iPon Hírek

Morph: komolyan gondolja a Nokia?

Dátum | 2010. 01. 19.
Szerző | Gabriel
Csoport | MULTIMÉDIA

A Nokia Morphról közel két éve hallhattunk először, akkor még leginkább csak látványosságként, koncepcióként. Most azonban úgy tűnik, ennél valamivel komolyabban gondolja a dolgot a Nokia, mivel szabadalmat is bejegyeztettek rá (vagy legalábbis egy nagyon hasonló, szalagszerű, hajlítható készülékre).


Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szabadalom önmagában még semmit nem garantál (esetleges későbbi pereskedések alapanyagán túl), viszont egy érdekes elgondolást fogalmaznak meg benne, amelyből talán lehet még valami a későbbiekben, valamilyen formában.

Ez az elgondolás pedig a következő: a készülék különböző funkcióit nem csak hagyományos vezérlési módszerekkel aktiválhatjuk, hanem annak adott formába hajtogatásával és/vagy adott irányú elhelyezésével vagy mozgatásával is. Ezt a következő ábrával szemléltetik:


Ha például a készülék a 10a jelzésű pohárszerű alakot érzékeli, majd azt követően egy adott mozdulatot, akkor azt úgy értelmezi, hogy szeretnénk tudni, milyen kocsmák vagy italozók találhatóak a környéken, és ennek megfelelően nyomban utána is keres a kérdésnek.

Hasonló funkciót tölt be a 10b jelzésű tál-alakzat is, csak ez már éttermeket keres, míg ugyanez megfordítva, sátor/tető formában (10c) már szállást, vendégházat, szállodát, stb. keres a közvetlen környezetünkben.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. Azrael
2010.01.19. 12:06
A példa az zseniális
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Steadywarp
2010.01.19. 12:28
Elképzeltem hogy a nokia tekeri majd a föcsöst a jó öreg könyöklősbe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Szerzetes
2010.01.19. 13:07
Érdekes, de teljesen hasznavehetetlen!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. mihaly.her...
2010.01.19. 13:26
azt hittem, hogy karkötő (kör alakú) telefon, esetleg videotelefon lesz... Akkor most mi is ez? söröző, étterem és szállás kereső???
Na jó, telefon... a link alapján...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tk36
2010.01.19. 13:39
mihaly.hermann én is telefonra ill. ilyen mindenesre gondoltam, mikor előszór volt róla szó. De tán változik majd mire végleges formába öntik.
De ha ez marad, akkor ennél valamiféle vezeték nélküli kapcsolat is be kell építeni a készülékbe+internet előfizetés kell+a kijelzőjének is megfelelő méretűnek kellene lennie, hogy olvasható legyen (vagy navigációszerű).

Ha illemhelyet keresnék a városban, hát akkor hogy kéne hajtogatni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. olizsoli
2010.01.19. 13:40
ez a tekergetős módszer most komoly? nem lett vna célszerűbb egy érintőkijelző rá aztán "csuklópántszerű" GPS vagy headsetes telefon vagy a 2 egyben stbstb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. uristen
2010.01.19. 14:04
4-5 év múlva már csuklóra szorított telefonnal fog rohangálni.
Amúgy nagyon jó lenne, már csak repülő autók kellenének, pár Földön kívüli lény, aztán majd beleillünk egy Sci-Fi filmbe is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. alli1990
2010.01.19. 14:15
én ezt ugy olvastam(persze ha jól emlékszem) ha a csuklódra hajtód karóra válik belőle ha kinyítod (normál telefon kinézetre gondolok) akkor telefon válik belőle a 3. funkciót meg elfelejtettem de kitudja mennyit fog változni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. r-chee
2010.01.19. 15:23
tk36: Ha illemhelyet keresnénk vele, jó gyorsan kéne hajtogatni, még mielőtt besz*rnánk .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Destroy666
2010.01.19. 15:43
@tk36: Akkor bokorformát kell hajtogatnod belőle. Ismerve a magyar ingyenes illemhelyek számát.
Egyébként ez a kocsmakereső funkció egész jó. Ennél már csak az lenne jobb, hogyha priorításba rendezné őket (vagy legalább kiemelné) az egyet fizet kettőt iszik módszer alapján.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Greathoof
2010.01.19. 16:06
@tk36
Mire ebből egy budit hajtogatsz összef..od magad

Amúgy egész érdekes ötlet, viszont én még inkább maradnék egy "candybar" formájú telefon mellett (engem az összecsukható stb stb sem hatott meg soha... "candybar" telefon rules!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. papus016
2010.01.19. 16:19
És ha qvát akarnál keresni ? mit hajtogatsz belőle ?

TEljesen felesleges ez a cucc semmi haszna nincs,Egy okosabb telefonon iPhone Android vagy nokia vagy samsung csak pár "gomb"nyomás és máris mutatja a legközelebbi kajáldát vagy vmit...

Szal ez az 5let hasztalan, kreativ, de hasztalan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Nemesis1
2010.01.19. 16:33
Én meg már vagy 5 éve várok a Nokia IKON elérhetőségére. (vagy megjelenésére)De lehet,hogy most már feladom,itt az utód...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. laza99
2010.01.21. 07:20
Az eredeti Morph-nak nagyon nem ez volt az alapja. Úgy látszik az a nanotech csak marketing mese volt, nem képesek várni és megint csak kiszúrják a szemünk valami hasztalan státuszszimbólum kütyüvel amiből úgyis lesz újabb évente, hogy pénzelje aki betege.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!