iPon Hírek

MT6589, a MediaTek új négymagosa

Dátum | 2012. 12. 18.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A kínai lapkagyártók sorban jelentik be az újdonságaikat. A lavinát a RockChip indította meg, majd az Allwinner is leleplezett egy meglehetősen komoly párost (A31 és A20), most pedig a MediaTek harangozta be új termékét, amivel a jövőt elképzeli.

A MediaTeknél egy hónapon belül ez már a második újdonság, ami hallat magáról, de a nyolcmagos MT6599 esetében meglehetősen szűkmarkúan bántak az információkkal, és igazából egyelőre nem is teljesen hivatalos minden amit tudunk. Az MT6589 nagyon hasonló lesz a csúcstermékhez, csak itt feleannyi, tehát négy Cortex-A7 maggal lesz dolgunk, a grafikus feladatokért pedig egy PowerVR SGX544 felel. Az új lapka, már 28 nm-es gyártástechnológiát fog alkalmazni, az órajelei pedig várhatóan 1-1,2 GHz között alakulnak majd.

 
A chip mellé egy multi-mód hálózati modem került, támogatott lesz az UMTS Rel. 8, a HSPA+ és a TD-SCDMA is, így számtalan területen felhasználható lesz. Továbbá akár két SIM kezelését is zökkenőmentesen meg tudjuk vele oldani, természetesen oly módon, hogy azok folyamatosan aktívak lehetnek. A kapcsolati képességek terén még került mellé egy "négy az egyben" csomag, amellyel kapunk 802.11 b/g/n WLAN-t, GPS vevőt, Bluetooth 4.0 modult és még FM rádiót is. A Miracastnak köszönhetően pedig több kijelzőn is egyszerűen megoszthatjuk a különböző tartalmakat vezetékek nélkül.

A támogatott kijelző felbontás 1920 x 1080 képpontos (FullHD), így szinte bármilyen konstrukcióban megállja a helyét. HDTV-re kötve képjavító eljárást is alkalmaz a maximális élmény érdekében. A Cool 3D csomaggal pedig bármit térhatásúvá varázsolhatunk valós időben, és egy erre kialakított felhasználói felületet is kapunk ilyenkor. A legfeljebb 13 megapixeles kamerával így sztereó 3D tartalmakat is készíthetünk, videók rögzítésére 1080p-ben 30 képkockás sebességgel lesz lehetőség.

A MediaTek MT6589 SoC a középkategória tetejét veheti célba – a csúcsgépek mellé a már említett MT6599 kerülhet. Az első készülékek, melyek erre épülnek, a következő év első negyedévében landolhatnak a kereskedelmi forgalomba.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. HUNpusi
2012.12.19. 00:28
Nicee, most mt6577-es mobilt uralok, (ár/érték, minden itthonit ver) már látom mi lesz a következő kiszemelt
Kérdés a fogyasztás, és miként fejlődnek az akkumulátorok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!