iPon Hírek

Mindent elölről kezdünk a Destiny 2-ben

Dátum | 2017. 03. 07.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Blizzard mellett talán a Bungie a túlvállalás legnagyobb mestere. Az egyetlen "szerencséjük", hogy olyan magasan vállalnak túl, hogy amikor a megvalósíthatatlan részeket lehúzzák a megjelenésre, a végeredmény még mindig jó lesz. Így volt ez a Destiny esetében is, ami láthatóan jóval több akart lenni, mint ami végül kisült belőle, de még így is egy remek játékot kaptunk. A tapasztalatokra építkezve a Bungie láthatóan egy jó nagy reset gombot szeretne nyomni a folytatásra, ami olyan mértékben változik majd meg az első részhez képest, hogy az előrehaladásunkat nem vihetjük át. Pedig eredetileg ugyebár az volt a stúdió terve, hogy a tíz évig tartó sorozatban három epizódon keresztül fejleszthetjük a karakterünket. Nos, egyrészt a tíz év valószínűleg több lesz, hiszen a Destiny 2 már egy éves csúszásban van, másrészt pedig minden eddig összegyűjtött holminkról lemondhatunk, csak a karakterünk neve, faja és külseje menthető át a folytatásba. Tehát sem fegyverek, sem felszerelések, sem pedig valós pénzen vásárolt Eververse-holmik nem jönnek velünk. A Bungie hivatalos közleménye szerint ez a legjobb megoldás, hiszen így mindenféle korábbi megkötés nélkül tudják megtervezni a Destiny 2-t, ami végső soron egy jobb játékot fog eredményezni, másrészt pedig kiegyenlítik a játékteret, így az újoncok is bátran nekivághatnak az új kalandoknak. Ezzel együtt az is kiderült, hogy a Destiny első részének utolsó nagy eseménye március végén indul, és az Age of Triumph névre hallgat majd. Az esemény részleteit három héten keresztül, heti egy-egy livestream keretein belül tudjuk majd meg. Az első ilyen streamet jövő hét szerdán, azaz március 18-án tartják majd. Hogy mire számíthatunk, arról kiadott képek árulkodnak:
Lehet, hogy a Vault of Glasst felturbózzák az aktuálias szinthez?
Az eseményben érintett lesz a Prison of Elders, a raidek, a strike-ok és a sztori küldetések is
És talán még a Destiny 2 történetére is kapunk valami utalást?
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!