iPon Hírek

Mirror's Edge - megjavítjuk az első rész hibáit

Dátum | 2013. 06. 19.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Hosszú ideig találgattunk, nézegettük a felbukkanó domain címeket, és nagyon erősen sejtettük, hogy a Mirror's Edge vissza fog térni. Aztán az E3-on vissza is tért, de nem olyan formában, ahogy arra sokan számítottak. Nem folytatást kapunk ugyanis, hanem egyfajta rebootot, a cím modernebb újraértelmezését. Patrick Bach a DICE-tól elmondta, erre azért volt szükség, mert néhány ponton alapjaiban nyúlnak hozzá a játékhoz, és valami egészen kiemelkedőt akarnak alkotni - ha pedig mögé tették volna a 2-es számot, akkor "csak" egy folytatásnak tűnt volna a dolog. Fontosnak tartja ugyanakkor, hogy semmit ne kapkodjanak el, ezért is tartott többet között ennyi ideig, míg bejelentették az új játékot: "Meg kellett találnunk rá a megfelelő embereket cégen belül, és bele kellett tennünk megfelelő mennyiségű munkát. Nem akartuk elkapkodni a dolgokat, ez a franchise egy rendes újraindítást érdemel meg." Bach ugyanakkor tisztában van vele, hogy néhány változás (például a szabad futásos mechanizmus) lecserélése elidegenítheti a rajongókat. "Nehéz kérdés ez, mert hogyan tudunk innovációkat véghez vinni, és előre lépni, hogy közben vigyázzunk arra, ami naggyá tette a játékot?" - teszi fel a költői kérdést. Abban a DICE csapata viszont egészen biztos, hogy nem akarnak követni semmilyen mostani divatot, nem akarják, hogy az éppen aktuális trendek befolyásolják a játékot, főleg, ha egy olyan erős címről van szó, mint a Mirror's Edge. "Mindig emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy alapvetően mi ennek a játéknak a lényege, és megpróbálni nem elmozdulni attól." - fejezte be.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

17. Tyrel
2013.06.19. 21:00
Hát ennek már a címe is rossz, nem volt az első résszel semmi baj a rövidségén kívül... Gyanítom hogy úgy megpróbálják majd "megjavítani" hogy el is rontják vele az egészet.
Faith fiatal még, minek rebootolni, az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb főhőse (volt?)...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. patrik2991
2013.06.19. 21:40
Hehe, erről nekem 2 reboot jut eszembe, a Hot Pursuit és a Most Wanted...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Kevins
2013.06.19. 22:27
Reméljük , hogy nem akarják pont úgy elrontani...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. LechooEdy
2013.06.19. 22:47
Nekem mindegy, hogy mi lesz, újragondolás, vagy folytatás, ha a játék mechanizmust nem szablyák túlságosan át, ami szerintem már alapból közel perfekt - akkor már nem lehet baj, a nyitott világ meg csak plusz faktor. És Faith karakteréhez remélem nem nyúlnak!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. noPublicFG
2013.06.19. 23:18
Javítsuk meg, ami jó.
(én is azóta hordom szervizbe a kocsit, amióta "megjavították"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Nemadja
2013.06.20. 00:06
"...hogy néhány változás (például a szabad futásos mechanizmus) lecserélése elidegenítheti a rajongókat."

A "lecserélése" szónak vagy nem kellene a szövegben lennie, vagy a zárójeleken belül kéne lennie, mert ez a mondat így furán fest (változás lecserélése).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. tomchee
2013.06.20. 01:03
tele lesz szórva micro paymentel, ahogy EA-t ismerem... de lekopogom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Shinjiii
2013.06.20. 07:50
Hát ha már eltörölték az Online Pass-t, valamiből élniük kell, tomchee.

Nem örülök ennek a reboot dolognak. Eddig arról volt szó, hogy az első rész prológusa lesz. Mit hadoválnak össze-vissza? Kezdek kételkedni abban, hogy jól sikerül...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. SuhiTomi
2013.06.20. 08:07
Én megvettem egy húhaakciós steamleárazás keretében. Régen imádtam a játékot, akkor persze még torrentes verzió volt. Ott valahol kifagyott folyamatosan és nem jutottam tovább. Most viszont még előrébb elakadtam, persze saját ügyetlenségemnek köszönhetően. Aztán már elő sem vettem hónapok óta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. nemlehet
2013.06.20. 10:42
Megjavítják Pénzért veheted meg majd a futást, nagyobb ugrást, közel harcot, a hangeffekteket DLC formájában.... Az alapjáték csak egy linket fog tartalmazni a DLC vásárláshoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. m76
2013.06.20. 13:42
Ha meg akarják javítani akkor dobják ki a főhőst. Én azért nem játszottam vele, mert totál antipatikusnak tartottam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Shinjiii
2013.06.20. 14:21
Akkor maradj az élieneknél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. SzAdamAndy
2013.06.20. 15:36
EA: "megjavítjuk az első rész hibáit"

na akkor ez a második rész lesz?

Valóság: "elbaszzuk még azt is ami jó volt benne"

BF4 melett hogy van rá idejük? Ez is Mass Effect 3 szindróma lesz?

Az első résszel nem volt részemről semmi gond, pár helyen az irányítás ami valahogy platformer játékoknál mindig előjön nálam pl AC, a sztori maradt a végén cliffhanger amit jól is lehetett volna folytatni de hát nem rebút kell mert az a menő csak normális rebútokat nemtudnak csinálni (nem is ők hanem a criterion csinálja nekik) ami meg még tele lesz nyomva micropaymentekkel az a BF4 lesz, ho ho de még mennyire aztán lesz egy év után vagy az utolsó dlc előtt egy premium edition.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. csul1
2013.06.20. 17:02
Úgy tudom, hogy a kasszáknál csúnya nagy bukás volt az első rész, nem is értem pedig nagyon jó játék volt és még mindig az. Ezért akarnak javítani rajta. Csinálnak vmi akció-dús tömegjátékot ami mostanában menő 1 csomó bejátszással...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. myckie2
2013.06.20. 19:31
"Például a szabad futásos mechanizmus lecserélése elidegenítheti a rajongókat." már meg is tette.
csul1 igen így történt. Ezért nem értem, hogy most miért nevezik hatalmas címként, amikor sokáig nem akartak folytatást a bukás miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. PotykaPal
2013.06.20. 23:35
Én sem értem igazán, miért nyúlnak bele majd a játékmenetbe. Én pont ma játszottam megint az eredeti játékkal és nagyon élvezetes még mindig. Remélem nem lesz sokkal másabb, bár attól, hogy valami más, lehet ugyan olyan jó!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Lomha8V
2013.06.25. 14:36
Nagyon bírtam ezt a játékot, remélem nem sz*rják el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!