iPon Hírek

Mozilla partner lett a Foxconn is

Dátum | 2013. 05. 29.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Foxconn és a Mozilla partnersége nem annyira nagy meglepetés, hiszen a világ egyik legnagyobb bérgyártójáról beszélhetünk, aki számos vállalatnak készít alkatrészeket. Ám az a bejelentés, hogy június elején egy saját készüléket is lelepleznek, már elég érdekes.

A Firefox OS meglehetősen nagy siker lehet a jelek szerint, hiszen a szó szoros értelmében özönlenek a partnerek a Mozilla felé. A jelenlegi alanyunk (Foxconn) immáron a 19. résztvevő a Mozilla új terméke iránt érdeklődők sorában. Ennek tükrében pedig megalapozottan jelenthető ki, hogy a Firefox OS nem csak egy nagyon jó rendszer lett, de valószínűleg a marketing részleg is megnyerően teljesíthet. A legnagyobb gyártók meggyőzése ugyanis valószínűleg közel sem olyan egyszerű feladat, főleg úgy, hogy szinte látatlanban kell komoly elkötelezettségről tanúbizonyságot tenniük.

A Foxconn és a Mozilla amellett, hogy hivatalosan is bejelentették a partneri kapcsolatukat, egy új masina érkezését is előkészítették. A június harmadikára beharangozott gépezet pedig, ha minden igaz, nem egy okostelefon lesz, hanem a világ első Firefox OS-t futtató táblagépe. Ez utóbbi egyelőre nem megerősített forrásból származik - egy bennfentes dolgozótól elhangzott információról van szó -, így azért kezeljük egyelőre feltételekkel. A Mozilla HTML5-ös alapokra épített platformja egyébként már hozzáférhető az érdeklődők és a fejlesztők számára, de még csak a Geekphone berkeiben készült mobilokkal, tehát korlátozottan. Az Firefox OS első "igazi" képviselői valamikor a nyár folyamán futhatnak be a ZTE Open és az Alcatel One Touch Fire alakjában. Később pedig a Huawei és az LG is bemutathatja a Mozilla rendszerével operáló eszközeit. Valamint ne feledjük, hogy a Sony előzetesen már elárulta, hogy 2014-től ők is kivennék az új oprendszerből a részüket, de idén még inkább az Androidra összpontosítanak.

Mindenesetre akárhogyan is lesz, a jövő héten a ZTE és az Alcatel párosa mellett, a Foxconn műhelyéből is kigördül valami, legyen az mobil vagy táblagép. Kíváncsian várjuk azt is, hogy egyáltalán a saját márkaneve alatt dobja-e ezt piacra a Foxconn, vagy az első referencia Mozilla termékkel állunk szemben.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. bala5
2013.05.29. 11:39
Hú én már nagyon kíváncsi vagyok hogyan teljesít az új OS. Én nagyon bízom abban hogy ezzel a lépéssel az alsóbb árkategóriába eső mobilok is végre valami használhatót tudnak felmutatni, és nem lesz folyamatos erőforrásproblémájuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. LechooEdy
2013.05.29. 11:45
Én is várom, jó lenne ilyen OS, amúgy meg Vörös panda, nem róka.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. DemonDani
2013.05.29. 13:25
@LechooEdy

Ki mondta hogy róka? De amúgy meg vörös macskamedve (vagy kis panda), nem vörös panda
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. LechooEdy
2013.05.29. 14:13
DemonDani A kákán is csomót szoktál keresel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DemonDani
2013.05.29. 16:41
@LechooEdy

Ez a dolgom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. hunter84
2013.05.29. 18:31
A WP-nel fogadjunk ez is sikeresebb lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!