015.01.16. 19:19
Én anno 5 hónappal a meg jelenése után kezdtem el vele jáccani.
Lélekben felkészítettem magam a nevetséges optimalizálatlanságra , meg amúgy sem voltak nagy elvárásaim mert elégé oltották a játékot minden honnan , de végül is elégé bejött a story és a játék menet .
Ahhoz képest hogy azt írták a kritikusok hogy a GTA ellenfelének hirdették de a közelébe nem ér engem jobban elszórakoztatott mint bármelyik GTA persze ízlések és pofonok.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pdx06
2015.01.16. 21:11
Szerintem nem lett nagy eresztés, ahhoz képest hogy mekkora hype volt körülötte. Már maga a stílus idegesítő hogy minden szegleten egy felirat hogy mivel mit lehet csinálni. Valószínűleg nem leszek kíváncsi a folytatásra sem. Hangulattalan, színtelen, szagtalan, idegesítő csak amolyan napi pár perces feszültség levezetésre jó de arra hogy elmélyedjen benne az ember már kevés számomra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. piero86
2015.01.16. 23:11
Lehet az első volt a béta... Majd a második része jó lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. csabi02
2015.01.17. 10:30
remélem kukázzák
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mikej95
2015.01.17. 11:34
Az első részbe volt egy jó ötlet: Nyomd meg az E betűt, hogy nyerj és kb ennyi. Volt 4 küldetés sablon, erre volt ráhúzva az egész főszál, az összes mellékküldetés. Emellett ott volt a csontig rágott Ubi openworld közhely, mint a játék gerince. A gyárilag elérhető PC grafikai színvonal sehol se érte el még a GTA IV-et sem, butították, hogy konzolokon jobban fessen(persze lett gyógymód, jobb grafika és több fps is egyidőben). És a Disrutp engine is annyira volt nextgen, mint a 8 éves ACU alatti Anvil.

Ha ezeket a problémákat megoldják, akkor gyakorlatilag egy új játékot írnak, régi köntösben. Addig is:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. bruce_prin...
2015.01.19. 20:17
Ha a sallangot kidobaljak es lesz az elso reszbol egy 1 gigas rip akkor kiprobalom.
Azt a letoltesi idot talan megeri...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!