iPon Hírek

Mindig leárazásra várnak a PC-s játékosok

Dátum | 2014. 09. 10.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A PC-s játszás egyik nagy előnye, hogy az esetek többségében rendkívül olcsón vásárolhatók meg a különböző játékok. Így tehát a nagyobb bekerülési költséget (egy jó játékos PC valószínűleg drágább lesz, mint egy konzol) ellensúlyozza a tény, hogy szinte folyamatosan találni valami akciót, leértékelést - akár a Steamen, akár a GOG-on, akár a "fizess amennyit akarsz" oldalakon, mint például a Humble Bundle. Az NPD Group idén júniusban készített egy felmérést 6225 PC-s játékos bevonásával, melyből kiderült, hogy ezen játékosok 46% vásárolt legalább egy játékot digitálisan az elmúlt évben. Akik pedig digitálisan vásárolnak játékok, jóval kisebb valószínűséggel fizetik ki a teljes vételárat, mint azok, akik elsétálnak a boltba, és dobozosan veszik meg azt. A kutatás szerint körülbelül a PC-s játékosok fele mindenképpen vár egy akcióra, mielőtt megvenne egy címet. Liam Callahan, az NPD elemzője szerint ez egy szokássá, sőt elvárássá vált a PC-s játékosok körében, így ezen a piacon már nem lehet annyi bevételt szerezni, mint korábban. "Mivel a PC-s játékosok legalább fele arra számít, hogy mindig lesz egy újabb akció, a kiadóknak és áruházaknak ennek megfelelően kell számolniuk a bevétellel". A PC-s játékosok megoszlása egyébként eléggé változatos. A felmérésben résztvevők közül 56% sorolható a casual kategóriába, míg 44% kedveli a keményvonalas játékokat, mint például a szerepjátékok, a shooterek, a stratégiák és a versenyjátékok. A nemek eloszlása is viszonylag egyenlő: 51% férfi és 49% nő.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

28. m76
2014.09.10. 14:58
Megint hülyén állnak hozzá a dologhoz. Ha valamit leárazva vettem meg, az annak köszönhető hogy anniyt is ér. Ha nem lenne leárazva sose venném meg.

Ez ugyanaz a számítás, mint amikor azzal jöttek, hogy minden letöltés egy kiesett vásárlás. Pedig frászkarikát. Ugyanúgy ha sose áraznak le bizonyos játékot akkor sose venném meg.

Van amiért szemrebbenés nélkül kiadom a teljes árat előrendelve, de nagyon kevés ilyen cím van. A többit nem azért nem veszem meg mert "leárazásra várok" hanem azért mert nem tartom őket elég jónak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. vivanto
2014.09.10. 15:18
Az ilyen félreinformált felméréseknek egyszerűen nem kell hinni és kész.

Abban a pillanatban hogy veszteségessé vállik a PC játékfejlesztés, fel fognak hagyni vele. Mivel idén is tömegével jönnek új kiadások, mindenki lenyugodhat a pics@ba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. bigbob m76
2014.09.10. 15:22
nálad a pont m76
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Szefmester
2014.09.10. 15:29
Én nem feltétlen a leárazást várom meg egy egy új játéknál, hanem azt hogy végre befejezzék a készítését, és ne jelenjen meg hozzá utólag valami apróság amiért annyit kérnek amit egy egy oldalon több teljes játékot veszek. Na meg persze ott vannak a peccsek. Nem szívesen vennék meg egy játékot úgy hogy láttam pár képet meg trailert róla, és még olyan bugok vannak benne ami miatt bukom a mentéseket stb.

Egy minőségi produktumért zokszó nélkül fizettem ki a teljes árat, de ami nem ér annyit azt nem veszem meg annyiért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Avisto
2014.09.10. 15:31
Azt meg mintha kifelejtenék a számításból hogy az ilyeneknek köszönhetően sokan olyasmire is kiadnak pénzt (még ha nem is túl sokat) amire amúgy nem tennék, nekem a steam könyvtáram kb harmadával még az életben nem játszottam. GOGon ugyanez az arány inkább 90% körüli.

ui.: ja a másik fele meg rengeteg játéknál eljátsszák hogy kijön megveszi az ember aztán még 2szer annyit rá kell költenie a dlckre ha a maga teljességében akarja "élvezni" a játékot. Nem csoda ha sokan, főleg akik nincsenek anyagilag sem elengedve inkább megvárnak egy gotye kiadást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Crytek01
2014.09.10. 16:25
Maguknak köszönhetik.

