iPon Hírek

Mobilmizéria: leállt a Telenor-hálózat, de már éledezik (folyamatosan frissítve)

Dátum | 2010. 11. 23.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

A Telenor mobilhálózatból - legalábbis szerkesztőségünk környékén, a III. kerületi Flórián tér térségében - nem lehetett hívást kezdeményezni késő délelőttől, a Pénzcentrum.hu munkatársainak tapasztalatai szerint elérhetetlen volt az ügyfélszolgálat és a cég honlapja is. A Telenor a társaság Facebook-oldalán azt közölte, hogy Budapest és Pest megye bizonyos részein leállt a szolgáltatás, dolgoznak a hiba elhárításán, és amint bővebb információjuk lesz, azonnal megosztják a közösségi portálon.

12:46 - Javul a helyzetA Telenor valóban gőzerővel dolgozhat a hiba kijavításán, hiszen az első híradások után egy órával - délután háromnegyed egy tájban - munkatársaink már úgy tapasztalták, hogy a javulás jeleit mutatta a rendszer, az sms-ek már beindultak és újra elérhető volt a cég honlapja is. A Telenor Facebook-oldalán a felhasználók szintén javulásról számoltak be.

Dél körül még vezetékes hálózatból próbálkoztunk, a IX. és a XIV. kerületben kicsöngő telenoros készülék esetében nem jártunk sikerrel, de az V. kerületben mozgó számokat el tudtuk érni. Más információk szerint viszont Solymáron és Budapest belvárosában is elérhetetlenek a telenoros mobilok, Cegléden ugyanakkor nincs gond, míg egyik olvasónk arról számolt be, hogy Csepelen sem lehet használni a Telenor szolgáltatásait. Fejér, Nógrád, Baranya, Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megyékből hasonló gondokat jeleztek.

Ön mit tapasztalt? Kérjük, ossza meg velünk a fórumban, vagy írjon az online@napi.hu címre.

A BIX (Budapest Internet Exchange) alábbi grafikonján látszik, hogy a Telenor hálózatán nullára csökkent az adatforgalom, vagyis a mobilinternet-felhasználók is a rendszer leállásával szembesülhettek sok helyen. Délután háromnegyed egyre már éledezett az adatforgalom - ezt mutatja az alábbi grafikon jobb széle.

Ez történt dél körülA hwsw.hu a szolgáltató sajtóügyeletesét egy vodafone-os mobilszámon tudta elérni: a Telenortól kapott információk szerint a mobilcégnél tudnak a problémáról, mely elsősorban a Budapesten és környékén élő felhasználóknál - de azok közül sem mindenkinél - jelentkezik. A probléma elhárításán dolgoznak a szakemberek, de egyelőre nem tudni, mikor állhat helyre a hálózat.

A Telenornál egyelőre nem tudták megmondani a portál kérdésére, hogy mi okozta a problémát, a szolgáltató a későbbiekre ígért tájékoztatást a részletekről. A szolgáltató hálózatát egyébként idén több kisebb-nagyobb leállás is sújtotta már, de azok jellemzően az időjárási körülményeknek - például viharoknak - volt betudható.

A hwsw.hu emlékeztet arra, hogy hazai mobilszolgáltatóknál utoljára csaknem napra pontosan egy évvel ezelőtt volt jelentős műszaki hiba: a T-Mobile hálózata 2009. december 4-én hajnalban gyakorlatilag teljesen összeomlott egy hálózati szoftver frissítését követően.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. szabtam
2010.11.23. 13:37
nem akarok összesküvés-elméleteket gyártani, de összehangolt, nagyobb támadást megelőzhet egy kisebb kaliberű, más lokáción végrehajtott, ún. tesztfázis...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kiskoller
2010.11.23. 13:43
Etyeken (Budapest és Bicske közötti település) a hálozat akadozik, néha müködik néha nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. joeperry
2010.11.23. 14:13
Ez egy masszív tűzvész!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. helvetic
2010.11.23. 14:45
Pilisen (Bp-től 40kmre Cegléd irányába) is hasonló a helyzet mint Etyeken
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zakarias20
2010.11.23. 15:07
joeperrySzerintem ez még nem a "Die Hard 4.0" Szóval még ne említsünk "masszív Tűzvész-t" A másik meg az hogy még miskolcon is jelentkezett ez a helyzet Spec engem akartak hívni de nem tudtak, de viszont sms-t tudtak küldeni.
Az viszont meg lehet hogy egy "jó"akaró feltörte. kitudja...
szabtamMég ennyire ne szaladjunk előre mert a cikkben az is benne van hogy a t-mobile is leállt így nem hinném hogy ez lenne a háttérben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!