iPon Hírek

Mit tudunk a Mass Effect 4-ről?

Dátum | 2014. 07. 28.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A San Diego Comic Con alkalmával a BioWare megosztott néhány dolgot a jelen lévő újságírókkal, akik aztán különböző tweetek formájában juttatták el az infókat a nagyérdeműhöz. A NeoGAF persze lecsapott ezekre, és egy szép gyűjtemény formájában szedték össze a fórumozók, amit megtudhattunk a hétvégén. Az első ami biztos, hogy visszatér a sokak által kedvelt, de legalább annyi ember által gyűlölt Mako. A BioWare egyértelművé tette, hogy a játék fontos részét képezi majd a felfedezés, ehhez pedig szükségünk lesz egy járműre. Az mindenesetre ígéretes, hogy a készítők saját elmondásuk szerint tanultak azokból a "frusztrációkból", amiket a Mako okozott korábban.
Ami a történet idővonalát illeti, arról sokan sokfélét mondtak. Lehetséges, hogy a sztori Shepard életében játszódik, de Shepardtól teljesen függetlenül, egy másik galaxisban. Azt a BioWare újra megerősítette, hogy ez egy teljesen új történet, teljesen új főszereplővel. Ezzel együtt nem csak új, de régi karakterekkel is találkozhatunk majd, lesznek tehát visszatérő szereplők. Azt kiemelték a készítők, hogy az új Mass Effect inkább "szellemi örököse" az előzőnek, nem pedig folytatása, a címe pedig biztosan nem Mass Effect 4 lesz. A játékosoknak nagyon sok, jelentőségteljes választási lehetőséget szeretnének majd kínálni. Arról viszont egyelőre nem beszéltek, milyen fajú lesz a főszereplő karaktere. Ami a többjátékos módot illeti, a BioWare ezúttal is a kooperatív multiplayerre koncentrál, ami számukra sokkal fontosabb, mint a kompetitív - de lesz mindkettő. Megerősítették, hogy a játék a Frostbite 3 motorra épül, és hogy az animátorok jelenleg olyan dolgokat csinálnak, "amiről korábban nem is álmodhattak".
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Szefmester
2014.07.28. 11:04
Na én valamit nem értek... A Mass Relayk nem csak a galaxison belüli közlekedést voltak hivatottak ellátni? Még a térképen is csak a tejútrendszer volt látható.. most meg " de Shepardtól teljesen függetlenül, egy másik galaxisban." információt adjátok. Ez most vagy nagyon hibás megfogalmazás részetekről, vagy meglehet hogy egy amolyan Stargate Atlantis szerű a földtől való elszakadást fog eredményezni valami...

A makonak örülök... remélem jobban fog hasonlítani a játék többi része is az első részhez mint a második vagy harmadikhoz. Akkor lehet hogy nem fullad érdektelenségbe mint a 3.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. benczeb90
2014.07.28. 11:16
Nekem mind a 3 rész tetszett.
Ezen a "másik galaxis"-on nekem is kikerekedett a szemem. Ha a két galaxisnak van köze egymáshoz valami "csillagkapun" keresztül, akkor ezek valószínűleg még fel nem fedezett, különleges mass relay-ek lesznek.
Ha belegondolok, a Reaperek minden bizonnyal nem csak 1 galaxisra koncentráltak. Így igencsak lehetséges, hogy ugyanígy közlekednek a feljettebb fajok a másik galaxisban is. És azt se gondolnám, hogy a Reaperek "gyalog" tennék meg a galaxisok közti távolságot, így valami hiper-szuper mass relaynek kell lennie számukra, illetve ideiglenesen a majdan elpusztítandó fajok számára a galaxisok közti ugráshoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. LGx
2014.07.28. 11:22
open(ebb) world! RPG!
én csak ezeket üvöltöm BioWare felé, bár lehet már nem is tudják mit jelent
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. s_erno
2014.07.28. 11:37
Nekem pl. a 3.rész a picit kevés customizálhatóság, meg az ending kivételével nagyon tetszett. Az egyik azon játékok egyike, ahol szerintem a dlc ár/érték aránya megfelel (gondolok itt a tényleges dlck-re és nem a +3 fegyó 5 euróért tartalomra).
Remélem a coop multi legalább olyan jóra sikerül,mint a hármasban.
Szerintem ez csak annyit jelent, hogy mint az említett Stargate:Atlantishoz hasonlóan a story egy messzi-messzi galaxisban vagy csillagrendszerben vagy mittoménmiben fog játszódni. (Sok pici zöld emberkével meg szőrős macival, lépegetőkkel meg egyebekkel )

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.07.28. 11:47
Ezt a "másik galaxis" dolgot ne vegyétek készpénznek, a beszámolók szerint eléggé halványan fogalmaztak a készítők ezzel kapcsolatban, inkább csak utalgattak rá, és még az is lehet, hogy valami teljesen másra megy ki az egész...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. csigabigaf
2014.07.28. 12:28
Azt tudjuk hogy egy kalap sz*r lesz a legkissebb közös többszörös réteg számára. Természetesen sikeresen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. s_erno
2014.07.28. 13:52
@csigabigaf
Ne légy ennyire borúlátó, biztos tanultak a hibájukból és már legalább 5 különböző színű sugár közül választhatunk az endingnél
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. xilence
2014.07.28. 14:45
Ott volt az omega relay is kakukktojásnak, annál az út is nehézkesebb volt, és az érkezés is tovább tartott. Lehet, hogy másik galaxisba vitt. Ha egy kicsit "openebb" lenne az nagyon jó lenen !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Terror
2014.07.28. 15:25
Az Omega relé a galaxis magjához visz, ahol a collectorok tanyáztak eredendően.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mikej95
2014.07.29. 15:17
Ez a másik galaxis nem csak nekem nem logikus? Az előző 3 db ME durván 3 év történéseit ölelte fel. Az ME univerzumában kb 40 éve röpködnek az emberek a galaxisban, több 1000 éves múltat raktak össze többi fajnak és gyakorlatilag 50 000 évente tiszta lappal indítható bármilyen sztori. Kvázi nagyobb mozgásterük van, mint egy Star Wars spinoff-fal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. ThompsoN mikej...
2014.07.29. 15:25
Nekem sem logikus a másik galaxis sztori. Hacsak nem olyan formában, hogy a távoli jövőben játszódik, és a galaxis fajai más galaxisokat is benépesítettek és ott saját térközreléket építettek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. s_erno
2014.07.30. 12:42
A másik galaxisról szóló részt még ne vegyétek biztosra, ez akár az is lehet, hogy a mostani galaxis ismeretlen részein (amiből sok van) játszódna. A Shepard életében is jelen pillanatban bármi lehet, pl. el tudok képzelni egy olyan szituációt, hogy (beadott mass effect 1-3 save gametől függően) egy még gyermek, vagy fiatal kadét vagy hasonló Shepardel találkozunk a megadott előélettől függő helyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!