Ha nem képesek tartani az árat mert nem egyből jön be a 10 trilliárd $ bevétel akkor már egyből árazni kell hogy hama vegye mindenki.

Megérdemlik a nyomorukat.Érdekes az activision miért nem adja szaré hugyé meg bundleba a szarjait?

Csakis maguknak köszönhetik.Ha nem értenek a pénzügyi dolgokhoz akkor ne sírjanak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Ecco
2014.09.10. 16:30
"Mindig leárazásra várnak a PC-s játékosok"

A PC játékosok annyit fizetnek egy játékért amennyit megér nekik

Javítottam a címet srácok! Nincs mit!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Crytek01 Cryte...
2014.09.10. 17:01
Arról meg ugye nem is beszélek ,hogy ez a régiók közötti eltérés milyen szinten "visszaveti" a lehuzos régiók eladásait.
A legtöbb AAA game traderktől beszerezve nem 30-50 euro hanem 3500ft. Pl a Witcher 3-at is így szereztem be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. mikej95
2014.09.10. 17:14
Érdekes cikk, miért mégis mit gondoltak a fejesek az EA-nél és az Activision-nél, az uborkáról nem is beszélve? Mindenki előrendel és season pass-t vesz? Tudhatnák, hogy mára már van annyi esze a legtöbb gamer-nek, hogy előbb letorrentezi és megnézi, hogy egyáltalán megéri-e bármekkora összeget adni az adott játékért. Ha ezen a teszten át is megy a játék, akkor is jó eséllyel inkább vár az első leértékelésig.

Az AAA játékok mostanra meg nem szólnak másról, csak a grafikáról. Aztán, ha közbeszól valami külső tényező(PS4, XBox One), akkor a grafikának is lőttek és nem marad más csak egy Watch Dogs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.09.10. 17:34
A steam nekem is tele van olyan játékokkal amivel nem játszottam mióta megvettem. De a legtöbbet azért előtte végigjátszottam már. Úgyhogy az inkább ilyen bűntudatból vásárlás volt. De van olyan játék is ami megvan bolti verzióban is és steam-en is, mert elfelejtettem hogy már megvan és megvettem mégegyszer amikor akciós volt.

Pre-release demok meg nem véletlenül nincsenek mostanában. A hype-ra hajtanak, hogy mindenki látatlanba jól rendelje elő a játékot beigérnek fűt fát aztán ha lenne demo rögtön kilógna a lóláb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Bloodx
2014.09.10. 17:38
Egyetertek a commentekben elhangzottakkal, de a felmerest keszitok kovetkezteteset is teljesen aterzem...
Velem sokszor elofordult mar, hogy latok egy jonak kinezo jatekot Steamen, jok a reviewk is, jok a teszter oldalak ertekelesei is, de lusta vagyok letorrentezni, hogy kiprobaljam. Pl. 20 euroba kerul (indie), es ugy vagyok vele, ha lesz rajta -50%, megveszem (addig meg berakom wishlistre). Na szerintem erre gondoltak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. i2k010
2014.09.10. 18:04
Kiegészíteném a címet: Mert nem hülyék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Flegeton
2014.09.10. 18:04
Most akkor a tyúk vagy a tojás?! A leárazás volt előbb vagy az hogy várnak rá... A leárazás nem egy eladói találmány...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. spidey2 i2k01...
2014.09.10. 18:21
+1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. somakb
2014.09.10. 19:58
Vagy a legtöbb játék mivel félkészen kerül piacra teljes áron, a játékosok csak kivárják míg elkészül a sok patch után ...

