iPon Hírek

Most jött el az okos telefonok ideje

Dátum | 2010. 04. 15.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

Már valóban van mire használni az okos telefonokat, hiszen mostanra komoly lefedettség épült ki a mobil szélessávhoz. Emellé pedig számtalan mobil alkalmazás és szolgáltatás került. Ezzel párhuzamosan növekszik az igény a készülékekre - mondta lapunknak Langsteiner Marianne, a Magyar Telekom T-Home és T-Mobile márkákért felelős marketingigazgatója. Kiemelte, ennek a felső kategóriás telefonkészüléknek a piacát nem érte komoly megrázkódtatás a válság miatt. A készülékek ára jelentősen csökkent az elmúlt év második felében, illetve az idei első negyedévben, ami azt jelenti, hogy esetenként a középkategóriás készülékek árszintjén is lehet már okos telefonokat kapni. Az áreséssel újabb vásárlói kör számára nyílt lehetőség.

A marketingszakember azt is elmondta: az iPhone továbbra is elsöprő sikert könyvelhet el, s bár előfordulhat, hogy az ország egy-egy pontján éppen nem kapható egy adott "felszereltségű" iPhone, de nem ez a jellemző, vagyis folyamatosan beszerezhető a készülék. Az iPhone sikerének egyik titka, hogy felhasználóbarát. Nincs még egy olyan készülék a piacon, mint az iPhone, amelyet a tulajdonosok 97 százaléka használ internetezésre, levelezésre, s rendkívül népszerű az applikációk letöltése is. Az iPhone-osok az említett területek mellett egyébként telefonálásra is hosszabb ideig használják készüléküket. Arról a lapértesülésről pedig, hogy az Apple idővel más forgalmazók számára is megnyitná a piacot, Langsteiner Marianne elmondta, hogy már napjainkban is vannak olyan országok, ahol nincs kizárólagossággal rendelkező operátor. A marketingigazgató egyébként nem tud arról, hogy Magyarországon ez egy aktuális kérdés lenne, így nem is készülnek erre. Az iPad magyarországi bevezetésének időpontjára vonatkozó kérdésünket viszont nem kommentálta a szakember. Langsteiner Marianne azt is elmondta, hogy miközben a válság hatására a magyarországi mobilpiacon lelassult az előfizetői szám növekedése, a készülékek cseréjének dinamikájánál is megfigyelhető ugyanez a jelenség. Ha nem az okos telefonok körét nézzük, akkor az is megfigyelhető, hogy vannak ügyfelek, akik ha kicserélik telefonjukat, egy a korábbinál ugyan újabb típusú, de olcsóbb készülék mellett döntenek.

Laczkó Tóth Gergely, a Pannon kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a készülékeladások a várakozásaiknak megfelelően alakultak. A válság során több tényező együttes hatására átalakult a piac, így például az ügyfelek nem annyira a készülékeken, hanem inkább a költségcsökkentő szolgáltatások (ezeket a cég széles körben teszi elérhetővé) igénybevételével igyekeztek megtakarításokat elérni. Emellett a készülékgyártók is átalakították portfóliójukat, a folyamatos fejlődésnek köszönhetően ma már alacsonyabb áron tudnak nagyobb tudású, felsőbb kategóriás készüléket vásárolni, mint korábban. Egyre elterjedtebbé válnak tehát az okos telefonok az olcsóbb középkategóriában, ami várhatóan további növekedést hoz az iparágban.

A Vodafone-tól kérdésünkre az a válasz érkezett, hogy a társaság nem készített felmérést e készülékek piacának alakulásáról.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!