iPon Hírek

Mitől feszült a hazai internetpiac?

Dátum | 2010. 11. 10.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

Az internetszolgáltatói piac szereplői között számos feszültségforrás van: a szolgáltatók viszonyát a komoly árharc jellemzi, emellett a szolgáltatók és az ügyfelek között is lehet konfliktus amiatt, hogy a vevő nem azt kapja, amit vár, a névleges és a tényleges sávszélesség között ugyanis jelentős az eltérés - mondta az ACE Telekom Kft. ügyvezető igazgatója. Farmosi Attila egy mai tájékoztatón arról is beszélt, hogy a névleges sávszélességnek legalább 50 százalékát biztosítani kell ahhoz, hogy az üzleti ügyfelek gondtalanul használhassák az internetet. A harmadik feszültségi pont a szolgáltatók és az állam között alakult ki részben a távközlési szektort is sújtó különadó bevezetése miatt. Ez a döntés a 2002 óta internet szolgáltatást nyújtó, magyar tulajdonban lévő, saját hálózattal rendelkező ACE Telekomot is érinti, hisz a cég idei bevétele 500 millió forint körül alakul, márpedig a jogszabály alapján a 100-500 millió forint közötti bevétel után 2,5 százalékos külön adót kell fizetni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. ossyni
2010.11.10. 14:11
valahol jegyzik ezt a ACE Telekom kft-t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. hsc416
2010.11.10. 16:51
Ha másol nem is, az APEH-nál biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Csaber
2010.11.10. 16:59
micsoda árharc folyik itt nálunk nézzük is 6250 Ft fizetek ugyanúgy mint 2 éve ja és ugyanakkora sebességem van azaz 240 kB/s lefele és vérmes 24kB/s felfele ... aki keveset netezik errefelé átment a vodafonhoz mert az gyorsabb erre fele egész jól ki van építve...(kisváros külső kerület )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!