Azt sem nagyon emlegetik a fejlesztők, hogy az meg mennyire pofátlan dolog, hogy egy félkész bughalmazt adnak ki. Érdekes ám, hogy egy ipari terméken, van egy minimális hiba, karcos a festés, máris cserélik garanciában... itt meg joguk van akár szarkupacokat is eladni dobni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. IcolumboI
2014.09.10. 20:43
Az utóbbi idő egyik legjobb példája erre az esetre a Watch Dogs. Beleölték a kémény pénzeket a marketingbe, hogy még az is elhiggye, hogy jó játék lesz, aki egyébként rá sem szagolt volna. Erre kiadás után jött a pofáraesés (eredeti trailertől eltérő grafika, amit később orvosoltak és akár a játékmenet is). Mentségére szóljon, hogy a cím első kiadása, mert van még mit és van még hová fejlődnie. Aki megvette teljes áron, esetleg előrendelésben, az nem biztos, hogy jól tette. Szerintem egy PC-s játékos sokkal megfontoltabb mint egy konzol játékos, játékvásárlás szempontjából. Konzol játék nélkül nem sokat ér, ezért kérhetnek a kiadók a konzolosoktól több pénzt, PC-n meg akkor veszek arra érdemes játékot, ha megéri a pénzét...addig másra használom a PC-t.
Ezért vettem meg 8€-ért a teljes Command & Conquer szériát is, mivel imádom a sorozatot és ennyiért nekem megéri, még akkor is, ha már igazán régi játékok. ( Régi játék nem jelent rossz játékot )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. SzAdamAndy Icolu...
2014.09.10. 20:53
8EUR volt az Ultimate kiadás?? Na erről lemaradtam

De a legelső még meg van eredeti amcsi csomagolásban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. SzAdamAndy
2014.09.10. 20:56
Lef@s@m a bokám a GOG mióta váltott EUR-ra??? Legálabb nem a EUR=USD sémát követik?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Avisto SzAda...
2014.09.10. 21:02
Talán pár hónapja, valami olyasmiről volt szó hogy bizonyos kiadók miatt (hogy a játékaik megjelenhessenek minél hamarabb a GOGon is) kénytelenek régiós árazást alkalmazni. De ha rosszul járnál vele, mert mondjuk itt többe kerül akár az euro ár miatt akkor valami módon jóváírják a különbözetet a gog accodon amit aztán náluk levásárolhatsz.
Vagy valami ilyesmi, még nem próbáltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. SzAdamAndy Avist...
2014.09.10. 21:04
Köszi a gyors választ , lehet írok nekik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Capritain Cryte...
2014.09.10. 22:15
pár hete volt totál activision leértékelés a steamen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. 5hR3kY Capri...
2014.09.11. 01:59
Ja. Hatalmas akció volt. A 11 éves Call of Duty 2-t meg lehetett venni 6340- HUF helyett csak 3170- HUF-ért. Inkább kenjék az összes játékukat a hajukra!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kunrichard
2014.09.11. 07:33
Fene várja a leárazást.
Érdekes módon a HALO sorozat x360-ra ott virít a polcomon. ahhogy a GTAV is A Battlefield sorozat PC-re . igen ebből is megvan az összes + a 3-4 premium tagsága úgszint. + a Skyrim.
Erre annyit mondok hogy nem a leárazásra várok hanem olyan játékokra amit nem uninstalálok 1 óra után.
Mivel nem sok időm jut játékra így megválogatom aztis hogy mivel játszok. és sajnos nem sok cím van amire hajlandó votam 10-15 rongyot áldozni. Vagyis nem is pénzkérdés hanem amivel úgy sem fogok játszani azt nem is veszem meg mindegy mennyibe kerül. Az általam leírt játékok vásárlásakor nem is foglalkoztam az árral mert nem érdekelt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. 5hR3kY
2014.09.11. 10:09
Amúgy még három órán keresztül 4.99 ojróért bezsákolható a Mortal Kombat Komplete Edition: [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mikej95 5hR3k...
2014.09.11. 15:33
Ezért ilyen drága a többi CoD is, mert benne van a CoD2 összes fájlja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Humbuk
2014.09.11. 19:57
a poén az egészben az, hogy a ps storeban meg az xbox liveon is van leárazás, nem csak steamen....

Akkor miért is minket buzerál mindenki???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. predike07
2014.09.11. 20:43
Talán azért várnak a PC-sek a leárazásra mert a sok optimalizálattan bughalmazért nem akarnak teljes árat fizetni.Na meg az is lehetséges még ,hogy mivel sok az optimalizálattlan magas gépigényü játék így a hardverre is költeni kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.09.13. 23:17
Hat ez konkretan ennyi. Kijon 4-6 hulye DLC, ami a teljesnek eladott game szerves resze, fizess mindegyikert... Na persze... Akkor varok egy masfel evet es megveszem azt a jatekot amivel eredetileg is megtisztelhettek volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!